Az eltévedések és a plusz kilométerek napján megtanultuk a curva szó jelentését és ismét megküzdöttünk a gránitköves burkolattal.

Ma egy kicsit később, reggel 6 órakor indultunk, mert Portóig túl hosszú lett volna a 35 km, ezért úgy döntöttünk, hogy csak Grijó településig megyünk és megelégszünk a 19 kilométeres etappal. Grijóban egyébként is egyházi szállásra igyekeztünk, ami délután 2 óránál előbb biztosan nem nyit ki, ezért felesleges sietni, inkább egy kicsit tovább aludtunk. Sokat gyalogoltunk a városból kifelé vezető főúton, ahol nagyon nagy volt a forgalom, ráadásul egyszer eltévesztettük az irányt. Nem vettük észre, hogy a Repsol benzinkútnál balra le kellett volna térni a főútról, így feleslegesen tettünk meg 1 kilométert. Amikor végre visszataláltunk a jelzett útra, akkor sokáig elhagyatott ipari épületek mellett, majd egy szép kék-fehér azulejo csempés templom előtt haladtunk el.

Mára sem jutott nekünk puha földútból, de még erdős, ligetes szakaszból sem sok, a természet közeli utakat is durva kőburkolat borította. Az egyik településen egy elhagyatott házat láttunk, amelynek a külső, színes csempével borított homlokzatát meghagyták, a lakótéren belül viszont már semmi sem maradt az épületből csak a gaz ütötte fel a fejét mindenütt.

Hullámzó domborzati viszonyok között föl-le bandukoltunk kisebb településeken keresztül.

Az úton elég sokszor mentünk el egy-egy szép kápolna vagy templom mellett, melyek mindegyike viselte a sajátos portugál azulejo csempés díszítéseket. Az utak jelzettsége is elég jónak bizonyult, a sárga nyíl és kagyló mutatta az irányt Santiago de Compostela felé, a kék nyíl pedig az ellenkező irányba Fatima felé. 

1 óra körül már elég meleg volt, de mi még mindig róttuk a kilométereket és hullámoztunk a dombokról le-föl. 

Fél 2 körül értünk Grijó határába, ahol a lenti képen látható szép kis kápolnánál egy bal kanyart vettünk és a kőfallal párhuzamosan folytattuk utunkat. 

A kőfal és a szemközti járda közötti meglehetősen szűk úton elég jelentős forgalom bonyolódott, az autókon kívül több busz is elrobogott mellettünk, nagyon kellett figyelnünk, hogy biztonságosan közlekedjünk. A forgalom mellett ráadásul olyan elképesztően durva gránitköves burkolattal kellett megküzdenünk, hogy gyakorlatilag teljesen lekötötte figyelmünket az állandó lefelé nézés, hogy hova lépkedjünk, míg... szépen elmentünk az albergue mellett. Ezt persze akkor még nem tudtuk, hiszen éppen azzal voltam elfoglalva, hogy a kövek közé beszorult túrabotomat kirángassam. Sikerült is, de ekkor meg a gumi botvég jött le a botról és maradt a termetes és hézagos macskakövek között. Ezután ezt a kis apró, de fontos kütyüt, a gumi botvéget kellett kipiszkálni valahogy a kövek közül, ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy a hátamon a hátizsákkal nem volt kedvem guggolni meg felállni, szóval különböző tornamutatványokkal és zsonglőrködéssel sikerült csak kiszednem a kis hűtlen botvéget. Csoda, hogy nem tudtunk az alberguére koncentrálni? :-)

Így viszont annak rendje és módja szerint elmentünk egészen a kolostorig, amit persze éppen tataroztak és a mellette lévő iroda is zárva volt a sziesztára való tekintettel, viszont alberguének ott nyoma sem volt. Megkérdeztünk egy tatarozó munkást, aki visszafelé irányított bennünket mindenféle kézzel-lábbal mutogatós technikával és csak egy szót ismételgetett rendületlenül, hogy curva, curva. Kimondva egy kicsit más felhangja volt a dolognak, mint így leírva, alig tudtuk visszatartani a nevetésünket, de megnyugtatásul közlöm, hogy az említett szó kanyart jelent. Nem volt mit tennünk tehát, kijöttünk a kolostor kertjéből és elindultunk visszafelé a köves úton, mert szerettünk szenvedni. :-)

Mehettünk újra a bokagyötrő köveken, de fogalmunk sem volt, hogy merre találjuk a szállást. Sehol egy tábla, sehol egy jel. Kisvártatva arra jött egy rendőrautó és intettem neki, hogy álljon meg. Nagyon készségesek voltak, rögtön megálltak, majd ki is szállt az egyik fiatal rendőrtiszt és miután tisztáztuk, hogy beszél angolul, megkérdeztem tőle, hogy tudna-e segíteni, hol találjuk az alberguét? Hm, nagyjából 30 méterre álltunk a szállástól, a mai napig nem értem, hogyan mehettünk el mellette, de megtörtént. :-) Aki ebbe az alberguébe készül, azoknak mondom, hogy a kápolna felől érkezve, mielőtt kiszélesedne az út, egy régebbi sárga épületet keressenek nagy barna kapuval, még a kagyló is ott lóg valahol a bejárat fölött, de nekünk nem sikerült észrevennünk. :-)

A szállásra belépve a belső udvaron az egyik asztalnál ült egy francia fiú, akivel még nem találkoztunk eddig. Azt tanácsolta, hogy nyugodtan pakoljunk le, foglaljunk le egy-egy ágyat, mert a hospitalero csak este jön majd beszedni a pénzt, addig mindenki szolgálja ki magát. Így is tettünk, bár a szobáktól nem voltam elájulva, kicsit hasonló érzésem volt, mint Coimbrában, a falakon szúnyogok nyoma... Rajtunk kívül még az idősebb olasz házaspár volt az alberguében, válogathattunk az ágyak között, de néhány óra múlva megtelt a szállás. Jöttek új arcok is, akikkel eddig még nem találkoztunk, de itt szállt meg a kedvenc amerikai házaspárunk is. 

A szobákkal ellentétben a vizes blokk egész normális volt, így legalább kényelmesen kipancsizhattuk magunkat, mire a többiek ideértek. Fürdés és mosás után elmentünk valami ennivaló után vadászni, de a szomszéd boltban semmi értelmes kaját nem találtunk, de szó szerint semmit, a másik boltban sem túl sokat, de tűzoltás gyanánt valami konzerv virslit és chipset vettünk. Ez éppen arra volt jó, hogy meghozza az étvágyunkat. Az étterem persze csak este nyitott, de addigra már annyira éhesek voltunk, hogy nem is volt kérdés, hogy elmegyünk vacsorázni. A hospitalero este fél 7-kor tette tiszteletét, mindenkitől beszedte a pénzt, bepecsételt a credeneciálokba és ahogy jött, úgy ment is, nem sokat törődött velünk. Az amerikai házaspár Randy és Vicky csatlakozott hozzánk a vacsoránál és egy nagyon kellemes estét töltöttünk el velük. A kaja isteni volt, különösen a gyümölcstál és mindez a zarándok menü részeként, amelyet végül újdonsült barátaink nem is engedtek kifizetni, hanem titokban rendezték az egész számlát. Annyira kedvesek voltak hozzánk! Thank you guys! :-)