Vasárnapi idill szunyókáló cicával, húslevessel és lágy zeneszóval, de előkerült egy hóember is. :-)
A reggeli takarítás végeztével azt vettük észre, hogy a 4-es szoba egyik párnáján egy kölyök cica szundikál mit sem zavartatva magát a külvilág zajától. Meglehetősen bátor cica volt őkelme, mert amikor benéztünk a szobába és visítva örömködtünk felette, akkor is csak felnézett egy pillanatra, hogy ki zavarja őt a legjobb álmában, majd még jobban összegömbölyödve folytatta szendergését. Fájó szívvel azonban, de ki kellett tessékelnünk a szobából, mert az mégsem járja, hogy odaszokjanak, aztán majd végül kitúrják a zarándokokat, akiknek tán majd emiatt a szabad ég alatt kell aludniuk. :-) Na meg persze Don Manuel sem örült volna a látványnak...
A reggeli szervírozásánál megint rájött Kristófra az alkotási vágy. Ma is készített valamit paradicsomból és persze ki kellett találnunk, hogy mi az. Természetesen az El Camino jellegzetességeire fókuszáltunk, így okulva a múltkori bohócnak vélt zarándok ábrázolásán elsőként peregrinó alakra tippeltünk, majd a nemleges válasz után trükkösen zarándok figurára váltottunk - az sem, jött a válasz - majd elsoroltuk Szent Jakabtól Szent Péterig az összes szentet, de egyik sem talált és végül feladtuk. Szabad a gazda: HÓEMBER!!! - mondta Kristóf diadalittasan, mi pedig Mártival majd lefordultunk a székről a röhögéstől. Ezt már nem tudtuk követni. :-)
Vasárnap lévén igazi finom vasárnapi ebédet főztem, ezzel vártuk Don Manuelt asztalhoz. Murphy megint szorgoskodott, mert természetesen éppen ma nem tudott velünk ebédelni az atya, hiszen több faluban is misét celebrált és az a gyanúm, hogy sok ebéd meghívása volt aznap. Mindenesetre nagyon finom húslevessel indítottunk, majd sült csirke és krumplipüré következett görög salátával és persze bőven maradt még belőle vacsorára is.
Azért, hogy semmi sem legyen túl egyszerű, itt is történt egy kis malőr. A sült csirkecombok már szépen megpirultak, de nem akartam, hogy kihűljenek míg az atyát vártuk, ezért visszatettem a sütőbe. Igen ám, de valahogy fogalmam sem volt a gáz kapcsolójának működéséről, én azt hittem, hogy elzártam a gázt, miközben éppen kinyitottam, mert éppen a sütő kapcsolója fordított irányban működött. A lényeg, hogy már nem volt begyújtva a gáz, de az folyamatosan ömlött, persze erről akkor még mit sem sejtettünk. Egy idő után azonban furcs gáz szagot éreztem a konyhában, meg valami halk sziszegést is, ekkor gyanússá vált a dolog. Természetesen nagyon megijedtem, szóltam Kristófnak, hogy mit sejtek, aki jött is és higgadt fejjel kinyitotta a sütő ajtaját, konstatálta, hogy baromira ömlik a gáz, elzárta, én gyorsan kimenekítettem a sültcsirkét, majd Kristóf kinyitotta az ablakot, szellőztetés ahogy ilyenkor kell, szóval megúsztuk ezt is. Hiába, nagyon össze tudtunk dolgozni a válságos pillanatokban is. :-)
Jó tett helyébe jót várj! - tartja a mondás, Kristóf meg is kapta. :-) Don Manuel délután kitalálta, hogy mivel Kristóf intelligente, ezért másnap, hétfőn ő fogja az egész házban megoldani a hőn áhított wifihez a kábelezést. Egész nap azt hajtogatta, hogy "Krisztof, Krisztof, kable, kable..." Szegény, nagyokat nézett, hogy azért mégis ezt hogy, meg miképp? Az történt, hogy az internetet üzemeltető szolgáltató hétfőre ígérte az új kábel megérkezését, de szerelőt azt nem küldenek csak vezetéket. Sebaj - gondolta Don Manuel - van nekünk egy intelligente Kristófunk, aki majd bekábelezi az egész házat! Hogy ebből mi sült ki, az majd kiderül a következő bejegyzésből.
Ha már vasárnap, akkor lágy, andalító zeneszó dukál a megfáradt vándornak. Az Albergue Parroquial egyik jellegzetessége - legalábbis amikor mi hárman adtuk a szolgálatot, akkor így volt, de szerintem máskor is - hogy az előtte elhaladó zarándokokat kellemes zene hívogatja betérésre. A zenét egy egyszerű kis hordozható CD lejátszó szolgáltatta, amit minden reggel kitettünk a bejárathoz közel és onnan töltötte be az egész udvart és az utcát is melódiával. Egy nagy doboz CD állt rendelkezésünkre gyönyörű klasszikusokkal és hangulatos régi dallamokkal. Mai zenét egyáltalán nem játszottunk, de ezt senki sem igényelte. A hely és idő éppen olyan zenét kívánt, amelyeket játszottunk. Nagyon szerettem Chopin, Bach és Mozart csodálatos remekműveit, időnként Beethoven is felcsendült, de én leginkább Smetana Moldva-ját kedveltem.
A klasszikus zenén kívül könnyedebb muzsikát is szolgáltattunk. A doboznyi CD között találtunk jó néhány 50-es, 60-as évek beli slágert is, ami mindig nagy sikert aratott! Fantasztikus hangulatot kölcsönzött a kellemes zene az albergue szép kertjével vegyítve, de nem zavarta a pihenni vágyókat sem, hiszen a szobák többsége a hátsó kert felől nyílt. Mindenesetre különös, hogy ezek a régi dallamok minden zarándok tetszését elnyerték, beleértve a fiatalabb korosztályt is, pedig annyira régiek voltak, hogy még én sem voltam a világon, amikor megszülettek és slágerré váltak, nem hogy az ifjabbak. :-)
Hogy érzékeltessem a hangulatot, bemásolok ide néhány linket, ahol ízelítőt kaphattok a lejátszott zeneszámokból.
Smetana: Moldva - ez volt az egyik kedvencem!
Az 50-es évek zenéi:
Platters: Smoke get in your eyes
Connie Francis: Who's sorry now?
Frankie Laine: Mule train - Ehhez a dalhoz sajátságos a viszonyom. Kristóf szerint ez egy cirkuszi idomárról szól, s mivel én egy ideig a Fővárosi Nagycirkuszban dolgoztam,... hát mit mondjak, az asszociációim vegyesek. :-)
The Big Bopper: Chautilly lace
Antonio Molina: Yo quiero ser matador
Szerintem a dalok többségét ismeritek. Klikkeljetek a számokra és hallgassátok kedvetekre a dalokat. Jó szórakozást! :-)
