El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 2016. - Francia Út 29. nap: Fonfría - Sarria (27,6 km)

El Camino zarándokút - 2016. június 28.

2017. december 10. - Andrea az El Caminón

Pihe-puha felhőpaplan borult Galíciára és mi felülről néztük! Aztán jött a zuhanás. A baleset nem minket ért, de így is nyomasztó volt látni a sérülteket.

1_el_camino_felhok.jpg

Milyen jó, hogy előző nap idejekorán kidőltünk és mindössze 17 km gyaloglást követően megálltunk Fonfríában! Ha ez nem így történt volna, akkor valószínűleg még délután leereszkedtünk volna a völgybe és kimaradtunk volna egy csodás élményből. Azonban biztosan nincsenek véletlenek, mert a gondviselés úgy rendezte, hogy a kora reggeli indulás még a hegytetőn érjen bennünket. Fonfría település ugyanis 1300 méter magasan fekszik, s amikor nekivágtunk aznapi gyaloglásunknak, az első néhány lépés után a lélegzetünk is elállt a csodaszép látványtól! A völgyet sűrű párafelhő borította, mi pedig fentről néztük ezt a gyönyörű természeti jelenséget, mint puha paplantakarót azon az álmos galíciai reggelen. 

Ha előző nap lett volna erőnk továbbvonszolni magunkat a völgyig, vagyis Triacasteláig, akkor biztosan lemaradtunk volna erről a csodás látványról. Valami azonban megálljt parancsolt nekünk tegnap délután, így aztán Fonfríát csak ma reggel hagytuk magunk mögött és szájtátva ámuldoztunk a felhők felett járva. Az erőtlen reggeli napsugarak gyengéden simogatták a domboldalon legelésző állatokat és a hegyes-völgyes vidék csak lassacskán bújt elő a felhőpaplan alól.

Ahhoz képest, hogy lefelé ereszkedtünk a hegyről, elég lassan haladtunk, mert szinte minden felhőpamacsnál megálltam fotózni, nem tudtam betelni a látvánnyal! Több mint egy óra gyaloglás után értünk el Fillobal (Filloval) határába, ahol a falu szélén egy csomó marha legelészett. Ők gondoskodtak Galícia jellegzetes trágyaszagáról, amit még mindig szívesebben szippantottam, mint a városi benzingőzt. Tudtuk, hogy Katiék Filovalban szálltak meg egy új alberguében és reméltük, hogy összefutunk velük még reggel. Meg is találtuk könnyen a szállást, hiszen éppen az út mellett nyitották, de nem találkoztunk újdonsült magyar zarándoktársainkkal, mert nem sokkal előttünk útra keltek. Mindenesetre mi letelepedtünk a modern reggeliző helyiségbe és egy jó kis szalonnás tükörtojást rendeltünk. Amúgy tényleg nagyon rendezett, szép albergue volt és a felszolgáló hospitalera is nagyon kedves volt velünk. Az udvarukban fotóztam azt a cuki kis gabonatárolót, ami a legutolsó képen látható.

Ahogy elhagytuk Fillobalt, már a felhőkkel azonos szintre süllyedtünk....

18_el_camino_felhok.jpg

... aztán néhány lépés után szó szerint belegyalogoltunk a felhőbe.

Amilyen jól indult a napunk, egy pillanat alatt olyan szörnyű hatás ért bennünket. Ahogy csendben és békésen haladtunk tovább az utunkon, már messziről láttuk, hogy történt valami, mert emberek gyülekeztek a gyalogösvény kellős közepén. Egyesek guggoltak, mások álltak és közöttük valamiféle fényes csillogás látszódott a messzeségből. Eleinte azt gondoltam, hogy valami szertartás lehet és egy kisebb tábortűz köré gyülekeztek az emberek, de amikor közelebb értük, akkor már láttuk, hogy a csillogó fényesség nem más, mint egy aranyszínű melegen tartó fólia, amivel egy embert takartak le... Döbbenetes látvány volt. A fején kalap, a vállánál egy kanadai zászló bukkant elő a fólia alól. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy talán csak nem Linda lehet, aztán nagyon megijedtem, mert azt hittem, hogy az illető meghalt. Egy lány lehajolt és beszélt hozzá, simogatta a vállát, biztatta, de a nő nem mozgott, viszont valamit motyogott. Közelebbről megnézve láttam, hogy nem Linda volt. Néhány méterrel arrébb egy férfi ült a földön szalmabáláknak támaszkodva, mereven maga elé nézett és láthatóan rosszul volt. A mentőt várták. Később megtudtuk, hogy mi történt: a két zarándok valamiért nem a kijelölt gyalogúton, hanem a 4-5 méterrel feljebb lévő aszfaltúton közlekedett, ahol egy traktor jött éppen és olyan szűk volt a hely, hogy beborultak az út menti bokros rézsűn keresztül a több méterrel lentebb lévő ösvényre.

Természetesen ezt a jelenetet nem fotóztam le, így is nagyon megviselt bennünket a látvány. Sajnos mi nem tudtunk segíteni, de szerencsére a mentő már úton volt és mivel nem akartunk lábatlankodni, így meglehetősen rossz érzésekkel, de továbbindultunk. Triacastela előtt néhány kilométerrel Ramil településen egy közel 800 éves gesztenyefa matuzsálem próbálta feledtetni rossz kedvünket, na ezt már lefotóztam.

Triacastela főutcájának végén választási lehetőség kínálkozik, az út kétfelé ágazik. A bal oldalra tartó út a samosi kolostor felé vezet, állítólag csodaszép. Szívem szerint arrafelé mentem volna, hiszen 2011-ben jobbra vettem az irányt és Samos kimaradt a sorból, most bepótolhattam volna. Erika bokája azonban még korántsem volt tökéletes, ezért úgy döntöttem, hogy vele maradok és a rövidebb úton, a jobb felé mutató nyíl irányába indultunk tovább. Ki tudja, látom-e még valaha Samost?

27_el_camino_patak.jpg

Azért a jobb oldali irányban is szép részeken haladtunk, hűs vizű kis patak mellett és erdei ösvények árnyékos mélyútjain egyaránt. Több kisebb települést is érintettünk, ahol mindig találkoztunk néhány kutyával, melyek ügyet sem vetettek ránk. Itt épp az út közepén fekszik az egyik lustaság. :-)

Galícia nem hazudtolta meg magát, hirtelen párássá, ködösé vált körülöttünk minden, majd apró szemekben elkezdett esni az eső. Szerencsére a semmiből hirtelen előbukkant egy elhagyatottnak tűnő romos épület, előtte kedvesen invitáló táblácskával. Beléptünk és legnagyobb meglepetésünkre egy donativo alapon működő zarándok menedékhelyre leltünk. Itt bárki megpihenhetett, eszegethetett a tálcákra kihelyezett finomságokból, olajos magvakból, gyümölcsökből vagy éppen szomját olthatta gyümölcslevekkel, teával, kávéval és annyi adományt adhatott, amennyit neki megért a kényeztetés. Már elmúlt dél, jól esett lerogyni a kimustrált kanapéra, nem csoda hogy szinte minden zarándok betért egy kis pihenésre.

31_el_camino_menedek.jpg

Továbbhaladva néhány kisebb települést érintettünk, de többnyire erdei utakon haladtunk és szerencsére a nap is kisütött. Elég sokat hullámoztunk hegyre föl és völgybe le, ekkor már nehezen ment a járás. Délután sorra kerültek elénk a marhacsordák, lustán vonaglottak hazafelé a legelőkről. 

Sarria nagyon nehezen akart előkerülni, de amikor odaértünk a határához, annyira el voltunk fáradva, hogy muszáj volt megállnunk egy kicsit. Amint ott ücsörögtünk a város szélén, befutott a kanadai Linda és elmondta, hogy a reggel látott sérült zarándokokat kórházba szállították, valószínűleg több hét lesz a felépülésük. Aztán nekiindultunk befelé a városba, hosszú utat kellett még megtennünk az önkormányzati zarándokszállásig. Jól emlékeztem rá, hogy hol van, mert öt évvel ezelőtt sokat bolyongtunk, mire megtaláltuk. Most célirányosan mentünk, de persze most sem esett jól a szállás előtti hosszú lépcsősor a fáradt lábainknak. Amikor beléptünk az alberguébe, meglepve tapasztaltuk, hogy milyen kevesen voltak. Nekünk új szobát nyitottak, éppen azt, amelyikben öt évvel ezelőtt is megszálltunk és micsoda véletlen, ugyanazt az ágyat osztották ki rám, mint annak idején, a 15-öst! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr9913395927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása