El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 20. nap: Puente Villarente - León (14,5 km)

2012. január 06. - Andrea az El Caminón

A mai nap az elválásról szólt, de kiderült, soha nem voltam egyedül. Megjelent Gaudi, II. János Pál, Chopin és beszélgettem egy szamárral is.

Nekem sikerült időben felkelnem, de Kriszti kivételesen tovább aludt negyed 8-ig, így csak 8 órakor indultunk el. Patrick már előrement, aztán Kriszti és Fabrice is hamar lehagytak, én viszont nem siettem, ráérősen bandukoltam. Egy aranyos kis csacsinál megálltam és váltottunk pár szót... :-)

Sok minden kavargott a fejemben, főleg az otthoni dolgok, az anyagiak és egyéb gondok. Mit mondjak, nem lett tőle jó kedvem. Eléggé lehangolt a sok gondolat és ettől még lassabban mentem. Nem álltam meg egyik falunál sem, mert nem láttam kint ülni sehol Krisztiéket egyik bárnál sem. Elég ronda részen haladtam, mert León előtt egy nagyon hosszú és forgalmas autóút mellett vezetett az El Camino útvonala, ami nagyon barátságtalannak tűnt. Valami volt a levegőben... Az autóút felett egy nagy felüljárón kellett átmenni.

10 óra körül már León határában jártam, de Krisztiékről mit sem tudtam. Nem volt valami jó érzés. 11-kor már nagyon éhes voltam, ekkor egy kis boltban vettem nagyon finom csokis kekszet és valami pizzaszerű lepényt. Egy padon ülve megreggeliztem (vagy megebédeltem?) és nagyon jó érzés töltött el, hogy nem rohanok. Kezdett visszatérni a jókedvem. Ekkor jött Krisztitől egy sms, hogy a katedrálisnál várnak. Döntenem kellett. Vagy sietek utánuk, mert azt mégsem tehetem meg, hogy órákig várakoztassam őket, vagy maradok. Azt válaszoltam, hogy én inkább Leónban maradnék, de nyugodtan menjenek tovább Fabrice-szal. Annyit még sms-eztünk, hogy azért a katedrálisnál talizunk és elbúcsúzunk egymástól. Elindultam hát León belvárosa felé. Ilyen szép El Camino jelek segítettek az eligazodásban.

Mivel úgy döntöttem, hogy Leónban maradok és a katedrális felé vezető úton pont érintettem a bencések által fenntartott donativós alberguét, így gyorsan becsekkoltam, ledobtam a cuccomat és könnyedén, hátizsák nélkül indultam Krisztihez a katedrális elé. Furcsa érzés volt, mert eddig együtt jöttünk, de most valahogy úgy éreztem, hogy itt az ideje elválnunk egymástól. Amíg csak ketten mentünk, jól kiegészítettük egymást, hiszen bármennyire is gyorsabb tempóban haladt Kriszti, a következő faluban mindig megvárt. Most, hogy Fabrice megjelent a színen, egész nap nem láttam őket és ez nem volt túl jó érzés nekem. Úgy voltam vele, hogy ennyi erővel akár egyedül is mehetek, elvégre az egész utat így terveztem, csak közben olyan jól megvoltunk Krisztivel, hogy eddig együtt maradtunk. Eddig. Itt volt az ideje kipróbálni, hogy milyen is az El Camino egyedül. Amikor eldöntöttem, hogy maradok, egyfajta szabadságérzés fogott el, ugyanakkor sajnáltam egy kicsit, hogy Krisztitől el kell válnom. Vegyes érzésekkel, izgatottan indultam a katedrális felé. Útközben csak ámultam és bámultam, hiszen León gyönyörű!!! Mint egy kis ékszerdoboz!

Helyes kis terek, sétálóutcák és régi épületek között hömpölygött a sok laza spanyol, a sok turista és jó néhány zarándok.

Ez a kedvenc utcaképem...

És ugyanez másnap kora reggel, még sötétben...

Na de még csak dél körül járt és én éppen a katedrális felé tartottam... Végül is megértettem Krisztit, hogy sietett Santiagóba, mivel neki egy nappal előbbre volt hazafelé repülőjegye, mint nekem. Nem aggódtam Kriszti miatt, egyrészt mert talpraesett csajszi, másrészt ott volt vele Fabrice, aki a tenyerén hordozta. Hamar megtaláltuk egymást a katedrális előtt és megbeszéltük, hogy jobb ez így mindkettőnknek. Nem volt semmi harag vagy megbántottság egyikünkben sem, de azért egy kicsit rossz érzés volt, mégiscsak együtt haladtunk és jól éreztük magunkat 3 héten keresztül. Elmentünk még egy bankba pénzt váltani, aztán Fabrice szorgalmazta, hogy az ipari területet ugorják át busszal, ami fél óránként indult a városközpontból. Elindultunk hát a buszmegálló felé, amikor is Patrickot fedeztük fel egy étterem teraszán ebédelve. Ezek szerint ő is itt maradt Leónban. A busz éppen induláshoz készülődött, így nem sok időnk maradt a búcsúzkodásra. Puszi-puszi, ölelés, jókívánságok és már fel is kellett szállniuk. Íme, ahogy Krisztit láttam integetni a busz hátsó ablakából...

...és ahogy ő látott engem Leónban maradva és integetve...

A busz elment és én egyedül maradtam Leónban. Legalábbis azt hittem, de mint kiderült, soha nem voltam egyedül, SOHA! (Ezt majd később kifejtem... vagy nem...) Visszamentem a katedrálishoz, hogy fotózzak. A látvány lenyűgöző volt. A képek önmagukért beszélnek.

Még megörökítettem egy jellegzetes Gaudi épületet, aztán visszamentem a szállásra.

El Camino utam során először szundikáltam egy kicsit délután. Amikor felébredtem, ismerős arcot pillantottam meg a szomszéd ágyon pihenni. Nem más volt az, mint a Moratinosban megismert hahotázó olasz szakácsnő, aki peregrina lett! Micsoda meglepetés! Pár napja még az ő főztjét ettük, most meg itt szenvedett a szemben lévő ágyon. Szegény, teljesen kikészült, gondolom a jelentős túlsúlya megterhelte a lábát, mert nagyon jajgatott. Ott fekszik a képen leghátul, az előtte lévő ágy pedig az enyém.

Ezt az alberguét a bencések működtették, ennek megfelelően vigyáztak az erkölcseinkre és külön női illetve külön férfi hálótermeket alakítottak ki. Vicces volt, hogy az internet szobát csak a mi hálónkon keresztül lehetett megközelíteni, így a pasik egymás után vonultak oda és vissza az ágyvégeinknél. :-) Mindenesetre megnyugtató érzés volt, hogy II. János Pál pápa ott figyelt szemben az ágyammal, bár a fejét kissé elfordította. :-) Itt már tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

A szeparált női teremben egyébként érdekes megfigyelést tettem éjjel. Megállapítottam, hogy a nők is horkolnak, de azt sokkal lágyabban és nőiesebben teszik, mint a férfiak. :-) 3 hét zarándoklat után kellő összehasonlítási alapom volt már egy ilyen komoly tézis felállításához. Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a női szoba nagyon muzikális volt, mert egy nagyzenekarra való dallamot horkoltak el, de inkább Chopin zongorajátékát, mint Beethoven szimfóniákat.

Na de még nem jött el az este, ott tartottam, hogy délután aludtam egy kicsit, aztán elindultam a várost felfedezni és fotózni. Be akartam vásárolni élelmiszerből is, mert a pénzem nagyon fogyott és tudtam, hogy ez az utolsó nagyváros és itt biztosan lesz nagy és olcsó bolt. Így is történt, akkora szupermarketet találtam, hogy többször körbe kellett járnom, mire végül mindent megvettem, de megérte. 5,5 euróból 3 napra való kaját vettem, "csupán" cipelnem kellett. 1 € volt egy akciós kolbász, 1,15 € egy literes gyümölcsjoghurt, vettem még zsömlét, 1 csomag (8 db) csokis croissant, márványsajtot és paprikát. Visszafelé a sétálóutcán megütötte a fülemet egy-két magyar szó. A kirakatnál álló párt megszólítottam, hogy "magyarok vagytok?" és ők kedves mosollyal válaszolták, hogy "igen!" :-) Jó érzés volt! Magdi és Péter, egy szombathelyi házaspár ugyanott szálltak meg, ahol én, így együtt mentünk vissza a szállásra, ahol együtt is vacsoráztunk és beszélgettünk sokat. Vacsora után kimentem az udvarra, ahol hangos kiáltással üdvözölt.... na ki? Emilio! Leültem öreg Emilio barátunk mellé és elmeséltem neki Krisztivel való szétválásunk történetét. Érdekes, ahogy így leírom ezt, olyan természetesnek tűnik ez a szó, és az is volt, hogy ..."elmeséltem", pedig Emilio nem tudott angolul, én pedig nem tudtam spanyolul, mégis minden olyan simán ment, nem volt nyelvi akadály a kommunikációban. Megértettük egymást. Valaki azt mondta nemrég, hogy "aki meg akar érteni, az megért". Ezt a mondást jól megjegyeztem magamnak, mert nagyon igaznak vélem. Szóval ott beszélgettünk Emilióval, aki azt mondta nekem, hogy ne bánkódjak, mostantól ő lesz az én amigóm. Imádtam az öreget! Ezután elmentem aludni, mert másnap korán akartam indulni, hiszen nekem is haladnom kellett, több napot már nem lazázhattam el.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr123525201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása