A hajnalig tartó fiesztát magunk mögött hagyva nekivágtunk a sötét erdőnek. Utána misztikus köd borította a tájat, később azonban a napkalap is a fejemre került. 

Reggel a szokásos rutin szerint összepakoltuk a cuccainkat és fél 8-kor kiléptünk az utcára. A kora szeptemberi időpont ellenére minden sötét volt még, hiszen Spanyolország ezen pontja 2500 kilométerrel nyugatabbra fekszik Budapesttől, így a nap is sokkal később kel fel. Nehezen tudtam megszokni. Jobban mondva kicsit furcsának tűnt, hogy a napi aktív időszak sokkal későbbre tolódik errefelé, de ennél nagyobb gondot nem okozott. 

Szándékosan úgy terveztük, hogy még a napfelkelte előtt megreggelizünk valahol a városban és mire végzünk, addigra majd kivilágosodik, így nem kell sötétben bóklásznunk. A Google map alapján kerestünk egy nyitva tartó bárt a közelben, de persze amit jelölt, az nem volt nyitva. Sebaj, a főút mellett hangokat hallottunk, arra vettük az irányt és nem is csalódtunk, hiszen nem hogy kinyitott volna a bár, hanem még be sem zárt a éjszakai bulit követően. A szombat esti láz még mindig tartott, a picike helyiség tele volt öltönyös, félrészeg pasikkal és csini partyruhás csajokkal, ahová mi hátizsákkal és túrafelszereléssel vonultunk be. Sikerünk volt! :-) Mindenki mámorban úszott és hangosan ünnepeltek bennünket, de alig lehetett elférni tőlük olyan tömeg volt és persze reggelizni sem tudtunk. Két kávét kértünk, majd gyorsan távoztunk és elindultunk a mai célállomásunk felé, hiszen hosszú nap várt ránk. A sietős távozásnak köszönhetően nem sikerült megvárnunk a napfelkeltét és a városi környezet is hirtelen véget ért, hipp-hopp egy erdőben találtuk magunkat, ahol emiatt húsz percet még fejlámpával, sötétben gyalogoltunk.

Elég rossz volt a sötétben gyalogolni, de szerencsére időnként jött néhány zarándok, akik később indultak az alberguéből és olyankor ők is világítottak a fejlámpáikkal. Aztán meg lehagytak. Negyed 9-kor már kivilágosodott, a köd azonban még vastagon pihent a tájon. Minden csupa szürke és nedves volt körülöttünk, de legalább szép kis házak között haladtunk.

Az egyik ház ablakában egy álmos cica ült a párkányon, ügyet sem vetett ránk. 

Ez volt a második napunk, hogy nem kellett esőkabátot (poncsót) felvennünk, ennek mindketten nagyon örültünk. Kellemes gyalogúton bandukoltunk, időnként egy-egy ház mellett is elhaladtunk, melyekhez rendszerint őrző-védő eb is tartozott a nagyobbik fajtából. Szerencsére ezúttal sem értük el az ingerküszöbét, arra sem méltatott bennünket, hogy megugasson.

Amint átsétáltunk az A8-as autópálya feletti felüljárón, az út jobb oldalán rögtön megpillantottunk egy épületet, melynek volt egy fedett esőbeállója, a tető alatt pedig néhány zarándok. Közelebb érve láttuk is az okát, hiszen a védett helyen két automata szolgálta a peregrinók kényelmét. Az egyikből kávét, forró csokit és teát lehetett vételezni, a másikból meg vizet, üdítőt és némi elemózsiát. Megálltunk egy szusszanásnyira és egy-egy automatás forró csokit, illetve café con lechét is magunkba töltöttünk, de a reggelit elodáztuk a következő lakott településig. Ezután az eddigi utunkról le kellett térnünk, hiszen közvetlenül az automatás ház mögött jobbra irányított a sárga nyíl egy szűkebb gyalogösvényre. 400-500 méter gyaloglás után elérkeztünk egy kápolnához, előtte egy fedett oltárt, balra pedig a helyi tradicionális temetőt vehettük szemügyre, már amennyit láttunk belőlük a sűrű ködben. Misztikus jelleget öltött a táj...

Nagyon hideg volt még. Reggeli indulásunkkor mindössze 8 °C-ot mutatott a telefonom kijelzője, de később is csak 10-11 °C-ig enyhült a levegő. Ráadásul én térdnadrágban voltam, mert normál időben jobban szeretek abban gyalogolni mint hosszúban, de őszintén szólva jobb időre számítottam. Azért reménykedtem, hogy később talán kisüt majd a nap. Valamikor egy menyét vagy ürge vagy tudomisénhogymiféle állat szaladt át keresztben az úton előttünk, amitől én persze rögtön frászt kaptam és egy ideig szorosan követtem Erikát, mert be voltam ... ijedve. Végül is örüljek, hogy nem vaddisznó volt! :-)

10 órakor megláttuk a szemnek oly kellemes feliratot egy nagy kék táblán egy balra mutató nyíllal együtt, miszerint CAFÉ és BAR van a közelben. Már fordultunk is balra! Igaz, emiatt le kellett térnünk a jelzett útról, de tényleg csak 100 métert kellett eltávolodnunk a jelzéstől, ekkora távolságon belül még mi is visszatalálunk. :-)   

Máris bevetettük magunkat a Casa Maragata útszéli bárjába, ahol addigra már sok zarándok gyűlt össze. Itt voltak éjszakai hálótársaink és még sok ismerős arcot láttunk. Rendesen megreggeliztünk, pihentünk egy keveset és főleg átmelegedtünk egy kicsit, aztán visszamentünk az eredeti jelzet nyomvonalra.

Ha valaki esetleg nem térne le a jelzett útról vagy később esetleg meggondolná magát, akkor sincs semmi veszve, mert a nagy kék táblától számítva kb. 20-25 percnyi gyaloglás után van még egy bár. Lefotóztam, de mi itt már nem álltunk meg, nem volt okunk rá.

Ezzel a bárral szemközt a sárga nyíl elirányított bennünket az országútról, azonban az út túloldalán (éppen ott, ahonnan a bárt fotóztam) találkoztunk egy meglepő eszközzel, mégpedig egy gyalogos átkelést segítő jelző gombbal! Nem tudom, hogy mekkora forgalomra tervezték, lehet hogy hétköznap nagyon sok autó jár erre, de ottjártunkkor (vasárnap) egy árva autót sem láttunk. Mindenesetre az országút szélén van egy oszlop (az út mindkét oldalán), rajta egy gomb, azt meg kell nyomni, aztán nem tudom, hogy mi történik, mert piros-sárga-zöld közlekedési lámpát nem láttam, csak az oszlop tetején egy napelemet meg valami reflektort. Azt gondolom, hogy az villoghat vagy csipog, hápog, világít, amikor át akarunk kelni az út túloldalára. Kár, hogy nem próbáltam ki... De lehet, hogy csak nekem újszerű ez a szerkezet. Hát igen, egy újszülöttnek minden vicc új... hahaha! :-)

Utunk előbb egy szép kis hídon, majd az országúttal párhuzamos gyalogúton folytatódott. Békés, őrző-védő masztiff kutyákból errefelé sem volt hiány, de nem sok vizet zavartak. Mondjuk mi sem. Vagy az is lehet, hogy vasárnap ők sem dolgoznak.

Dél körül kezdett felszállni a köd, éppen ideje volt már. Ezt a házikót fél 2 előtt fotóztam, itt már a nap is kisütött.

A változatosság kedvéért most nem felüljárón és nem az A8-as autópályán, hanem az A6-oson és alatta mentünk keresztül. A még nagyobb változatosság kedvéért ezt még ki is dekorálták a graffitisek. :-)

Még legalább 2 km távolságra voltunk Baamonde várostól, amit nagyon vártunk már, mert ott terveztünk egy nagyobb pihenőt. Úgy etapoltunk ugyanis, hogy - a többséggel ellentétben, akik itt megálltak és csak 18,5 km gyalogoltak - mi nem maradunk Baamondében, hanem ráteszünk még 7,7 kilométert és elsétálunk A Pobra de Pargáig, hogy másnap ne kelljen 32 km-t gyalogolnunk. 2 óra után már ott ücsörögtünk Baamonde egyik bárjának teraszán és a jól megérdemelt clarát kortyolgattuk. A kedves pincér nénitől olívabogyót, fincsi szalámi szeleteket, sonkát és egy kis kenyérkét is kaptunk ajándékba. :-)

Bő fél óra múlva elindultunk Baamonde városából. Addigra már szerencsére jó idő lett, pont nekünk való gyaloglós idő. Amikor átmentünk a körforgalom túloldalára, rögtön egy útjelzőkövet láttunk balra mutató nyíllal, mi azonban nem arra mentünk, hanem jobbra és hamarosan meg is találtuk az eredeti útvonalat jelölő, jobbra mutató útjelzőt és nyilat. Később kiderült, hogy balra is mehettünk volna, mivel a két elágazó útvonal néhány kilométerrel később a Szent Albert kápolnánál (Capilla de San Alberte) fut össze, szóval ugyanoda jutottunk volna így is, úgy is. Sőt, ha ma járnám a Camino Nortét, akkor lehet, hogy balra indulnék, az ugyanis egy alternatív, úgynevezett complementario útvonal, ami egy erdőn keresztül vezet el a kápolnához 6,5 km-en keresztül, de mi akkor ott a helyszínen bizonytalanok voltunk ebben és inkább elindultunk jobbra az országút szélén az eredeti útvonalon. A lenti - Gronze honlapjáról származó - térképen piros vonallal látható a rövidebb eredeti útvonal, mely 5,1 km múlva éri el a kápolnát és szaggatott vonallal az erdőn keresztül haladó complementario. A kellemes erdei út helyett tehát az országút mellett haladtunk és hosszú időn keresztül a leállósávban, aszfalton gyalogoltunk. 

Pár perc gyaloglás után el is érkeztünk a Camino del Norte "100-as" kilométerkövéhez, ami a Santiago de Compostela katedrálisáig hátralévő távolságra utal. A dolog szépséghibája, hogy valamilyen megfontolásból az út kijelöléséért felelős személyek nem pontosan a 100 km helyszínét jelölték, hanem 99,994 km-nél tették le a jelzőkövet, tehát 6 méterrel közelebb Santiago felé, mint ahogyan a 100. km lenne. Azonban a zarándokokat nem kell félteni, megoldották a problémát a maguk módján és a kő előtt 6 méterrel kialakították a természetes 100. km-t jelző, túracipőből és lapos kövekből összeállított kompozíciót. Íme az elágazást jelölő táblák és útjelzőkövek.

Sajnos volt egy nagyon rossz, rémisztő élményem is ezen a szakaszon, nem találjátok ki, hogy mi volt az! Ahogy ott ballagtunk az országút szélén a leállósávban, egyszer csak feltűnt az út szélén egy szürke kupac. Amint közelebb értem és tudatosult bennem, hogy mi az, majdnem elájultam a rémülettől és az undortól. Egy elpusztult vaddisznóóóóóó volt az! Még sosem láttam ennyire közelről vaddisznóóót, de ilyen mozdulatlan, élettelen állapotban is halálra rémültem tőle! Persze kegyeleti okokból nem fotóztam le, na meg azért sem, mert rögtön sokkot kaptam és jajveszékelve futottam Erika után, aki enerváltan csak annyit mondott: - Igen, láttam. Egy darabig nem mertem lemaradni tőle, aztán valahogy visszaállt a pulzusom és a körülményekhez képest kicsit megnyugodtam. Azért ott motoszkált bennem a gondolat, hogy ezek szerit errefelé is vannak...

Baamondétól számítva kb. 3 km gyaloglás után a jelzés átirányított bennünket az országúttal párhuzamos vonatsínen és egy kőhídon keresztül az erdő irányába fordultunk.

A híd túloldalán megpillantottuk a Szent Albert kápolnát. Varázslatos erdei tisztás, mohával és üde zöld növényekkel borított kőtömbök szolgáltak a szép kis kápolna díszletéül. Az útszéli támfal mellett és attól kissé távolabb is egy-egy kőkereszt állt, bennünket pedig megállásra késztetett a mesebeli látvány. Közben két fiatal ázsiai lány elhagyott minket, úgy látszik ők sem maradtak Baamondében, aztán mi is folytattuk utunkat.

A kápolna után egy jó kis emelkedőt is meg kellett másznunk, de legalább nem aszfaltúton jártunk. Fél órányi felfelé araszolás után egy T-elágazáshoz érkeztünk, ahol megint két ellentétes irányba mutató nyíl állt velünk szemben. Itt már tétje is volt, hogy ne tévesszük el az irányt, hiszen a balra mutató nyíl a hosszabbik, Miraz településen keresztül vezető útra visz, nekünk viszont jobbra kellett fordulnunk A Pobra de Parga felé, hiszen ott foglaltunk szállást. Azért választottuk ezt a megoldást és nem maradtunk Baamondében, mert balra 39,8 km távolságra van Sobrado do Monxes, igaz van előtte néhány albergue is, de akkor 2 napra kellene bontanunk ezt az etapot, jobbra viszont csak 32 km-re van Sobrado. Ebben az irányban csupán egy szállás van elérhető áron útközben, az viszont mindössze 7,7 km-re van Baamodétól, így azt ma még kényelmesen lesétáljuk, ezért másnapra is csak 24 km marad, szóval nem kell plusz 2 napot szánnunk erre az etapra. 

Már A Pobre de Parga falucska határában jártunk, amikor néhány cuki kölyökkutya üdvözölt bennünket hangos csaholással a kerítés mögül. Irtó édesek voltak! :-) 

Délután 5-kor érkeztünk meg a szállásra, melyet szintén a Gronzén néztünk ki magunknak és foglaltunk le két ágyat, hogy biztosan legyen helyünk. Azért is szeretem a Gronzét, mert nemcsak felsorolja a szállásokat, hanem értékeléseket is lehet olvasni róluk, ezáltal mérlegelni lehet, hogy melyiket válasszuk. Már ahol egyáltalán van több szállás. Itt csak ez az egy szállás volt a környéken, ez viszont szuper jó értékeléseket kapott, nem volt hát kérdés, hogy itt a helyünk és nem is csalódtunk. Egy különbejáratú ötágyas szobát birtokoltunk saját fürdőszobával a főépület mellett, ahová később sem tettek hozzánk már senkit. Mondjuk nem is érkezett utánunk már senki sem, szokás szerint mi voltunk az utolsók, de jól van ez így. Most Erikáé lett a szimpla ágy, mert így igazságos. :-)

A főépület és a kert is nagyon hangulatos volt. Amikor körbenéztünk, egy nagyobb amerikai csoport beszélgetett a társalgóban és néhányan a teraszon. 

A hospitalero kitett magáért, nagyon finom vacsorát készített és mindenben igyekezett a kedvünkben járni. A sok pozitív értékelést teljesen megérdemelte ez a szállás, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)