El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Hospitalera szolgálat 12. nap

Hospital de Órbigo - 2014. július 22. kedd

2014. november 22. - Andrea az El Caminón

Rózsaszál, moncsilla, szerzetesek eledele és egy másfélszer elszállásolt amerikai nő. A körtéből készült barackfa csak hab a tortán! :-)

Az utolsó előtti teljes napos szolgálatot kezdtük meg. Hihetelenül gyorsan elrepült ez a két hét, mintha csak tegnap vettük volna át a stafétabotot az előző csoport önkénteseitől! Ahogy eddig is mozgalmas napokat éltünk, úgy a mai nap is tartogatott meglepetéseket....

DSC_1949.jpg

A hajléktalan nő viszonylag korán és minden fennakadás nélkül távozott... Reggel fél 9-kor hagyta el a szállást, de amikor Kristóf bevásárolni ment dél körül, akkor még mindig ott bóklászott a buszmegálló környékén szegény. Mindenesetre ahogy elment, bezártuk a kaput mögötte - okulva a tegnapi történésekből. Apropó, Kristóf húsgolyók helyett csirkehússal töltött krokettet vett, amiből hiányzott a csirke. :-) Már javában takarítottuk a szobákat, amikor megjelent Giuseppe és egy tálcán reggelit hozott Mártinak. De nem ám akármilyet! Croissant, narancslé, vaj, jam és egy rózsaszál volt a menü! Igazi olasz szívtipró! Márti azt sem tudta, hogy mit tegyen hirtelen, de mondtuk neki, hogy nyugodtan hagyja abba addig a takarítást és falatozzon a ragazzo italianóval, mert egy ilyen meghívást nem lehet visszautasítani. :-) Aztán később Giuseppe is elindult és folytatta zarándokútját, mint a többiek, mi pedig ott maradtunk a szálláson, ahol rengeteg dolog várt ránk, hiszen két nap múlva át kellett adnunk a szolgálatot. Na ez sem volt bonyodalom mentes történet... Ebédnél (vagy vacsoránál? már nem is tudom pontosan) Kristóf megint alkotott. Most éppen barackfát formázott körtéből és őszibarackból. Egy Michelangelo veszett el ebben a fiúban! :-)

Ma azért volt sok dolgunk, mert rengeteg ágyneműt kimostunk és teregettünk, hogy az utánunk következő turnusnak ne kelljen rögtön ezzel kezdenie. Ezalatt Kristóf a kábelezést folytatta, hogy legyen már végre wifi a szálláson belül is. Késő délutánra készült el vele és második nekifutásra már sikerült beüzemelni a routert! Hurrá! :-) Az önkéntes munka turnusváltását már érkezésünk másnapján egyeztettük Marcsival, aki a szervezésben betöltötte a koordinátori szerepet. Elvileg péntektől péntekig tartott volna a szolgálatunk. Mártival csütörtökön este érkeztünk az alberguébe és azt kértük, hogy ha megoldható a váltás, akkor szeretnénk elmenni pénteken reggel, lévén az a nap július 25., azaz Szent Jakab napja és szerettük volna azt már Santiagóban ünnepelni. Rövid szervezés, sms, email után Marcsi közölte, hogy minden rendben, sőt, azzal az ötlettel állt elő, hogy inkább menjünk július 24-én csütörtökön, mert úgyis aznap lesz a nagy fiesta. Hű, ez nagyon jól hangzott! A dologhoz hozzá tartozik, hogy Kristóf - aki a szolgálat után folytatni készült a zarándoklatot - vállalta, hogy ott marad még pénteken és csak szombat reggel indul tovább. Ezúton is hála és köszönet érte! :-) Persze azért volt bennünk egy kis drukk, hogy legalább az egyik váltótárs időben megérkezzen, aki szintén a saját zarándoklatát megszakítva állt be önkéntesnek a szállásra, de Marcsi szerint Kornélia megígérte, hogy csütörtökön biztosan ott lesz. Mi nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, mert nem mindennap töltheti az ember Szent Jakab napját Santiagóban! A buszjegyet tehát mindezek tudatában már a múlt héten megvettük és a szűkreszabott váltási idő miatt gőzerővel készültünk a stafétabot tisztességes átadására. Mostunk, sikáltunk, takarítottunk, hogy az utánunk következők ne szenvedjenek hátrányt a távozásunk miatt.

Megszállt ma nálunk egy amerikai nő, akit már előző nap is félig-meddig elszállásoltunk. Hogyan lehet ez? Az történt, hogy előző nap délután annak rendje módja szerint beérkezett a szállásra fáradtan, szomjasan, éhesen, mint a legtöbb zarándok. Egy dolog hiányzott csak róla, a hátizsák. A nő elmondta, hogy Leónból indult - mint ahogyan a legtöbben Leónból érkeztek hozzánk, ami 36 km-nyire van Hospital de Órbigótól - és feladta a zsákját moncsillával. Nekem fogalmam sem volt, hogy mi az a moncsilla-csincsilla, de aztán elmagyarázta. Ez az a szolgáltatás, amit élelmes figurák ajánlanak a kényelmesebb vándoroknak, vagy a sérült zarándokoknak, azaz kocsival szállítják az előre egyeztetett szállásra a nehéz hátizsákot. Nem akarok ítélkezni, mindenki maga döntse el, hogy viszi vagy másokkal viteti terheit, mindenesetre ennek az amerikai lánynak tegnap estig nem érkezett meg a hátizsákja, így még aznap este visszament busszal Leónba és ott is maradt éjszakára. Ma tehát ismét megérkezett hozzánk és megismerhettük a moncsilla történetét. (Tudom, hogy nem így kell írni, de nekem így tetszik. :-) Helyesen mochilla.) Nem a reklám helye, de az alábbi képen láthetó, hogy milyen szórólapokkal reklámozzák magukat a moncsillások. Camino business....

DSC_1844.jpg

Mindeközben persze jöttek sorra a zarándokok, egyre többen érkeztek, úgy tűnt, hogy a nyári csúcsidő vette kezdetét. A mai első vendégünk egyébként éppen egy magyar peregrina, Mónika volt, akivel később sokat beszélgettünk. Ő két részletben tette meg az utat, mert a szabadsága miatt csak így tudta megoldani. Tavaly megjárta Burgosig, majd idén onnan folytatta útját. Sok spanyoltól is hallottam, hogy szakaszokban teszik meg az utat, éppen annyit mennek, amennyi az idejükből és a pénztárcájukból telik, majd a következő évben pedig folytatják. Később jött még egy magyar fiú, István, de ő kissé csendesebb volt, nem nagyon kereste a társaságunkat. A többi peregrinót is sorra elszállásoltuk és már-már azt hittük, hogy kithetjük a teltház táblát.

Az El Camino legjobb zarándokszállása nem lehetne teljes bakancsok nélkül, így tehát itt is lencsevégre kaptam néhány tipikus példányt, íme.

Még egy érdekes vendégünk érkezett egy belga pasi személyében. Több hónapja indult el a hazájából gyalog és 1 méternél is hosszabb volt a leporellószerűen összeragasztott credenciálja, tele szebbnél szebb pecsétekkel. Mivel elég sokat haladt Franciaországon keresztül és Kristóf is francia területen kezdte a zarándoklatát, ezért bőven volt közös témájuk, sokat beszélgettek egymással. Az idősödő úriember Mónikával is többször haladt együtt útja során, így tőle tudtuk meg micsoda fantasztikus műveltségű és tájékozott zarándokkal van dolgunk. Kaptunk is belőle ízelítőt másnap, de ezt majd a következő posztban fogom elmesélni...

Egy 18 fős francia-kanadai szerzetes csoport is érkezett délután. Két előfutáruk már korábban befutott, hogy biztosítsák mindannyiuk férőhelyét. Nem szoktunk előfoglalásokat teljesíteni, de egyházi szállás lévén velük kivételt tettünk, hadd legyen együtt a nem mindennapi csoport. Rögtön a bejárat melletti legnagyobb 16 fős szobát nyitottuk meg nekik, de két szerzetest még így is külön kellett elhelyeznünk. Nagyon kellemes színfoltja volt a társaság az aznapi zarándok közösségnek. A megérkezésüket követő gyors zuhanyozás után mindannyian felvették barna, földig érő szerzetes öltözéküket, majd gyönyörű gregorián dalokat énekeltek. Olyan volt a kert, mintha egy középkori kolostor udvarába csöppentünk volna. Az esti mise után megkérték Don Manuelt, hogy megtarthassák saját szertartásukat a kis kápolnában, amit természetesen az atya örömmel átengedett nekik, így aznap az oratorio elmaradt. A szertartás után leültek a kerti asztalokhoz és nagyon vicces volt, ahogy hatalmas mennyiségű vacsorájukat tálalták. Olyan sokan voltak, hogy a bőséges adag milánói makarónit abban a kék műanyag lavórban szervírozták, amiben előzőleg a moncsillás amcsi csaj a lábát áztatta... Amikor észrevettük, már nem volt mit tenni, csak reméltük, hogy alaposan kimosták használat előtt... :-) Ez volt ám a szerzetesek eledele! 

Este kiültünk kedvenc kanapénkra és sokat beszélgettünk Mónikával. A sikeres kábelezésnek köszönhetően már nem kellett kimennünk az utcára wifi jelet vadászni, hanem kényelmesen internetezhettünk a szálláson belül is okostelefonjainkon. Egyszer csak azon kapuk magunkat, hogy mindannyian lelkesen nyomkodjuk okoskütyüinket, miközben valójában beszélgetni ültünk össze. Márti le is fotózott bennünket, ahogy átszellemülve alámerültünk az internet hullámaiban.... Erős visszajelzés volt látni a fotót, ajánlom mindenki figyelmébe, hogyan változnak a szokások napjainkban. Egyetlen mentségünk, hogy már nagyon ki voltunk éhezve a világhálóra....  :-) Mindenesetre tanulságos a jelenség és érdemes odafigyelni erre... Azért hasznos dolgokra is fordítottuk az internetelérhetőséget, mert lefoglaltuk szállásunkat Barcelonában! Juj, de jó lesz! :-) 

Így búcsúztunk tehát az utolsó előtti szolgálatban töltött naptól. Később aztán bevallottuk egymásnak, hogy mindhárman még sokáig interneteztünk privát szobáinkban kényelmesen az ágyban heverészve. Ó, micsoda luxus!

Buenosnochesperegrinosyamigos! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr286919819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása