El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 11. nap: Porto - Vila do Conde (22,1 km)

Portugál út - Camino Portugués de la Costa - 2018. szeptember 8.

2019. január 13. - Andrea az El Caminón

Egy új korszak kezdete, rátértünk az óceánparti útra, az El Camino Portugués de la Costa deszkapallóira. Végre puha talaj a sok gránitkő után! Egyúttal új társunk is érkezett Ági személyében. Vamos chicas! :-) 

1_portugal_camino_costa.jpg

Előző este megnéztük a metró menetrendet, hogy ne kelljen sokat várakoznunk feleslegesen, így tervszerűen indultunk. A sok friss caminós - akik innen Portóból kezdték az útjukat - még békésen szunyókált a szálláson, nem tudták, hogy milyen nehéz lesz majd a hőségben gyalogolniuk, de az is lehet, hogy csak az előző esti dorbézolást igyekeztek kipihenni... Mindenesetre mi 6 órakor csuktuk be magunk mögött az albergue kapuját és amint kiértünk az utca végén lévő megállóhoz, pár perc múlva már jött is a metró. Hasznát vettük az előző nap vásárolt 24 órás metrójegynek, erre legalább nem volt gondunk.

A Senhora da Hora megállónál voltunk, melyet szerencsére az összes metróvonal érintett, így gyakorlatilag csak arra kellett figyelnünk, hogy melyik járat gördült be éppen. Errefelé felszíni közlekedésű metrók jártak, melyek inkább villamoshoz hasonlítottak, de a megállókban lévő kijelzőkön és a szerelvények elején jól láthatóan feltüntették az irányokat. Nekünk a kék jelzésű vonalra, a Senhor de Matosinhos felé tartó járatra volt szükségünk, amely óramű pontossággal érkezett. Nem a végállomásnál, hanem egy megállóval előbb, a Mercado állomásnál kellett leszállnunk, hiszen innen lehet a legjobban megközelíteni a Portugál Camino de la Costa, vagyis a óceán mentén haladó parti út kezdeti szakaszát.

Említettem már, hogy egy másik magyar zarándoktársunk, Ági is Portóból kezdte meg az útját éppen aznap, tehát előzőleg egyeztettünk vele, hogy reggel fél 7-kor találkozunk a Mercado metrómegállónál (Ági egy másik alberguében töltötte az éjszakát). Rajtunk kívül csak egy lengyel lány szállt le a metróról, Ágit nem láttuk sehol, ellenben az út túloldalán egy nyitva tartó kávézó csábított betérésre bennünket. Hurrá, itt a remek alkalom, hogy kényelmesen, a reggeli kávénkat kortyolgatva várjuk meg harmadik társunkat, aki a következő metróval meg is érkezett. Gyors üdvözlés, puszi, puszi, aztán még megreggeliztünk a bárban és 7 órakor, immár hármasban indultunk el a nagy útra.

Először a Rio Leca fölött átívelő hídon haladtunk át - innen fotóztam a metrómegállót és a kávézót - ahol jó néhány hatalmas hajót is láthattunk. Az égen sűrű, gomolygó felhők gyülekeztek az éjszakai vihar nyomán. Hajnali fél 4-kor fülsiketítő mennydörgésre riadtam fel, hosszú ideig csattogott, villámlott, miközben szakadt az eső, de szerencsére reggelre ennek nyomát sem láttuk, azonban az égbolt vészjóslóan felhős maradt. A híd végénél, a Clinica de Leca épülete után rögtön balra fordultunk, innen pedig már csak egyenesen kellett elsétálnunk az utca végéig, ahol végre megpillanthattuk az óceánt! :-)

Nagyon széles parti sétányon mentünk tovább, ahol időnként sárga nyíl is jelölte az irányt, de eltévedni egyszerűen nem lehetett, hiszen csak egyenesen haladtunk az óceánnal párhuzamosan és mindössze arra kellett figyelnünk, hogy az óceán mindig bal kéz felől legyen. Nagyon lassan haladtunk, mert állandóan megálltunk fotózni, egyszerűen nem tudtunk betelni az óceán látványával! Nekem is nagyon tetszett a hatalmas, végtelen óceán, de Erika és Ági szinte ujjongtak örömükben! A tempónkról csak annyit, hogy az alig 1 kilométerre lévő világítótoronyig fél óra alatt értünk el. :-)

Innen kezdődött az én időszámításom, mert előkerültek a régen várt fapallók! Eleinte kicsit furcsa érzés volt a deszkapallókon gyalogolni, de hamar hozzászokott a lábam és nagyon élveztem rajta haladni. Erikának és Áginak nem jött be annyira, mint nekem, de én egyszerűen száguldottam rajta! Annyira rugalmasnak találtam a sok gránitkő és aszfalt után, hogy nem tudtam betelni vele!

Ezt a tüneményes kis kápolnát is még az út elején fotóztam.

25_portugal_camino_costa_ocean_templom.jpg

A parti szelek itt-ott annyira összehordták a homokot, hogy a pallókat teljesen beborította és ilyenkor kicsit nehezebben haladtunk. Nem is gondolná az ember, hogy milyen nehéz a száraz, finom szemcséjű homokban gyalogolni!

