El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 6. nap: Tui - Redondela (31,1 km)

Camino Portuguese - 2015. augusztus 28.

2016. április 24. - Andrea az El Caminón

A nap mottója: IF I CAN DO IT, YOU CAN DO IT! :-)

1_portugal_camino.jpg

Ahogy előző este elterveztük, szép csendben felkeltünk reggel 4-kor és halkan kipakoltuk a cuccainkat a társalgóba, hogy ne zavarjuk a többieket. Szerencsére Sarah és Carolin sem készülődött nálam gyorsabban, tehát a szokásos 1 órás reggeli szertartást követően hajnali 5-kor indultunk el teljes sötétségben. Ilyen sem volt még eddig, elsőként hagytuk el az alberguét. Elég nehezen találtuk meg a kivezető utat, mert a sötétben alig láttuk a jeleket, de végül is sikerült rálelünk a helyes irányra. A kertek alatt először egy hatalmas béka hozott frászt Carolinra, aztán meg egy fekete kutya szegődött mellénk, amitől szintén megijedtek a lányok. Én nem féltem tőle, mert láttam rajta, hogy csak barátkozni vagy enni akart, de a csajok sikoltoztak, na meg persze röhögtünk is nagyokat közben. Látva a rémületüket mondtam a kutyának, hogy go home, de ő csak jött utánunk. Sarah szerint az volt a baj, hogy az eb csak spanyolul tudott én pedig angolul szóltam hozzá. Erre ő spanyolul próbálta elzavarni, de úgy sem sikerült, aztán valamikor feladta és lekopott rólunk.

Hamarosan az országút mellett találtuk magunkat. Nem volt hideg, sőt, kifejezetten langyos volt a levegő. Sarah fejlámpája jó erősen bevilágította előttünk az utat, az enyém meg olyan halovány volt mellette, hogy szinte nem is látszott. Azt hiszem a következő utamra le kell cserélnem... Miközben ezen tűnődtem, gyanús fehér cseppek jelentek meg a fejlámpa fénycsóvájában. Azzal nyugtattuk egymást, hogy ez csak a leereszkedő köd lehet, de hamar be kellett látnunk, hogy ha apró szemekben is, de alattomosan elkezdett esni az eső. Úgy döntöttünk, hogy legalább a hátizsákra felhúzzuk az esővédőt, nehogy szétázzon benne a cuccunk. Csendben ballagtunk az országút mellett, ahonnan rövidesen egy erdőbe vezetett az út. Még mindig koromsötét volt, egyedül biztosan félelmetes lett volna bemenni az erdőbe. A lányokat nagyon megnyugtatta, hogy ott voltam velük, de nekem is jobb volt társasággal haladni ezen az etapon. Az eső egyre jobban esett, így az esőkabátot is fel kellett vennünk. Sötét, erdő, eső, bagolyhuhogás. Huuuúúúú..... Végre kiértünk az erdőből és előkerült egy bár, ami a kora hajnal ellenére nyitva is volt! Bevetettük magunkat.

2_portugal_camino.jpg
Ugye milyen színes egyéniségek vagyunk? Sarah, Andrea, Carolin

A kávézóban megbeszéltük, hogy a lányok csak Mos-ig jönnek ma, mert úgy érezték, hogy túl sok lenne nekik Redondeláig a 30 km-es táv. Mos csak 20 km-re volt Tuitól, de nekem ez túl rövidnek tűnt, így én ma mindenképp Redondelát vettem célba. Csak azt nem értettem, hogy akkor miért keltek fel ilyen korán, miért indultak el ők is elsők között. Na mindegy, nekem így mindenképp jobb volt, mert egyedül nem mertem volna a sötét erdőn átjönni. Mindenesetre elkértük egymás telefonszámait és megbeszéltük, hogy azért tartjuk a kapcsolatot és reméltük, hogy még találkozunk az úton valahol. Hát igen, így megy ez a caminón. Valakivel megkedvelitek egymást, majd elválnak útjaitok és ki tudja, vajon találkoztok-e még valaha az életben...? Elbúcsúztunk, hiszen valószínűleg nem látjuk már egymást, mivel én 10 km-rel előttük leszek majd. Kávé, puszik, ölelések, az első szívszorító búcsúzás. Hiába, jól éreztem magam ezekkel a német lányokkal, nagyon jól kijöttem velük és mindig jókat tudtunk nevetgélni együtt, különösen Sarah-val.

Elindultam - immár egyedül - Porrinho ipartelepén keresztül az egyre jobban szakadó esőben. Hülye látványt nyújthattam a robogó teherautók között, ahogy a szél az esőkabátomat csapkodva tette próbára tűrőképességemet. Minden időjárási körülmény ellenére egészen jól haladtam, csupán azt az egyet sajnálom így utólag, hogy nem fotóztam le magamat, amikor egy hatalmas fémes épület oldalfalán tükröződve jöttem szembe önmagammal... :-) Talán sokkot kaptam a látványtól vagy az esőben nem volt ínyemre előbányászni a telefonomat egy fotó erejéig, mindenesetre elmulasztottam megörökíteni az utókornak esőkabátos, földönkívüli idegen, ázott mivoltomat. Lehet, hogy jobb is így. :-)

Iszonyú hosszú volt az ipartelep, 2 óra alatt sikerült átverekednem magam a városon. Ekkor még nem ettem aznap egy falatot sem és kezdtem megéhezni. Az eső is lassan alábbhagyott, majd elállt. Átjöttem a város lakónegyedén is, de minden pad és szék csurom vizes volt még, így hát tovább mentem. Egy olyan fedett ülőalkalmatosságért fohászkodtam, ami száraz és ahol megehetem a reggelimet. Alig hogy erre gondoltam, egy buszmegálló fedett paddal berendezett fülkéjét tette elém a gondviselés. Szuper! Elő a sajt, bagett, sonka, paprika! Jóízűen falatoztam a birtokba vett ideiglenes állomásomon, majd alighogy befejeztem és elpakoltam elemózsiám maradékát, hangokat véltem hallani a távolból. Ahogy közeledett, egyre inkább Sarah hangját fedeztem fel, neki be nem állt a szája, egyfolytában tudott beszélni órákon keresztül. Nagyon megörültünk egymásnak, mintha csak ezer éve találkoztunk volna! Együtt jöttek egy spanyol családdal, akiket eddig még csak látásból ismertem, de most a családfő a nevemen szólított, hogy "come on Andrea, let's go!" Nem volt mit tennem, mennem kellett. :-)

3_portugal_camino.jpg

Így bandukoltunk hát megint együtt, immár egy spanyol családdal kiegészülve. Egy meredek úton haladva az apa, Jesus (spanyolul hézusz-nak kell ejteni, de én csak dzsézusznak hívtam) spanyol ritmusos dalokkal adta meg az ütemet, megkönnyítendő a meredek hegyoldal okozta szenvedéseimet. Hamarosan elértünk Mos településre, ahol Sarah és Carolin tervezte aznapi menetelésének végét. Ekkor még csak dél volt. Feltettem nekik a kérdést: miért akartok megállni, hiszen még olyan korán van? A válasz bizonytalan motyogás formájában nem volt meggyőző... Erre én azt mondtam nekik, hogy "IF I CAN DO IT, YOU CAN DO IT." Később ez szállóigévé vált és sokat emlegettük, mert mondanom sem kell, hogy összeszedték magukat és tovább indultak ők is. :-)

Mielőtt azonban elindultunk volna, egy üdítőautomatánál rogytunk le az az útpadkára. Pihentünk egy kicsit és persze megint nagyokat vihogtunk. Most éppen azon, hogy ismét megtalált bennünket egy közepes termetű kutyus. Szegény sántikált, de persze nem ezen nevettünk, hanem azon, hogy Sarah szerint sorstársakat talált bennünk, akik addigra már szintén elég furcsán, sántikálva róttuk az utat és ezért szegődött mellénk. Aztán elbúcsúztunk megint, hogy ki-ki a maga tempójában haladhasson, de most már nem úgy, hogy soha nem látjuk egymást, hanem "see you later"-rel.

A meredek hegyoldal után végre lejtők váltották fel a domborzatot. Nagyon sok szép villa mellett haladtam el, több kertben is hatalmas pálmafák terebélyesedtek. Az egyik kerítést sólymok őrízték, ami a családomat juttatta eszembe... Végre beértem Redondelába és megtaláltam a szállást is, de meglepetésemre már csak fölső ágyat kaptam, habár még csak fél 4 körül járt az idő. Így is szerencsésnek mondhattam magam, mert akkorra már csak 4 szabad ágy maradt. Viszonylag könnyen másztam fel az emeletre, de amikor lefelé jöttem, olyan szerencsétlenül mozdultam, hogy majdnem felhasította a fém lépcső a hasamat. Másnapra egy tenyérnyi kék folt lett a hasamon, elég ijesztőnek tűnt, de aztán lassan felszívódott.

A szállás nem tűnt nagyon barátságosnak, sőt a kőburkolat miatt valahogy ridegnek is találtam, de akkor csak pihenésre vágytam. Az emeleten egy festményekből álló kiállítótermet is berendeztek, társalgó is volt az alberguében, de mégis mindenki a szobában tartózkodott. Addigra már majdnem mindenkit ismertünk többé-kevésbé, de persze néhány új arc is feltűnt. Itt szállt meg az andalúz család is Jesus-szal, egy fiatal lengyel pár, akivel útközben összefutottam már, egy hipster csapat és persze Sarah és Carolin is. Vacsora a szemközti étteremben, aztán alvás. Buenas noches!

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr458634986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása