Búcsúzások és találkozások, könnyek, áhítat, elcsendesedés és a nap végére egy frenetikus fieszta! - Festa Apostolo 2014, Santiago de Compostela :-)
Eljött hát az utolsó nap. :-( A reggel még a szokásos takarítással kezdődött és amint elhagyta az utolsó zarándok a szállást, bezártuk a kaput. Igyekeztünk, hogy legyen még idő a reggelire és csomagolásra is. Viszonylag jól haladtunk, a szobák és a konyha is készen voltak már, amikor Kristóf megjelent a féltve őrzött macska konzervvel. Ezt még az elődeink hagyták ránk és már többször is oda akartuk adni a cicáknak, de Kristóf mindig visszatartotta azzal az ürüggyel, hogy majd az utolsó nap adjuk oda a cicáknak, hogy szép emlékkel gondoljanak majd ránk. :-)
A cicák után mi is megreggeliztünk, majd elkezdtük összepakolni a cuccainkat. Egyszer csak csengetésre lettünk figyelmesek, amit kissé furcsálltunk, mert még negyed óra volt 11-ig, a kapu nyitásáig, a zarándokok pedig nem szoktak ilyen korán érkezni. Amint kinyitottuk a kaput, egy kissé fáradt zarándoknő állt az ajtóban, aki nem volt más, mint Kornélia, az egyik váltótársunk! Kristófhoz hasonlóan ő is saját zarándoklatát megszakítva vállalt 2 hetes önkéntes munkát az alberguében. Nagyon megörültünk neki, mert csak délutánra vártuk az érkezését és kissé megnyugodtunk, hogy nem kell Kristófot egyedül hagynunk egy percre sem. (A másik két váltótárs éjszaka illetve másnapra ígérte érkezését.) Az üdvözlések után körbevezettük az új hospitalerát a szálláson, majd következett a csoportkép fotózása. :-)
Dél körül bepakoltuk hátizsákjainkat Don Manuel kocsijába, majd elbúcsúztunk Kristóftól és jó utat kívántunk neki a zarándoklatához. Nehéz szívvel hagytuk magunk mögött az Albergue Parroquialt. Sok szép emlék, nagy beszélgetések, meghitt elcsendesedések, különös emberek, történetek, és persze nagyon vidám pillanatok kötődtek ehhez a helyhez. Két hét a béke szigetén! Nem túlzás, tényleg az volt! Ráadásul személy szerint Kristófot is nagyon megkedveltem, így nem csoda, hogy valami szorongatta a torkomat, amikor kigördült velünk Don Manuel kocsija és végleg búcsút intettünk Hospital de Órbigónak... :-( Szerencsére az atya társaságát egy ideig még élvezhettük, mert volt olyan kedves, hogy elvitt bennünket Mártival Astorgába, ahonnan majd fél 3-kor indult tovább a buszunk Santiago felé. Furcsa volt kocsival végighaladni azon a szűk kis utcán, ahol annak idején gyalogoltam és azóta többször is sétáltunk rajta ide-oda. Ennél már csak az volt furcsább, amikor az autóútról fürkésztem a zarándokút nyomvonalát... Irány Astorga!
Astorgába érve az atya leparkolt a gyönyörű katedrális előtt, melyre 3 évvel ezelőtt éppen csak kutyafuttában vetettem egy pillantást bizonyos okok miatt... Egy-két fotó az impozáns épület előtt, majd Don Manuel társaságában beléptünk a szentélybe.
A katedrálisból kifelé távozva az atya beszélgetésbe elegyedett az ottani személyzettel. Láthatóan jól ismerték és tisztelték Don Manuelt, aki azt is elintézte, hogy amíg ő beszélgetett a múzeum munkatársaival, addig mi Mártival bemehettünk a katedrálissal egybeépített múzeumba. Itt is készítettem néhány fotót, de élőben még szebb volt!
