El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 13. nap: Burgos - Hontanas (31,6 km)

2011. november 19. - Andrea az El Caminón

Azúrkék égbolt, szikrázó napsütés, remetelak, welcome nyilak és földbe vájt falu. Végül az is kiderül, hogy a magyarok jobban bírják a hőséget, mint a spanyolok. 

El Camino 403_1.jpg

7.30-kor indultunk. Tudtam, hogy ez a 13. nap, így biztos voltam benne, hogy szerencsés napra ébredtünk. Sokat gyalogoltunk, mire a város széléhez értünk. Burgos egyébként szép, élhető település benyomását keltette, nagy parkok, széles utak jellemezték. Már majdnem 1 órája mentünk, amikor Krisztinek meg kellett igazítani a cipőjét. Megálltunk és amíg vártam rá, észrevettem, hogy rengeteg lóhere zöldellt a pad mögött. Keresgéltem, hátha rábukkanok egy négylevelűre, de nem találtam egyet sem, azonban tudtam, hogy ott bújik valahol, elvégre ez volt a 13. napunk! Újabb fél óra múlva megint meg kellett állnunk, hogy megnézzük az útikönyvet, mikor jön már az első falu vagy bár. Mialatt a könyvet bújtuk, ismerős hangok köszöntöttek ránk: az öreg Emilio és Enrique! :-)

El Camino 405_1.jpg

Nem tudom, hogy most miért tette ide elém a sors, hiszen már nem volt dolgunk egymással, de persze megdobogtatta a szívem. Emilio szokása szerint huncutkodott velünk, azt mondta, hogy mi két virágszál vagyunk. :-) Egy darabon együtt haladtunk, ők elöl mentek, mi pedig hátrább követtük őket. Még sosem haladtunk együtt velük eddig. Egy kis hídon megálltunk bámészkodni, ahol meg Dino és lánykoszorúja vonult el mellettünk, így Kriszti is örülhetett! :-) Dino nagyon kedvesen, mint régi ismerősöket köszöntött minket, bár ő mindig mosolygott. Itt a hídon összefutottunk még Julival és Norbival, de aztán ők továbbszáguldottak.

El Camino 406_1.jpg

A nap már magasan járt és a táj sejtetni engedte a Meseta fennsík elkövetkező kíméletlen szakaszait. Az elmúlt napokban már ízelítőt kaptunk az árnyék nélküli sík, monoton domborzati viszonyokból, de ma hőség is párosult hozzá. Vakítóan kék égbolt és szikrázó napsütés kísért bennünket az úton, sehol egy felhőfoszlány, a levegő pedig meg sem moccant. Lassacskán beértünk az első faluba és megcéloztuk a bár teraszát. Le akartunk telepedni az egyik asztalhoz, de egy másiknál ott ült Enrique, aki odahívott minket az asztalához, majd később Emilio is odaért, így hát együtt reggeliztünk négyesben. 

El Camino 407_1.jpg

A táj meglehetősen kopár és kietlen volt, engem mégis megfogott, mert valami végtelen szabadságérzetet sugallt! Ilyen körülmények között nem nagyon tud a zarándok egyebet tenni, mint haladni és közben szabadjára engedni a gondolatait. Gyaloglás közben többnyire eltávolodnak egymástól az emberek, mert mindenki más tempóban halad és nem egy ritmusban jár a lábuk. Tulajdonképpen ez a zarándokút lényege, ahol csak magadra és befelé kell figyelned. Ezt ha akarja, ha nem, mindenki megtapasztalja, mert egyszerűen nem tehet mást. Persze voltak olyan alkalmak, amikor egymás mellett mentünk és beszélgetéssel törtük meg a terep monotóniáját, de a Meseta mégis inkább a gondolatok terepe volt, ahol szárnyalt a képzelet!

El Camino 410_1.jpg

A hőség egyre elviselhetetlenebbé vált, a nap ontotta magából a meleget, amit a két oldalról elterülő szántóföldek még inkább visszavertek. Furcsák a spanyolok, az ember azt gondolná, hogy ők hozzá vannak szokva a meleghez, pedig épp az ellenkezőjét tapasztaltam, inkább elbújnak előle. Enrique említette még reggel, hogy ő ma csak 20 km-t megy, mert a Mesetán nagy a hőség, olyan, mint a sivatag. Való igaz, ezt mi is megtapasztaltuk, de mi ennek ellenére nagyobb távot terveztünk aznapra. Elvégre szittya magyar csajok vagyunk, vagy nem? :-)

El Camino 411_1.jpg

2 órakor értünk be Hornillos del Camino faluba, ahol lerogytunk egy bárnál. Csatlakozott asztalunkhoz Inci is, aki valahonnan előkerült és szegénynek nagyon csúnyán feldagadt a keze, mert előző nap elesett. Többen is itt maradtak ebben a faluban, nem vállalták be a sivatagi klímát. Nem úgy, mint mi! :-) Miután feltöltöttük magunkat café con lechével, a kulacsainkat pedig friss vízzel, elindultunk a délutáni rekkenő hőségben. Egy 11 km-es olyan szakasz állt előttünk, ahol sem víz, sem árnyék, sem falu nem várt ránk. Inci is velünk jött a felkötött kezével, egész jól bírta az egykezes túrabotozást. 6,5 km után balra a leágazásnál egy remetelakszerű albergue állt, ahol azonban sem vezetékes víz, sem villany nem volt, csupán egy kútból lehetett a tisztálkodáshoz vizet meríteni. Mindezt persze az útikönyvből tudtuk, így bármennyire is fáradtak voltunk, nem fordultunk be az elágazásnál. Nem úgy Inci, akit vonzott San Bol, a romantikus kis lak, átvágott a mezőn és ott töltötte az éjszakát. Előttünk azonban még további 5 km állt és már nagyon elcsigázottan vonszoltuk magunkat. Már nagyon régóta gyalogoltunk, de Hontanas még mindig nem akart előkerülni.... Végre megláttuk a települést jelző táblát, sőt még az albergue hirdetőtábláját is, de a falut sehogy sem sikerült észrevennünk. A felirat szerint már csupán 500 méter lett volna hátra, de falunak se híre se hamva nem volt, amíg a szemünk ellátott.

DSC0000226_1.jpg

Nem tehettünk mást, vonszoltuk magunkat tovább, de nagyon rossz érzéssel töltött el, hogy körbe a látóhatáron egyetlen település vagy villanypózna sem látszott. Hontanas azonban nagyon cseles falu! Amikor már nem is számítottunk rá, egyszer csak előtűnt egy mélyedés a földből, egy teknőszerű völgy, amelyben ott szunnyadt a mi hőn áhított falucskánk, Hontanas! Rég nem örültünk ennyire lakott településnek!

DSC0000227_1.jpg

Addig azonban még el kellett valahogy jutnunk. Csúsztunk-kúsztunk, minden volt az már, csak nem gyaloglás, nagyon kimerültünk. Gyengébbek kedvéért - vagyis nekünk - az egyetlen úton jelölték az irányt, nehogy eltévedjünk. :-)

DSC0000228_1.jpg

A welcome nyilak között végre becsúsztunk a faluba.... 

DSC0000229_1.jpg

... ahol az első alberguét megtámadtuk és meglepő módon 6 órakor kaptunk még alsó ágyat! Tulajdonképpen nem is meglepő, elvégre már a nap elején tudtam, hogy ez a 13. egy szerencsés nap lesz! :-)

DSC0000232_1.jpg

Ezen a szálláson nagyon sok ismerős magyarral találkoztunk, itt volt Mónika és Andris, Annamari és Juci, és velünk egy szobában Juli és Norbi is. És még egy adalék a szerencsés naphoz, itt volt Kriszti peregrinója, Dino is, aki nagyot nevetett, amikor meglátott minket becsoszogni a szállásra. Fürdés és mosás után elmentünk vacsorát venni.

DSC0000230_1.jpg

Az utcán ez a kis autó szemezett Krisztivel, aki meggyőződéssel vette tudomásul, hogy neki is ilyen autója lesz, elvégre majdnem minden városban oda tett elé a sors egy ilyen példányt. :-)

DSC0000233_1.jpg

Annamariék vacsora után meghívtak minket a teraszra borozni, végre velük is tudtunk egy jót beszélgetni.

DSC0000235_1.jpg

Később a szobában Juli jelezte, hogy ők Norbival reggel nagyon korán fognak indulni, legalább fél 6-kor, így előre szólt, hogy ne lepődjünk meg, ha zizegnek egy kicsit. (Ennek később még jelentősége lesz!) Alighogy lefeküdtünk és fél 10-kor lekapcsoltuk a villanyt, egy hangos társaságot szállásoltak el a belső helyiségbe. Szerintem sokkal többen lehettek, mint ahány férőhely volt a szobában. Próbáltak ők csendben maradni, de nagyon nem sikerült nekik! :-) Másnap kiderült, hogy miért...

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr433386127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambulili 2011.11.24. 22:58:09

Hontanast csak érintettük, de nagyon kedves kis városnak láttuk. Épp ott kávéztunk, ahol ti szálltatok meg!
süti beállítások módosítása