"Ahová érdemes eljutni, oda nem vezet rövidebb út!"

A fenti idézetet az albergue vendégkönyvében fedeztem fel és nagyon megdobogtatta a szívem! A könyvet lapozgatva először a koronás címerünkön akadt meg a szemem, majd jobban szermügyre véve rájöttem, hogy a beragasztott matrica melletti gondolatokat az egyik kedves olvasóm jegyezte! Hiába, nincsenek véletlenek, nekem éppen itt kellett kinyitnom a vendégkönyvet. :-)

Nagyon megható bejegyzéseket találtam a könvyben a világ minden tájáról! Az angolul írottakat nagyjából értettem, a többit pedig inkább csak éreztem, de azok is mind-mind csupa hálás, pozitív megnyilvánulások voltak. A magyar bejegyzésekről már nem is beszélve! :-) Össze is gyűjtöttem belőlük egy kis csokorra valót, hamarosan ezeket is közzéteszem.

A mai nap is a szokásos rutinnal indult: zarándokok búcsúztatása, reggeli takarítás, ágynemű mosás stb. 11 órakor megnyitottuk a kaput, de nem ültünk még lent, hanem az emeleti étkezőben sertepertéltünk, ahonnan ráláttunk az udvarra és a betérőkre. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy nagyon sokan érkeztek hirtelen. Én már éppen indultam volna le a regisztrációs füzettel, hogy becsekkoltassam őket, amikor Kristóf rám szólt, hogy ne menjek sehova, mert ezek nem zarándokok, hanem turisták. És tényleg! Első blikkre nekem fel sem tűnt, hogy nincs hátizsákjuk sem túrafelszerelésük és a ruházatuk sem kimondottan túrázó, én csak a tömeget láttam... Még jó, hogy Kristóf figyelt a részletekre. :-) Egy kínai (vagy japán?) turistacsoportról van szó, akik egyszerűen bejöttek a szállásra és körbefotózták az alberguét, ami láthatóan nagyon tetszett nekik. Hát ilyen is van, igazi camino turizmus! :-)

Már két napja nem tért be hozzánk magyar zarándok, ami miatt meglehetős hiányérzetünk támadt. Azon tanakodtunk, hogyan lehetne jelezni már a kapuban, hogy itt magyar hospitalerók várják a zarándokokat.  Márti javasolta, hogy tegyünk ki a kapuhoz valami magyarságra utaló jelet. Mindenféle ötletünk támadt, például írjuk ki, hogy "Magyarok gyertek be!", de ez túl dirket lett volna, így elvetettük. Nem akartunk hivalkodó, erős jelzést adni, csupán valami kis diszkrét jelre gondoltunk, hiszen más nemzetiségű zarándokokat is el kellett szállásolnunk. Végül megtaláltuk a megoldást! Felfedezitek a különbséget? :-)

Igen, egy picike nemzeti trikolórt erősítettünk a kapuban elhelyezett táblára, amelyet egyébként a kalocsai édesnemes pirospaprikáról vágtunk le. Emígyen fejlesztettük tovább Don Manuel kreatív marketing ötletét, a ferdén lógatott reklámtáblát! :-) Meg is lett az eredménye, mert hamarosan magyar zarándokot fogadtunk Feri személyében! A szimpatikus fiúnak Márti egy külön szobát nyitott, hogy kellőképpen ki tudja pihenni magát a másnapi etap előtt. Magyarok előnyben! :-)

Folytatnám az albergue részletes bemutatását, mert mindig felfedezek a fotók között olyan képeket, amelyek jól jellemzik a helyszínt. Ilyen a következő képsorozat is. Az első udvar legnépszerűbb bútordarabja az irtó kényelmes kanapé volt! Szinte minden zarándok szerette, de mi hospitalerók is szívesen pihentünk meg rajta olykor-olykor. Délelőtt 11 és 12 között épp odasütött a nap, amit nagyon élveztünk Mártival. De nem csak mi, hanem a kiscicák is birtokukba vették ám, amikor épp tiszta volt a levegő! :-)

A következő képen a hospitalerók rezidenciája, az emeleti folyosó látható, innen nyíltak a fürőszobáink, az étkező és a privát egy ágyas szolgálati szobáink. A többi kép az albergue belakott változatát mutatja, életképek száradó ruhákkal, biciklikkel és vacsorázó zarándokokkal.

Az esti oratorio ismét nagyon megható volt. A kis kápolnában összegyűlt zarándokok közül pár szóval mindenki elmondta, hogy miért is lépett az útra, majd egy amerikai nő elmesélte különös történetét. Mepróbálom röviden leírni, hogy lássátok, milyen fantasztikus történeteknek, kisebb csodáknak lehettünk fültanúi.

A peregrina elvesztette az úton a testtáskáját 100 euróval a belsejében. Nagyon szomorú volt miatta és tanácstalanul indult el azon tanakodva, hogy mitévő legyen, amikor utolérte egy brazil lány. Együtt mentek tovább az úton és jól összebarátkoztak, majd a brazil lány javasolta, hogy térjenek be egy bárba kávézni. Ekkor az amerikai nő elmesélte neki, hogy elvesztette a pénzét és mihamarabb el kell jutnia egy olyan városba, ahol bankautomatát találhat. A brazil lány meglepődve hallgatta a történetet, majd ő is elmesélte, hogy éppen ma talált 100 eurót, amit leadott az első bárban. Ahogy tovább beszélgettek, kiderült, hogy az amcsi peregrina elveszett testtáskáját találta meg! Az amerikai nő odatelefonált egy Leonban tartozkodó barátjának, hogy hozza utána a megtalált és leadott kistáskát a pénzzel együtt, ami így visszajutott jogos tulajdonosához. :-)

A rövid kis történet önmagában nem túl nagy horderejű, de jól szemlélteti, hogy milyen érdekes találkozások, különös kereszteződések történhetnek az Úton. Az amerikai nő könnyek között mesélte el a történetet, mélyen meghatódva attól, ahogy a brazil lány magától értetődő természetességgel adta le a pénzt, s ráadásul utána még éppen vele hozta össze a sors! Ezek után sokat gondolkodott azon, hogy vajon miért kapta ezt a figyelmeztetést, mit tanulhat belőle és hogyan építkezhet a történtekből? A caminón sok hasonló kis csodát élhetünk át, melyek mindegyike arra jó, hogy rajtuk elmélkedve közelebb jussunk jobbik énünkhöz.