El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 19. nap: El Burgo Ranero - Puente Villarente (24 km)

2011. december 28. - Andrea az El Caminón

Salsa az El Caminón, Paroles - Jól vagy? Folyóparti piknik lábáztatás nélkül, mesebeli albergue lecsóval és sok röhögéssel. :-)

Fabrice reggel 7 előtt megjelent két nagy, meleg csokis croissant-al. Finom volt. A magyar lány, Léna már 6 előtt elhúzott. Patrick az albergue előtt várt minket. Négyesben, tök sötétben indultunk útnak, gyönyörűen látszottak a csillagok. Különleges élmény volt a kora reggeli órákban csillagokkal kísérve útra kelni. Ahogy kiértünk El Burgóból, a fejlámpákat is be kellett kapcsolni, annyira sötét volt még. Nehezen szoktam meg, hogy itt csak 8 óra előtt néhány perccel kezdett világosodni. A hidegben még a leheletünk is látszott, de tudtuk, hogy néhány óra múlva a hőséggel kell megküzdenünk. Amint felbukkant az első napsugár, megpróbáltam megörökíteni.

Ahogy világosodott, Patrick kilőtt ezerrel, így hármasban mentünk tovább. Fabrice megint elővette az MP nemtudomhányas lejátszóját és néhány francia slágert játszott le nekünk. Egyszer betette a Dalida - Alain Delon párostól a Paroles című dalt, (egyik fülhallgató Kriszti fülében, a másik az enyémben) ami nagyon tetszett nekünk és hangosan énekeltük. Irtó jó hangulatban gyalogoltunk, megint sokat vihogtunk és közben dalolásztunk! Aztán újra jött a salsa! Nem tudtam megállni, hogy ne fotózzam le őket... Salsa az El Caminón! :-)

Most vettem észre, miközben írom ezeket a sorokat, hogy most is végig vigyorgok, amikor visszagondolok ezekre a napokra. De úgy nagyjából mindig, amikor a blogot írom, tehát el lehet képzelni, hogy milyen szép emlékek fűződnek az úthoz... 

Nagyon jó volt ilyen vidáman haladni az egyhangú, monoton gyalogúton. Aztán Kriszti és Fabrice előrementek, jobban mondva én lemaradtam és tovább dudorásztam magamban. Mivel senki nem járt arra, így többször is hangosan énekeltem a Paroles-t, egész jól elszórakoztatva magamat. Egyszer azonban utolért egy pasi és amikor elhaladt mellettem, megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Hát ez fájt! Többet néztem ki a hangomból! :-)

Ahogy beértem az első faluba, a bárnál vártak Krisztiék. Fabrice rögtön kérte is nekem a café con lechét, ettünk egy kis csokis kekszet, majd indultunk tovább. A következő faluban Fabrice vásárolt valamit egy boltban, de csak később derült ki, hogy mit. A faluból kifelé menet egy szép folyó felett vezetett az út egy régi hídon át. Nagyon tetszett a víz látványa a hosszú szárazság után!

A folyóparton romantikus piknikező helyet találtunk, ahová gyorsan letelepedtünk.

Fabrice nagyon felkészült és csupa finomság került elő a hátizsákjából: finom, friss péksüti, sajt és kolbász volt a főmenü, majd szőlő, banán és csoki zárta a menüsort. Nyami! :-) Fenséges ebédünk volt a folyóparton!

Még egy kicsit pihiztünk, szellőztettük és pihentettük a lábainkat, aztán indultunk tovább. Itt kell megemlítenem, hogy kétféle nézet kering a megfáradt zarándoklábak és a patakok viszonyáról. Az egyik nézet szerint jólesik a duzzadt, elgyötört lábaknak a hideg patakokban vagy folyókban felüdülést keresni. A másik nézet szerint azonban nem szabad engedni a csábításnak, mert az amúgy is felpuhult bőrt a patak vize még inkább feláztatja és biztosan vízhólyag lesz a vége. Én magam az utóbbi nézet mellett teszem le a voksomat. Mi is csak a partról szemléltük a vizet és csak sóvárogtunk utána, de nem mertünk kockáztatni, csupán annyit engedtünk magunknak, hogy abban a fél órában mezítláb voltunk, de nem mentünk a vízbe. Az eredmény azt hiszem engem igazol, mert az egész El Caminót egyetlen vízhólyag nélkül jártam végig! Ma is hálás vagyok érte! Viszonylag korán értünk be Puente Villarente településre, ahová egy hosszú hídon át vezetett az út. A folyókból is látszik, hogy a Meseta vége felé jártunk, hiszen néhol már felbukkantak a Leónt övező hegyek.

Egy nagyon kellemes szállást választottak a fiúk, ahol főleg franciák voltak. Amikor odaértünk, Patrick már itt várt minket. A 8 eurós albergue nagyon hangulatos volt, csak szerény konyhával rendelkezett, pedig ma (is) lecsót ígértünk. Két kertje is volt, az egyik nagyon szépen gondozott, barátságos, ahol sok zarándok pihent, a másik kisebb, inkább kerti vacsorákra volt alkalmas, mi is ott ettünk.

Egy nagy étkező is rendelkezésünkre állt...

... de volt még egy kisebb konyha is, amiről sajnos nem sikerült a fotó. 

A társalgóban internetezni és tévézni is lehetett.

Ilyen volt a szobánk. Szerencsére alsó ágyat kaptunk mindannyian.

Fürdés és mosás után elindultunk négyesben, hogy megvegyük a vacsorához valókat. Mivel tegnap a pasik hívtak meg vacsira, így ma mi vásároltunk, de az italról a fiúk gondoskodtak. Elég nehezen találtunk a városban kolbászt, de végül is megoldódott. A konyhában meg alig találtunk edényt, amit meg végül sikerült előbányászni, abba meg alig fért bele a sok paprika. Azért elkészült a lecsó és megint jöhettek a bókok... Egy norvég srác nem bírta ki és odajött hozzánk egy üres tányérral és kért egy kicsit a lecsóból. Természetesen örömmel megkínáltuk, hiszen volt bőven, sőt a végén ami megmaradt, azt odaadtuk a spanyol srácoknak. Megint nagyon jó hangulatban telt el a vacsora, sokat röhögcséltünk és egész jól megértettük magunkat a két francia pasival (Fabrice és Patrick), akik minden ellenkező híresztelés ellenére kiválóan beszélték az angolt. Még megbeszéltük, hogy reggel fél 8-kor indulunk, aztán mentünk aludni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr13503155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása