Sokáig gyalogoltunk sík terepen, itt volt hát az ideje egy jó kis hegymászásnak. Megkaptuk! Túléltük. Jutalmunk egy lankás lejtő és egy szuper albergue lett.
Amikor feléredtünk, gyorsan összepakoltunk és lementünk a földszinti tágas konyhába reggelizni. Szobatársaink is hasonlóképp cselekedtek, de ők hamarabb elindultak nálunk. Egyedül maradtunk az épületben. Akkor még nem tudtuk, hogy vajon meddig marad ez az idilli állapot, hogy nincs tolongás a szállásokon, mindenesetre álmomban sem gondoltam volna, hogy gyakorlatilag mindig találtunk helyet a municipal alberguékben. Az oka az időzítés. Június végén ugyanis már nem ajánlatos elindulni a Vía de la Platán, mert könnyen belefuthat az ember egy jó kis hőségbe és az kegyetlen tud lenni. Ezt mi is megtapasztaltuk, de szerencsére túléltük...
Reggel 7:45-kor indultunk el a szállásról. Az utcákon nem igazán járt senki rajtunk kívül, csak a kakasok kukorékoltak. Megint rácsodálkoztam, hogy nem az udvaron kapirgálnak, hanem be vannak zárva! Szóval csak a ketrecekbe zárt tyúkok és kakasok törték meg a reggeli csendet, meg a túrabotjaink tompa hangja.
A mai napon egy nem túl magas, ám annál meredekebb hegy várt ránk, amitől mindketten nagyon tartottunk. Hiába, még mindig nem vagyok barátságban a hegyekkel... A városból kivezető utcák már rögtön meredek emelkedőkkel vetítették előre, hogy milyen terepviszonyokra számíthatunk.
Még alig értünk ki Lubiánból, amikor lehagyott bennünk 3 turigrino (azokat hívjuk így, akik nem cipelik a hátizsákjukat, hanem picike tornazsák-szerű tatyóval mászkálnak), aztán hamarosan előkerült a negyedik társuk is. Nem voltak már fiatalok, amolyan ötvenes korosztálynak néztem őket. Meg is lepődtünk, mert eddig még nem láttuk őket, errefelé meg nem szokták taxiztatni a hátizsákokat, de nem foglalkoztunk különösebben velük, nem a mi dolgunk. Köszöntünk egymásnak, aztán mindenki folytatta az útját.
Egy darabig aszfaltúton haladtunk, majd később földutakon folytattuk utunkat. Nagyon szép erdőn keresztül vezetett a jelzés. Az út néha leszűkült egy lépésnyie, de szerencsére árnyat adó fák alatt kapaszkodhattunk egyre feljebb és feljebb.
Rákészültünk erre a napra minden szükséges dologgal, volt nálunk elegendő víz, Magnosolv, Aquarius (izotóniás ital), szőlőcukor, már csak cipelni kellett a hegyre föl. Elég küzdelmes volt a felkapaszkodás, néha úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, de mindig jött valahonnan egy kis erő. Már közeledtünk a hegytetőhöz, amikor legnagyobb meglepetésünkre a négytagú turigrinók pihegtek egy árnyas fa alatt. Nagyon fáradtnak tűntek, főleg a legidősebb, szuszogós pacák. Még az is lehet, hogy szívbeteg volt, szóval egy percig sem akarom megszólni őket, meg amúgy nagyon kedvesek voltak hozzánk. Mi nem akartunk megállni, mert lendületben voltunk, már ha egyáltalán lendületnek lehet nevezni azt a felfelé araszolást. Így történt, hogy lassú, de rutinosabb zarándokokként lehagytuk a fiatalabb zsák nélküli csapatot, akik még meg is tapsoltak bennünket és azt kiabálták utánunk, hogy "Bravó!". Ilyen is ritkán fordult elő velem, bár megesett már néhányszor, de mindig csak biztatás és nem pedig elismerés gyanánt.
11 óra körül értünk fel a csúcsra. Itt már kevesebb lombos fát találtunk, de azért akadt egy jó nagy, pontosan egy hatalmas kőpad felett. Lehuppantunk oda és kipihentük a fáradalmakat. Nemsokára felértek a turigrinók is, akikkel immár egészen jóban lettünk.
A csúcson volt mindenféle jelzés, térkép, a lényeg azonban, hogy innen már lefelé vezetett az út, ezt sokkal jobban szerettem.
Valamikor dél körül értünk az első lakott településhez Vilavella faluhoz, ahol először egy szép kis kápolna, előtte pedig egy kőkereszt fogadott bennünket. Mivel a Gronze itt bárt jelzett és a kihelyezett nyíl is egyértelműen mutatta a bár felé az irányt, nem is volt kérdés, hogy megállunk egy hosszabb pihenőre. Jólesett a kényelmes székeken ücsörögni az árnyas teraszon, közben jéghideg Aquariust kortyolgatni és kávézni. Persze falatoztunk is egy keveset. Rózsa apró kolbász falatkákat kért, én pedig néhány croquetast. Kicsit elnehezedtünk tőle, nem volt könnyű újra nekiindulni.
Az út további részén nagyon szép ligetek között haladtunk. Kisebb patakocska felett keltünk át egy hídon és errefelé több helyen is találtunk pihenőket, padokat. Mi nem nagyon ücsörögtünk már, de ha akartunk volna, megtehettük volna. Nem mindenhol volt ez így, főleg Salamanca után az első néhány napon.
O Pereiro falu alig néhány házból állt, de nagyon kedves helynek tűnt. Mindenütt virágok díszelegtek, a házak között pedig némi árnyékra is leltünk.
A Gudiñába érve az első dolgunk az volt, hogy megebédeljünk (megvacsorázzunk), amíg nyitva volt a konyha. Imádtam, hogy szinte bárhol ehettünk halat, itthon sokkal kevesebb erre a lehetőség. Egy egész kancsó sangriát tettek elénk, amit mi szépen be is nyakaltunk. Nem volt erős, ellenben nagyon jólesett!:-)
Ezután megkerestük a municipal alberguét. Már egyáltalán nem tartottunk attól, hogy nem lesz helyünk, hiszen előző este is csak négyen voltunk a szálláson. A lenti képen az a kék ajtós épület az önkormányzati zarándokszállás.
Ez a szállás minden tekintetben szuper volt! Lehet, hogy telt ház esetén nem ugyanígy vélekednék, mert azokhoz az ágyakhoz, amelyek távol vannak az ablaktól talán kevés levegő jut, de most alig voltunk. Egy beszédes hospitaleránál kellett regisztrálni, kaptunk tőle lepedőt és párnahuzatot. Volt mosógép is, kimostuk az összes piszkos ruhánkat, majd kiteregettünk. A kilátás nagyon szép volt az erkélyről, akkor vettük észre, hogy még úszómedence is volt az épület mögött! Most éppen nem üzemelt, mert csak július 1-jén nyitják meg a medencét. Pár napon múlt, de azért látványnak sem volt rossz. Egyébként összesen hatan voltunk a 44 ágyas szálláson, szóval válogathattunk az ágyak között.
Később még elmentünk a helyi supermercadóba feltankolni másnapra, majd átmentünk az alberguével szemközti templomba. Ott egyébként lehet credencialt is venni, ha esetleg valakinek betelik a sok pecséttől. A templomnál elágazik a Camino Sanabrés, két különböző útvonalon lehet folytatni az utat, de erről majd a következő posztomban bővebben is írok.
Ha tetszett, kövesd be az oldalam, vagy akár meg is oszthatod... Köszönöm! :-)
