Kalandos utazás a Camino Primitivo kiinduló pontjára, Oviedóba. - Ez nem igaz, ehelyett ott ragadtunk Santanderben! Jól kezdődik! :-)

Az előző nap a csomagolással telt el, végül 8,5 kg lett a hátizsákom vízzel együtt. Reggel 6 óra 15 percre beszéltük meg Annával a találkozót a házunk előtt, hogy időben kiérjünk a Keletibe. Mindketten pontosan érkeztünk, ami nem mindig jellemző ránk, de most nagyon izgatottak voltunk és összeszedtük magunkat. A buszmegállóban várakozók közül megkértünk egy pacákot, hogy fotózzon le bennünket teljes menetfelszerelésben, így még alig indultunk el, máris készült rólunk egy közös fotó. :-) 

2023 Camino Primitivo - Készülődés

2023 Camino Primitivo: 0. nap - Utazás - Budapest - Bécs - Santander

2023 Camino Primitivo: 1. nap - Santander - Oviedo - Paladín

2023 Camino Primitivo: 2. nap - Paladín - Cornellana

2023 Camino Primitivo: 3. nap - Cornellana - Bodenaya

Hogyan készülődtem a Camino Primitivóra, mennyi időt szántam rá, milyen szükséges és nem szükséges előkészületeket tettem és hogyan szereztem be a credenciált?

Alig néhány hónap telt el legutóbbi El Camino utam óta, amikor tavasszal ismét mocorogni kezdett bennem a mehetnék. El is döntöttem hamar, hogy májusban elindulok, csak még azt nem tudtam, hogy melyik útra menjek. Megfogalmazódott bennem, hogy befejezem a tavaly félbehagyott Francia utat, de gondolkodtam más lehetőségeken is, amikor az egyik barátnőm bejelentette, hogy ő is szeretne eljönni a spanyolországi El Camino valamelyik útjára. Eléggé meglepődtem, mert jó pár éve ismeri ezt a szenvedélyemet, tudja hogy állandó visszajáró vagyok, de eddig még sosem érzett késztetést arra, hogy csatlakozzon hozzám vagy elinduljon saját maga. Úgy tűnt, hogy most jött el ez a pillanat, így hát elkezdtük a tervezést. 

Finisterre, a világ vége, ahol az én utam is véget ért, nem mindennapi körülmények között... Ha visszagondolok rá, csakis hálával tartozom! :-)

Az éjszakát 100 kilométerrel Santiago de Compostelától Ourense városban töltöttem, mivel Santiagóban nem találtam szállást. Éjjel 11 órakor estem be a hostelbe és reggel korán már indultam is tovább Santiagóba, így a városból semmit sem láttam. Szó szerint semmit, mert éjjel már, reggel meg még sötét volt, de ennek most így kellett lennie. Reggel 7 óra előtt elindultam az állomásra, ami szerencsére csak negyed órányi sétára volt a szállásomtól, így bőven elértem a 8 órakor induló vonatot. Irány Santiago, ezúttal nem gyalog... 

Az utolsó gyaloglós nap. Feltörő emlékek, szuper szállások, találkozások és búcsúzások, kalandos utazás. De még mindig nincs vége! :-)

A szokásos időre, reggel 6 órára állítottam be a telefonomat és amint felkeltem, rögtön le is vonultam a földszinti fürdőszobába, hogy zavartalanul piperézkedjem. 7 órakor kezdtük meg a gyaloglást. Egyenesen vezetett az utunk, de azért kellett figyelni, mert voltak leágazások is, majd később egy kis dimb-domb, de nem vészes. Hamar elértük az első települést, Ledigos falut, ahol rögtön az első utcában találtunk egy nyitva tartó bárt, ahová be is fordultunk, hogy megreggelizzünk. A bárhoz tartozott egy albergue is, ahonnan egymás után jöttek be a zarándokok elköszönni a tulajtól. Nem érezhették rosszul magukat, mert szinte mindegyik zarándok hatalmas ölelésekkel és kedves szavakkal búcsúzott az éppen pultos szerepet betöltő hospitalerótól. Nem voltam az alberguében, de biztosan jó lehet, ha ennyien hálálkodtak utána, ezért le  is írom a nevét, ez az Albergue El Palomar. 

Márpedig a magyarok szépek, ez az igazság! :-) Könnyedén megtettük a hírhedt 17-km-es szakaszt, ám a szálláskereséssel meggyűlt a bajom. Baljós előjelek a levegőben...

