El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino Costa 2018. 18. nap: Saiáns - Redondela (14/30 km)

Portugál út - Camino Portugués de la Costa - 2018. szeptember 15.

2019. március 16. - Andrea az El Caminón

A mai napon rácsodálkoztunk az ember alkotta monumentális műtárgyakra, eközben pedig egy apró, pici élőlény, egy undorító kis dög képes volt borítani a napi rutint...

1_portugal_camino_costa.jpg

Reggel fél 7-kor sikerült elindulnunk, majdnem egyszerre az egyik olasz párral. Ők valószínűleg a felső, hivatalos úton mentek, mert egész nap nem találkoztunk velük, mi viszont ragaszkodtunk az óceánhoz, ezért lefelé indultunk az alternatív út irányába. Tíz perces gyaloglás után már az óceánparton voltunk, ahol egy kőkereszt állt méltóságteljesen a morajló víz hullámai előtt.

2_portugal_camino_costa_kereszt.jpg

Mivel éppen szombat volt és a spanyolok bioritmusa szerint még csak hajnalok hajnala, ezért rajtunk kívül egy lélek sem járt arrafelé ekkortájt.

3_portugal_camino_costa_ut.jpg

Kicsit összezavarodtam, mert azt hittem, hogy Oia településen egyszer már keresztülmentünk és most megint Oia várost jelölte az út menti tábla, de aztán megnéztem a térképen és nem tévedés, valóban két Oia létezik. A kisebbik még Mougás előtt, amelyikhez pedig most érkeztünk az egy igazi nagymenő óceánparti üdülőváros volt. Egymást érték a hotelek, sirályúsztató medence és pálmafákkal szegélyezett sétány szolgálta a körítést a luxus tengerparti feelinghez, de legnagyobb meglepetésünkre a kora reggel ellenére éppen akkor nyitott ki az egyik bár. Bementünk, kávéztunk, reggeliztünk, jólesett.

Ahogyan azt már megszokhattuk, a reggeli órákban mindig nagyon párás volt a levegő, a napot egyáltalán nem lehetett látni, de sejtettük, hogy még a délelőtt folyamán feloszlik a pára és kisüt majd a nap. Az óceán így is szép volt, a sirályok unottan sorakoztak a homokos parton, némelyik egészen közel merészkedett hozzánk. Sikerült lefotóznom egy szép pókhálót is, amelyen jól látszanak a párából kicsapódott vízcseppek. Hogy a pók látványától-e vagy egyébként is éreztem volna, nem tudom, mindenesetre a csípéseim egyre pirosabbá váltak és egyre jobban viszkettek, szóval alig vártam, hogy teljesen lekezeljem magam...

Szinte észre sem vettük, de lassacskán elértük Vigo elővárosát. Itt már egyre több kutyát sétáltató emberrel és futóval találkoztunk, sőt a városi közlekedést jelentő buszok is megjelentek. Átmentünk egy masszív híd alatt, amelynek perspektivikusan szűkülő pilléreit sikerült egy vonalban lefotóznom.

11_portugal_camino_costa_hid.jpg

A természet alkotta vízcseppes pókháló és az ember alkotta hídpillér kompozíció után egy tűzfalra festett műalkotás ragadta meg tekintetünket az egyik szemközti ház falán. Amikor válogattam a fotókat, kinagyítottam ezt a képet és megtaláltam rajta az alkotó nevét. Lula Goce galiciai származású grafikusművész követte el ezt a lakóházra festett képet, de számtalan egyéb street art alkotást is jegyez. Vigo városában egyébként 44 ilyen és ehhez hasonló falfestmény létezik, érdekes lehet felfedezni néhányat közülük.

12_portugal_camino_costa_tuzfal.jpg

Egyre beljebb araszoltunk Vigo központja felé. Eleinte a kikötővel párhuzamosan haladtunk egy több mint 1 km hosszú és meglehetősen ronda ipari úton. Az út jobb oldalán lakóházak, bal oldalon pedig üzemi területek, raktárak és hajógyárak sorakoztak egymás után. Úgy látszik, hogy a mai nap az emberi kéz alkotta különleges műtárgyakról szólt, mert hamarosan egy hatalmas tengerjáró hajó építését figyelhettük meg egészen közelről.  

Innen még nagyjából másfél kilométer távolságra volt a Santa Maria katedrális, de nekünk sikerült ezt a nem túl hosszú távolságot egy egész óra alatt megtenni. :-) Nem csupán amiatt, mert addigra már eléggé fáradtak voltunk, hanem egy kicsit el is tévedtünk és felesleges köröket róttunk a katedrális körül. Végül aztán egy kis kérdezősködés és útbaigazítás után megtaláltuk és bementünk. Szerettünk volna pecsétet a credenciálunkba, ezért megkérdeztük, hogy hol kaphatunk, majd elmutogatták nekünk, hogy nyugodtan menjünk be a sekrestyébe. Így is tettünk. A pap már a 10 órás miséhez készülődött, de azért még fogadott bennünket és minden további nélkül megkaptuk a szép pecsétet a credenciálba. Az atya mindössze annyit kért, hogy statisztikai célból írjuk be magunkat a katedrális regisztrációs könyvébe, aztán még váltott velünk néhány szót, majd jó utat kívánt.

Lebotorkáltunk a dombtetőre épített katedrálisból a főútra, ahol már elég sokan nyüzsögtek, nekünk viszont addigra már kezdett elegünk lenni a sok turistából és járókelőből. Erikának nagyon fájt a lába, én a csípéseimtől szenvedtem, szóval nem kellett egymást sokáig győzködnünk, hogy ugorjunk egyet és vonattal menjünk Redondelába. Néhány éve még csalásnak éreztem volna, hogy bármilyen járművet vagy segédeszközt használjak a zarándoklaton, de azóta revideáltam az álláspontomat és elengedtem ezt a görcsös ragaszkodást. Úgy vélem, hogy ha a körülmények indokolják, akkor nem kell emiatt bűntudatot érezni, főleg, mert senkinek nem tartozunk elszámolással csakis magunknak. Egy húsz perces séta után meg is találtuk a Guixar pályaudvart - nem volt nehéz, mert csak egyenesen kellett továbbmenni a főúton - majd megvettük a jegyeket. A 16 km-re és mindössze két megállónyi távolságra lévő Redondelába 2,25 euróba került a jegy fejenként. 12:30-kor indult a vonat, így még volt egy óránk, amit a pályaudvarral szemközti kávézó teraszán töltöttünk el mindenféle finomság társaságában. :-)

A pályaudvaron nem voltak túl sokan, de kevesen sem. A vonat menetrend szerint indult, a jegyünk helyre szólt, de voltak még szabad ülőhelyek is, összességében nagyon kényelmesen utaztunk a negyedórás út során.

23_portugal_camino_costa_vonat.jpg

Délben már Redondela utcáin koptattuk az aszfaltot. Elhaladtunk a municipal albergue mellett, ahol addigra már rengeteg hátizsák sorakozott egymás után bebocsátásra várva. Éppen akkor nyitott a szállás, amikor odaértünk és láttuk az olasz párt, akivel előző nap egy helyen szálltunk meg és akik már reggel is készülődtek velünk együtt. Nem tudom, hogy milyen hajtóművet használhattak, de elképesztő energiájuk lehetett, hogy már délre letudták a 30 kilométert. Nekünk ez nem ment, de hát nem is erről szól az út, mindenki a maga útját járja a saját tempójában. Mi egy másik alberguében foglaltunk szállást - a municipal, azaz önkormányzati szállásokon egyébként sem lehet foglalni - ezért szépen, lassan elindultunk megkeresni az Albergue Conserveria zarándokszállást.

24_portugal_camino_costa_redondela_albergue.jpg

2015. évi utam során jártam már Redondelában és akkor a municipal alberguét választottam. Nem voltam elragadtatva tőle, de lehet, hogy másnak tetszene. Összehasonlításképp ITT találjátok az előző utam leírását és néhány fotót a szállásról. Most csak arra vágytam, hogy az összes ruhámat kimossam és megszabaduljak az esetlegesen bujkáló csincsáktól. A foglaláskor tehát csak olyan albergue jöhetett szóba, ahol mosógépet is jelöltek, így esett a választásunk az Albergue Conserveria privát alberguére, nem is bántuk meg.

A szállás előterét hangulatosan rendezték be, gyümölcsös rekeszek szolgáltak képkeretként a Redondelát bemutató régi fotókhoz és még egy 150 kilóig hitelesített mérleg is a rendelkezésünkre állt. Utóbbival csak az volt a baj, hogy szerintem nem pontosan mért, mert 5 kilóval többet mutatott, mint amennyivel otthonról elindultam. Tudom, izmosodtam és az izom ugyebár súlyosabb, de akkor is... :-)

Az alberguében 4 személyes fülkékben helyeztek el két-két emeletes ágyat, melyek mindegyikéhez zárható szekrény, kislámpa és konnektor is tartozott. Erika rögtön birtokba is vette az egyik alsó ágyat, de nekem még rengeteg dolgom volt.

Szerencsére egy végtelenül segítőkész, kedves hospitalera szolgált a szálláson, akinek őszintén elmondtam, hogy szeretném kimosni az összes ruhámat, mert két nappal ezelőtt Mougásban ágyi poloska áldozata lettem. Innentől szinte csak körülöttem sürgött-forgott, mindenben segített, hozott spray-t és zsákot a nem mosható cuccaimnak, szóval nagyon hálás voltam neki. A ruháimat két órán keresztül mosta 60 fokon, majd átpakolta a szárítógépbe a hálózsákommal együtt, szóval teljesen tiszta lett mindenem és ez nagyon jó érzés volt. A mosógép és szárító egyébként 3-3 euróba került. A poloska irtási procedúra alatt én is megfürödtem és egy kicsit pihentem a makulátlanul tiszta ágyikómban, a hospitalera pedig eközben telefonált a mougási alberguébe és szólt az ottani hospitalerónak, hogy ez és ez történt, figyeljen oda és irtsa ki a dögöket.

Délután még kimentünk a városba, mert már nagyon megéheztünk, de itt is azzal szembesültünk, hogy 5 óra körül lehetetlenség volt olyan éttermet találni, ahol van étel kiszolgálás, mivel akkor még a szieszta ideje tartott. Mindenhol azt a választ kaptuk, hogy majd este 7-kor vagy fél 8-kor nyit a konyha, de a mi gyomrunk addigra már biztosan kilyukadt volna, ezért az egyik szupermarketben bevásároltunk és az albergue étkezőjében jól megvacsoráztunk. Útközben még elsétáltunk az egyik vasúti viadukt alatt és majdnem beleszédültem, amikor a fotót készítettem, olyan magas volt az építmény. 

38_portugal_camino_costa_redondela_viadukt.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr5814680416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása