El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál út 21. nap / Variante Espiritual 2. nap - Armenteira - Vilanova de Arousa (24 km)

Portugál Camino - Variante Espiritual - 2018. szeptember 18.

2019. április 12. - Andrea az El Caminón

Eddigi utunk legszebb szakaszán, a kő és víz útvonalán jártunk. Kár, hogy az első másfél órán keresztül ebből semmit sem láttunk a sötétben, de így legalább a lábunk elé néztünk... :-)

1_variante_espiritual.jpg

Kora reggel kimentem a társalgóba összepakolni a hátizsákomat, hogy ne zavarjam a még alvó zarándokokat, de a helyiség tele volt matracokkal és még ott is majdnem mindenki aludt. Igyekeztem csendben pakolászni, aztán lassan ébredezni kezdtek a többiek is. Szerencsémre, ugyanis ott volt a kávéautomata, amit végképp nem lehetett halkan beindítani. Sajnos alig volt aprópénzem, így rangsorolnom kellett és természetesen a legfontosabbal, a kávéval kezdtem, szendvicsre viszont már nem maradt elég apróm. Próbáltam felváltatni egy 10 euróst a már ébren lévőkkel, de nem sikerült, ellenben az egyik olasz pasi nagylelkűen adott 1 eurót, a másik 10 centet, Erika pedig 35 centet, hogy megvehessem a kinézett háromszögű szendvicset az automatából. Most, hogy már a fél caminós társadalomnak tartoztam, nyugodtan leültem az egyik asztalhoz és megreggeliztem... :-)

Energiakészletünket és vizespalackunkat feltöltve indultunk útnak reggel fél 7-kor, ami tudvalevőleg koromsötétet jelent szeptember közepén Spanyolországban. Ez még nem is lett volna baj, hiszen fejlámpát használtunk, de alig léptünk ki az útra, érzékeltük, hogy az aszfaltburkolat csupa víz, valószínűleg egész éjjel esett az eső. Nagyjából 200 métert tehettünk meg, amikor a kőburkolatú útról le kellett térnünk a patak melletti ösvényre és ez volt az a pillanat, amikor Erika - először az út során - úgy döntött, hogy lecseréli a brutál erőstalpú Teva túraszandálját a túracipőjére és ebben vág neki az előttünk álló etapnak. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert olyan terep állt előttünk, amilyenre egyáltalán nem számítottunk! Az előző napi leírásban említettem, hogy először fel kellett másznunk egy 460 méter magas hegyre és a hegycsúcs után csupán 300 méter magasságig ereszkedtünk le tegnap, igen ám, de arról a 300 méter magasságról a mai napon még le kellett jönnünk. Az út egy kis patak melletti szűk ösvényen vezetett, ami nappal és száraz időben sem egyszerű mutatvány, de jelen esetben koromsötétben és nedves, csúszós köveken kellett megtennünk! Őszintén megmondom, hogy ha előre tudtuk volna, hogy milyen terep vár ránk, akkor biztosan megvártuk volna a kivilágosodást, de mi a tudatlanok naivitásával vágtunk neki az útnak. Sajnos nem sokat fotóztam ezen a szakaszon, mert egyrészt sötét volt, másrészt azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy kitapogassam az előttem lévő fél méteres szakaszt a túrabotommal és valahogy apránként leereszkedjünk a köveken. Összesen kettő darab valamirevaló fotót sikerült kattintanom, ami érzékelteti a legnehezebb terepviszonyokat.

1_0_variante_espiritual.jpg

Ezen a meredek, lejtős szakaszon  a szokásainkat felrúgva én mentem elöl, mert valahogy a lejtmenet nekem könnyebben ment és Erika is így érezte biztonságban magát. Persze rajtunk kívül a kutya nem járt arrafelé, mindenkinek volt annyi esze, hogy megvárja a pirkadatot. Csak attól tartottam egy picit, nehogy valami csúszó-mászó elénk kerüljön és ránk ijesszen a sötétben, de persze ezt nem mondtam Erikának, nem akartam, hogy még nagyobb legyen a stressz...  Azok a képek, ahol már látszik a patak csak 2 óra szenvedős araszolás után reggel fél 9-kor készültek ott, ahol már kiszélesedett az út és normál földúton haladtunk tovább.

Attól az egytől nem kellett tartanunk még a sötétben sem, hogy eltévedhetünk, mert a szűk ösvényről egyszerűen nem lehetett letérni, hiszen nem volt semmilyen más alternatív út. Az alberguében előző nap a hospitalera elmagyarázta, hogy menjünk nyugodtan előre, ameddig a patak csobogását halljuk, addig nem lehet baj, mivel az ösvény végig a patakot követi. Ez így is volt. Azt azonban a mai napig sajnálom, hogy a sötét miatt valószínűleg az egyik legszebb részt nem láthattuk, de ezen már nem tudunk változtatni. Egyébként a Variante Espiritual ezen szakaszát nem véletlenül nevezik Ruta da Pedra e da Auga, azaz a kő és víz útvonalának, hiszen mindkettőből bőven akadt errefelé. A későbbiekben is áthaladtunk nagyon szép helyeken, szóval panaszra nem lehetett okunk, főként azért, mert épségben megúsztuk a csúszós köveken való leereszkedést. Amikor végre kivilágosodott és rendes földúton folytathattuk utunkat, újra elkezdett esni az eső. Először csak egészen apró szemekben, ekkor még elég volt felvennünk a hátizsákra az esővédőt, de később már az esőkabátot is felvettem, mert nem akartam elázni. Na, erre meg elállt az eső. Mondtam már, hogy rendelkezem az eső megállításának képességével? :-)

