Egy nemzetközi kerti parti keretében négy nyelven társalogtunk és gyakorlatban alkalmaztam a teremtés művészetét... :-)

A tegnapi zápor miatt olyan párás volt a levegő, hogy nem száradtak meg a ruháim, így a hátizsákra akasztva vittem őket. Több zarándok is haladt így élő ruhaszárítóként, elég vicces volt a látvány. Fél 8 után tudtunk csak elindulni, de legalább a tömeg elvonult addigra. Csak Christianék jöttek mögöttünk, majd hagytak el minket, de persze az első bárban utolértük őket. A reggeli édes péksüti és a szokásos café con leche után továbbmentünk.

Felhők borították az eget, de tudtuk, hogy rövidesen úgyis eloszlanak. 

Hamarosan egy határkő és tábla jelezte a Kasztília-León autonóm körzet határát.

Eligazító táblákban ma nem szenvedtünk hiányt. :-)

Egy árnyas helyen a német nyugdíjas csoport két tagja invitált minket egy kis hűsítőre és colára. Ezer éve nem ittam colát, magam sosem szoktam cukros üdítőket inni, de most nagyon jólesett. Rájöttem, hogy a szervezetünk igencsak kívánt mindenféle édességet, gondolom a vércukorszint fenntartása miatt. Beszélgettünk egy kicsit a németekkel, kiderült, hogy Kölnből jöttek, de csak az út egy szakaszát teszik meg, a többit jövőre. Hatan zarándokoltak és felváltva vittek egy feszületet. Általában hotelben szálltak meg, ezért nem találkoztunk velük sosem az alberguékben. Ja, és volt velük még egy kocsi is, ami vitte a nagyobb cuccokat. Nekik megbocsátom, mert idősek voltak. :-) Később Belorado első bárjában ismét találkoztunk velük, akkor ott volt az egész nyugdíjas lovag sereg, ahol meg egy pohár sörrel kínáltak meg. Egyszerűen nem engedtek tovább, amíg valamit nem kértünk! Irtó kedvesek voltak velünk!

Beloradóban 4-5 szállás közül lehetett válogatni, az idővel pedig még egészen jól álltunk. Egész úton Enrique járt a fejemben, tudtam, hogy össze fogunk még találkozni. Érdekes dolgokat hallottam Krisztitől már eddig is, de kezdtem érezni, hogy amit mond, az működik. Azt kapod meg, amire vágysz és kéred, de nem görcsösen, hanem természetesen, hiszen tudod, hogy meg fogod kapni. Ez a teremtés vagy vonzás törvénye, de mindegy is minek nevezzük, mert ott az úton megtapasztaltam, hogy igenis létezik ez az elmélet a gyakorlatban is!

Így hát ennek tudatában Kriszti rám bízta, hogy melyik alberguét választom. Az első szállásnál összefutottunk Erzsivel, de valahogy nem éreztem, hogy az lenne a nyerő hely számunkra, inkább úgy gondoltam, hogy a falu végén lévő, legtávolabbi szállás lesz a miénk. 6 euro, emeletes ágy felső szint, kis kert, pici, de hangulatos, jó lesz. Eleinte nem találtunk ismerős arcokat, görbült is a szám lefele rendesen. :-( Aztán egyszer csak előkerült a kanadai Dan, aki mint mindig, hangos üdvrivalgásban tört ki, amikor meglátott minket! Saint Jean óta először ismét egy szobába kerültünk velük! Szegény Ed (Dan férje) beteg lett, így ő feküdt egész délután.

Fürdés, mosás után kiültem a kertbe a kellemes napsütésbe egy kicsit lábápolni. Egyszer csak kit látnak szemeim!? Fabrice! Nevetve jött a kertben felém és kérte számon, hogy hol voltunk előző nap, amikor ő Grañonban várt minket! Huppsz... Leültünk dumcsizni és egyszer csak megjelent a kertben öreg Emilio barátunk is, aki szintén hahotázva konstatálta, hogy már megint találkoztunk. Ő is csatlakozott nemzetközi csapatunkhoz, majd később álmosan megjelent az udvaron Enrique is! :-) Ezek után már nem is lepődtünk meg, hogy Kriszti peregrinója is itt szállt meg! Egyszerűen hihetetlen, de működik! Amire nagyon vágysz és tudod, hogy megkapod, az valóban ott lesz a kellő pillanatban. Mindenki ott volt, aki számított és én kétséget kizáróan ki tudtam választani, hogy melyik alberguében kell megszállnunk!

Szóval öten ücsörögtünk a kertben, Kriszti, Fabrice, Emilio, Enrique és én. Jókat röhögtünk, szinte az egész kertet betöltöttük. Fabrice-nak nagyon jó humora volt és még a nyelvi nehézségek ellenére is jól megértettük egymást. Megint meg kellett ígérnem neki, hogy másnap főzök egy magyar specialitást, mondjuk lecsót, de most már lefotózta a kézfogásunkat és azt mondta, hogy ha nem leszek ott a megbeszélt alberguében, akkor köröztetni fog, mert most már bizonyítéka is van ellenem! :-) Akkor jutott eszembe, hogy másnap, vasárnap a boltok zárva tartanak, hogyan fogok hozzávalókat venni? Na ebből hogy mászok ki megint?

Jókat mulattunk a kertben, többek között a három különböző nyelven megjelent, de mégis azonos El Camino útikönyv zarándok szótárán. Többnyire angolul társalogtunk, de Cordula Rabe: Szent Jakab zarándokút című könyvét francia, spanyol és magyar nyelvű változatban lapozgattuk, hiszen mindhármunknak ugyanez a kötet segített az eligazodásban. Azt találtuk ki, hogy az olyan fontos szavakat, mint füldugó, hasmenés, vízhólyag, izomgörcs és társait elmondjuk a másik két nyelven. Marha nagyokat nevettünk, amikor próbálkoztak a magyar nyelv kiejtésével, de ugyanilyen vicces lehetett a mi francia és spanyol kiejtésünk is. :-) Másnap ennek a tréfálkozásnak lett még következménye, de erről majd később...

Aztán megbeszéltük a következő napi etapot és elköszöntünk egymástól, majd elmentünk kaját venni. Nem volt valami fényes vacsoránk, de a konyhában egy kedves spanyol lány megkínált egy pohár helyi vörösborral, ami legalább jól esett. Amikor bementem a szobába, akkor derült ki, hogy Enrique is ugyanott volt. [...] (Nem kell semmi rosszra gondolni, nem történt semmi, de itt egy-két személyes gondolat helye van.)

A lényeg, hogy mindent megkaphatsz, ha hiszel benne és kéred, de néha a köszönömöt is ki kell mondani!