Havas háztetővel indítottunk, később szemerkélt, este viszont szakadó esővel zártuk a napot. Közben voltak lejtők, emelkedők és magvas gondolatok is... :-) 

A konyhában mindenféle finomság volt kikészítve reggelire, amely benne foglaltatott a szállás árában. Két-két piritóst, croissant és egy jó kávét fogyasztottunk el, majd összeszedtük a cuccainkat és indulásra készen álltunk. Valamilyen sugallatra kinéztünk a szobánk ablakából és meglehetősen elcsodálkoztunk a látványtól, ugyanis a háztetőkön havas foltok vagy jeges zúzmara fehérlett. Azért ez már túlzás, hiszen még csak szeptember 5-ét mutatott a naptár! 

Szerencsére a komor felhők és havas háztetők ellenére induláskor nem esett semmilyen csapadék, de elővigyázatosságból felhúztuk az esővédőt a hátizsákjainkra. 8:15-kor léptünk ki a panzió kapuján, akkor kezdtük meg a gyaloglást. Nem kellett kapkodnunk, hiszen erre a napra sem terveztünk hosszú távot, mindössze 17,9 km állt előttünk a következő állomásig. Az a helyzet, hogy ennél azért tudtunk volna hosszabb szakaszt is gyalogolni, de egyszerűen nem sikerült máshogyan etapolni. Vagy ennyit megyünk, vagy 34,5 km-t, mivel a kettő között nincs szállás. Utóbbit nem mertük bevállalni, mert Mondoñedo után folyamatos emelkedő és hepehupás terep várható, szóval megelégedtünk a rövidebb etappal. Hiába, ilyen ez a Norte, a szállások elérhetősége vezérli utunkat...

A csúnya felhők ellenére nem volt annyira hideg, a telefonom 12 °C-ot mutatott, nem is értem, hogy mi lehetett a háztetőkön az a fehér valami. Élveztem a gyaloglást, hiszen az első településig, Gondánig 2,3 km-en keresztül lefelé haladtunk szép természeti környezetben, ahonnan még a kilátás is lenyűgöző volt. Legelésző tehenek, erdősávok és hegyvonulatok szolgáltak hátteréül a reggeli gyaloglásunknak. 

A szokásos aszfaltút mellett több helyen is láttuk az erdőgazdálkodás nyomait, konkrétan széles fatörzsek és kötegelt gallyak sorakoztak szállításra várva. Szerencsére Gondán után is folytatódott a lejtős út, melyen sokkal könnyedebben tudtam járni, mint hegynek fölfelé. Hiába, nagy úr a gravitáció! :-) Ottjártunkkor Gondánban és San Xusto de Cabarcos faluban is bezárt az albergue és nem úgy néztek ki, hogy egyhamar megnyitják majd azokat. Mindenesetre utóbbi településen az egyik kanyarban észrevettünk egy nyitva tartó bárt, így hát leültünk a teraszra egy café con lechére.

Ezután kezdődött az első nagyobb emelkedő. Szép lassan araszoltunk fölfelé és végre már nem aszfaltúton, hanem természetes földúton lépegettünk. Nagyon szép eukaliptuszerdő közepén jártunk, de sajnos időközben elkezdett szemerkélni az eső, majd a lehulló eukaliptuszlevelek miatt eléggé csúszóssá vált az út. Figyelni kellett minden lépésünkre, de szerencsére a túrabotok most is nagy szolgálatot tettek nekünk.

A nem túl hosszú emelkedő után lassan átértünk a hegyen és ismét lejtő következett, aminek újfent örvendeztem! :-) Közeledtünk Vilanova de Lourenzá városig, melyet már messziről lehetett látni egy magaslatról. A település felett fotóztam a sárga nyilas padot is, ahol mi nem álltunk meg. A városhoz közeledve a lejtő végén egy lebetonozott meredek szakasz tette próbára cipőink bordázatát, de szerencsére az út szélén egy korlátba is lehetett kapaszkodni, így épségben landoltunk a csúszós lejtő után.

Átmentünk egy kőhídon, majd a híd túloldalán máris ott találtuk magunkat egy bár teraszán. Ezúttal Aquarius izotóniás italt rendeltünk, melyet még Gyuri ajánlott az El Camino Party egyik rendezvényén. Állítólag ebben mindenféle olyan cucc van, ami a fizikai aktivitást segíti, illetve pótolja a nemtudommiket, mindenesetre biztosan jó lesz... Ekkor már fél 12 körül járt, ezért falatoztunk is egy keveset, de csakis az elvesztett energia pótlása érdekében! :-)

Délben már újra úton voltunk. A jelzett útvonal a San Salvador templom és kolostor mellett vezet el, melynek egyik szárnya ma már városházaként funkcionál. Kattintottunk néhány fotót és már mentünk is tovább. Addig-addig tátottam a számat a templomot és a platánsort bámészkodva, hogyha Erika nem szól hátra, akkor biztosan elmegyek a következő trükkös jelzés mellett. A sárga kagyló és nyíl ugyanis a főútról a legváratlanabb helyen irányított jobbra, egy ház sarkánál vezetett el bennünket a természet felé egy tipikus galiciai mélyúton, a corredoirán. Nem mellesleg a jelzést éppen az Albergue Castelos házfalára tették. (Ez nem a municipal szállás, de az sincs innen messze.)

Ezután elkezdett esni az eső. Én felvettem a poncsót, Erika nem. Természetesen ő járt jobban, mert pár perc múlva elállt, én meg mehettem a dunsztban, levenni ugyanis már nem volt kedvem. Innentől a nap hátralévő része az állatok jegyében telt. Az történt ugyanis, hogy miután megmásztunk egy 200 méteres emelkedőt, valahol leültünk egy buszmegállóban pihenni. A fedett buszmegállóban volt egy pad, amelynek éppen a közepén volt egy pici fehér madárkaki, így mi attól jobbra és balra foglaltunk helyet. Na mármost fogalmam sincs, hogy a madárkának miért esett jól pont erre a padra kakilni, de nem is ez az érdekes, hanem megint elindult bennem a világmegváltó kérdések sorozata, többek között az, hogy vajon miért fehér a madárkaki? Hiába, a caminón sok mindenről lehet gondolkodni. :-) Emlékszem, hogy a Francia úton állandóan azon járt az eszem a pipacsokkal teli búzamezőket látva, hogy "Vajon pipacsos kenyeret eszünk?" meg hogy "Mit remél a csiga az út túloldalán?" na meg a felfújható lábáztató és ilyesmik... Később aztán jöttek hús-vér állatok is, melyeknek nemcsak a nyomát láttuk, hanem őket valójában. Az egyik kedvenc fotóm az első lovas csoportkép, ahol mindegyik ló üdvözölt bennünket a maga módján. Utána meg találkoztunk egy nagyon barátságos birkával, mely a kerítéssel vakartatta magát, de nem szaladt el akkor sem, amikor megközelítettük.

Nehezen akart előkerülni Mondoñedo, de aztán végre megpillantottuk a távolban. Érdekes, hogy a Gronze szerint egy kisebb emelkedőn kell megközelíteni a várost, de én úgy emlékszem - és a naplómban is ezt jegyzeteltem - hogy egy meredek lejtőn kellett lemenni, ahol nem volt korlát, hanem egy cikk-cakkban lebetonozott lejtő. Legalábbis a város előtti San Palo környékén. Innen még egy hosszú szakaszon kellett elsétálni a város központjáig, a municipal alberguéig. A szállás jól elbújt, kicsit nehezen találtuk meg, pedig ott köröztünk a közelében. Itt nem lehetett foglalni, de volt még hely, amikor odaértünk. Az első szint ugyan már tele volt zarándokokkal, így mi felmentünk a 2. emeletre és sokáig csak ketten voltunk Erikával, este azonban még befutott két spanyol nő, akik innen kezdték a zarándoklatukat. A szálláson hatalmas fűtő paneleket helyeztek el a szobákban és jó melegre befűtöttek. Ránk is fért, mert áztunk-fáztunk eleget és a cipőmnek is illett volna már kiszáradnia.

Egész délután és este szakadt az eső, ezért hogy végre kiszáradjon a cipőm, túraszandált húztam és abban mentem át a közeli étterembe vacsorázni. Így viszont csurom vizes lett a lábam és a szandálom is, de sebaj, majd megszárad mindkettő. Erika spárgát, én salátát kértem előételnek, a főétel pedig hús és sültkrumpli volt. Ezután visszaszaladtunk a szállásra és már csak pihentünk, illetve naplót írtam. ¡Buenas noches! 

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)