Az alábbi posztból kiderül, hogy vajon kell-e félnünk az El Camino hírhedt kóbor kutyáitól és miféle állatsereglet kísér bennünket végig a 800 km hosszú úton.

A Pireneusokon átkelve tapasztalhatjuk meg először a békés birkanyájak közelségét. Birkatürelemmel - ezt nem tudtam kihagyni :-) - legelésznek mindenütt és egyáltalán nem riadnak meg a zarándokoktól.

Szép számmal láthatunk szabadon legelésző lovakat is, de akkor és ott annyira el voltam foglalva a hegy megmászásával, hogy alig fotóztam. Az út további szakaszain is bőven találunk alkalmat gyönyörködni a nemes állatokban, melyek ráadásul nagyon barátságosak.

Ez itt például egy galiciai ló jellegzetes galiciai ködbe burkolózva. Éppen azt nyerítette, hogy "Buen Camino!" :-)

A spanyol marhák nagyon kényelmesek! Nem kapkodnak, többnyire csak heverésznek a szieszta idején és békésen tűrik a zarándokok fotózásait.

Amerre csak halad az El Camino útvonala, mindenütt láthatunk marhacsordákat. Sőt, nem csak láthatjuk őket, hanem érezhetjük is a trágyaszagot, különösen Galiciában! :-)

Megpróbáltam elvegyülni a marhák között... Az előtérben egy kóbor kutya, aki természetesen ügyet sem vetett rám. Lehet, hogy marhának nézett? :-)

Ezzel a bocival haladtam együtt néhány métert. Nem nagyon értette, hogy mit akarok, de békésen tűrte társaságomat. Úgy tűnt, nagyon megszokták már a zarándokok jelenlétét.

Ez a kis csacsi is érdeklődve fogadta közeledésemet. Szerintem örült nekem, mert addig sem unatkozott egyedül a kerítés mögött. 

A Cruz de Ferronál fotóztam ezt az aranyos szamarat, miközben szó szerint parkolt egy tisztáson. Ő volt ugyanis egy népes család transzportja, békésen várakozott a szakrális színhelyen.

O' Cebreiro felé haladva egyre több kecskét láttunk. Kedves mekegésük és üde, fürge kis lényük vidámságot csempészett a monoton gyaloglásba.

A híres fehér kakas Santo Domingo de la Calzada városából. A története olvasható a 9. napnál, a lényege pedig, hogy a hagyományt nagyon őrzik és tényleg igazi kakasokat nevelnek a templom számára.

Szárnyasok a vízen. Sarria városában kaptam lencsevégre ezt a vadkacsa csapatot, akik (állatvédők most ne figyeljenek) nagyon kedvelték a chipset! Miután belakmároztak, sorba rendeződve tovaúsztak. A folyóban falevelek láthatóak, nem chips maradék! Csak, hogy a környezetvédők is megnyugodjanak... :-)

Ezt a rákot a 15. napon, éppen a Mesetán fotóztam! Egy csatorna mellett haladt az utunk és a víz látványa már önmagában is nagyon jó érzés volt a száraz és kietlen fennsíkon. Arra nem is számítottunk, hogy éppen ott fogunk egy kis vízi állatkát lefotózni, de mint tudjuk, az El Caminón bármi megtörténhet! :-)

Ha már az ízeltlábúaknál tartunk, akkor nem maradhat ki ez a gyöngyszem sem, egy tipikus galiciai ködös reggelen készült pókháló fotó. A képen nem esőáztatta pókháló látható, hanem a köd és páralecsapódás gyönyörű megjelenése! Szerintem nagyon szép! :-)

A fekete macska mágia! Ez a cica a Foncebadón alberguéje előtti asztalra telepedett. Úgy gondolta, hogy a legjobb hely lesz számára a café con leche mellett az asztal tetején a társaságomat élvezve. Spanyolos nyugalommal szuggerált végig, de azért dorombolt is közben. :-)

Ez a másik szép példány olyan kis piszok volt, hogy mindig elfordult, amikor le akartam fotózni. Megfigyeltem, hogy nagyon gyakori volt arrafelé a lábánál és fülénél sötétebb színű cica, éppúgy, mint a hasonló színű birka a Pireneusokban.

Őnagysága csak ennyire engedte magát fotózni, ezt is csak egy cicamosdásnyi időre. :-)

A kutyás sort a legkisebb zarándok kutyussal kezdem. Manfréd német zarándoktársunk Lotty nevű kiskutyájának saját credencialja is volt, de nem valószínű, hogy végig tudta járni az utat. Nagyon elfáradt szegény már az első napokban is, sokszor gazdájának ölében tette meg az út egy részét.

És akkor jöjjenek a hírhedt kóbor kutyák! Aggodalomra semmi ok, nem kell pánikolni senkinek! Ez a jól megtermett, gazdátlanul kóborló kutya is elég közel engedett magához és a fotózás sem zavarta. Nem, hogy ügyet sem vetett ránk, de sokkal jobban érdekelte nálunk az, hogy milyen ételmaradékot találhat a szemetes kuka mellett.

Ez a másik nagy termetű kutyus pedig azt is megengedte Patricknak, hogy megvakargassa a buksiját. Ott téblábolt a bár teraszán és egyáltalán nem tűnt vérengző fenevadnak.

Burgos előtt egy bár teraszán ücsörögtünk, amikor feltűnt, hogy az utca túloldalán ül és sóvárogva nézi szendvicsünket ez a kutyus. Nagyon jó modorú kutyus volt, igazán nem volt tolakodó, megvárta, hogy odahívjuk, akkor aztán nagyon boldogan és hálásan jött felénk és fogadta el a falatkákat és persze a simogatásainkat. :-)

Itt már egészen otthonosan mozgott a székeink között, de még mindig nagyon félénken és visszafogottan "kért" a falatkákból. Nagyon hálás volt a jó szóért és persze az ennivalóért.

Ezek a kutyák is inkább egymással flörtöltek, mintsem minket akartak volna megenni, egyszerűen ránk sem hederítettek.

Ez a kép jól szemlélteti, hogy milyen viszonyban vannak az El Camino kutyái a zarándokokkal. A kép kora reggel, még teljes sötétségben készült, ezért nem túl jó minőségű, de vakuzni mégsem akartam. :-) A jobb oldali két világító szempár az egyik kutyáé, bal oldalon pedig fekszik egy másik is. Arra is lusták voltak, hogy megugassanak, nem hogy üldözzenek vagy utánunk szaladjanak.

Láthatóan nagyon megszokták már a zarándokokat, mert nem értük el az inger küszöbüket semmilyen szinten.

Ő is csak néz rám, mintha azt mondaná: "...jól van na, de csak egy fotó, aztán hadd aludjak tovább..." :-)

Ez a nagy bocifejű kutyus is inkább jött volna játszani velünk, mintsem a kerítésen belül egyedül unatkozott volna.

Ez a kis kölyök pedig már a civillizáció pórázon sétáltatott példánya Santiagóból.