Don Manuel újabb nagyvonalúságára már nem is találtunk szavakat, amikor a katedrálisból távozva az autóbusz-pályaudvar melletti elegáns étterembe invitált bennünket egy búcsúebédre. Annyira drága volt az atya! Mindent megtett, hogy meghálálja a kéthetes önkéntes munkánkat, pedig mi tartoztunk neki hálával a sok hasznos útmutatásáért és lelki útravalóért. Az étteremben érkezésünkkor még alig voltak, de később majdnem teljesen megtelt. Háromfogásos isteni finom ebédet költöttünk el együtt, miközben tudtuk, hogy alig egy óra múlva már robog velünk az autóbusz Santiago felé és ki tudja mikor láthatjuk viszont Don Manuelt újra...
Amolyan spanyolos, kényelmes módon, egy csöppet sem kapkodva mentünk az autóhoz a hátizsákokért, pedig már csak 5 perc volt a busz érkezéséig. Don Manuelt ez láthatólag egyáltalán nem zavarta, hiszen nyilván tudta, hogy a spanyolok másképp értelmezik a menetrend pontosságát, mint mi. Természetesen neki lett igaza, mert a busz a menetrendhez képest 25 perccel később gördült be. Itt már végérvényesen eljött a búcsúzás pillanata és ekkor már előkerült a zsebkendő is...
A busz Madridból érkezett és A Corunát érintve tartott Santiagóba. Útközben csodálatos tájakon és olyan városokon haladtunk keresztül, amelyek az El Camino útvonalát is érintették. Egyfolytában az ismerős jeleket kerestem... :-)
Fél 8-kor értünk Santiagóba, a szívem majd kiugrott a helyéről! Újra azon az utcán lépkedtünk a katedrális felé, amelyen három évvel ezelőtt... és újra csak eufórikus hangulatban észleltem a messzi távolban a katedrális tornyát! Már csak pár lépés és ott leszünk. Nagyon sokan lépkedtek velünk azonos irányba, elvégre Szent Jakab ünnepének előestéjére készülődött a zarándokok tömege. Egyszer csak ismerős arcokat véltünk felfedezni. De hiszen ez Dezső és Laci, a két zenész fiú! Nagyon megörültünk nekik és viszont, puszi, puszi és fotó... :-) Nem messze tőlük a földön ülve Viktor, előtte egy darab papíron ez állt: Free hug. :-) Ugye emlékeztek még a magyar társaságra és a zenés estére a 2. napon? Aztán később még Gabi is előkerült, hogy teljes legyen a társaság.
Megkerestük a szállásunkat, ahová nem is volt olyan egyszerű eljutni, lévén a katedrális túloldalán, az egyetemi városrész területén helyezkedett el. Átverekedtük magunkat a tömegen, megkerültük a már lezárt teret és egy szimpatikus spanyol házaspár útmutatása alapján, no meg Don Manuel kedves kis térképe nyomán meg is találtuk az egyházi kollégiumot. Átadtuk a nővérnek Don Manuel levelét, majd megkaptuk a szobánkat. Egy egyszerű, de saját fürdőszobás lakrészt kaptunk egy olyan fantasztikus környezetben, hogy erre nem is mertünk volna gondolni. Fotókat is készítettem, de ezt majd a következő posztban mutatom meg, addig furdaljon csak a kíváncsiság benneteket! :-) Lepakoltunk és már indultunk is vissza a katedrális elé, hiszen nemsokára kezdődik a fiesta és az est fénypontja, a tűzijáték!
Szédületesen sokan voltak mindenhol, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, de sikerült egy nagyon jó helyre kerülnünk, ahonnan láthattuk a tűzijátékot. A spanyolok ebből sem csináltak nagy ügyet, a tömeg feje fölött lőtték ki a gyönyörű tűzvirágokat és mi alatta álltunk! Egy kissé félelmetes volt így, sokkal közelebbinek tűnt, mint otthon augusztus 20-án, ugyanakkor hátborzongatóan izgi volt! Elkezdtem a vadiúj okostelefonommal videózni a tűzijátékot, de nem is én lennék, ha sikerült volna a felvétel. Na persze ahhoz a piros gombot is meg kellett volna nyomnom. :-)
Azért nem maradtok ám tűzijáték nélkül, mert megkerestem a youtube-on, így még jobb szemszögből láthatjátok a fényjátékkal, görögtűzzel, vízszintesen és lefelé is lövöldöző fényszikrákat. Az utolsó 5 perc frenetikus! :-)
