Napi tanulság: nem minden az, aminek látszik, ne ítélj elsőre. Napi gasztronómia: csicseriborsó, pulpo utáni vágyakozás és borivás müzlis tálkából.
A mai napra nem terveztünk hosszú távot, ezért ráérősen készülődtünk és végül reggel 7 órakor indultunk útnak. Végre nem esett az eső! Jó tempóban haladtunk, de aztán egy kisebb hegyet is meg kellett másznunk. Arcade városához közeledve megpillantottuk az óceán torkolatát, a Ría de Vigo kiszélesedett öblét. Egyre több zarándokkal találkoztunk, érzékelhető volt, hogy már az utolsó 100 km-en belül jártunk. Sok zarándok - különösen a spanyolok egy része - csak az utolsó 100 km-t teszi meg, mert már ekkora távolság legyaloglása után is kiállítják Santiagóban a compostelát, vagyis azt a hivatalos okmányt, ami igazolja, hogy megjártad az El Camino valamelyik útját.
A tájra nem lehetett panasz, nagyon szép erdei utakon, sűrű páfrányokkal szegélyezett ösvényeken vezett az út. Kifejezetten jól esett a séta az idilli környezetben, a tűlevelekkel borított gyalogúton frissen lépkedtem aznapi célom felé. Itt már egyedül haladtam, mert Sarah és Carolin más tempóban szedte a lábait.
Egy szép kis pihenőparkban a Szent Jakab zarándokút szimbólumaival díszített oszlopok fogadták a fáradt vándorokat. Jakab kereszt, kagyló motívum, vándorbot jelezte, hogy jó úton jártunk.
Pontevedra városához közeledve elfogyott a vizem és már nagyon szomjas voltam. Betértem hát az első café bárba és kértem egy limonádét, majd kiültem a teraszra. Pár perc múlva meg is érkezett a friss, hideg italom, de mellé még egy adag tapas-szal is kedveskedtek nekem! :-) Annyira figyelmesek voltak, olyan jól esett! Nem igazán tudtam, hogy mit szolgáltak fel, de nagyon finom volt, főleg azért mert akkorra már eléggé megéheztem. Később, amikor bementem fizetni, megköszöntem a figyelmességet és megkérdeztem a felszolgálótól, hogy mit tett elém. Leírta nekem egy darab papírra, a neve CALLOS, ami valami szaftban úszó csicseriborsós eledelt jelent. Nyami. :-)
Ahogy áthaladtam a városon, elmentem egy étterem mellett, ahol a teraszon polipot szolgáltak fel. Ott az utcán egy kis napernyős mobil kifőzdében szervírozta egy pacák a polipokat. Az összes asztal foglalt volt, láthatóan mindenki a polip miatt ment az étterembe, a pasi nem győzte vagdosni a csápokat. El is határoztam, hogy este majd itt fogunk vacsorázni és újra megkóstolhatom a helyi pulpót. Előtte azonban még meg kellett keresnem a szállást, amit viszonylag könnyen meg is találtam. Egy kicsit furcsa volt a kontraszt, mert a szállást elkerítő betonfal mögött egy csoadaszép kertes albergue várt rám, ugyanakkor azzal szemben az út bal oldalán egy cigánytelep volt lakókocsikkal, bódékkal és sok lakóval...
Természetesen ott volt már Sarah és Carolin is, de itt szállt meg a spanyol fogorvos család is, a mindig jókedvű Jesus és felesége, valamint lányuk Ainhoa, aki maga is fogorvos volt.
A szállás tényleg nagyon jól felszerelt, tágas és tiszta volt, hatalmas kerttel és kinti padokkal, szárítóval és mindennel ellátva. Megnéztem a vendégkönyvet, de magyar zarándokokat itt sem láttam bejegyezve az elmúlt néhány napon belül. Egészen különös volt, hogy még egyetlen magyarral sem találkoztam, leszámítva Lisszabonban Milánt, de ő ugyebár onnan indult én pedig Portóból.
Fürdés, mosás és egy kis pihenés után elmentünk a városba kaját venni másnapra, illetve kerestünk egy bank automatát is, ahonnan minden további nélkül tudtam felvenni pénzt a kártyámról. Útközben találkoztunk egy vékony magas lánnyal, aki nagyon jól beszélt angolul, a kiejtése szerint az amerikai angolt beszélte, az arca pedig egy kissé ázsiai típusú volt, így meg voltam róla győződve, hogy kínai felmenőkkel rendelkező amcsi a csaj.... Aztán kiderült róla, hogy horvát. :-) Hm. Ne ítélj elsőre... Végre, legalább egy szomszéd!
Carolin nem akart eljönni velünk a pulpós étterembe, inkább bent maradt a szálláson, de mi Sarah-val be voltunk sózva, hogy polipot vacsorázzunk, így felkerekedtünk és visszamentünk a csápvagdosós tett színhelyére. Sajnos azonban kiderült, hogy pulpo csak ebédidőben volt, a mobil főzőpult is felszívódott addigra, de éhesek voltunk, így hát maradtunk. Nem bántuk meg, mert akkora szelet steaket tettek elénk, hogy alig bírtuk megenni, ráadásul nagy adag sült krumpli és hatalmas salátatál is járt még hozzá. Mindemellett még egy üveg vörösbort is kaptunk, amihez nem poharakat, hanem müzlis tálka formájú ivó alkalmatosságot szervíroztak, hogy már ezzel is megalapozzuk a jó hangulatot. :-) Na, ebből nem volt hiány, mert Sarah-val mindig nagyokat tudtunk nevetni, csupa vitalitás volt ez a csaj! Ezt megkoronázandó megérkezett Jesus és felesége is, így tényleg vidámra sikerült az esténk!
Az igazsághoz tartozik még az is, hogy Jesus szerint - aki spanyol és jól ismerte a helyi viszonyokat - nem szerencsés két nőnek egyedül elmenni a cigánytelep mellett, ezért együtt jöttek velünk és visszakísértek bennünket az alberguébe, hogy biztonságban legyünk. Annyira kedvesek voltak hozzánk! Meg is beszéltük, hogy másnap reggel is együtt indulunk velük, főleg úgy, hogy még sötétben terveztük az indulást. Még annyi történt, hogy valaki késve jöhetett vissza az alberguébe már zárás után és jó hosszú ideig ordibált az utcáról, hogy valaki nyissa már ki a kaput. Nem tudom, hogyan jutott be végül, mert közben elaludtam. Ezért is fontos az alberguék házirendjét betartani és kapuzárásig visszaérni - ez legtöbbször este 10-11 óra - mert nincs kec-mec, bezárják a kaput és kint maradsz!
