Meseszerű erdőben szelídgesztenyét és feketeszedret falatoztunk, vicces bogár és relax szoba is volt, megkegyelmeztem a polipoknak és ma sem ettem paellát...

Ismét fél 7-kor indultunk. Sokáig tapostuk az utat a sötét erdőben fölfelé, de később az aranyszínű napfény beköszönt nekünk a lombok között.

Szebbnél szebb erdős, ligetes ösvényeken haladtunk keresztül. Gyakran alagúthoz hasonló, magas oldalfalakkal bástyázott úton gyalogoltunk.

Olyan érzésem volt, mintha egy meseszerű, misztikus, varázslatos erdőben járnék. Határtalan béke és nyugalom áradt a sűrű ősfák lombkoronáiból, teljes biztonságban éreztem magam.

Többször összefutottunk Zoliékkal és egy szakaszon együtt haladt az öt fős kis magyar csapat.

Annamaritól megtudtam, hogy az erdő ehető terméssel ajándékozott meg minket, így életemben először nyers szelídgesztenyét falatoztam kétmarékkal. Nagyon ízlett, sok energiát adott, amire szükségünk is volt. Később feketeszeder sövények szegélyezték az utunkat és mi nem tudtuk megállni, hogy ne dézsmáljunk a finom, mézédes gyümölcsből. Köszönjük!

Ide most beszúrtam két képet, amit a tegnapi posztból kifelejtettem. Az út közepén lévő kupac nem az, amire gondolsz, hanem egy hatalmas fenyőtoboz! Még jó, hogy nem a fejemre esett!

Úgy látszik ez egy vicces nap volt, mert óriásira nőtt bogarak mellett is elvonultunk...

Aztán, hogy ne tévesszük el az irányt, dupla jelet kaptunk: kagylókból formázott sárga nyíl mutatta az utat Santiago de Compostela felé.

Azután még egy barátságos hidacskán is átkeltünk....

...majd lefotóztam Krisztit. Nem azért, mert én készítettem, de ez a kép nagyon jól sikerült! Tökéletesen jellemzi peregrina társnőmet: vidám, energikus, vagány.

A tábla szerint már csak 1,2 km távolságra volt Mélide, de nekünk sokkal többnek tűnt.

Az égen felhők tornyosultak, de eső nem esett. Kb. 3 órakor értünk Mélide határához, aztán megkerestük a municipal alberguét.

Ilyen is ritkán volt, hogy szundikáltunk egy kicsit délután. Kriszti szó szerint elaludt a relax szobában a széken ülve. Én inkább az ágyat választottam. :-) Egyébként a relax szoba nagyon vicces volt, belül modern design, a kilátás pedig egy ősrégi gabonatárolóra nézett.

Később elmentünk a városba vacsorát venni. Kerestük a város egyik nevezetességét, a híres polipfőző üstöt, amiben állítólag az utcán rotyogtatják szegény polipokat, de nem találtuk. Helyette az egyik vendéglőbe invitált be minket egy rámenős, de barátságos spanyol séf, majd kiderült, hogy épp egy polipot vagdosott nagy lelkesen az orrunk előtt. Hát nekem nem volt gusztusom hozzá, inkább paellát ettem volna, de mondanom sem kell, hogy itt sem tudtam. Hihetetlen, mindjárt vége az útnak és én még nem ettem paellát! Na mindegy, jó lesz a tortilla is, Kriszti steaket rendelt, majd letettek elém egy egész üveg vörösbort is. Nem győztem szabadkozni, hogy én csak egy pohárkával kértem, mégis mit gondolnak rólam, de később kiderült, hogy itt ez a szokás. Annyit ihatsz az üvegből, amennyi jólesik és a végén annyit számláznak csak le, amennyit ittál, nem kell kifizetni az egészet. A végére egész jól kikupálódtam vörösborilag. :-)