El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 28. nap: Sarria - Hospital da Cruz (35 km)

2012. április 18. - Andrea az El Caminón

Szürreálisan ködös erdőben egyet előre, kettőt vissza haladtunk. Kaptunk hideget, meleget, bagolyhuhogást és pókhálót, majd ismét egy új barátra leltünk.

6.30-kor, koromsötétben indultunk neki a mai etapnak. Tegnap kevesebbet mentünk, ezért be akartuk hozni a lemaradást, így hosszú utat terveztünk mára. Patrick nélkülünk indult el Sarriaból és úgy gondoltuk, hogy csakis Hospital da Cruz lehetett a célja. Mi is ezt a települést céloztuk meg azt remélve, hogy majd ott újra találkozunk.

Nagyon sötét volt még a reggel. Hamar kiértünk a városból, de csak fejlámpával tudtunk továbbhaladni. A sötétség mellett tejszerű ködbe burkolózott a táj, alig láttunk el 10 méterre. Sűrű erdőn át vezetett az utunk, ami hihetetlenül misztikusnak tűnt a ködben. Két srác ment előttünk, egy darabig az ő lámpájuk volt az irányadó. Kriszti tudta velük a lépést tartani, de én szokás szerint lemaradtam, mert nagyon bizonytalanul lépkedtem a vaksötétben. A ködtől nedves, köves talajon csúszkált a lábam, sok volt az emelkedő is, így jobbnak láttam lassítani, mintsem egy rossz mozdulat miatt kockáztassak. Egy idő után elvesztettem az előttem haladó fiúkat és Krisztit, teljesen egyedül maradtam a sűrű, sötét ködös erdőben. Horrorisztikusnak is nevezhetném azt a reggelt, de nem féltem nagyon, csupán a bagolyhuhogás és a nedves fák reccsenése miatt rezzentem össze néhányszor. Amikor kiértem az erdőből, egy földúton haladtam tovább, ami végül kétfelé ágazott. Balra volt egy nagy ház kőkerítéssel, de sehol egy jel, hogy merre kell tovább menni. Ott tanakodtam, kerestem a jelet a lámpámmal, de nem tudtam eldönteni, hogy balra vagy jobbra menjek. Egyszer csak egy 6-8 fős francia csoport jelent meg a ködben és ők is ugyanúgy keresték a jelet, mint én. Ott bolyongtunk a lámpáinkkal, de semmi. Ekkor felhívtam Krisztit, hogy vajon balra vagy jobbra ment az elágazásnál, de ő nem is emlékezett a házra és a kőkerítésre. Azt mondta, hogy szerinte jobbra tartott. Szerinte?! Szóval nem biztos? Nem volt valami meggyőző, de azért elindultunk jobbra az egész francia sereggel együtt. Reméltem, hogy hamarosan kapunk valami jelet, hogy jó úton járunk. Így is történt, nemsokára feltűnt egy hangulatos kis albergue, amelynek kivilágított bárja csalogatott befelé. :-) Kriszti ott várt! Kávé, keksz, reggeli...

Lassacskán világosodni kezdett, de nem láttunk sokkal többet a köd miatt. Szinte nem is köd volt, hanem a felhők ültek meg a tájon. A fákról csöpögött le a nedvesség, ami úgy hallatszott, mint az eső, pedig nem esett, mert ahol nem volt fa, ott teljesen száraz maradt a talaj.

Elhaladtunk egy lovas karám mellett is, szegény paci ott didergett a hideg, nyirkos ködben...

Nagyon sokat mentünk, a hajamból már csöpögött a pára és hideg is volt. Időnként úgy tűnt, mintha az út végén egy tejszerű nagy semmi felé tartanánk...

Hallottam már róla, hogy Galicia hideg és esős, de szerencsére mi csak a hideget és a ködöt kaptuk eddig, az eső egyáltalán nem hiányzott. Ahogy bandukoltunk, egyre inkább élveztem a nem mindennapi, misztikus erdő látványát!

