Monoton országúti gyaloglás, robusztus városfal, római híd, gólyafészek nélküli kőkereszt. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan.

Reggel összepakoltunk és lementünk a camping bárjába reggelizni. Nacho adott egy névjegykártyát, hogy ha bármi gond lenne az úton, akkor nyugodtan hívjam fel. Megköszöntem és a biztonság tudatában elindultunk. Ma már nem volt olyan hideg a reggel, mint az elmúlt napokban, de azért még mindig a hosszú túranadrágot vettem fel. 

A campingből kilépve balra fordultunk és ugyanazon a sétányon indultunk el, melyen tegnap érkeztünk csak most teljesen át kellett sétálnunk a város túlsó végéig. Nacho ellátott bennünket mindenféle támponttal, szóval amikor elérkeztünk a település szélén lévő benzinkúthoz, már könnyedén kiválasztottuk, hogy melyik irányba kell mennünk. A benzinkúthoz közelebbi alsórendű aszfaltúton folytattuk a gyaloglást. Kb. 800 méter után egy T elágazáshoz érkeztünk, ott jobbra kellett fordulnunk és innen már semmi hókuszpókusz, csak egyenesen előre végig az országúton egészen Galisteóig. Nem, ez nem a régi barátunk az N-630-as út, hanem még mindig csak egy fapados volt. Meg is látszott rajta, hogy alsóbbrendű szegény, mert még egy útpadka sem volt a szélén, így végig az aszfaltra kényszerültünk. Szerencsére nem szembesültünk nagy forgalommal, nyugodtan és tempósan tudtunk haladni, de azért elég monoton volt 9,5 km-en keresztül. Az egyhangúságot Galisteo előtt törte meg egy napelempark, az volt a legnagyobb látványosság ezen a szakaszon.

Hamar melegünk lett és az aszfalt is ontotta magából a forróságot. Az egész szakaszon csak ez a 100 méter hosszú, árnyas fákból álló sáv nyújtott némi oltalmat a tűző nap elől és a lábainknak sem tett jót a kemény aszfalt. Alig vártuk, hogy beérjünk Galisteóba.

Végre megpillantottuk a várost! Galisteo egy kisebb dombra épült és szinte az egész települést körbeveszi egy XIV. században épült erős városfal. Szerencsére nem volt hosszú az emelkedő, de mégiscsak felfelé kellett menni.

Amikor felértünk, egy szép boltíves kapun keresztül léptünk be az erődítménybe. A vastag városfalon belül rendes lakóházak és egyéb ingatlanok is épültek. Elsétáltunk a hangulatos főtérre, amit - mily meglepő - itt is Plaza de España néven neveztek el. Itt állt a városháza épülete is, de mi jobban örültünk a mellette lévő bárnak, mert addigra eléggé elfáradtunk. Szerencsére a terasza éppen árnyékban volt, így letelepedtünk és kifújtuk magunkat. Bent a pultnál mindenféle apró falatkákat helyeztek el, azokból lehetett választani. Egy kis tálkába kértem tojást, bacont és egy kevés sült krumplit, amihez kaptam egy pici szelet bagettet is. Kocsma kajának neveztem el, mert egyszerű, olcsó, semmi fakszni és finom.

Fél 1 után indultunk tovább, amikor még tovább melegedett az idő. Annyira nem bántuk, mert fáztunk eleget az út elején, de azért hirtelen nagy volt a váltás. Galisteo után pár száz méterrel átkeltünk egy régi római hídon a Río Jerte felett. 

A híd közepén most jól látszott a kőkereszt, de láttam már olyan fotót, amikor a keresztet teljesen eltakarta a gondosan ráépített gólyafészek. 

Galisteo és Carcaboso között 10,5 km a távolság, de őszintén megmondom, hogy nem sok mindenre emlékszem belőle és a naplóm sem segített ebben. Annyit tudok, hogy félúton van egy Aldehuela del Jerte nevű település, ahol leültünk pihenni egy padon, ott fotóztam le - jobb híján - a lábainkat. Mivel nem igazán tudtam előhívni a gondolataimból semmilyen emlékfoszlányt, ezért megnéztem a fotó információit és beazonosítottam a Google map-en. Hát hol ültünk le véletlenül? Naná, hogy itt is a Plaza de España téren! :-) Hát nem tudom mi ez náluk, talán kötelező minden városban elnevezni a főteret így? Ezt törvénybe iktatták?

Nem csodálom, hogy nem emlékeztem erre a szakaszra, a fotók alapján elég ingerszegény volt ez a rész. A házfalra festett szövegre viszont emlékszem, meg is álltam előtte egy pillanatra. Piensa global, actúa local. - Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. 

Fél 4-kor érkeztünk Carcaboso városába. Először elmentünk az albergue előtt, ahol előző este Nacho foglalt nekünk szállást, de aztán visszafordultunk és megtaláltuk. A hospitalero nagyon kedélyes, de egy kicsit fura volt, pörgött ezerrel és miközben beszélt hozzánk, állandóan megfogta a karomat. Nem nagyon szeretem ha idegenek belépnek az aurámba, szóval egy kicsit idegesített, de amúgy jó szándékú volt a fickó. Egy külön szobát kaptunk, régi, lepukkant bútorokkal. A szálláson csak mi tartózkodtunk, meg a két német zarándoknő, akikhez csatlakozott még egy honfitársuk. Amikor elmentem zuhanyozni, nem jött a meleg víz. Folyattam egy darabig, de úgy sem, végül lezuhanyoztam hideg vízben. Hát mit mondjak, nem esett túl jól. Később felhívtam telefonon a hospitalerót és elpanaszoltam neki, aki azonnal átjött a szomszéd épületből és kicserélte a gázpalackot. Ilyet sem láttam még, hogy az alberguében gázpalackról menjen a meleg víz, mindenesetre itt így volt. Rózsa már jó meleg vízben tudott zuhanyozni, de neki nem is tett volna jót a hideg, mivel éppen hogy csak kigyógyult a betegségéből.

A szokásos napi rutin teendők után (zuhanyzás, mosás, teregetés) kiültünk a teraszra naplót írni, mert jól odasütött a nap. Én majd megfagytam a hideg víz után, szóval egy ideig nagyon jólesett a meleg, később aztán átmentünk a szomszédos szupermarketbe vizet és apróságokat vásárolni, utána meg vacsoráztunk a közeli étteremben. A menüben az előételek közül az egyik kedvencemet, salmorejót választottam, imádom! Olyan mint a gazpacho, csak még annál is finomabb és egy kicsit gazdagabb. A többit elfelejtettem lefotózni, de biztosan finom volt, mint mindig. :-) 

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)