El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 4. nap: Conimbriga - Coimbra (18,8 km)

Portugál út - 2018. szeptember 1.

2018. november 18. - Andrea az El Caminón

A felismerések napja, amikor elvált az édes a száraztól és rájöttem, hogy miért nincsenek szúnyogok az Ibériai-fészigeten. :-)

1_portugal_el_camino_coimbra.jpg

Sosem gondoltam volna magamról, hogy képes leszek hajnali 4-kor kelni azért, hogy 5-kor indulhassak caminózni! Ilyen eddig még csak egyszer, a 2015. évi utamon fordult velem elő, de most ismét muszáj volt korán indulnunk a nagy meleg miatt. Az időjósok 39 fokos hőséggel riogattak és ezt nem akartuk félvállról venni, főleg az előző nap történéseiből okulva.

2_portugal_el_camino_reggeli.jpg

Hajnal 4-kor szép csendben kipakoltuk a cuccainkat a konyhába és elkezdtünk készülődni. Magunkba töltöttünk egy kevés ivójoghurtot, hogy legyen valamennyi energiánk a gyalogláshoz, majd megtöltöttük a vizes palackokat, hiszen a nagy melegben gyakran kellett pótolnunk a folyadékot. A magam részéről csapvizet töltöttem, Erika pedig a tegnap estéről megmaradt szénsavas ásványvizet adagolta szét a kulacsaiba, amikor a következő vicces dolog történt. Maradt még valamennyi bubis víz a 2 literes üvegben, amit Erika egy húzással felhörpintett, elvégre kell a folyadék. Na abban a pillanatban, amint lenyelte, jött az első felismerés - de hiszen ez édes! Kiderült, hogy előző nap színtelen, de édes üdítőt vettünk. A képen is látható üvegen a "gasosa" (gáz) felirat tévesztett meg bennünket, amire azt hittük, hogy szénsavas ásványvíz. Ezek után jött a második felismerés, miszerint akkor nem is a vörösbor volt édes! :-) Erika gyorsan kikapta a hűtőből a zarándokoknak otthagyni szánt üveget, megkóstolta, majd elégedetten nyugtázta, hogy isteni finom, száraz vörösbort sikerült vásárolnunk, amit előző este jól elrontottunk az édes üdítővel való keveréssel. A felismerést tettek követték, az édes lötty egy zuttyintással ment a mosogatóba, a vörösbor pedig be az egyik kulacsba - nehogy már kárba vesszen - így már teljes menetfelszereléssel álltunk készen az induláshoz. :-)

5 órakor elindultunk. Koromsötét utakon gyalogoltunk sokáig fejlámpával, de legalább jó tempóban haladtunk a friss, hűvös levegőn. Nagyjából egy óra múlva elérkeztünk egy több hurkos autópálya felhajtóra, körforgalommal és mindenféle útelágazásokkal kombinálva. Nappali fényviszonyok között lehet, hogy egyszerűen tájékozódtunk volna, de a sötétben semmi jelet nem találtunk, fogalmunk sem volt, hogy merre menjünk. Ott köröztünk egy jó darabig, egy árva lélek nem járt arra, akitől meg tudtuk volna kérdezni a helyes irányt. Végül aztán az aszfalton találtunk egy nagyjából másfél méter hosszú és 10 cm széles felfestett kék csíkot, mely viszonylagos rendszerességgel, kb. 30-50 méterenként megjelent az út szélén. Erről a felfestett csíkról azt feltételeztük, hogy talán a fatimai utat jelöli, így hát ezt az irányt választottuk a körforgalomban és elindultunk a nyomában. Nem is csalatkoztunk, mert a kék sávos jelzés elvezetett bennünket egy faluba, ahol csodák csodájára szombat lévén reggel 7 óra előtt nyitva találtunk egy kávézós cukrászdát, nem is akármilyen kínálattal! :-)

Két croissant ettem, ittam hozzá egy fincsi kávét és mindössze 1,50 eurót fizettem az egészért! A hely nagyon kellemes volt, a reggeli kimondottan jól esett, pihentünk is egy kicsit, így hát energiával feltöltődve indultunk tovább.

Errefelé már többször is találkoztunk a kék nyíllal, amely Fátima felé mutatta az irányt, mellette pedig a sárga kagyló és nyíl Santiago felé navigált. Sokáig egészen kellemes utakon sétáltunk, jól esett a gyaloglás.

Az idő egyre melegebb lett, előrevetítette a mai napi csúcshőmérsékletet. Fél 10 körül értünk a Cruz dos Mourocos település templomtéri pihenőhelyére, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az alattunk elterülő Coimbra völgyére. Addigra már teljesen készen voltunk, elfogyott az erőnk, szinte egyszerre huppantunk le a jól megérdemelt kőpadokra. Egy idő után már megszokott rutinná vált, hogy amint találtunk valahol egy kőfalat vagy padot, rögtön elvágódtunk rajta. Hol hanyatt fekve, máshol pedig hason. Itt is így tettünk és az sem zavart bennünket, hogy a téren munkások szerelték össze az esti fiesta kellékeit. Ezek a portugálok is állandóan mulatoztak, éppúgy, mint a spanyolok! :-) Aztán megkértem az egyik munkást, hogy vehessünk vizet a mobil csapjukból, így végül egy slagból jutottunk friss ivóvízhez, mivel a környéken egy árva bárt sem találtunk nyitva.

Az út erőteljesen hullámzott föl-le, próbára tette állóképességünket a dög melegben, de mi kitartóan haladtunk Coimbra felé. Egy autópálya felett átsétáltunk, majd az úttal párhuzamosan gyalogoltunk egy darabig, aztán elértünk egy római-kori vízvezetéket, melyet a gyorsforgalmi út építése miatt egyszerűen kettévágtak.

Fél 12-kor már elértük Coimbra elővárosát, Santa Clara peremkerületét és elindultunk megkeresni az alberguét. Épp itt volt az ideje, mert addigra a hőség már majdnem elviselhetetlen volt és a melegedés még tovább tartott. Eleinte meredeken vezetett az út lefelé, majd még meredekebben felfelé. Mit mondjak, nem esett jól a nagy melegben.

32_portugal_el_camino_coimbra.jpg

A korai indulásnak köszönhetően már dél előtt odaértünk a Santa Isabel Alberguéhez, de szerencsére kinyílt a kilincs a hatalmas kapun. Beléptünk az udvarra, majd jobbra fordulva egy kisebb büfé, a pult mögött pedig egy pasi. Köszöntünk illendően, majd megkérdeztem tőle, hogy itt van-e az albergue? Erre önmagára mutatott  az ujjával szótlanul és folytatta a tevékenységét, valamit írogatott egy nagy füzetbe. Aztán az alábbi párbeszéd zajlott közöttünk: Are you the albergue? (Te vagy az albergue?) No, I'm the hospitalero. (Nem, én a hospitalero vagyok.) Yes, I know, I'm just joking... (Igen, tudom, csak viccelek). Szóval nem volt valami tréfás kedvében a hospitalero, de azért szóba állt velünk. Elég szigorú volt, éppen adminisztrálta az előző napi zarándokokat és mondta is nekünk, hogy ezt még be kell fejeznie, nem igazán zavarta, hogy majdnem összeestünk a fáradtságtól. Aztán végül becsekkoltunk majd megmutatta, hogy hova tegyük le a hátizsákunkat. Azt hittük, hogy ezután a szobánkat fogja megmutatni, de nem, hanem kérte, hogy várjunk az udvaron vagy bent a bárnál, amíg 2 órakor nyit az albergue, mert még takarítanak. Puff, egyszer érünk be korán egy szállásra és akkor sem mehetünk be. Na mindegy, nem tudtunk mit tenni, leültünk az árnyékba, a szomszéd asztalnál pedig az a két olasz pasi várakozott, akik előző nap lefotóztak bennünket az árnyas fa alatt.. Annyira toltuk a mai menetelést, hogy ideérjünk a nagy meleg előtt, hogy mire felértünk, teljesen kimerültünk. Az lett a vége, hogy mindketten elaludtunk a bebocsátásra várakozva, Erika az asztalra borulva, én pedig a falnak dőlve. Szépek lehettünk! :-) Valószínűleg a látvány hatására megenyhült a szigorú hospitalero, mert fél 2-kor odaszólt nekünk, hogy felkísér minket a szobánkba. Na végre!

