Tehenek minden színben, csülökbőrke, vízen járás és sok-sok VIDEÓÓÓ! 

A donativós szálláson kiderült, hogy még reggelit is készített nekünk az új hospitalero. Mindent megtett, hogy a kedvünkben járjon, nagyon lelkesen látta el a feladatát. Reggeli után közös fotózkodás következett, majd kaptunk egy kedves kis jelvényt ajándékba. Elköszöntünk a hospitalerótól és fél 9-kor elindultunk. 

Tehenekből és bocikból ma sem volt hiány. Reggel még ilyen szép vörösesbarna példányokat láttunk, de később változott a színskála. 

Szép tájakon, sokszor mesébe illő környezetben gyalogoltunk. Az út két szélét több helyen kövekből épített kerítés szegélyezte. Éppen egy ilyen mellett haladtunk el, amikor észrevettük, hogy a kerítés mögött egy picike albergue lapul szerényen. Annyira szerényen, hogy még a Gronze oldalán sem tüntették fel, ellenben a Google map jelöli Albergue Puente la Malena néven.

Pár száz méterrel később az albergue névadóját vagyis a Puente la Malena nevezetű régi római hidat is megleltük.

Rózsa készített is egy kis videót a sebes sodrású folyóról és a hídról.

Továbbra is barna tehenek, kőből készült kerítések, támfalak és köves tereptárgyak domináltak a szép zöld legelők egyhangúságát megtörve.

Ennek a bánatos szemű tehénkének egészen különleges, vastag bundája volt, hozzáértők biztosan tudják a fajtáját, én nem közéjük tartozom. Egy ideig aszfaltúton sétáltunk, de egyáltalán nem volt rajta forgalom. Igaz, éppen vasárnap jártunk arra. Később egy fehér háznál a kőkerítésre felfestett sárga nyíl balra irányított bennünket és innen már földúton gyalogoltunk tovább. Valamivel dél előtt érkeztünk La Calzada de Béjar településre.

La Calzada de Béjar főterén a városházával szemközt találtunk egy bárt, melynek terasza gyakorlatilag a főtérre kitett néhány asztalkából állt. Amikor bementem rendelni két clarát, akkor észrevettem, hogy a pultnál itt is kínáltak apróbb falatkákat, melyeket én csak kocsmakajának hívtam, de sosem tudtam nekik ellenállni. Itt sem, ugyanis megláttam egy (vegák most ne figyeljenek!), szóval megláttam az apró darabokra vágott csülökbőrke kínálatot, abból kértem egy kevéskét. Ezzel már kibírom vacsoráig. :-)

Amikor továbbindultunk, megint feltűntek a havas hegycsúcsok. Furcsa volt hófödte tájat szemlélni az egyre melegedő aszfaltútról.

Később már egy hosszú földúton haladtunk egyenesen előre sokáig, eltéveszteni sem lehetett az irányt. Ez megint egy szemet gyönyörködtető szakasz volt, békésen legelésző marhákkal, virágos réttel és kanyargó patakokkal. Itt a vörös mellett már megjelentek a fekete bikák és fehér tehenek is, hogy szép színes legyen a felhozatal. Persze tudom ám, hogy a feketék és fehérek között is vegyesen lehettek a hím- és nőneműek egyaránt, de én a feketéhez valahogy a bikákat, a fehér színhez pedig a nőci teheneket társítottam. :-) 

Rózsa itt is készített egy kis videót a fürdőző bikáról. 

Azután előkerült egy szürke is. Nem pont olyan mint a mi szürke marhánk, de azért biztosan távoli rokon lehetett, mert nagyon kíváncsian fixírozott bennünket. Még a fejét is kidugta a drótkerítésen, ott nyilván finomabb volt a fű... 

Rózsa ismét akcióba lendült, de én is cuppogtam neki a jó fotó kedvéért. Mármint a marhának. :-)

A következő videóban az látható, hogy milyen pusztítást vitt végbe a többhetes esőzés a földutakon. Egyszerűen elmosta az utat és mély árkokat vájt benne a lezúduló víztömeg, de itt legalább elfolyt a víz.

Volt azonban olyan akadály is, amelyet éppen az okozott, hogy a víz nem tudott levonulni, hanem kiöntött a megáradt patak és nemes egyszerűséggel megállt az úton a víz. Na itt már nem volt kecmec, át kellett jutnunk valahogy. A bal oldalon látható lépegető kövek szóba sem jöhettek, mert olyan magasan és távol voltak egymástól, hogy nem éreztük biztonságosnak rajta átlépegetni, maradt tehát a vízen járás. Szerencsére itt nem volt olyan sebes sodrású a patak, mint Riolobos környékén, amikor vissza kellett fordulnunk, valamint láttuk a patak medrét is a tiszta vízben, tehát láthattuk, hogy hova érdemes lépni. Nekivetkőztünk tehát, levettük a túracipőt és a zoknit, aztán először Rózsa vágott neki papucsban, utána meg én túraszandálban. Küldetés teljesítve! :-)

Jöjjenek hát a videók is! Először Rózsa... 

...utána meg én következtem. A cipők a nyakunkban lógtak és himbálóztak. :-) 

Bár a túraszandálom csuromvizes lett, nem vettem le a lábamról, hagytam azon megszáradni. Úgy voltam vele, hogy már nem lehetünk messze aznapi etapunk végétől, így nem vacakoltam vele. Jólesett a hideg víz a lábamnak a nagy melegben, de később már elég nehezen csoszogtam. Valami bizonytalan fájdalmat éreztem a jobb lábamban, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget...

Fél 4-kor érkeztünk meg Valverde de Valdelacasa településre és rögtön a bárba mentünk, mert ott kellett beregisztrálni az alberguébe. Ha már ott voltunk, akkor nagy kelletlenül kértünk egy-egy clarát és leültünk az egyik asztalhoz megpihenni. A jobb lábam nagyon hálás volt érte. A pincérnő-hospitalerával megbeszéltük, hogy este fél 8-ra visszajövünk vacsorázni. Ezután megkerestük az alberguét és elfoglaltuk az ágyainkat. Ezen a szálláson nem emeletes, hanem szimpla ágyak várták a zarándokokat, jó régi rugós ágyszerkezettel és süppedős matraccal, de legalább nem aludt senki felettünk. Itt volt a francia házaspár is, akivel előző nap ismerkedtünk meg és több német zarándok is. Egyébként elég sok német képviseltette magát az úton. Este visszamentünk a bárba vacsorázni, ahol a kerthelyiségben azonnal körbevettek minket a helyi cicák és egyfolytában kunyeráltak az ennivalónkból. Elég válogatósak voltak, nem minden ízlett nekik. Meglepő módon a késői napsütés ellenére is nagyon fáztunk, talán a fáradtságtól vagy annyira lehűlt a levegő, már nem is tudom, hogy miért. Mindenesetre a vacsora után visszaballagtunk a szállásra és rápihentünk a másnapra.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)