El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino - 2. nap: Utazás - Budapest - Lisszabon

Camino Portuguese - 2015. augusztus 21.

2015. szeptember 27. - Andrea az El Caminón

A fényes kövek városa, Lisszabon. - Csilingelő villamos, szirénázó bombeiros és egy megbüntetett pöttyös fürdőruha.

lisszabon_utcakovek.jpg

Néhány hónapja határoztam el, hogy idén a Portugál Utat fogom megjárni, mivel kevés szabadságom maradt, de már nagyon mehetnékem volt. A Francia Út 800 km-es távolsága után ez az út  a maga 240 kilométerével könnyű kis sétának ígérkezett, főleg úgy, hogy csak Portóból szándékoztam indulni Santiago de Compostela felé, de hogy mekkorát tévedtem, arról majd később...

Annak rendje módja szerint megvettem a vonat- és repülőjegyeket, majd elkezdtem a készülődést. A hosszú, forró nyár miatt a fizikai felkészülés szinte a nullára redukálódott, gyakorlatilag majdhogynem az íróasztal mellől indultam útra. A felszerelésem nagy része még négy évvel ezelőttről maradt és tökéletes állapotban volt, ezért csak néhány holmival egészítettem ki azokat. Vettem például egy szép túrakalapot és egy jó esőkabátot, valamint egy olyan övtáskát, amelyikbe belefért a John Brierley féle útikönyv is.

el_camino_hatizsak.jpg

Mindent összepakolva a zsákom 8,5 kg körül volt, de így is sikerült felesleges dolgokat beraknom - mint például a műanyag tányérokat és poharakat - melyek az első albergue konyhájában befejezték az útjukat. :-) Sajnos a pöttyös fürdőruhámat is tök feleslegesen cipeltem magammal, de azt meg nem volt szívem kirakni sehol, meg is lett hát a büntetése szegénynek, de erről majd később... Vagy inkább én kaptam a büntit, azt hiszem... :-) A 10 db Cerbona szeletből is elég lett volna 5, a gyógyszerek és krémek fele is elég lett volna, szóval a következő utamra már megint okosabb lettem...

el_camino_hatizsak_tartalma.jpg

A legnagyobb fejtörést a túrabot jelentette, mert nem voltam benne biztos, hogy felvihetem-e a repülőgépre. Indulás előtt néhány nappal fel is tettem a kérdést a Budapesti Camino Klub facebookos oldalán, hogy jön-e valaki aznap Lisszabonba ugyanazzal a járattal, mint amivel én? Jelentkezett is egy lány, hogy hárman jönnek aznap és felajánlotta, hogy berakhatom hozzájuk a botomat, mert ők csomagként adják fel a hátizsákjukat. Szupi! Jól kezdődik az út! - gondoltam én, de aztán 2 nap múlva jött egy üzenet, hogy sajnos el kellett halasztani a lánynak az útját, így nem tudja elhozni a botomat. Puff. A gond csak az volt, hogy én időközben már becsekkoltam kézipoggyászra és azon már nem igazán lehetett változtatni. Nem maradt más hátra, mint hogy  jól áttanulmányoztam a biztonsági előírásokat a reptér honlapján, ahol azt találtam, hogy egy pár mankó vagy bot felvihető a fedélzetre, ha azt az utas egészségi állapota indokolja. Nos, eldöntöttem, hogy nekem indokolt lesz és elindultam a reptérre a hátizsákkal és a túrabottal együtt. Gond nélkül felvihettem a gépre! Mégiscsak jól kezdődött az út! :-)

Délután fél 5-kor szép időben szálltunk fel, az út is egészen kellemes volt, még aludtam is egy órácskát a gépen. Az első tiszt érdekes adatokat közölt az utasokkal, miszerint a külső hőmérséklet minusz 55 fok, 13.000 méter magasan szálltunk, 790 km/óra sebességgel repültünk, haladásunkat pedig 65 km/h szembeszél hátráltatta. Ezt éreztük is a landolásnál, de végül este 7 óra után gond nélkül leszálltunk. Ez 3,5 órás repülőutat jelentett, mivel Portugália egy órával korábbi időzónába esik. A jól kitáblázott piktogramok mentén hamar megtaláltam a kijáratot, ezután pedig a metrót. A jegykiadó automatánál kisebb sorbanállás után egy kedves portugál pasi segített beütni a célállomást, majd bedugtam a 10 eurós bankjegyet és már pottyant is a jegy a visszajáró 8,90 euróval együtt. A beléptető kapu ugyanolyan volt, mint Londonban, csak itt az Oyster kártya helyett a jegyet kellett lecsippantani és már nyílt is a kapu. Éppen indult a metró, ami belülről nem volt egy nagy szám, de a légkondi működött és minden megállót jól látható fénycsíkkal feliratoztak.

