Egy rövid zarándoklat lezárása, néhány kellemes óra Santiago de Compostela és Porto városokban, majd utazás hazafelé, visszatérés a hétköznapokba.

Szeptember 13-án az egész napot Santiago de Compostelában töltöttük, de alig fotóztunk. Aki santiagói képekre kíváncsi, az valamelyik régebbi utam végén keressen rá, ott rengeteg fotót találhat. 14-én délelőtt még mászkáltunk egy kicsit az óvárosban, majd megpihentünk egy kávézó teraszán egy jó nagy adag churros és forró csoki társaságában. Ez a kedvenc spanyol nasim, alig tudok neki ellenállni, szóval hamar megadtam magam. :-)

Az utolsó gyaloglós napon jócskán megsokasodtunk, de sikeresen megérkeztünk Santiago de Compostela katedrálisához! 

Reggel a szokásos 6:30-ra állítottam be a telefonom, de már előtte magamtól felébredtem. Elég rossz álmom volt az éjjel, azt éreztem, hogy bogarak mászkálnak rajtam és a kézfejemet megcsipkedték, de csak kicsit. Elhessegettem a gondolatot, de amikor reggel kimentem a mosdóba, akkor az első dolgom volt, hogy ellenőrizzem a helyzetet. Szerencsére nem voltak csípéseim, szóval csak álmodtam az egészet és ettől megnyugodtam. A korai kelés miatt sikerült időben elindulni, ám még csak 120 métert gyalogoltunk és máris megálltunk egy hotel kávézójánál, amely már 7 órától kinyitott. 

Becsatlakoztunk a Camino Francésre, ahol a zarándokok száma megtöbbszöröződött, de még mi is elfértünk és volt egy meglepetés találkozásunk is! :-) 

Reggel nagyon gyorsan összepakoltuk a cuccainkat és már 7:10-kor elhagytuk az alberguét. Amikor kiléptünk az utcára, még teljesen sötétbe burkolózott a város, de néhány zarándok már járta a maga útját. Kimentünk a főútra, hogy keressünk egy bárt, ahol kávéval indíthatjuk a napot. Nem sokáig kellett gyalogolnunk, hamarosan találtunk is egy jó kis helyet, ahol megreggeliztünk és jöhetett a café con leche. 

A lóvá tett szamár, a falra hányt bika és a lábtörlő alá bújt cica. Vagy egér. Vagy róka. Mindenesetre a mai napon becsatlakoztunk a Francia útba és rögtön sokkolt is...

Reggel negyed 8-kor léptünk ki az albergue kapuján és még teljes sötétségben indultunk el. A zarándokok nagy része már készülődött a szálláson, de az utcán nem igen találkoztunk senkivel. Annyira sötét volt még, hogy ha nem lett volna közvilágítás, akkor fejlámpával kellett volna haladnunk. Nehezen szoktam meg a reggeli sötétséget, de egyszer majd csak kivilágosodik! Mondjuk 8 óra körül... 

A mai napot az aszfalt és az országút jellemezte, de volt néhány szélkerék is. Gyalogoltunk, gyalogoltunk és egyszer csak megérkeztünk.

A szokásos reggeli rutinfeladatok után átmentünk a főépületbe reggelizni. Hagyományosnak számító caminós reggelit készítettek elő a hospitalerók, úgymint kenyér (piritós), vaj, lekvár, kávé, narancslé, joghurt. Ez elegendőnek bizonyult az energiaszintünk felpumpálásához, de emellett még útravalót is csomagoltak nekünk. Minden peregrinónak névre szólóan odakészítettek egy papírzacskót amely egy almát, egy csokival töltött péksütit és egy sajtos-sonkás szendvicset tartalmazott. Nagyon figyelmesek voltak a szállásadóink! A lenti képen látszik a főépület melletti szobánk ajtaja, mely külön szeparálva, saját bejárattal rendelkezett.

A hajnalig tartó fiesztát magunk mögött hagyva nekivágtunk a sötét erdőnek. Utána misztikus köd borította a tájat, később azonban a napkalap is a fejemre került. 

Reggel a szokásos rutin szerint összepakoltuk a cuccainkat és fél 8-kor kiléptünk az utcára. A kora szeptemberi időpont ellenére minden sötét volt még, hiszen Spanyolország ezen pontja 2500 kilométerrel nyugatabbra fekszik Budapesttől, így a nap is sokkal később kel fel. Nehezen tudtam megszokni. Jobban mondva kicsit furcsának tűnt, hogy a napi aktív időszak sokkal későbbre tolódik errefelé, de ennél nagyobb gondot nem okozott. 

Köd előttem, köd utánam, de a tornazsákos turigrinók így is lehagytak. Sebaj, haladunk előre a magunk útján. 

Indulás előtt a konyhában bőségesen megreggeliztünk, majd összepakoltuk a cuccainkat és lementünk az előtérbe. A kis asztalka alatt most is ott figyelt a ronda vaddisznószobrocska, de leginkább nem attól volt hányingerem, hanem az őt körülvevő hátizsákok halmazától. Normál esetben teljesen természetes, hogy egy albergue előterében hátizsákokat lát az ember, ám ezek nem a gazdáikra várakoztak, hanem a taxiszolgáltatásra! Sajnos ide is elért a zsákok előreküldésének divatja, amit nehezen tudok megemészteni. Egyesek odáig vetemedtek, hogy nem elégedtek meg egy hátizsákkal, hanem bőrönddel indultak caminózni, amit persze nem cipeltek magukkal, hanem előreküldtek egy élelmes szállító szolgáltatóval a következő alberguébe.

Ember tervez, Isten végez...  Volt eső, szél, hideg, magas hegy és a végén megint megjelent a vaddisznóóóó! :-)

6:30-kor keltünk fel, mert fél 8-kor akartunk indulni. Egyikünk sem aludt jól, pedig csak négyen voltunk a hálóteremben: a két spanyol nőci, akik este érkeztek és mi ketten Erikával. Meglepetésünkre a két spanyol zarándoknő (anya és lánya) már előttünk felkelt és reggel 7 órakor elindultak, pedig nem ez jellemző a spanyolokra. Amikor fél 8-kor mi is kiléptünk a kapun, még teljesen sötét volt az utca, csak a lámpák világították be a nedvesen csillogó utcaköveket. 

Havas háztetővel indítottunk, később szemerkélt, este viszont szakadó esővel zártuk a napot. Közben voltak lejtők, emelkedők és magvas gondolatok is... :-) 

A konyhában mindenféle finomság volt kikészítve reggelire, amely benne foglaltatott a szállás árában. Két-két piritóst, croissant és egy jó kávét fogyasztottunk el, majd összeszedtük a cuccainkat és indulásra készen álltunk. Valamilyen sugallatra kinéztünk a szobánk ablakából és meglehetősen elcsodálkoztunk a látványtól, ugyanis a háztetőkön havas foltok vagy jeges zúzmara fehérlett. Azért ez már túlzás, hiszen még csak szeptember 5-ét mutatott a naptár! 

Hepehupás táj, szemerkélő eső, ez a Galicia verde (zöld Galicia). 

Reggel fél 8-kor indultunk. Át kellett gyalogolnunk Ribadeo városán, ahol szokás szerint még koromsötét volt minden utca, de a közvilágítás miatt nem volt szükségünk fejlámpára. Nehezen tudtam megszokni, hogy míg nálunk otthon már 6 órakor felkel a nap, addig itt Spanyolországban csak 8-kor. Legalábbis szeptemberben, ennyit számít 2500 km távolság. Szerencsére nem esett az eső és hideg sem volt, így minden adottnak tűnt egy kellemes gyalogláshoz a mai napra. Ránk is fért, áztunk eleget tegnap. A cipőm majdnem megszáradt a radiátor mellett, csak egy picikét maradt nedves, azt elviseltem, nem igazán éreztem kellemetlennek.