Végre elértünk egy településhez, ahol nyitva találtunk egy tóparti bárt és persze betértünk oda. Érdekes, hogy itt már kezdtek összegyűlni a zarándokok, többen utolértek bennünket, de voltak olyanok is, akik már javában itt falatoztak. Hogy ők honnan kerültek elénk, azt nem tudom, lehet, hogy GPS segítségével jöttek a főútvonalon keresztül, ami elég illúzióromboló volt számomra. Sokan éltek a technika eme vívmányával, ami önmagában nem lenne baj, ha eltéved az ember. Jó dolog, hogy van egy ilyen segítség, de hogy arra használják, hogy minél inkább lerövidítsék a kijelölt útvonalat és országúton gyalogoljanak a természetes utak helyett, hát én ezt sosem fogom megérteni! Mindenesetre megreggeliztünk a bárban, kávé, croissant, pisi és egyebek, majd indultunk is tovább. Hamarosan egy széles folyóhoz, a Rio Umia partjához vezetett a sárga nyíl.

6_variante_espiritual_folyo.jpg

A piknikező asztalon még állt a víz, napos időben biztosan kellemes lett volna itt a folyóparton megpihenni, de így... Az eső ugyan elállt, de a napsütés még váratott magára. Bezzeg tegnap, amikor hegyet kellett másznunk és még a fülünkön is levegő után kapkodtunk, na akkor hét ágra sütött! Szépen, visszarendeződve az eredeti sorrendbe - Erika elöl, mögötte pedig én - gyalogoltunk tovább, aztán hamarosan útitársunk is akadt egy kistestű kutyus személyében. Eleinte ott téblábolt körülöttünk, azt hittük, hogy majd előkerül a gazdája is, de nem, inkább társunkká szegődött és nagyon sokáig kísért bennünket. Jobban mondva inkább Erikát választotta újsütetű gazdájának, végig őt követte, időnként pedig előreszaladt és vissza-visszanézett, nehogy túlságosan lemaradjon a gazdi. Amikor meg a kutyus állt meg nézelődni, akkor Erika várt rá türelmesen, jól elvoltak. :-) Legalább 2 kilométert jött velünk a kutyi és már ott tartottam, hogy üzenetet írok Rózsának Muxiába, hogy aszerint készüljön, hogy egy új jövevényt kap ajándékba, de aztán valahol elmaradt tőlünk.

11 óra körül előbukkant a nap és elkezdte felszárítani a nedves talajt, bevilágított az árnyas fák lombkoronája közé, hogy még varázslatosabbá tegye az előttünk álló utat. 

11_variante_espiritual_ut.jpg

Többször is átkeltünk a folyó felett különböző hidakon, így néha a folyó bal, máskor pedig a jobb partján haladtunk. Egyes szakaszokon sebesebben folydogált a víz, néhol viszont szinte megállt a folyó, mozdulatlanul szétterült a lápos vidéken, majd a köveket elérve újra nekilódult. Szép volt.

És íme a híd, amelyről a folyót fotóztam.

15_variante_espiritual_hid.jpg

Ezután nagyon sokat gyalogoltunk még pihenő nélkül. Sehol nem volt egy száraz ülőalkalmatosság, nyitva lévő bárt pedig egyáltalán nem találtunk, pedig igencsak kezdtünk már kimerülni. A folyót Ponte Arnelasnál hagytuk magunk mögött, amikor a sárga nyilak elirányítottak a lakott település felé és egy jó nagy félkört megtéve végigvezettek bennünket a városon. Volt ott kávézó több is, csak éppen mindegyik zárva. Jobb híján egy gyógyszertárba tértem be, mert elfogyott az otthonról hozott fél tubus Fenistil gél és ugyebár a csípések helyét még kenegetnem kellett... Eléggé fájt már mindenünk, Erika meg nagyon le akart ülni egy kőre, de mondtam neki, hogy előbb utóbb biztosan lesz nyitva valami, legfeljebb ha mégsem, akkor engem szidhat. Szerencsémre kb. 600 méter múlva épp egy focipályával szemben találtunk egy icipici bárt, icipici terasszal, ahová azon nyomban lehuppantunk. A tulajdonos látta rajtunk, hogy kissé kimerültek vagyunk, így szó nélkül letett elénk egy tál chipset az asztalra, csak úgy merő jófejségből. A lenti képen látható virágos falat a kávézó előtt fotóztam. Miután hidratáltuk magunkat és pihentünk egy keveset, továbbindultunk.

Amikor felálltunk a bárban és elindultunk, akkor még nem sejtettük, hogy milyen hosszan kell még gyalogolnunk újabb pihenő nélkül. Már majdnem két órája vándoroltunk, amikor áthaladtunk San Roque de Monte településen és ezt a vicces falfestményt láttuk az egyik ház falán. :-)

19_variante_espiritual_felicidades.jpg

Pár száz méterrel később pedig ez a csacsi szobor figyelt a helyi kápolna melletti téren. 

20_variante_espiritual_szamar_szobor.jpg

Innen már csak pár perc sétányira voltunk az óceántól, ahová sudár fenyőfák lehullajtott puha tűlevél ágyán keresztül vezetett az út. A parton széles törzsű fák között, eleinte finom kavicsszórású részen mentünk még legalább egy fél órát, míg elértük Vilanova de Arousa üdülőövezetét.

Itt egy kicsit bolyongtunk, mert nem voltunk biztosak abban, hogy jó irányba jöttünk-e, meg kellett kerülnünk egy focipályát, aztán muszáj volt leülnünk 10 percre egy kőpadra, mert nem bírtuk tovább.

25_variante_espiritual_vilanova_de_arousa.jpg

Ha valaki a municipal alberguét választaná, az innentől ne kövesse az útvonalunkat, mert mi egy másik szállást szemeltünk ki. Nem gondoltuk ugyanis, hogy a Variante Espiritual úton is olyan sokan lesznek, hogy az előző alberguében matracokat kelljen letenni, hogy elférjen a sok zarándok. Tekintve, hogy az önkormányzati fenntartású szállásokon nem lehet előre foglalni, úgy döntöttünk még előző este, hogy - elkerülendő a versenyfutást a szállásért - kinézünk magunknak egy másik alberguét és lefoglaltunk két ágyat. A választásunk a Salazón nevű alberguére esett, így ezt megcélozva a kisebbik gyalogos hídon keresztül sétáltunk át a túlparta.

Amikor átértünk, megint bolyongtunk egy negyed órát, mert végképp elvesztettük a fonalat és végül a GPS navigáció segítségével találtuk meg a szállást. Ilyen esetben tényleg hasznos technikának bizonyult. Végül megtaláltuk, bár kívülről meg nem mondtam volna, hogy ez egy magánalbergue, olyan volt, mint egy lakóház. A hospitalero nagyon kedves volt, de alig tudott angolul. Kifizettük a 18 eurót fejenként, majd felkísért bennünket az emeletre és kinyitott nekünk egy kétágyas szobát! Szerintem eltéveszthette, mert a szobaár 45 euro lett volna, de lehet, hogy szimplán csak jó fej volt, mindenesetre nagyon örültünk neki. A különleges terméskő falak mellett ragyogóan tiszta ágynemű, TV és saját fürdőszoba is benne foglaltatott az árban, sőt, a földszinten ingyen használhattuk a mosógépet is!

Később kimentünk a kikötőhöz megnézni, hogy másnap honnan indul majd a hajó. Próbáltuk kitalálni, hogy melyik lesz a miénk, de nem voltunk benne biztosak, arra tippeltünk, amelyik elé odaálltam fotózkodni. Persze nem az volt. :-) Aztán végigsétáltunk a pálmafák alatt a sétányon és elindultunk valami ennivalót keresni. Nem akartuk elhinni, hogy egy forgalmas óceánparti üdülővárosban nincs nyitva egyetlen étterem konyhája sem este 8 óra előtt, bár már hozzászokhattunk volna az előző tapasztalatok alapján. Nem tudtunk mit tenni, visszamentünk a szállásra, addig lejárt a mosógép és legalább kiteregettük a ruháinkat. Közben befutott még néhány zarándok, őket a közös hálóterembe helyezte el a hospitalero, köztük azt az olasz pasit is, aki reggel kisegített 10 centtel. Amikor vissza akartam adni neki, akkor jót nevetett és nem fogadta el. :-)

Pihentünk egy kicsit, lefoglaltuk a következő napi szállást és alig vártuk, hogy 8 óra legyen és mehessünk vacsorázni, mert már farkaséhesek voltunk. Végre elindultunk, beültünk az egyik étterembe, ott meg nem volt kaja. Átmentünk egy másikba, ott meg nem volt zarándokmenü, hanem csak szendvics, előétel, saláta meg ilyesmi. Végül kértünk egy-egy extra hamburgert, na abban aztán minden volt és a mérete óriási! Alig bírtuk megenni, de azért leküzdöttük. Segítettünk neki egy nagyon finom riojai vino tintóval, de csak azért, hogy jobban csússzon. :-) Ezután már nem kellett altatni bennünket, visszamentünk a szállásra és mély álomba merültünk.

A következő bejegyzésemben bővebben írok majd a Variante Espiritual út történetéről, a hajóval való közlekedésről és a különleges tanúsítványról, a Pedroníáról is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr4214757009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása