Köd előttem, köd utánam, de a tornazsákos turigrinók így is lehagytak. Sebaj, haladunk előre a magunk útján. 

Indulás előtt a konyhában bőségesen megreggeliztünk, majd összepakoltuk a cuccainkat és lementünk az előtérbe. A kis asztalka alatt most is ott figyelt a ronda vaddisznószobrocska, de leginkább nem attól volt hányingerem, hanem az őt körülvevő hátizsákok halmazától. Normál esetben teljesen természetes, hogy egy albergue előterében hátizsákokat lát az ember, ám ezek nem a gazdáikra várakoztak, hanem a taxiszolgáltatásra! Sajnos ide is elért a zsákok előreküldésének divatja, amit nehezen tudok megemészteni. Egyesek odáig vetemedtek, hogy nem elégedtek meg egy hátizsákkal, hanem bőrönddel indultak caminózni, amit persze nem cipeltek magukkal, hanem előreküldtek egy élelmes szállító szolgáltatóval a következő alberguébe.

Azért a jókedvünket semmi sem tudta elrontani, még a vaddisznócska sem! Az előtér falán lévő nagy tükör segítségével elkészítettük a közös fotónkat is, majd pontosan 8 órakor kiléptünk a kapun és elindultunk. Mindössze 300 méter gyaloglás után magunk mögött hagytuk Abadín települést és immár a természet közelségében folytattuk utunkat. Hamarosan megelőzött bennünket egy fiatal pár, akik uzsonnás táska méretű picike hátizsákot viseltek, gondolom a nagyobbat ők is előreküldték taxival. Később jött két magas pasi is, szintén tornazsáknyi tarisznyával a vállukon. Mindannyian láthatóan jó erőben voltak, egyszerűen nem értettem a kényelmi szempontjaikat. Na mindegy, egy ideig még puffogtam magamban, aztán nem foglalkoztam többet a dologgal, hanem átadtam magam az útnak és inkább az elénk kerülő szép kis fahídban gyönyörködtem.

Egyre többen hagytak el bennünket, 13-ig számoltam, aztán meguntam. Ködös, párás volt az időjárás, de nem esett az eső, ennek örültünk. A mezőkön tehenek legelésztek, errefelé elég sokat láttunk belőlük. Sajnos egy idő után megint aszfaltút került a lábaink alá, melyet nem igazán kedveltünk, de nem tehettünk sokat ellene. Forgalom egyáltalán nem zavart bennünket, autóra nem is emlékszem errefelé csak a ködre. Ez volt az első nap, hogy nem húztunk fel esővédőt a hátizsákra és a poncsót sem vettük fel. Bár az idő elég hűvös volt és csak 10 °C-ot mutatott a telefonom kijelzője, elég jó tempóban tudtunk haladni.

Szép eukaliptuszerdő mellett vezetett az utunk, majd átmentünk egy felüljárón keresztül az A8-as autópálya felett.

Háromnegyed 10-kor még mindig köd ült a tájon. A táj változatos képet mutatott, néha zöld legelők mellett, máskor varázslatos erdei utakon sétáltunk keresztül.

Áthaladtunk egy csupán néhány házból álló településen, ahol láttunk egy caminós jelképekkel díszített kaput, valamint különböző formákra nyírt sövényeket és tujákat.

A tehenek errefelé is jól érezték magukat, bár a legelő itt már korántsem volt üde zöld. 

Fél 11 felé már jólesett volna leülni valahova, de a ködtől és párától minden nedves volt körülöttünk, szóval nagyon megörültünk, amikor észrevettünk egy nagy táblát, mely egy közeli bár felé invitált. Nagyjából 100 métert kellett csak letérni a jelzett útról a főút irányába és máris ott voltunk egy kávézóban. Rajtunk kívül sok zarándok gyűlt össze ezen a helyen, úgy tűnt, hogy mások is megpihentek itt.  

Nem sokat időztünk a bárban, de jólesett egy kicsit megpihenni és átmelegedni. Néhány száz méter múlva megint egy kis hídon keltünk át, melyhez közel szép piknikező helyet is láttunk. Jó időben ideális lehet itt megállni és megpihenni, mi azonban most mentünk tovább.

Úgy tűnt, hogy az alábbi képen a tehenek már az ebéd utáni sziesztájukat töltötték, habár még csak fél 12 felé járt az idő, de legalább a köd felszállt időközben.

Kisebb ligeteken, erdőkön keresztül folytattuk utunkat, ahol néha nagyobb tócsák és vízátfolyások képeztek akadályt előttünk. A keresztben elvonuló patakocskát könnyedén lépkedtük át az út szélén elhelyezett nagyobb köveken át.

Errefelé gyakran előbukkant az út mellett egy-egy magányosan álló ház, összefüggő nagyobb településeken ritkán haladtunk keresztül. Az egyik ilyen ház mellett feküdt ez az őrző-védő kutya, aki ügyet sem vetett ránk.  

Közvetlen közelről figyelhettük meg, ahogyan három munkamániás kutyus terelte hazafelé vagy egy másik legelőre a náluk többszörösen nagyobb teheneket. Amikor odaértem, az egyik tehén feküdt a fűben, de a kis kutya egy pillanat alatt talpra, akarom mondani patára parancsolta és indulásra ösztökélte. Láthatóan nagyon élvezték a munkájukat, a hatalmas marhák pedig engedelmeskedtek nekik.

Utunk vége felé egy jellegzetes galiciai temető mellett haladtunk el, majd megint marhák következtek immár fekete színben. Az utolsó képen a túracipőm látható az útközben összeszedett apró kavicsokkal. 

Vilalba település előtt 2 km-rel az út jobb oldalán láttuk a szürke épületben üzemelő municipal szállást, ahol nem álltunk meg, mert mi a település központjában foglaltunk ágyat egy másik alberguében. Az odáig vezető út azonban elég unalmas és kissé fárasztó volt, köszönhetően az aszfaltnak és a kemény járdaburkolatnak. Itt már forgalom is volt. Vilalba egyébként elég ronda település, nekem legalábbis nem tetszett, a szállásunk viszont nagyon jó választásnak bizonyult. A Gronzén is jó értékeléseket kapott, ennek megfelelően teljesen megtelt a nap végére, a neve Albergue As Pedreiras. Sajnos annyira elvette a kedvemet a ronda bevezető út, hogy nem is fotóztam, csak az ágyamról teszek ide egy képet. A szálláson egyébként emeletes ágyak vannak, a mi szobánkban is, de nekem most pont egy szimpla jutott.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)