A beteg zarándok is zarándok, csak picit több pihenésre van szüksége, hogy később újult erővel folytathassa útját. Ma az út nagyobb részén egyedül gyalogoltam. 

Reggel a befűtött szobánkból átmentünk az albergue jéghideg étkezőhelyiségébe reggelizni. Néhányan már ott szorgoskodtak, később pedig egyre többen csatlakoztak hozzánk. Jó volt látni az ismerős arcokat, de persze mindig jöttek új emberek is. Az ablak az utcára nézett, ahonnan bekopogott az egyik korán induló zarándok és elújságolta, hogy esik az eső! Na már csak ez kellett! Szerencsére csak vaklárma volt, mert néhány perc múlva elállt és egész nap nem is esett többet. 

Az utcakövek még nedvesen csillogtak, de már tisztult az ég, amikor elindultunk. Rózsa még nem érezte teljesen jól magát, de ez nem is csoda, hiszen csak előző nap jutott el orvoshoz és kapta meg a szükséges gyógyszereket. Az első település 4,3 km távolságra volt tőlünk, addig majd meglátja, hogy tudja-e folytatni az útját. Könnyen megtaláltuk a városból kifelé vezető jelzéseket és hamarosan el is hagytuk a lakott részeket. A város szélén elhaladtunk egy szép itatókút és a Torre de San Francisco mellett.

Egy darabig még ipari létesítmények mellett haladtunk és az útépítés kellékeit kerülgettük, aztán végleg magunk mögött hagytuk Zafra városát.

Ekkor robogott el mellettünk hatalmas lépteivel Yannick, a svájci zarándok, akivel még sokat találkoztunk utunk során. Egy kisebb emelkedőt kellett megmásznunk, melynek csúcsán nagyon szép kilátás nyílt az alattunk elterülő városkára, Los Santos de Maimona településre. Innen már lefelé vezetett az út. 

A meredek lejtőt egyébként végig lebetonozták - gondolom a helyi munkagépek miatt - ami csak látszólag könnyítette meg a helyzetünket, egyébként nem tett jót a lábainknak. A magam részéről sokkal jobban szeretem a természetes földutakat, de ez nem kívánságműsor, ez van. 

10 óra körül értünk Los Santos de Maimona főterére, amit - mily meglepő - itt is Plaza de España névre kereszteltek! A templom előtti teret krumpli nagyságú kövekkel burkolták és pálmafákkal díszítették. A közeli bárba beültünk kávézni és megbeszélni a hogyantovábbot, mivel Rózsa elég vacakul érezte magát. Végül abban maradtunk, hogy Rózsa előre megy busszal Villafranca de los Barros településig, aznapi célállomásunkig, ahol még előző este lefoglaltunk egy szobát, én pedig egyedül gyalogolok tovább. 

A kis pihenő után vettünk még vizet a szomszédos boltban, majd elindultunk a városból kifelé vezető úton. A mai napon is számítani lehetett áradásokra és vízzel elöntött területekre, ezért nem az eredeti útvonal felé, hanem megint az N-630-as országutat céloztam meg, azon fogok továbbmenni. Rózsa elkísért egy darabig, majd az utolsó háznál búcsút intettünk egymásnak egy kis időre. Rózsa visszasétált a városközpontba a buszmegállóhoz, én meg elindultam az országút felé, immár egyedül.

Még legalább 1 km-t gyalogoltam, amíg a bekötőútról ráfordulhattam az N-630-as országútra. Közben áthaladtam egy vasútvonal felett, ahonnan messzire el lehetett látni. Ezen a környéken jellemzően vörös volt a talaj és hatalmas területeken termesztettek olívát. Megszámlálhatatlan mennyiségű olajfaültetvényt láttam! Nem hiába híres a spanyol olívabogyó, van belőle bőven errefelé.

Elérkeztem végre az N-630 jelzésű főútra, amely lassan már a barátunkká válik, annyit gyalogoltunk rajta az utóbbi néhány napban. Az útjelző tábla 11 km távolságra mutatta Villafranca de los Barros települést, de egy kicsit később a túloldalon már 12 km-t jelzett. Ekkor elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán jó irányba tartok-e, mivel növekedett a távolság, de aztán rápillantottam a mapy applikációmra és megnyugodtam, hogy jó felé megyek. Eleinte nagy volt a forgalom, de mint később kiderül csak azért, mert 1 km után volt egy fel-lehajtó elágazás az A-66-os autópályára. A legtöbb jármű arra vette az irányt és utána már nem volt zavaró a forgalom, csak néha-néha suhant el mellettem autó.

Jó tempóban tudtam haladni, az idő is sokkal jobb volt már, mint az elmúlt napokban bármikor, de az ültetvényeken itt-ott még állt a víz. Kicsit monoton volt a hosszú út, de azért szedtem a lábam rendesen, útközben pedig sokat énekeltem és elmélkedtem. Az éjszaka különös álmom volt, gyakorlatilag azt folytattam, miközben haladtam a következő település felé..., szóval nem unatkoztam. Senki nem zavart, gyakorlatilag azt tehettem, amit csak akartam, hangosan is beszélhettem, a kutyát sem érdekelte. Volt ennek valami különös varázsa, lehet hogy ezt is meg kellett tapasztalnom. Egyszer csak pittyent a telefonom. Nem szoktam útközben megnézni, úgy vagyok vele, hogy minden ráér, nem szeretek kizökkenni az adott pillanatból, de most Rózsa miatt megtettem és milyen jó megérzésem volt! Valóban ő üzent, hogy elindult a busszal, valószínűleg ezen az országúton fog majd megelőzni. Néhány perc múlva hallottam is közeledni mögöttem egy nagyobb járművet, ekkor megfordultam és láttam, hogy egy Alsa busz robog az úton, majd suhan el mellettem. Nem láttam semmit a busz belsejéből a sötétített ablaküvegek miatt, de vadul integettem, hátha Rózsa is lát majd engem. (Később elmesélte, hogy valóban látott.) Az egész csak pár másodpercig tartott, aztán megint ott maradtam egyedül az út szélén és folytattam a gyaloglást.

A vége felé már nagyon vártam, hogy előkerüljön Villafranca, de nagyon nehezen akart megjelenni. Az utolsó 3 km már nem esett jól. Aztán egyszer végre felbukkant a városka és az app alapján elnavigáltam magam a lefoglalt szállásunkhoz. Azért nem a municipal alberguébe mentünk, mert az csak 10 ágyas és Rózsa nem akarta, hogy azok elől vegye el az olcsó szállás lehetőségét, akik gyalog tették meg az utat, így mi inkább egy kisebb hotelben foglaltunk szobát, de szerencsére ez sem volt túl drága. Amikor beléptem az épületbe és bemutatkoztam, a recepciós azonnal mondta, hogy menjek fel nyugodtan a 201-es szobába, a társam már ott van. Így is tettem. Furcsa volt hátizsákkal liftezni, de nem tiltakoztam ellene. Bekopogtam az ajtón, szegény Rózsa éppen aludt, így felébresztettem és persze beengedett. Nagyon szép szobát kaptunk saját fürdőszobával és főleg fűtéssel! Akkor persze már nem volt hideg, de éjszaka jól jön az még.

Rózsának jót tett az alvás és a pihenés, délutánra egy picit jobban érezte magát, így bementünk a városba körülnézni. Elsétáltunk az alberguéhez is, majd bementünk tájékozódni a másnapi etapról. Nagyon rendes volt a hospitalero, mert annak ellenére, hogy nem ott szálltunk meg, szívélyesen tájékoztatott bennünket a másnapi útszakaszról. Elmondta, hogy az eredeti útvonal jól járható egészen Torremejía településig, de holnapután Torremejía és Mérida között megint sok lesz a vízátfolyás. Hm, ennek sosem lesz vége.... Megköszöntük az infót és egy kicsit bóklásztunk még a környéken. Vásároltunk vizet és egy-két apróságot az egyik boltban, majd visszamentünk a szállásra, ahol megvacsoráztunk és eltettük magunkat másnapra.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)