Ezen a szálláson a női és férfi zarándokokat szeparálva helyezték el, ezért a két olasz pasit a felső szintre, bennünket pedig az alsóra kísért a hospitalero. Amilyen szép volt az udvar, olyan ronda volt belül a szoba és a fürdő, de ez még nem lett volna baj. A falon kisebb pacnik, pöttyök éktelenkedtek, később rájöttünk, hogy agyonlapított szúnyog maradványok voltak, aztán meghallottuk az élő példányok zümmögését is. Eddig azt tapasztaltam, hogy sem Portugáliában, sem Spanyolországban nincsenek szúnyogok, de most már rájöttem az okára is. Azért nincsenek, mert a két ország összes létező szúnyogját ide, ebbe az egy szobába zárták be és minket odavetettek nekik koncnak! :-)

Fürdés és mosás után elindultunk a városba, mert már nagyon éhesek voltunk. Ekkor délután 3 óra felé járt az idő, éppen akkor indultunk el, amikor tetőzött a hőség. Nem volt kellemes a 39 fokos dög melegben átvonszolnunk magunkat a hídon, de legalább szép volt a látvány.

A városban sem volt sokkal jobb a helyzet, mert ott meg a sok apró kőből álló burkolat ontotta magából a meleget, de szerencsére találtunk egy árnyékos teraszt, ahol megebédelhettünk, ami egyben a vacsoránkat is jelentette. Halat rendeltünk sült krumplival és salátával, mennyei volt!

Kóvályogtunk még egy kicsit a belvárosban, de szó szerint csak kóvályogtunk a hőségtől. Elsétáltunk a Santa Cruz templomig, majd visszafelé vettük az irányt a szállásra.

Coimbra nagyon hangulatos város, szívesen időztem volna ott hosszabban is más körülmények között, de abban a hőségben semmi másra nem vágytam, mint elbújni a nap elől. Elég szenvedősen mentünk vissza az alberguéig, hosszúnak tűnt az út, nyűgösek voltunk, melegünk és elegünk volt.

Ne tévesszen meg senkit az alábbi kép, ez még nem az albergue épülete, hanem egy másik kolostor a híddal szemközt. A bal oldalon látható bordó épületnyúlvány és a kolostor között vezet egy meredek köves út fel az alberguének otthont adó Santa Isabel monostorhoz, ahol már epekedve vártak ránk a vérszomjas szúnyogok! :-)

62_portugal_el_camino_coimbra_kolostor.jpg

Amikor végre visszaértünk a szállásra, már nem a szigorú hospitalero fiú szolgált, hanem egy idősebb hospitalera. A néni egy kukkot sem beszélt angolul, alig tudtam neki elmagyarázni, hogy reggel nagyon korán szándékozunk indulni a meleg miatt és tudni szeretnénk, hogy hánykor nyitják ki a kaput. Amikor végre megértette, akkor elvezetett egy két szinttel lejjebb lévő titkos folyosóra és megmutatta a kijáratot. Este még egy idős olasz házaspárt is elszállásoltak, de még őket is külön tették, a férj mehetett az emeleti szobába, a felesége pedig egy szinttel lejjebb. Vitatkoztak is sokáig a hospitaleróval, de az hajthatatlan volt, a szabály, az szabály. Hát mit mondjak, nem zártam a szívembe ezt a szállást. Ahogy előre sejtettem, egész éjjel zümmögtek a szúnyogok a fülembe és reggelre teljesen összecsipkedték a bal karomat. Ráadásul este még berepült egy döglégy is, szóval teljes káosz volt a szobában, szinte nem is aludtam az éjjel egy szemet sem. Alig vártam, hogy reggel 4 óra legyen és megkezdjük a másnapi gyaloglásunkat és meneküljek onnan. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr314379074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2018.11.19. 18:54:17

Csak a szúnyogokról. Málián jártam így (Kréta). Szervezett út, tehát több magyar is volt, ha összefutottunk beszélgettünk. Mondtam, megesznek a szúnyogok. Szúnyog? Ők egyet sem láttak. Persze, mert az összes nálam dajdajozott.

gabroca 2018.11.20. 06:42:20

az olasz szunyogok kicsik voltak, láthatatlanok és csendesek - de csípésük viszkető...
soha nem értettem, mire jó 30 napot elpocsékolni az életből egy nagy szenvedős gyaloglásra, ahol rendes megszállásra sincs lehetőség, annál még a vadsátorozás is jobb...

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2018.11.20. 10:20:37

A régi egyetemet is érdemes lett volna meglátogatni: ódon falak, csodás könyvtár. Coimbra óvárosa igazán elbűvölő.
süti beállítások módosítása