A megszokottnál korábban indultunk, mert ma kemény nap várt ránk. Koromsötét volt még, fejlámpával haladtunk, de eltévedni nem igazán lehetett, mert a gyalogút az országúttal párhuzamosan vezetett Carrión de los Condes felé. Ez az első és egyetlen település a mai etapon 5,6 km távolságra volt indulási helyünktől, úgy terveztük, hogy majd ott megreggelizünk. Csípős, hideg reggelre ébredtünk, csillagos égbolt ragyogott felettünk, a telefonom mindössze 8 °C-ot mutatott. Jó ütemben haladtunk, gyorsan szedtük a lábainkat, különben fáztunk volna a hidegben, de a kezem így is majdnem odafagyott a túrabotomhoz. Lassan kivilágosodott és nagyjából 1 óra 20 percnyi gyaloglás után megérkeztünk Carrión de los Condes városba. 

Ó, azok a sütik! Mindig csak a gond van velük! Ráadásul számomra közeledik a befejezés pillanata és egyéb negatív dolgok is előkerültek...

Reggel 7-kor átmentünk a szomszédos hotel bárjába és Eduardo már ott pörgött ezerrel! Nem is értem az energiaszintjét, este fél 10-kor még javában szedte be a pénzt a vacsoráért a pult mögött, most meg már kávét főzött, szendvicseket szolgált fel, meg nem állt a keze. Ittunk egy kávét nála, aztán elköszöntünk tőle. Épp ugyanúgy, mint 6 évvel ezelőtt, csak annyit mondott, hogy lééékkozelep vagyis legközelebb, meg hogy szia, szia, puszi, puszi. Ebben maradtunk, majd elindultunk. 

Meseta ide vagy oda, egy kisebb hegyet meg kellett másznunk, majd egy meredek lejtőn leereszkednünk. Hőség, gyaloglás, végre folyó, majd jött Eduardo és minden jó lett...

Reggel még indulás előtt megittuk a literes dobozos gazpachót, hogy ne kelljen cipelni és megreggeliztünk az alberguében. Az előtérben már ott sorakozott jónéhány hátizsák taxiztatásra várva. Nehezen tudtam elfogadni, hogy ilyen sokan taxiztatják előre a hátizsákjukat - kivéve a sérülések vagy aggastyán kor miatti eseteket - hiszen a többség egyszerűen csak kényelmi szempontok alapján nem cipelte magával az úton. Ennyi sérült ember nem járta az El Caminót, szóval ők az én szememben csak egyszerű turisták voltak és nem zarándokok. Nem értettem a dolgot, hiszen így is széles infrastruktúra áll rendelkezésre a Francia úton (minden 3-4 km után bár, albergue, pihenő, ivókutak), de aki még így sem képes cipelni a hátizsákját, az számomra csak turigrino (a turista és a peregrino szavak összevonásával). Szánalmas. 

Gyaloglás a Mesetán. Reggel még élvezetes volt, aztán jött a hőség és új tapasztalatokkal gazdagodtam...

Reggel úgy döntöttünk, hogy nem cipeljük magunkkal az előző napon vásárolt ennivalót, hanem még az alberguében kényelmesen megreggelizünk, elvégre a következő 10 km-es szakaszon semmilyen infrastruktúrára nem számíthattunk. Persze ilyen korán nem tudtam mindent megenni, ezért egy fél kolbászt és egy jókora darab sajtot a hűtőben hagytam, hátha jól jön majd valakinek. Fél 8 után elindultunk, addigra már kivilágosodott. 

Ma csupa jó dolog történt: szikrázó napsütés, kék égbolt, gazpacho, szalonnapörc és belecsöppentünk Santa Marina patróna ünneplésébe is. Csak a botom nem került elő...

Amikor reggel 7-kor kiléptünk a szállásunk kapuján, már javában mosták az utcákat az éjszakai buli után. Itt Spanyolországban szinte mindenütt ez a szokás. Az közismert, hogy a spanyolok nagyon szeretnek társasági életet élni és ennek színtere a város közterülete, az utca is lehet, de utána el is takarítják a romokat. Ezt láttam a legtöbb nagyvárosban, de a kisebb településeken is. A szállásunk nagyon közel volt a katedrálishoz és a municipal alberguéhez is, tehát néhány lépés múlva máris ott találtuk magunkat az önkormányzati szállás előtt, azzal szemközt pedig egy nyitva tartó bárt is megpillantottunk, ahova betértünk reggelizni.