Gond nélkül átszálltam egy másik, zöld vonalra, majd eljutottam az Intendente állomásra, ahol persze naná, hogy az ellenkező irányban indultam el, mint amerre a szállásom volt. :-) Sebaj, miután gyanússá vált a dolog, egy kebabos bárban kértem útbaigazítást, ahol a török pincérek visszafordítottak és végül hamar megtaláltam a szállásomat. Még itthon foglaltam a booking.com oldalon 20 euróért egy szobát, mert nem voltam biztos benne, hogy működik albergue Lisszabonban. A fő szempont az volt, hogy viszonylag közel legyen a Sé katedrálishoz és a vasútállomáshoz, ahonnan másnap délelőtt szándékoztam Portóba utazni, na és persze ne legyen drága. A szállás nagyon egyszerű volt, pici de tiszta szoba, nagyon kedves recepciós fiú, aki persze folyékonyan beszélt angolul, de az egész lépcsőházban elég orrfacsaró csatorna szag terjengett... Na mindegy, tényleg csak egy éjszakára volt rá szükségem, ne finnyáskodjunk... és hát mit várhattam volna 20 euróért péntek este főszezonban Lisszabon belvárosában? A kilátás közvetlenül az utcára nézett, ahol elég zajos volt a közlekedés, de ez engem cseppett sem zavart. Sokkal inkább viccesnek találtam a picike, egykocsis villamosokat, melyek hozzá tartoztak Lisszabon nevezetességeihez, gyakran jártak és sok turista ezekkel utazta körbe a várost. Gyorsan összekaptam magam és lementem körülnézni, hogy lássak is még valamit Lisszabonból, mielőtt rám köszöntene a késő éjszaka.

Este 9 után indultam el felfedező portyámra. Az első meglepő benyomást az apró, fényesre csiszolódott utcakő burkolat különleges látványa jelentette. Amerre csak mentem, mindenütt ilyen fényes köveken kellett lépkednem, még jó, hogy túraszandálban indultam el! Bár én nem is nagyon húzhattam volna más cipőt, maximum túrabakancsot, de el sem tudtam képzelni, hogy ezeken a köveken hogyan lépkedhettek a portugál nők normál cipőben, azt meg végképp nem, hogy magas sarkú cipőben hogyan járhattak rajta! Annyira fényes volt az utca a kőburkolat miatt, mintha csak eső áztatta volna a járdákat, pedig teljesen száraz nyár este volt! Akkor még nem sejtettem, hogy a kövekkel még lesz néhány találkozásom.... Elindultam a centrum felé. Kb. 15 percnyi gyaloglás után eljutottam a Rossio városrészbe, amely a budapesti belvároshoz hasonlóan sok kis sétáló utcából áll rengeteg emberrel és kiülős teraszokkal, bárokkal, körben pedig boltokkal. Feltűnt, hogy rengeteg süteményes üzlet, cukrászda, pék kínálta a finomabbnál finomabb sütiket, ahonnan isteni finom édes illat áradt a gyanútlan sétálók felé.

Végig sétáltam a Rua Augustán, amely egy hatalmas boltíves kapuban végződött. Természetesen itt is fényes köveken lépkedtem, de egy idő múlva már egészen hozzászoktam a látványukhoz. A boltíves kapu alatt egy hatalmas térre jutottam ki, ahol egy lovas szobor állt a tér közepén. Elég hideg szél fújt és addigra már jól besötétedett, így hát eldöntöttem, hogy mára ennyi elég volt, holnap majd úgyis erre jövök és megnézem nappali fényben. Ekkor már negyed 11 felé járt, visszafordultam tehát és elindultam a szállásom felé. 

Ahogy baktattam a járdákon, megint feltűnt a szirénázó bombeiros (tűzoltó) autó, melyet legelőször a szállásom mögötti kis utcába láttam befordulni. Akkor azt gondoltam, hogy biztosan tűz van valahol vagy valami ilyesmi történhetett. Azóta azonban már legalább háromszor találkoztam vele és mindig szirénázott. Hogy miért járkált körbe-körbe, azt sajnos nem tudtam megfejteni, de láthatóan hozzá voltak szokva a népek, mert riadalomnak nyomát sem láttam. Útközben még lefotóztam a fölém magasodó kivilágított Szent György várat, majd visszacsúszkáltam a fényes kövekkel kirakott burkolaton a Residencial Roxi pici szobácskájába. Felőlem berreghettek az autók, szirénázhatott a bombeiro, csilingelhetett a villamos, a fáradság legyőzött, hamar mély álomba merültem. Pedig még el sem indultam a caminón... :-)

lisszabon_szent_gyorgy_var.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr277838750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása