El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 5. nap: Coimbra - Sernadelo (24,8 km)

Portugál út - 2018. szeptember 2.

2018. november 25. - Andrea az El Caminón

A nap történései időrendben: gyaloglás a sötétben, kávé utáni sóvárgás, motorosok, forróság, hanyatt vágódás, még mindig forróság, megint hanyatt vágódás, malacsült, Rafa Nadal. :-)

1_portugal_camino_egbolt.jpg

Hajnal 4-kor végre megszólalt az ébresztő a telefonomon és azonnal kipattantam az ágyból. Alig vártam már, hogy reggel legyen, hiszen a szúnyogok zümmögésétől szinte egy szemet sem aludtam. Csak az munkálkodott bennem, hogy el innen, de minél előbb. Egyáltalán nem éreztem jól magam ezen a szálláson és ez csak enyhe kifejezés. Kivittük a cuccainkat a konyhába, összepakoltunk, majd egy Cerbona szelet elmajszolása után a titkos kijáraton keresztül elhagytuk a kolostor épületét.

Koromsötét volt még, de az utcai lámpák jól világítottak. A meredek, köves utcán elég nehezen botorkáltunk lefelé, később azonban már sík terepen haladtunk a folyó partja mentén. Vasárnap lévén rajtunk kívül alig járt még valaki az utcán, csak elvétve találkoztunk buliból hazainduló egyénekkel és autók is csak néha-néha bukkantak elő a homályból.

Sokáig teljes sötétségben, fejlámpával gyalogoltunk az aszfaltúton, ahol rajtunk kívül egy lélek sem járt, ezért is lepődtünk meg, amikor ütemes kopogást hallottunk a hátunk mögül. Egy ír zarándok házaspár ért utol bennünket, akikkel azért nem találkoztunk az alberguében, mert a belvárosban szálltak meg. Jól tették... Nagyon sportosan szedték a lábukat, jóval gyorsabb ütemben nálunk, így egy rövid közös térképböngészés után elbúcsúztunk tőlük, majd hamarosan elnyelte őket a szürkület. Fél 7-kor kezdett világosodni. Áthaladtunk egy kisebb településen, de vasárnap lévén természetesen semmi sem volt nyitva, így jó darabig kávézás szempontjából az esélytelenség nyugalmával ballagtunk. Háromnegyed 7-kor egy kis kápolnánál megálltunk pihenni.

Sokat kellett aszfaltúton mennünk és ez nem tett jót a lábainknak. Utólag böngészve a térképet és a fotókat rájöttem, hogy természetesen megint letértünk a jelzett fő csapásirányról és egy alternatív útvonalon, Fornos településen keresztül közlekedtünk. Itt is jelölték a sárga kagyló és nyíl szimbólumokkal a helyes irányt csak ez az út kicsit hosszabb volt... Szerencsére nem tettünk túl nagy kitérőt és legalább láttunk errefelé szép azulejo díszítéseket is a házfalakon.

Reggel 8 óra körül értünk Trouxemil főterére, ahol hívogató fapadok csábítottak bennünket pihenőre. Addigra már meglehetősen fáradtak voltunk és még mindig nem tudtunk kávét inni sehol, szóval lerogytunk a padokra és levettük a cipőket, zoknikat, hogy legalább a lábaink felfrissüljenek. Egyszer aztán előkerült egy nő, akitől megkérdeztem, hogy milyen messze van a legközelebbi café bar, de a nő nem tudott angolul és mindenre azt válaszolta, hogy si, si. Ha azt kérdeztem tőle, hogy 1 km, akkor azt mondta, si, si. Ha azt kérdeztem, hogy 6 km, arra is azt mondta, hogy si, si, szóval ettől nem lettünk okosabbak... :-)

Fél órás pihenő után elindultunk, eleinte szépen rendben tartott épületek és villák mellett haladtunk.

18_portugal_camino.jpg

Egymást követték a kisebb települések, reménykedtünk, hogy valahol végre kinyitnak egy kávézót is. Sargento Mor kisebb utcáján gyalogoltunk, amikor jobbra pillantva éppen akkor nyitották ki az egyik bár ajtaját. Ó micsoda megkönnyebbülés! Ha csak 1 perccel előbb haladunk el arra, akkor még zárva találtuk volna és ki tudja mennyit kellett volna még mennünk az első kávéig! Gyorsan bevágódtunk tehát a kávézóba és a café con leche mellé sajtos-sonkás szendvicset is kértünk, amit ott készített nekünk helyben a vendéglátós hölgy. Isteni finom volt, vagy csak mi voltunk túl éhesek, de mindenesetre nagyon jól esett! A reggelizésünk közben odatelepedett mellénk egy aranyos helyi cica és végig felügyelte az étkezésünket. :-)

Energikusan indultunk tovább egy nagyon szép eukaliptusz erdőn keresztül. Imádtam az illatát! :-)

Háromnegyed 11-kor megint le kellett ülnünk az erdő szélén a páfrányok közé, mert már nagyon fájt a lábunk. Ahogy ott ücsörögtünk az árnyas fák alatt, egyszer csak hirtelen motorzúgás zaja törte meg a csöndet. Aztán elrobogott előttünk egy, majd még egy, aztán még nagyon sok motoros. Az utunkra merőleges aszfaltúton legalább 100, de lehet hogy még több motoros dübörgött el viszonylag lassú tempóban és sokan közülük integettek nekünk. Valószínűleg valamiféle felvonulósdit játszottak fiatalok és idősek, nők, férfiak egyaránt. Soha nem láttam még ilyen színes és vidám motoros konvojt! :-)

A nap hétágra sütött, a hőmérséklet egyre forróbbá vált. Erőnk időnként alábbhagyott és ilyenkor minden adandó alkalmat megragadtunk, hogy pihenjünk egy kicsit. Így történt, amikor egy kis fehér kápolna előtti padra lezuhantam, Erika pedig hanyatt vágódott egy kőfalon. Ott lazultunk már egy ideje, amikor ismerős arcot láttunk közeledni. Daniele, az olasz fiú - akivel első nap Tomar után találkoztunk - jött felénk. Örömmel üdvözöltük, csak nem értettük, hogy hogy csak most ért ide, hiszen sokkal gyorsabban gyalogolt nálunk. Kiderült, hogy két napot töltött Coimbrában és most ugyanott tartott ahol mi. Na, ennyit a tempónkról. :-) Daniele nem egyedül érkezett, hanem egy lengyel lánnyal, úgy tűnt, hogy nagyon jól összebarátkoztak az úton... Azt javasolták, hogy ne álljunk meg Mealhadánál, hanem menjünk tovább a másfél kilométerrel odébb lévő Sernadelóig, mert ott egy nagyon jó kis szállás van. Aztán elbúcsúztunk tőlük, úgy tűnt, hogy nekik nem volt szükségük több pihenésre.

Arrafelé nem igazán voltak bárok és kutat sem találtunk, így egy helyi nénit kértünk meg, hogy megtöltené-e a kulacsunkat vízzel, ő pedig szívesen megtette. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a portugálok! Aztán elindultunk tovább aszalódni a forróságban.

30_portugal_camino_ut.jpg

Mealhada előtt egy szép nagy pihenőparkot találtunk, ahol vizesblokkok (mosdó és wc) is várta a piknikezőket. Addigra már megint majdnem felforrt az agyvizünk, így a kerti mosdóban nagy pancsolást rendeztünk és jól lehűtöttük a tarkónkat, megmostuk hideg vízzel az arcunkat. Valamennyire felfrissültünk, de már az erőnk végénél jártunk, így megtartva jó szokásunkat, megint hanyatt vágódtunk egy árnyékos padon, ahonnan ismét alulról bámultuk a fák lombkoronáit (ez látható a nyitóképen), na meg egymást a kerti asztal alatt. :-)

Végre feltápászkodtunk és elindultunk, ekkor már elmúlt 2 óra is, a nap talán legforróbb időszaka állt előttünk. Innentől megint aszfaltúton haladtunk, ami még inkább ontotta magából a meleget. Egy körforgalomnál lefotóztam még egy boroshordón ülő Bacchus-szobrot, majd vánszorogtunk tovább Mealhada központja felé. Elhaladtunk egy nagyon szép azulejo díszítéssel készült ivókút mellett is. A bal oldali kék csempés kép a város legfőbb nevezetességét ábrázolja, vagyis a rostonsült malacot, a Leitoes névre hallgató gasztro csemegét. Ezt biztosan meg fogjuk kóstolni! De addig még hosszú-hosszú métereken kellett vonszolni magunkat a tűző napon. Annyi vigaszunk lehetett, hogy nagyon szép virágos kerékpárút-gyalogút kombináción át mehettünk, itt-ott némi árnyékkal.

Mealhadát elhagyva, azzal szinte egybeépülve hamarosan elértük Sernadelo települést és a forgalmas főút melletti Albergue Hilário épületét. Az udvaron már ott volt szinte mindenki, akikkel eddig találkoztunk, de a szálláson bőven volt még hely. Ha jól emlékszem a normál albergue ára 10 euró lehetett, de mi egy kicsit urizáltunk, mert fejenként mindössze 15 euróért fantasztikus kétágyas, saját fürdőszobás szobát vettünk ki! A coimbrai szállás után ez maga volt a mennyország! Az udvaron pedig éppen egy Google Street View autó állt, ő is ott szállt meg. :-)

Rövid pihenő után kimentünk a szomszéd étterembe vacsorázni, de csak 18:30-kor lehetett legkorábban enni. Addig még volt majdnem egy óra, így hát az előételből csipegettünk, olivabogyó, friss bagett és vaj összeállításban. Végül megszánt bennünket az idős pincér néni és sokkal előbb kihozta a vacsoránkat, ami nem más volt, mint a helyi specialitás, a malacsült. Köretnek salátát és igazi chipset kaptunk, tényleg pont olyat, mintha egy zacskó Chio Chipset bontott volna fel és rászórta volna a tányérunkra. Degeszre tömtük a hasunkat, alig bírtunk felállni az asztaltól. Aztán bementünk a szállásra és mivel a szobánkban tévé is volt, így hát gyorsan rákerestem a US Openre, ahol éppen Rafa Nadal meccsét adták. Izgi volt, mert elvesztette a harmadik szettet, de végül győzött a negyedikben, szóval nagyon jó kis befejezése volt a napnak. Ha eddig még nem derült volna ki, akkor megsúgom, hogy nagy Rafael Nadal rajongó vagyok! Minden vágyam eljutni a Roland Garrosra, ahol éppen ő játssza a döntőt és élőben nézni, ahogy nyer! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr5914391348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása