Hallottál-e uborkát csörögni? Tudod-e mi az a darbuka? És hogyan fér el benne két váltás ruha? Megtudhatod az alábbi interjúból.
Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem a magyar zenei kultúra talán még kevésbé ismert, de reményeim szerint nagy karrier előtt álló képviselőit, a SebtibenD zenekar tagjait, Lacit és Dezsőt. Hol máshol, ha nem az El Caminón? :-)
A történet ott kezdődik, hogy 2014. nyarán kéthetes önkéntes munkát vállaltam a klasszikus El Camino egyik zarándokszállásán. A spanyolországi León és Astorga közötti Hospital de Órbigo legszebb alberguéjébe az egyik este betért több magyar zarándok, köztük Laci és Dezső is. Hamarosan előkerült a gitár és a hátizsákból a darbuka dob, majd egy spontán zenés estnek lehettünk fültanúi. Magyarországtól 2000 km-re, távol az otthonunktól sajátos hangulatot árasztottak a dalok, ott varázsolt el először a két fiatal zenész muzsikája. Következő találkozásunk alig 10 nap múlva történt, amikor a fiúk elértek a Szent Jakab út végső állomására, Santiago de Compostelába, én pedig Márti hospitalera társammal együtt az önkéntes szolgálat lejártakor szintén oda vettem az irányt. Nagyon megörültünk az újbóli találkozásnak, ezután pedig sok időt töltöttünk együtt a srácokkal. Fantasztikus élmény volt gondtalanul ücsörögni az utcaköveken és jobbnál jobb dalokat hallgatni az előadásukban! Egy előző posztban már olvashattatok arról, sőt, meg is hallgathattátok, hogy milyen jól zenéltek Santiago utcáin az arra járó nemzetközi közönségnek, de most szeretném, ha kicsit közelebbről is megismernétek őket. A következő interjú tehát ott, Santiago de Compostelában Szent Jakab napján készült, fogadjátok szeretettel!
Santiago de Compostela, 2014. július 25.
Andrea: Kérnék egy rövid bemutatkozást.
Laci: Cseszárik Lászlónak hívnak, sokan Csesza néven szólítanak.
Dezső: Horgász Dezső a becsületes nevem, de hallgatok a DeDe megszólításra is.
Andrea: Hol találkoztatok először és mióta zenéltek együtt?
Csesza: 2010-ben ismertük meg egymást Bikalon, a reneszánsz Élménybirtokon. Mindketten színészként dolgoztunk ott, de hamar rájöttünk, hogy zenei téren is nagyon jól együtt tudunk működni. Így Dezső többször is elkísért engem, ha utcazenélni mentem. 2011-ben Bajára hívtak bennünket a Bajai Utcazenész Fesztiválra, ott léptünk fel először együtt..
A.: Hogyan készülnek a dalok, milyen a munkamegosztás köztetek?
Cs.: Az énekek, versek… stb. megzenésítését, valamint a dalok adott zenei stílussal történő „felruházását” én végzem, persze mindig ügyelek arra, hogy az eredeti dallamok megmaradjanak. DeDe hozza a ritmust és a vokált, majd ha ez megvan, akkor „cizellálunk” és szépen lassan létrejön egy dal végleges felépítése, hangzása.
A.: Hogyan alakult a közös munka a későbbiekben?
Cs.: 2012 nyarán (is) rengeteget utcazenéltem és DeDe is csatlakozott hozzám két hétre. Egyébként az utcazene révén minden második héten Szekszárdon járok, ilyenkor mindig DeDénél alszom és ha a munkája engedi, akkor kiáll velem az utcára zenélni. Ez már akkor is így volt és azóta is így van, ezért viszonylag sokat tudunk gyakorolni és együtt dolgozni.
(A.: Itt kell megjegyeznem, hogy mindketten színészek. Cseszával színházi darabokban és filmsorozatokban egyaránt találkozhatunk. Dezső a Magyarországi Német Színházban játszott több évadot, nem mellesleg többszörös karate magyar bajnok, sőt két világbajnoki címmel is büszkélkedhet.)
A.: Hogyan kerültetek az El Camino rögös útjára, mi a kapcsolódási pont a zarándoklat és a zenélés között?
Cs.: Többször nekiindultam már az Útnak, azonban valahogy soha nem értem a végére, de egyre messzebb és messzebb jutottam. Volt, hogy Bécsig, Klagenfurtig tartott a lendület, aztán mindig visszafordultam. Tavaly úgy döntöttem, hogy bármi lesz is, elindulok és végig járom. 2013-ban tehát már megjártam az El Caminót. Ekkor egyedül zarándokoltam végig a 800 km-t. Idén úgy éreztem, hogy szükségem volt rá ismét, így most Dezsővel együtt vágtunk neki. A két út között az volt számomra a lényeges különbség, hogy – azon túl, hogy most Dezső is velem tartott - idén sokkal kevesebb terhet cipeltem fejben, mint tavaly…
D.: Csesza sokat mesélt tavalyi élményeiről, s mivel én is szeretek szabadon utazni és világot látni, úgy gondoltam, miért ne tarthatnék vele? Eleinte kalandvágyból akartam elindulni, de a majdnem egy évig tartó tervezési fázis alatt találtam magamnak épp elég célt és megoldandó problémát. Így az indulás előtt már volt motiváció bőven… Utólag elmondhatom, hogy felejthetetlen spirituális élményként éltem meg az Utat! Az El Caminótól sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Az is különlegessé tette a zarándoklatot, hogy végig zenéltük az út egyes szakaszait. Elsősorban azért zenélünk, mert élvezzük, de ha ezt pénzzel is meghálálják, akkor annak is nagyon örülünk. Nem titok, hogy ezzel fedeztük az összes kiadásunkat. Ha adott napon megérkeztünk a célhoz, lepakoltunk a szálláson, vagy ha sátraztunk, akkor rögtön kimentünk a főtérre és megkerestük a következő nap szállás és étkezési költségeit. Hitvallásom, hogy „az ének az Istennel való legjobb kommunikáció.”
Cs.: Azt élveztük, hogy végig zenéltük az egész utat. Rengeteg szeretetet kaptunk! A párhuzamosan velünk egy időben zarándoklók nagy részét jó barátokként üdvözölhettük az út végén, de olyanoktól is sok pozitív visszajelzést kaptunk, akikkel csupán egyszer találkoztunk valahol, valamikor.
A.: A magam részéről megemelem a kalapomat, hogy végig cipeltétek hangszereiteket a Szent Jakab úton, ahol 800 km-en keresztül minden plusz dekagrammnak jelentősége van. Hogyan tudtátok megoldani a hangszerek sérülésmentes szállítását?
Cs.: A gitáromnak természetesen tokja is volt, amire esővédőt húztam, ha szükség volt rá. A gitár többletsúlya kétségtelenül plusz terhet jelentett, de bőven kárpótolt érte a taps és egyéb tetszésnyilvánítás.
D.: Én az alsóneműimet a darbuka (dob) belsejében tároltam, a zoknikat és néhány pólót pedig az elkeskenyedő hengeres forma köré tekertem. Ezzel béleltem ki a hangszertokot, ami így a hátizsák funkcióját is – ha nem is tökéletesen - de betöltötte. A legnagyobb problémát számomra az állandó ki- és bepakolás jelentette.
A.: Hogyan találtál erre a hangszerre?
D.: Közös zenélgetésünk kezdetén úgy éreztük, hogy szükségünk van egy karakteres ritmushangszerre is. A furulyát tehát csörgődobra, majd a Kapolcson lelt uborka formájú csörgőre váltottam. 2013-ban kezembe vehettem az egyik kollégám darbukáját, ami – bár kölcsön hangszer volt - azonnal a szívemhez nőtt és egész nyáron azon gyakoroltam. Csesza véleménye szerint is jól passzolt volna a repertoárhoz, de nyár végén vissza kellett adnom a kölcsön hangszert. Karácsonyra azonban meglepetésként ezt a darbukát kaptam a páromtól, Dóritól, így azóta elválaszthatatlanok vagyunk! A párom, a darbuka és én. :-)
A.: Miért SebtibenD a zenekar neve?
D.: Baján, a fent említett utcazenei fesztiválon megkérdezték tőlünk, hogy mi a zenekar neve és választ várva a Csesza orra alá tolták a mikrofont. Gondolom, nem akarta elárulni, hogy nekünk még nevünk sincs, így rövid gondolkodás után, némi hunyorgással és bizonytalan grimasszal az arcán kinyögte, hogy: „Sebtiben…D(ö)”. Na ettől a pillanattól fogva van nevünk. :-)
A.: Hol hallhatjuk a zenéteket, hol találnak rátok az érdeklődők?
Cs.: El kell mondjam, hogy bár Dezsővel ketten jártunk az El Caminón, de a zenekarunk valójában négy tagból áll. Katharina Kellig furulyázik és énekel, míg Fenyvesi Ferenc basszusgitáron játszik. Terveink között szerepel saját CD megjelentetése és önálló koncert egyaránt. Örülnénk, ha minél több emberhez eljutna a zenénk. Leginkább a Facebook oldalunkon valamint a Youtube-on találhatnak ránk az érdeklődők.
A.: Kívánom, hogy így legyen! Örülök, hogy megismertelek benneteket és jó utat hazafelé!
Amint a cikk elején írtam, az interjú Santiago de Compostelában készült. Azóta a fiúk is épségben hazaértek, sőt, később bevonultak a stúdióba és felvették az első önálló albumukat. Több daluk a Youtube-on is meghallgatható, szerintem érdemes! Íme egy kis ízelítő a dalokból:
Ha tetszik, keressétek a zenekar Facebookos oldalát és menjetek el egy jó kis SebtibenD koncertre! Ha tehetem, én ott leszek!
