El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 2016. - Francia Út 6. nap - Estella - Sansol - 28 km

El camino zarándokút - 2016. június 5.

2016. december 22. - Andrea az El Caminón

Egy nagyon szenvedős nap, üres borkút, hőség, vízhólyag, és már megint elmélkedtem valamin... Sőt! :-)

1_el_camino_taj.jpg

Reggel 6-kor irtó cuki ébresztésben volt részünk! Az ablakunk előtt az utcán énekelt egy idősebb nő és egy férfi valami spanyol dalocskát, majd ahogy jöttek, úgy tovább is mentek egy kapualjjal odébb és újrakezdték. Így jártak házról házra és ébresztették nótaszóval a népet, bár vasárnap lévén nem igazán értettem, hogy miért kellett korán kelni. Még az is lehet, hogy nem ébresztőt, hanem takarodót fújtak, elvégre a szombat esti fiesztából sokan csak hajnalban tértek haza. :-)

A korai kelésnek köszönhetően reggel 7-kor elindultunk. Végigsétáltunk Estella óvárosának szűk főutcáján, majd kiértünk a forgalmasabb részre, ahol a fiatalok még javában buliztak. A város szélén valami rendezvény lehetett, mert sok lufit és egy kisebb csoportosulást láttunk. Ahogy magunk mögött hagytuk a várost, elmentünk egy caminós jelképekkel díszített kapu mellett és ismét bevillant egy régi emlék. De hiszen ez a kapu 2011-ben még arany-bronz színű volt, most pedig átfestették kékre! Elő is kerestem a régi felvételt, tessék. El lehet dönteni, hogy melyik a szebb...

Bő fél órája gyalogoltunk, amikor megláttuk az Irache-kolostort és a szőlőültetvényeket. A Bodegas Irache szőlészet a zarándokok által is kedvelt borkútjáról híres. A közvetlenül az út mellett található borkút egyik csapjából víz, a másikból pedig finom vörösbor folyik és ebből bárki kedvére fogyaszthat. Általában, de nem most. Nekem 5 éve volt szerencsém megkóstolni a könnyű asztali bort kora reggel éhgyomorra, de most nem jártunk sikerrel. A bal oldali csapból ezúttal semmi sem folyt. :-( Erika különböző technikákkal próbálkozott rendületlenül, de egy árva cseppet sem sikerült kiimádkoznia belőle. Hát igen, Spanyolországban vasárnap reggel 8 órakor nem igazán működnek a dolgok..., de az is lehet, hogy a bulizó fiatalok miatt zárták el, nehogy eligyák a szomjas zarándokok elől. Vagy már kiitták az összeset. Utóbbi azért is lehetséges, mert pár perc múlva előkerült néhány jókedvű spicces helyi fiatal, akik ugyan szintén nem jártak a csapnál sikerrel, de nem szomorkodtak, hanem viccelődtek rajta és elkezdtek táncolni, miközben azt énekelték, hogy FREE WATER, FREE WATER, HE-HE. :-)

5_el_camino_irache_borkut.jpg

Másfél órát kellett még gyalogolnunk az első bárig, ahol megreggeliztünk és végre hozzájuthattam a reggeli betevő café con leche adagomhoz. Az asztalok között egy kedves cicust is találtunk, aki egyfolytában hízelgett nekünk, de nem vittük magunkkal.

Eleinte változatos tájon, dimbes-dombos terepviszonyok között haladtunk. Az égen a felhők feloszlottak, a nap egyre forróbban sütött. Néhol zöld, még lábon álló búzatáblák között vezetett az út, máskor pedig már beszántott barna föld vett bennünket körül.

Aztán megint zöldbe borult a táj és megjelentek az utat szegélyező pipacsok is. Ettől mindig jó kedvem lett, mert nagyon szerettem a virágokkal övezett úton bandukolni, olyan szép volt! Egy idő után elfogytak a dombok, aztán az út átváltott hosszan belátható sík szakaszokra.

A nagy melegben elég kimerítő volt a gyaloglás, de közeli falunak vagy településnek a nyomát sem láttuk, ahol megpihenhettünk volna. Egyszer csak azonban felbukkant a semmiből egy lakókocsiból kialakított mobil bár. Ó, köszi, pont jókor, már éppen szomjan akartam halni! :-) A képen szemben ülő fiúról akkor még semmit sem tudtunk, csak valahogy rákerült a fotóra. Később aztán sokszor találkoztunk vele és kiderült róla, hogy Új-Zélandból jött, hogy megjárja az El Caminót...

Még csak hat napja jártuk az utat, de addigra sokunk számára kiderült, hogy a cipőnk milyen viszonyban volt a lábunkkal. Én nem panaszkodhattam, mert nagyon kényelmes volt a Keen túracipőm, de néhányan már megváltak bakancsuktól. Az út mentén sorra találkoztunk elhagyott túracipőkkel, melyeket jellemzően az útjelző oszlopokra helyeztek vagy faágakra aggattak a zarándokok. Ezek a cipők valószínűleg idejekorán feltörhették gazdájuk lábát, cipelni viszont senki sem akart plusz súlyt, így tehát nemes egyszerűséggel megszabadultak tőlük. 

21_el_camino_taj.jpg

A déli órákra jellemző fülledt melegben komótosan gyalogoltam a saját tempómban, amikor furcsa zajra lettem figyelmes a hátam mögött. Jól sejtettem, lovasok jöttek mögöttem az úton. Mire elővettem a telefonomat hogy fotózzak, már meg is előztek és így már csak hátulról tudtam megörökíteni őket.

22_el_camino_lovak.jpg

2 óra körül érkeztünk Los Arcosba. Addigra megint elég sokat kivett belőlünk a nagy meleg és alig vártuk, hogy valahova lerogyhassunk. A városkában a templom előtti főtéren jó néhány napernyős kiülős teraszt alakítottak ki és tele volt emberekkel! Hát persze, hiszen vasárnap volt, valószínűleg a déli mise után ültek be, akarom mondani ki az emberek, mert mindenki nagyon szépen, csinosan volt felöltözve. Na ide, közéjük ültünk le az egyik asztalhoz a túra felszerelésünkkel, izzadtan, kitikkadva... :-) Érdekes, hogy egyetlen rossz pillantást, egyetlen rossz megjegyzést sem kaptunk, a világ legtermészetesebb módján kezeltek bennünket. Úgy tűnt, nagyon hozzászoktak már a zarándokokhoz. Lecsusszantottunk egy pohár sört, aztán azon tanakodtunk, hogy menjünk vagy maradjunk? Mármint Los Arcosban. Dög meleg volt, fáradtak is voltunk, de még túl korainak éreztük az időt, hogy leparkoljunk. Megbeszéltük, hogy 3 óráig erőt gyűjtünk és nekivágunk a következő 10 kilométeres etapnak. A cél Torres del Rio!

Most már biztosnak tűnt, hogy végre szakítva a régi utam helyszíneivel, nem ugyanazon a településen és nem ugyanabban az alberguében fogok megszállni, mint 5 évvel ezelőtt. Hurrá, valami új következik! Ennek tudatában vágtam neki társaimmal a következő szakasznak. A nap most még erősebben sütött, mint délben, az úton egyetlen fa sem kínált árnyékot. Elkezdődött a szenvedés, amely egyre erősebbé vált. Az, hogy sütött a nap, önmagában talán nem lett volna baj, de végig aszfaltúton kellett menni, amelynek még rendes útpadkája sem volt. Aki járt már az El Camino valamelyik útján vagy bármely más hosszabb útvonalon az tudja, hogy milyen nagy a különbség az aszfaltút és a földút között. Látszólag könnyebb haladni egy egyenletes felszínű aszfalton, de az nem az emberi láb számára, hanem autókerekeknek lett kitalálva! Az aszfalt rettenetesen igénybe veszi az ízületeket, fárasztja az izmokat, mivel kemény, nem rugalmas, ezért a láb csontozata szinte visszapattan róla a legjobb túracipőben is. Egy idő után éreztem, hogy valami nem stimmel a lábammal, elkezdett fájni a sarkam, de nem akartam megállni a tűző napon. Leülni nem volt semmilyen árnyékos hely, akkor meg minek álljak meg? Így gyötrődtem több, mint másfél órán keresztül, de a cél még messze volt. A lányok is elég nehezen viselték a hőséget, de a legjobban én szenvedtem. Aztán a távolban feltűnt az út mellett két fa! Sosem gondoltam volna, hogy két csenevész fának ennyire lehet örülni! :-) Alig vártam, hogy elvonszoljam magam odáig, aztán úgy ahogy voltam lerogytam a gyenge kis árnyékba a földre. Nem érdekelt, hogy koszos lesz a nadrágom, hogy poros lesz mindenem, csak az érdekelt, hogy elbújjak a tűző nap elől és végre üljek egy kicsit. Ott ültünk tehát mindhárman magyar peregrinák egy spanyol országút mellett egy csoffadt fa alatt kiszikkadva. Később egy olasz pasi is beesett a kis oázisunkba, neki is szorítottunk helyet. 

Rövid pihenő után egymást biztatva kerekedtünk neki az útnak. Továbbra is aszfaltúton gyalogoltunk, éreztem, hogy nem esik jól. Egy idő után nagyon belassultam, alig tudtam vonszolni magam. A lányok előre mentek, de én nem tudtam lépést tartani velük. Csak arra gondoltam, hogy érjek be valahogy az első faluba és nekem ott mindenképp meg kell állnom. Az ájulás szélén voltam, komolyan alig tudtam a lábamon megállni, nem hogy haladni. Végre elértük Sansolt, a lányok már ott ácsorogtak az egyik ház árnyékában. Amikor odaértem, akkor már közel volt az albergue, de majdnem úgy estem be az ajtón. A hospitalerától azonnal kértem egy limonádét és egy húzásra megittam. Hű, az nagyon jól esett, életmentő volt a hideg, édes-savanyú lötty. Ettől kissé jobban lettem és észhez tértem. Annyira ki voltunk dögölve, hogy az emeleten lévő szobába is alig tudtunk felmászni. Persze kiderült a fürdéskor, hogy jól éreztem, vízhólyag lett a sarkamon! Basszus, az első utamon egy darab sem volt, a Portugál Úton sem és most itt a hatodik napon kialakult az első vízhólyagom! Biztosan azért, hogy erről is legyen tapasztalatom és meg tudjam írni itt a blogon. :-) 

Az albergue nagyon hangulatos volt, különösen az udvar, ahol még lábáztató medence is kényeztette a zarándokokat. Erről később még elmélkedtem egy kicsit és mondanom sem kell, hogy megint korszakalkotó következtetésekre jutottam, sőt, még egy találmányt is kifejlesztettem gondolatban, de erről majd később... :-)

Mindenesetre a nagy túlélést megünnepelendő egy egész kancsó Sangriát megittunk, ami nem is volt olyan sok hármunknak, viszont isteni finom volt. Annyira ki voltunk száradva, hogy csak úgy csúszott lefelé a jéghideg spanyol nedű! :-)

A szobában egy szimpla ágyra kerültem, azaz nem volt a fejem fölött senki. Biztosan látta rajtam a hospitalera, hogy alig álltam a lábamon az érkezéskor és megszánt... Mellém egy olasz fiú, Frederico került, akivel később nagyon jó barátságba kerültünk. Ő az anyukájával és a nagynénjével járta az utat, majd róla is írok még később. Az ágyamtól balra egy kanadai lány került, vele este egy kicsit beszélgettünk, róla is lesz még szó, bár őt már soha többé nem láttuk... Buenas noches!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr1812066629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása