Összegyűjtöttem néhány fotót azon zarándoktársaimról, akikkel az út során találkoztam és valamiért fontossá váltak számomra. Egyesekkel csak néhány alkalommal futottunk össze, másokkal hosszabb időt töltöttünk el együtt a kilométereket róva, de többnyire jól éreztük magunkat egymás társaságában. Érdekes, hogy akik nem játszottak különösebb szerepet az utamon vagy valamilyen negatív kisugárzásuk volt, azokról nem is készült fotó. Ez alól persze vannak kivételek, őket majd az adott helyen megemlítem kép hiányában.
Magyarok
Kissé egoista módon magammal kezdem a sort, elvégre a legtöbb időt saját magammal töltöttem, időnként még beszélgettünk is és egész jól elvoltunk egymás társaságában. Bírom a csajt! :-)
Andrea
A második legfontosabb szereplő Kriszti peregrina társam volt. Együtt kerekedtünk neki ennek az izgalmas és kalandokkal teli útnak és egy rövid időt leszámítva végig együtt haladtunk és értünk be a célba, Santiago de Compostelába.
Kriszti
Zolival egy különös staféta alkalmával teljesen véletlenül futottam össze és utána több napig együtt haladtunk. Személyében egy igazi úriembert ismerhettem meg.
Zoli
Incivel Párizsban az Orly repülőtéren találkoztunk először és onnantól kezdve a Mesetáig többször is előkerült. Úgy cikázott egyedül a Caminón, mint a villám és nagyon laza volt. :-)
Inci
Annamari és Juci szintén ugyanazzal a géppel érkezett Párizsba, majd szinte végig hasonló ütemben haladtunk. Eleinte kissé tartózkodóak voltak, de az út végére egész jól összebarátkoztunk.
Juci és Annamari
Erzsivel először Puente La Reina-ban találkoztunk, aztán többször is keresztezték útjaink egymást, majd az utolsó előtti napon Pedrouzoban láttuk őt utoljára. Le a kalappal előtte, amilyen tempóval és elszántsággal haladt a célja felé és cipelte nem kicsi hátizsákját.
Erzsi
Andris és Mónika szintén Puente la Reina-ban lépett először színre, majd hasonló ütemben haladva többször is ugyanott szálltak meg, ahol mi. Tőlük Santiagóban búcsúztunk nagy vidámságban. :-)
Mónika és András
Balázs arról híresült el, hogy Viena-ban futott a bikák elől. :-) Gyorsabban haladt nálunk, 4 nappal előttünk ért Santiagoba, de ott maradt pár napig és naponta üdvözölte az éppen beérkező zarándokokat. :-)
Balázs
Leónban találkoztam először egy nagyon szimpatikus magyar házaspárral Szombathelyről. Magdi és Péter társaságát az út utolsó harmadán többször is élvezhettem és nagyon tetszett az egymáshoz való viszonyuk és kötődésük. Most jut eszembe, még meg kell néznem a filmet, amit Magdi ajánlott, a Bakancslistát Jack Nickholsonnal a főszerepben... Magdiék fotóját a másik számítógépemen hagytam, majd később megkeresem és feltöltöm.
Milyen érdekes! Egy másik nagyon szimpatikus házaspár nőtagja szintén Magdi volt! Velük a legelső napon Orisson alberguéjének teraszán találkoztunk, majd még néhány napon keresztül időnként összefutottunk. Magdi és László mindketten orvosok és a sors furcsa fintora, hogy éppen Magdi lett rosszul az első napon, de szerencsére másnap tudta folytatni útját. Megható volt, ahogy a doki saját hátizsákja mellett cipelte Magdiét is, hogy kímélje feleségét a rosszullét után. Sajnálom, hogy róluk nem készült fotó.
Spanyolok
A legkedvesebb útitársam Enrique volt. :-) Nájera új alberguéjében találkoztunk először, romantikus körülmények között. (Türelmesen várakozott a WC ajtó előtt bebocsátásra várva, ahonnan éppen én távoztam...) :-) Később még sokat találkoztunk és beszélgettünk, mindig nagyon jól éreztük magunkat együtt... Szerettem a mosolyát... :-)
Enrique és én :-)
A 70 éves Emilio külön színfoltja volt a Caminonak. Mindig vidám volt és sokat viccelődött velünk. Sajnálom öreg amigomat, hogy derékfájdalmai miatt Astorga-ban be kellett fejeznie az utat. Talán majd egyszer folytathatja...
Emilio (bal oldalon)
Egy másik kedves spanyol peregrino, Guillermo. Vele Galiciában találkoztunk először és ő fotózott le az utolsó 100 km-t jelző kőnél. Nagyon közvetlen, kedves pasi és jól beszél angolul. Nem utolsó sorban kiváló fotós is! :-)
Guillermo
Franciák
Két francia zarándok játszott fontos szerepet az utamon. Az egyik Fabrice, a jogász, akivel először Estella-ban találkoztunk. Nagyon jó humora van és sokat nevettünk együtt, mindemellett kiválóan beszél angolul, megcáfolva ezzel a franciákra ráaggatott sztereotípiát, miszerint csak a saját nyelvükön hajlandóak megszólalni. Ja, és spanyolul is jól beszélt. A másik francia útitársunk Patrick volt, aki nyugdíjas újságíróként definiálta magát. Patrick-kal több napon át együtt haladtunk és többször is készített nekünk finom paradicsomsalátát olivaolajjal és bagettel. Nyami! :-) Természetesen ő is beszélt angolul...
Patrick, jómagam és Fabrice
A következő francia peregrino nevét nem tudom, mert valahogy sosem kérdeztem rá, illetve magunk között csak "francia humorzsáknak" neveztük. Mindig úgy köszönt el tőlünk, hogy "See you later, alligator!" (szí jú léjtör, alligéjtör), és mindig nagyokat hahotázott saját poénján. Most már tudom, hogy a válasz erre az lett volna, hogy "in a while, crocodile!" (in ö vájöl, krokodájöl), de akkor ezt még nem tudtam. :-) Egyébként fentebb, Emilio mellett jobbról is ő látható.
"See you later, alligator!"
Németek
Christian és Markus az első nap tűnt fel Orisson teraszán, ahol még külön asztaloknál ültek és mindketten nagyon elmerültek gondolataikban. Később összebarátkoztak és közösen folytatták útjukat és időnként velünk is egy szállásra kerültek. Christian nagyon barátságos fiú, mindig mosolygott és kiválóan beszélt angolul, Markus viszont sokkal komolyabb és távolságtartóbb volt.
Markus (balra) és Christian (jobbra) - (középen Balázs)
A másik német fiú páros nevét nem tudtuk meg, de az út elején sokáig együtt haldtunk velük. Mi csak "a két egybotos fiú" néven emlegettük őket, mert az út menti boltokban kapható hagyományos fa bottal jártak, amiből mindketten csak egyet-egyet hordtak magukkal. Nagyon kulturáltak, visszafogottak voltak, mindig udvariasan köszöntek és az egész lényük nagyon szimpatikus volt. Talán nem véletlen, hogy a blog fejlécén lévő felhős képen éppen a "két egybotos német fiú" és Christian látható, de amikor a fotót készítettem, akkor még szinte semmit nem tudtam róluk, csak éppen ott voltak... :-)
"a két egybotos német fiú"
Következő német útitársunk Manfred, aki Lotty kutyájával járta az El Camino rögös útjait. Velük még az első napokban a Pireneusokban találkoztunk. Szegény kis kutya nagyon elfáradt a nap végére, néha gazdija az ölében vitte, de azért hősiesen küzdött és szedte a kis lábait. Sajnos nem tudom, hogy meddig jutottak, mert néhány nappal később szem elől vesztettük őket, gondolom lemaradtak. Manfredon kívül volt még néhány zarándok, aki a kutyájával járta a Caminot, de nem túl sok.
Manfred és kutyája, Lotty peregrina :-)
A német nyugdíjas lovagjaink valahol az út első harmadán tűntek fel. Mindig nagyon kedvesek és előzékenyek voltak hozzánk, különösen amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk. Hol egy csokival kínáltak, hol pedig a hátizsákunk előreküldését ajánlották fel. Előbbit örömmel elfogadtuk, utóbbit természetesen nem. Mivel elég idősek voltak, megértem, hogy a nehezebb cuccaikat kocsival szállították, egy valamit azonban állandóan vittek a vállukon felváltva: egy nagy fémből készült feszületet!
Német nyugdíjas lovagjaink :-)
Angolok
Egy igazi angol úriemberrel hozott össze a sors Moratinosban, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Érdekes, hogy csupán egyetlen estén találkoztunk egy pici, eldugott kis alberguében és mégis megtaláltuk a közös nevezőt. Tony hihetetlenül nyitott, intelligens, segítőkész, egyszóval talpig gentleman.
Tony
A másik angol zarándoktársam Grant volt, akit inkább britnek definiálnék. Kérdésemre ugyanis English nemzetiségűnek nevezte magát, de az egész utat skót szoknyában járta végig, szóval elbizonytalanodtam.... Róla annyit érdemes tudni, hogy adományokból tartotta fenn magát és így járta meg az El Caminot. A hátizsákjára a következő feliratot tűzte: "Holistic massage for donation or food." Hát így is lehet... Őt majd egy későbbi csoportképen mutatom be.
Kanadaiak
Az első albergue-ben, Saint Jean Pied de Port-ban találkoztunk három életvidám kanadaival, akikkel az egész úton nagyjából azonos ütemben haladtunk és időnként összefutottunk. Ilyenkor mindig úgy üdvözöltek minket, mint régi jó barátokat és harsány öröm ujjongásban törtek ki. :-) Liz (Elizabeth), Dan (Daniela) és Ed (Edmund) nyugdíjasokként rótták a kilométereket, de a fiatalok is megirigyelhették volna aktivitásukat.
Dan, Liz és Ed
Vegyes népek
Kanadai-mexikói család
Fontossági sorrendet tekintve mindenképp előbbre kellene kerülnie a sorban a most következő zarándoktársaimnak, de a nemzetiségi tematika szerint itt mutatom be őket. Az általam csak röviden "Szent Család"-nak elnevezett szimpatikus családdal a második napon találkoztunk először és szinte egyszerre érkeztünk be Santiagoba, ahol könnyek között üdvözöltük egymást. Egy kanadai-mexikói házaspárról van szó, akik magukkal hozták 7 hónapos pici babájukat és együtt járták meg az El Caminot.
Luna baba, Pablo és Diane
Tiszteletre méltó a kitartásuk, ahogyan a legnagyobb hőségben, legmeredekebb utakon is zokszó nélkül tolták a babakocsit és felváltva vitték babájukat a nehéz terepen. Végtelen türelem és szeretet áradt belőlük, példa lehetne mindenkinek, aki nyafog a Camino gyötrelmei miatt. Nagyon megkedveltem őket, ezért még egy fotót teszek fel róluk. :-)
Luna baba, Diane és Pablo
Lengyelek
Egy másik házaspár is különleges színfoltja volt az útnak a maga nemében, akik rögtön az esküvőjük után indultak el és az El Caminon töltötték a mézesheteiket. A fiatal lengyel házaspár nevét nem sikerült megjegyeznem, de nem is ez a fontos...
A fiatal lengyel házaspár
Szlovén
Egyetlen szlovén zarándokkal találkoztam. Bojan civilben tanár ember és többször is járt már Magyarországon. Mondanom sem kell, hogy Budapest őt is lenyűgözte! :-) Bojan nagyon szimpatikus, nyugodt, halk szavú nagy mackó, aki egyébként kiválóan beszél angolul.
Bojan
Argentin
Saint Jean Pied de Portban az első szálláson találkoztunk egy argentin peregrinoval, akivel nagyjából az út közepéig egy ütemben haladtunk és többször is találkoztunk. Ilyenkor mindig nagyon kedves volt és mindig mosolygott. Az angol nyelvtudás nála is természetes volt, egyébként pedig Barcelonában élt. Dino a változatosság kedvéért Kriszti zarándoktársnőm szívét dobogtatta meg igazán! :-)
Dino
Spanyol, norvég, brit peregrinos
A következő képet Santiagoban készítettem, ahol éppen a beérkezéseinket ünnepeljük zarándoktársainkkal. Balra egy spanyol fiú A Coruna városából, mellette a magas szakállas norvég srác, aki egyszer odajött hozzánk és kért a lecsónkból, mert annyira jó illata volt. :-) A homlokpántos srác Grant, aki angolnak mutatta be magát, de skót szoknyában járta a Caminot, majd jobbról a kalapos fiú szintén spanyol és Barcelonaban él, vele az út utolsó harmadában találkoztunk sokat. Az ősz szakállas szintén spanyol, az út végéről. A kép jól érzékelteti, hogy milyen ünnepi hangulatban voltunk! :-) Még egy fénysugár is megcsillantotta orcáinkat. :-)
Spanyol, norvég, brit peregrinos