Én többnyire figyelmetlen voltam és hajlamos arra, hogy elmenjek a dolgok mellett, ezért aztán sokszor a jeleket sem vettem észre. Szerencsére azonban ott volt velem Kriszti, aki helyettem is figyelt, így ezt a szép pókhálót is neki köszönhetem! :-)

Már csak 105 km volt hátra! Természetesen ezt a követ is Kriszti fotózta, én valahol éppen elvarázsoltam magam. :-)

A Camino alatt többször is éreztem trágyaszagot, ami gyerekkorom vidéki nyaralásaira emlékeztetett. A nagyszüleimnél eltöltött idő szép emlék, így az istálló- és trágyaszag csakis pozitív érzéseket hívott elő. Eddig. De ez már sok volt a jóból! Egész Galicia úszott a trágyaszagban! Amilyen gyönyörű volt a táj, olyan fojtogató volt a szag... Na mindegy, ne finnyáskodjunk... Kis falvakon haladtunk keresztül, ahol a zarándokokhoz szokott kutyák megint ügyet sem vetettek ránk. Íme egy újabb példány a Camino vérebek közül.

Mentünk, mentünk, de a köd csak nem akart oszlani...

Aztán továbbmentünk és még mindig köd...

Lemaradtam Krisztitől és külön haladtunk tovább a gondolatainkba merülve. Ahogy baktattam egymagamban, egyszer csak utolért egy srác és megszólított angolul. Megkérdezte, hogy láttam-e a követ, mire én "milyen követ?" "Hát a 100-as követ!" "Oh my God!" Hát persze, hogy nem vettem észre az utolsó 100 km-t jelző követ! Az El Caminón megtanultam, hogy nincsenek véletlenek! Ezt a fiút az ég küldte - aki egyébként spanyol volt és nagyon jó barátunkká vált később - sőt még egy nagy szívességet is tett nekem! De ne szaladjunk ennyire előre. Szóval önzetlenül felajánlotta, hogy visszajön velem, megmutatja a követ, sőt még le is fotóz mellette. Erre nem lehetett nemet mondani, mehettem tehát visszafelé. :-) És akkor jöjjön a fotó, amit Guillermo készített és akiről később kiderült, hogy profi fotós.

Elemezzük egy kicsit a képet. A legfontosabb, hogy ez az egyik kedvenc fotóm! Nem azért, mert viszonylag elfogadhatóan nézek ki rajta (bár a hajamból éppen csöpög a víz), hanem azért, mert benne van minden, ami a Caminót jellemezte. A fáradtság, a kínlódás, a remény, a szabadság, a barátság, a nyitottság, az átszellemültség és nem utolsó sorban az öröm és boldogság. Gui egy kattintással összefoglalta mindazt, amiért jöttem! Muchas gracias, Guillermo! :-) Amúgy az a vízszintes fehér valami ott a hátizsákomon nem más, mint egy nylon zacskóba becsomagolt bagett. A kolbász és a paprika Krisztinél volt, tehát mindenképp utol kellett érnem. Na akkor haladjunk...

Nemsokára megpillantottam Krisztit, akiről szintén csöpögött a víz. Kiderült, hogy most kivételesen ő is elment a 100-as kő mellett, így hát újfent visszafordultunk fotózkodni. Egyet előre, kettőt vissza. Egyszer majd csak beérünk Santiagóba... Ezután Kriszti már nagyon figyelt és a 99-est is lefotózta! :-)

Már 11 óra lehetett, amikor elkezdett oszlani a köd, helyette azonban fojtogató, párás, meleg levegő érkezett.

Elhaladtunk egy Caminós madárijesztőnek álcázott kereszt mellett is, ami a peregrinók feleslegessé vált ruhadarabjait viselte. :-)

Dél körül már nagyon éhesek voltunk, kerestünk volna egy alkalmas helyet, ahol megebédelhetnénk. Persze sehol egy pad, a vizes fűbe meg nem volt kedvünk leülni, így hát mentünk tovább. Pad helyett egy nagyon hosszú hidat kaptunk, ami egy kiszáradt folyó felett ívelt és vezetett be Portomarinba.

Tériszonyosoknak jelzem, hogy van korlát és érdemes előre nézni, nem lefelé.

A hosszú híd után még egy hosszú lépcsősort is meg kellett másznunk, persze felfelé. Na, ez már azért túlzás! 2 óra volt, amikor végre lerogytunk Portomarin egyik kis terén egy padra. Befaltuk az egész szál kolbászt és a bagettet, amitől persze rögtön leesett a vérnyomásom. Surda effect... Addigra már nagyon meleg lett, legalább 32 fokban indultunk tovább. Nem tudom hogyan, de megint egy nagyon hosszú hídon kellett áthaladnunk. Olyan érzésem volt, mintha visszafelé mennénk, ami nem is csoda, tekintve a mai előzményeket. :-)

A délután a hőség jegyében telt. Iszonyú meleg lett, pedig mint tudjuk, Galicia hideg és esős. Kivéve amikor mi járunk arra. Kriszti szerint ahol mi vagyunk, ott mindig süt a Nap! :-) Szenvedősen vánszorogtunk, amikor peregrina társam egy érdekes jelenséget vett észre. Maroknyi kövekből a CHRISTINA nevet rakta ki valaki. De vajon ki? Fabrice? Patrick? Netán Dino? :-)

Legalább negyed órát tanakodtunk a kövek fölött és a nap egyre forróbban tűzött. Továbbindultunk, a vizünk viszont egyre fogyott. Amikor teljesen elfogyott, egy faluban kértünk vizet egy helybeli nénitől, aki nagyon magyarázott valamit, de nem értettük. Odahívott minket egy földbe vájt tartályhoz, majd egy slagból engedte a vizet kiürült palackjainkba. Kérdeztük, hogy iható-e, mire ő határozott si-si-si sorozattal válaszolt.  Megköszöntük, de elég fura íze volt. Csak reméltük, hogy nem lesz tőle nagy bajunk. Tanulság: soha ne hagyd, hogy teljesen kiürüljön a kulacsod! A víz egyébként estére teljesen besárgult..., de mi nem! :-) A sok megpróbáltatás után jutalmul szép virágos falvakon mehettünk keresztül.

A magam részéről jobban örültem volna egy albergue látványának, de ebben az örömben sajnos csak este 6 órakor volt részünk. A szálláson alig voltak, Patrickot nem találtuk, de Annamari, Juci és Zoli szintén itt töltötte az éjszakát, így este a kis magyar csapat együtt borozgatott a szomszédos bárban. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr374460120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morzsi23 2012.04.24. 21:29:58

Kedves Andrea! Nagyon tetszik az útleírásod. Több blogba beleolvastam, de a Tiédet A-Z-ig elolvastam. Leginkább stílusa tetszik. Nagyon egyenes, színes, s érzelemdús. Nagyon megfogott, hogy a negatív érzéseidet is bátran leírtad. Épp ma váltottam ki a zarándokútlevelem, s majd keresem lábnyomaidat. Üdv M

Andrea az El Caminón · https://mundicamino.blog.hu/ 2012.04.25. 22:10:55

@morzsi23:
Kedves Morzsi!
Nagyon köszönöm kedves soraidat! Néha az az érzésem, hogy csak magamnak írok, mert kevés a hozzászólás. Mindig örülök a visszajelzéseknek, ilyenkor látom, hogy rajtam kívül mások is olvassák a blogot. Hogy még tetszik is Neked, az már hab a tortán! :-)
Köszönöm!
Andrea

Molinaseca 2012.05.20. 19:07:14

Szia! Szeretnem tudatni veled, hogy olvasom a blogot, tegnap peldaul mar nagyon vartam, hogy fent lesz - e az ujabb nap??? Es ime, fent volt :D
A blogodnak es az elmenyeidnek koszonhetoen, iden ujra Camino! Koszonom!!!!!

Andrea az El Caminón · https://mundicamino.blog.hu/ 2012.05.24. 00:28:59

@Molinaseca:
Köszönöm, köszönöm! Nagyon örülök, hogy olvasod és kedvet ébresztettem az Úthoz! Melyik útra indulsz? Ismét Camino Francés vagy valamelyik másik?
Addig is, hamarosan jön a folytatás!
Buen Camino!
Andrea
süti beállítások módosítása