El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 2. nap - Cortica - Ansiao (20,1 km)

Portugál út - 2018. augusztus 30.

2018. november 04. - Andrea az El Caminón

 Ma megint árokparton kötöttünk ki és megint a cél előtt rogytunk össze. Sebaj, lesz ez még így se! :-)

1_portugal_el_camino_ut.jpg

Reggel fél 7-kor átmentem a társalgós épületbe és főztem egy kávét. A csili-vili modern konyhában természetesen kapszulás kávéfőző is volt, mellette az ajánlott donativós árakkal. 1 eurót dobtam a dobozba és boldog voltam, hogy hozzájutottam a szükséges reggeli szertartásom részét képező fekete léhez, melyre nem gyakran volt lehetőségem a későbbi napokon, sajnos. Ezután összepakoltunk, bezártuk a házat ahogyan a hospitalero kérte, majd 7 óra után 10 perccel elindultunk.

2_portugal_el_camino_ut.jpg

Kisebb településeken át, majd ismét parafa ligetek mentén haladtunk. Az időjárásra nem lehetett panaszunk, sütött a nap és egyetlen felhőt sem láttunk az égen. Nem is maradhatott el a kora reggeli hosszúra nyúlt árnyékos fotó. :-)

3_portugal_el_camino_ut.jpg

A falvakon és kisebb városokon jellemzően újra előkerült a macskakő burkolat, de a települések között is gyakran mentünk aszfaltút mellett. Ahol csak lehetett az útpadkát választottuk, mert már tapasztalatból tudtuk, hogy azon sokkal komfortosabb a járás, mint a simább, de keményebb burkolaton.

Az út menti ivókútból jól esett a friss víz a nagy melegben. A fenti képen is jól látszik, hogy a portugálok megadják a módját egy egyszerű csap díszítésének is, hiszen ahol csak lehet különböző színes csempékkel, azulejo borítással fednek be mindent. Továbbra is szép, csendes úton jártunk, eukaliptuszfák és fenyvesek között vezetett az utunk, majd áthaladtunk Venda do Negro néhány apró háza között. Az út errefelé jól jelzett, egyértelmű volt, a legalsó képen például egy pici kis kápolna hófehér falán is látható a kék alapon sárga kagyló és nyíl.

Ekkor már elmúlt 11 óra, egyre melegebb lett és egyre éhesebbek lettünk. Az apró településen persze nem találtunk egy árva bárt vagy boltot sem, úgy döntöttünk tehát, hogy a falu szélén leülünk majd az út menti vízelvezető árok partján, mert muszáj volt megpihennünk. Így is tettünk, találtunk egy árnyékos helyet, ahol lekerült a cipő és a zokni a lábunkról, előkerült az otthonról hozott életmentő Cerbona szelet és átadtuk magunkat az édes semmittevésnek. Ó, hogy mennyire szerettem ezeket a szabad, gondtalan perceket! :-)

Húsz percnyi pihenő után folytattuk utunkat. Továbbra is kellemes tájakon, többé-kevésbé jó terepviszonyok között haladtunk. Időnként murvás, kavicsos gyalogúton, olajfa ligetek és bokros ösvények mentén jártunk.

1 óra körül értünk Ansiao határához, s mivel előzőleg egy kisebb hegyet is megmásztunk, innen már csak lefelé vezetett az utunk, amit sokkal jobban szerettem, mint felfelé. Erika jelezte, hogy ő már nem igazán menne tovább, így megbeszéltük, hogy itt maradunk a városban és majd keresünk egy alberguét. Nem siettünk, hiszen még csak fél 2 körül járt az idő amikor beértünk Ansiao központjába, ellenben nagyon szomjasak voltunk, így hát kikötöttünk egy bár teraszán és gyorsan lecsusszantottunk egy üveg sört. Hamar meg kellett tanulnunk, hogy portugál mércével nézve a grande 0,33 l űrtartalmat jelent és emiatt időnként muszáj volt hangsúlyoznunk, hogy nagy-nagy-grandét kérünk, különben 0,25-ös gyűszűnyi löttyel szúrták volna ki a szemünket. :-) A portugál úton nem volt annyira jellemző, mint a spanyoloknál, hogy minden italhoz valamilyen tapast, azaz apró falatkákat, sörkorcsolyát szolgálnának fel, de itt mégis elénk tettek egy tálka sárga, nedves magot. Először azt hittük, hogy csicseriborsó, de annál sokkal laposabb volt, íze pedig nem sok. Később üzletekben láttunk sok ilyen eledelt, ezek szerint a portugáloknak valóban csemegét jelenthet, így tudtam meg, hogy valójában tremoco, azaz csillagfürt a becsületes neve. Találtam is egy oldalt, ahol elérhető némi leírás, ha valakit érdekel, akkor itt olvashat róla: Csillagfürt vagy tremoco.

Amikor kipihentük magunkat, nekiláttunk böngészni a térképet és a google map segítségével megkeresni az alberguét. Ekkor Erika hangosan felnevetett, majd elmagyarázta, hogy megint hoztuk a formánkat, mert előző nap mindössze 500 méterrel a cél előtt rogytunk le az útpadkára, most meg csupán 160 méterre voltunk a szállástól! Legközelebb az albergue küszöbén fogunk összeesni. :-)

Átmentünk a téren és az egyik szűk utcában rögtön észrevettük az Adega Típica Restaurante feliratot, de alberguét nem találtunk, így hát bementünk az étterembe érdeklődni. Kiderült, hogy jó helyen járunk, ott van a szállás is. Az étterem fölött kétágyas szobákat lehetett igényelni, de az albergue egy külön épületrészben volt elhelyezve, mi oda kértünk ágyat és 13,50 eurót fizettünk fejenként. Nem akartuk elhinni, hogy itt is csak ketten voltunk, egyelőre tömegnek még a nyomát sem láttuk, bár később ez változott, de ne szaladjunk ennyire előre... A szálláson kulccsal zárható fülkékben egy-egy emeletes ágy volt, minden fülkéhez külön lámpa is tartozott. Válogathattunk az ágyak között és mivel mindketten alsó ágyon szerettünk aludni, így két egymással szemben lévő fülkét választottunk, hogy a nyitott ajtók mellett beszélgetni is tudjunk. Birtokba vettük az egész emeletet, fürödtünk a ragyogó tiszta azulejo burkolatú zuhanyzóban, mostunk, mint a mosómedvék és lustálkodtunk, mint a lajhárok.

Nem időztünk túl sokat az alberguében, mert éhségünk lezavart bennünket ennivalót keresni. A szálláshoz tartozó étterem nem volt szimpatikus, így visszamentünk ahhoz a helyhez, amely mellett idefelé is elhaladtunk és ahonnan már akkor is nagyon finom illatok áradtak. Nem is csoda, hiszen a Pastelaria Diogo egy cukrászdával egybeépített önkiszolgáló étterem, amit szinte nekünk találtak ki. Még éppen annyi időnk volt, hogy szieszta előtt jól megtömjük a hasunkat, mert amint befejeztük az evést, az étterem rész bezárt és áttessékeltek minket a cukrászdába, ahol kénytelen-kelletlen ettem egy Pastel de Nata sütit és ittam egy kávét. :-) Az ebédért egyébként 5,85 eurót fizettem, a kávé-süti kombóért pedig további 1,50-et, szóval szerintem egyáltalán nem volt drága. Amúgy nem értem a portugálokat, na meg a spanyolokat sem, mert délután 4 és este 7 között szinte lehetetlen normális kajához jutni, minden konyha bezár, éppen akkor, amikor a legtöbb zarándok szeretne enni valamit. Ezután visszamentünk a szállásra. A lenti képeken jól látható, hogy az udvari bejárat fölött milyen dús kiwi lugas ívelt át, csak ki kellett volna nyújtani a kezünket egy-egy érett gyümölcsért. Most jut eszembe, hogy a mosás még csak ezután jött, a képen pedig a nemzeti trikolór színeiben pompázó ruhaszárító csipeszeim várják, hogy hadra fogjam őket.

Ezután megint lementünk egy kicsit a városba körülnézni. Először a közeli pellengér kőoszlop került elénk, ami a Brierley útikönyv szerint az igazságszolgáltatás oszlopa (picota). Gondolom ide köthették ki régebben a bűnösöket szégyen-szemre.

40_portugal_el_camino_ansiao.jpg

Azután elsétáltunk a közeli templomhoz, szerencsére nyitva volt és be tudtunk menni. A kívül-belül hófehér falakkal épített szép templom eltért az eddig látott portugál templomok többségétől, mert ezen - legalábbis kívül - nem találtunk  kék mintás azulejo csempéket.

Ezután átsétáltunk a városháza mellett lévő másik templomhoz, amelyben éppen serényen takarították a hosszú vörös szőnyeget. Templomokból Portugáliában sem volt hiány.

47_portugal_el_camino_ansiao_templom.jpg

Innen a folyóhoz vettük az irányt, ahol meglepetésünkre csupán a kiszáradt medret találtuk, vizet csak mutatóban láttunk egy-két tenyérnyi pocsolya formájában. Nagyjából két héttel az indulásunk előtt hallottuk a médiában, hogy Portugáliában rekordokat döntött a hőség, 46 fokra is felment a hőmérő higanyszála, de nem gondoltuk, hogy egész folyók száradtak ki emiatt. Elég szörnyű látvány volt. Mindenesetre a hídon fotózkodtunk egy kicsit, majd mentünk tovább.

Tettünk egy nagyobb kört és hirtelen a tűzoltóság előtt találtuk magunkat, aminek nagyon megörültem, ugyanis Bence unokám imádja a tűzoltókat! Gyorsan készítettem néhány fotót, majd az igazi portugál bombeiros képeket elküldtem neki, hadd örüljön a kis drágám. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr9514338081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása