Egy rövid zarándoklat lezárása, néhány kellemes óra Santiago de Compostela és Porto városokban, majd utazás hazafelé, visszatérés a hétköznapokba.

Szeptember 13-án az egész napot Santiago de Compostelában töltöttük, de alig fotóztunk. Aki santiagói képekre kíváncsi, az valamelyik régebbi utam végén keressen rá, ott rengeteg fotót találhat. 14-én délelőtt még mászkáltunk egy kicsit az óvárosban, majd megpihentünk egy kávézó teraszán egy jó nagy adag churros és forró csoki társaságában. Ez a kedvenc spanyol nasim, alig tudok neki ellenállni, szóval hamar megadtam magam. :-)

Ezután visszamentünk a szállásunkra, felvettük a hátizsákjainkat és elindultunk a buszpályaudvar felé. A pályaudvaron hamar megtaláltuk a buszunk indulási helyét, de a járatra még várnunk kellett egy kicsit. A spanyolokhoz képest viszonylag pontosan érkezett a busz, majd elindultunk Porto városa felé. Ezúttal Portugáliából, Portóból szándékoztunk hazarepülni, ez volt a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás. 

Spanyol idő szerint fél 2-kor kanyarodtunk ki a buszpályaudvarról és indultunk el Portugália irányába. A buszon rajtunk kívül volt még néhány zarándok, de azért egy-két ülőhely is akadt még. Ezúttal nagyon figyeltünk arra, hogy a csomagtér melyik oldalára tegyük a hátizsákjainkat, mert két évvel ezelőtt a rossz oldalra pakoltam és a portói reptérnél nem tudtam kiszedni a saját cuccomat a feltornyosult csomagok alól a reptéri megállónál, ezért be kellett buszoznom a város központjába, majd onnan metróval vissza a város szélére. Most ezt a hibát már nem követtük el, nagyon figyeltünk, hogy melyik oldalt mutatja a sofőr.

Az autópálya több helyen is érintette a Camino Portugués útvonalát és néha gyalogló zarándokokat is láttunk a szép táj mellett. Sajnos azonban egyszer egy nagyobb erdőtűz füstje is megjelent a közelben, ami elég szomorú látvány volt még így távolról is.

Közel 4 órányi buszozás után menetrend szerint érkeztünk a portói reptérhez, ahol ezúttal könnyedén ki tudtuk szedni a zsákjainkat a csomagtérből. Nem azért szálltunk azonban itt le, mert hamarosan indul a repülőnk, hanem azért, hogy a másnap kora reggeli járatunkhoz ne kelljen rohanni és a tömegközlekedés bizonytalansága se stresszeljen bennünket. Úgy intéztük, hogy a reptér közelében foglaltunk szállást, méghozzá annyira közel, hogy 10 percnyi sétával kényelmesen el lehessen gyalogolni a szállásunkról a terminálra. 

A reptérnél tehát leszálltunk a buszról, elsétáltunk a  viszonylag új Aerostay Hostelhez, majd a kapott kóddal kinyitottuk a bejárati ajtót és beléptünk. Habár a recepciónál ült egy fiatal srác, aki rendelkezésünkre állt, ha valamiben segítséget kértünk volna, de végül nem nagyon volt rá szükségünk, mert minden egyértelmű volt. Megkerestük a szobánkat és elfoglaltuk az ágyainkat. Egyelőre üres volt a szobánk, de később még jött egy ázsiai lány, így hárman voltunk a hatágyas helyiségben. A szoba és az egész szállás szép tiszta volt, csak a levegőzés nem volt rendesen megoldva, nagyon melegünk volt.

A gyors lepakolás után visszamentünk a reptérhez, amely előtt a metró végállomása biztosította a közvetlen kapcsolatot a belvárossal. Többször is jártunk már Portóban, tehát nem a nevezetességek miatt igyekeztünk a centrum felé, hanem találkozónk volt. Úgy adódott ugyanis, hogy az egyik kedves zarándoktársunk, Erzsi is éppen Portóban  tartózkodott, szóval megbeszéltünk vele egy találkát, ezért igyekeztünk befelé. Hamar meg is találtuk egymást Erzsivel és leültünk egy közeli étterem teraszára. Itt egy másik kedvenc eledelem került elém, a portugálok híres specialitása, a Francesinha. Ennek sem tudtam ellenállni. :-) 

Sajnos túl sok időnk nem maradt Portóra, de most nem is ez volt a cél. Itt sem fotóztam túl sokat, mindössze néhány tucat képet lőttünk a Porto feliratnál, ahol ezalatt jókat bohóckodtunk. Ha kíváncsiak vagytok több képre Porto vagy más portugál városból, akkor valamelyik Camino Portugués utam között érdemes keresgélni. 

A jó hangulatot talán az alábbi kép is szemlélteti, melyen Erzsi és Erika látható széles mosoly közepette.

Úgy alakult, hogy másnap reggel Erzsi is ugyanazzal a géppel utazott haza, melyikkel mi is repültünk, de a reptéri kapunál várakozva más magyar szó is megütötte a fülünket. A hangok tulajdonosai szintén ismerősek voltak! Nem más állt mögöttünk, mint Lívia, akitől 2014. júliusában átvettük a stafétabotot Hospital de Órbigóban az önkéntes zarándokfogadó szolgálatra, illetve Ági, aki régebben gyakran járt hozzánk a zarándok-közösségünkbe. A meglepetés csak akkor volt nagyobb, amikor kiderült, hogy ugyanott szálltak meg, ahol mi is, csak ők az emeleti szinten, mi pedig a földszinten és nem is tudtunk egymásról. Hiába, kicsi a világ, a magyar zarándokok pedig mindenütt jelen vannak. :-)

Innen már csak pár óra repülés Budapestig és csak remélni mertem, hogy nemsokára visszatérek Spanyolországba és Portóba! Akkor még nem sejtettem, (mit nem sejtettem? :-)...) szóval még nem gondoltam, hogy néhány hónap múlva újra Portón keresztül fogok hazarepülni, nem mindennapi kalandos körülmények között. De erről majd a következő utamnál fogok részletesen beszámolni...
Adiós chicos, buen camino az úton lévőknek! :-)

Ha tetszett, nyomj egy lájkot vagy a megosztás gombot és kövesd az oldalt... Köszönöm! :-)