Nemsokára egy szennyvíztisztító és egy olajfinomító mellett vezetett el az utunk, ahonnan rettenetes bűz áradt felénk. Nem tudtam eldönteni, melyik a büdösebb, de mindegy is volt, csak arra tudtam koncentrálni, hogy minél előbb el onnan.

30_portugal_camino_costa_eromu.jpg

Jó húsz perc után már levegőt is mertem venni, addig csak aprókat lélegeztem. Ezen a szakaszon, de később is gyakran találkoztunk sportos portugál futókkal és biciklistákkal, akik az óceánparti deszkákon igyekeztek szert tenni némi edzettségre. Kicsit irigykedtem rájuk, hogy ilyen környezetben futkározhatnak... :-) Itt-ott még néha beköszönt egy-egy rövidebb gránitköves szakasz is - valamiért nem tudtak elszakadni a kövektől a portugálok - szerencsére azonban többnyire pallókon haladtunk. Néhol az oszlopokba apró világító szerkezetet is építettek, hogy este is biztonságosan lehessen használni az utat, biztosan nagyon szép lehetett a part menti kivilágított út.

Hiába mentünk el több büfé mellett is, szombat lévén mindegyik zárva volt, ilyenkor később ébredeznek az emberek errefelé. 10 órakor találtunk nyitva végre egy bárt, addigra már kellőképp elfáradtunk, szóval egyértelmű volt, hogy letelepedünk. A kávé és szendvics után megtörtént az első közös fotózkodás is Ágival és Erikával.

35_portugal_camino_costa_zarandokok.jpg

Ezen a helyen már számítottak a zarándokok érkezésére is, hiszen a hatalmas fésűs kagyló, Jakab-kereszt és az  üzenet is is nekik szólt.

36_portugal_camino_costa_kagylo_kereszt.jpg

Rövidesen egy kis halászfalun keresztül haladtunk át, ahol közvetlen közelről figyelhettük meg a kikötött halászbárkákat és a frissen fogott zsákmányt. Egy kosárnyi rákot fotóztam, de volt sok egyéb fogás is. A hajókat és felszereléseket slagokkal és kefékkel tisztították és így is volt némi halszag a környéken, de korántsem olyan büdös, mint a szennyvíztisztító mellett.

A reggeli felhőknek már nyoma sem volt az égen, az idő egyre melegebb lett, amikor a szép óceánparti útról egy belső útra kellett letérnünk. Itt már szenvedtünk a hőségtől és a fáradtságtól is, ráadásul az út egy nem túl szép lezárt terület és magasra nőtt nádas között vezetett. 

41_portugal_camino_costa_ut.jpg

Két órakor értünk a Rio Ave folyótorkolathoz és hídhoz, ez már sokkal szebb látványnak bizonyult és főleg aznapi célállomásunk közelségét jelezte. A hídtól jobbra található a hatalmas Santa Clara kolostor, de már annyira fáradt voltam, hogy nem fotóztam le.

42_portugal_camino_costa.jpg

A hídon átkelve egyenesen mentünk tovább a nagyjából 300 méter távolságra lévő albergue irányába. Nekünk nem sikerült egyszerűen megtalálni, kicsit bolyongtunk előtte, de a lényeg, hogy csak egyenesen előre kell menni a főúton. Amikor végre elértünk a Santa Clara Alberguéhez, akkor még nem volt nyitva, de egy kedves hospitalera betessékelt bennünket, hogy legalább bent várakozzunk a 3 órai nyitásig. Végül aztán megenyhültek és jóval 3 óra előtt sikerült becsekkolnunk és mivel rajtunk kívül csak ketten érkeztek még, válogathattunk az ágyak között.  A szállás municipal, azaz önkormányzati volt, tehát itt nem lehetett előre foglalni, de mivel korán érkeztünk, erre nem is volt szükség. 

Az albergue nagyon kellemesnek bizonyult. Az emeleti hét férőhelyes szobában választottunk ágyat, minden gyönyörű tiszta és rendezett volt. Mosógépet is lehetett használni, mi éltünk is vele, majd a tetőteraszon szárítottuk a ruháinkat. A lenti fotón látható az a helyiség, amely délután még üres volt, de mire visszaértünk a vacsoráról, addigra az egész albergue megtelt és ebben a helyiségben matracokat tettek le a később érkezőknek, szóval nem küldték el őket azzal, hogy completto a szállás. Egy német fiatalokból álló héttagú társaság költözött ebbe a tartalék helyiségbe, látszott rajtuk, hogy fel vannak pörögve, most kezdték az útjukat, egy kicsit zajosak is voltak...

A régi - Porto előtti - zarándoktársaink közül senkivel sem találkoztunk, úgy látszik, hogy ők a belső utat választották. Rengeteg új arc került elő, a legtöbbjük Portóban kezdte az útját, egy kicsit úgy éreztük, mintha egy teljesen új caminót kezdtünk volna mi is, hiszen mind a táj, mind a társaság új volt, csak mi maradtunk a régiek, ketten Erikával. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr614559520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása