El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 2016. - Francia Út 11. nap: Villamayor del Rio - Villafranca Montes de Oca - 17 km

El Camino zarándokút - 2016. június 10.

2017. február 26. - Andrea az El Caminón

Hírességek lábnyomában jártunk és megkerültük a Plaza Mayort. Napi gasztronómia: csicseriborsó legelés és fagyasztott tengeri herkentyűk vizuális bekebelezése. Show must go on... :-)

1_el_camino_belorado.jpg

Reggel 7 órakor csuktuk be magunk mögött az albergue kapuját. Meglehetősen hűvös idő fogadott, az égen felhők gyülekeztek, de nem siettünk, mert mindkettőnk lába fájt a vízhólyagtól és emiatt aznapra csak 17 kilométert terveztünk. Az első települést, Beloradót egy órányi gyaloglás után értük el. A városba vezető Calle Corro végén jobb kéz felől állt a gólyafészkekkel bőségesen telerakott templom, balra fordulva pedig a fenti képen látható falfestmény díszített egy kőkerítést. Végre egy olyan templom, ami kora reggel is nyitva volt, így hát bementünk.

A templomból kifelé jövet pontosan szemben van a falfestményes kőkerítés, itt két lehetőségünk van az utunk folytatására. Ha a keresztes lovagokat ábrázoló kőfalnál balra fordulunk, majd 20 méter után jobbra, akkor a San Pedro templom mellett 50 métert sétálva éppen a főtérre jutunk. Mi nem erre, hanem jobbra fordultunk a kagyló és a nyíl irányába, majd a Calle Mayoron  kb. 50 méter után balra a Calle Raimundo de Miguel szűk utcácskájában, majd egyenesen tovább a Calle Hipólito Lopez Bernalon és végül egy éles balraáttal a Calle José Antonión újabb 50 métert gyalogolva éppen a Plaza Mayoron vagyis ugyanazon a főtéren találtuk magunkat, mint az első változatnál. Az egész U-alakú kis kitérő nincs több, mint 300 méter, de megéri! S hogy miért írom ezt le ilyen részletesen? Nos, ezen az útvonalon találhatóak a hírességek kéz- és lábnyomatai utcaburkolatba ágyazva. Van köztük író, olimpiai bajnok, színész, rendező, köztük a "The way" című film rendezőjének Emilio Esteveznek és édesapjának, a film főszereplőjének vagyis Martin Sheennek a tenyér- és lábnyomata is. Íme egy kis válogatás túrabakancsos, cipős, mezitlábas, lúdtalpas változatban, sőt, az első képen a saját lábammal megtoldva. :-) Katt a képre és megnyílik a galéria.

Miután kiörömködtük magunkat a kőbe ágyazott bronzlapok láttán és éppen Emilio Estevez lábnyomatát fotóztam, hirtelen belémnyilalt a felismerés, ott álltam annak az alberguének a bejárata előtt, ahol öt évvel azelőtt megszálltam. Annyira tisztán emlékeztem arra a napra, a belső kis udvarban eltöltött vicces délutánra Enriquével, Fabrice-szal és minő véletlen, öreg spanyol amigómmal Emilióval. :-) Megdobbant a szívem, amikor benéztem az Albergue Cuatro Cantones nyitott ablakán. Biztosan nemrég mentek el a zarándokok, valószínűleg épp akkor takaríthatták ki a helyiséget, mert tárva nyitva volt minden. Ugyanaz a kockás lepedő volt minden ágymatracon mint régen, ezt nem nagyon cserélték azóta. Annyira tisztán emlékeztem minden apró részletre... Ábrándozásomból esőcseppek térítettek észre, aztán megszaporáztuk lépteinket és a Plaza Mayor árkádjai alá vettük az irányt. Kerestünk egy nyitva tartó bárt és bementünk átmelegedni, na meg a jól megérdemelt reggelit és café con lechét elfogyasztani.

Mialatt a bárban pihentünk, kint folyamatosan esett az eső, még a rendőrök is bejöttek kávézni. Szerencsére éppen akkor állt el, amikor elindultunk, aztán később már csak borús volt az ég és egy kicsit fújt a szél. Átmentünk a városon, majd egy híd után egy piknikező helyen is áthaladtunk, később meg nagyon szép kékes-lilás virágú bokrok szegélyezték az utat a tiszteletünkre. :-)

Kb. egy-másfél órányi gyaloglás után értünk a következő faluba, Tosantosba. Ahogyan 5 évvel ezelőtt, úgy most sem volt nyitva a bár, pedig nagyon be kellett volna mennem... Ehelyett volt egy mobil halárus furgon szebbnél szebb, friss halakkal és körülötte helyi törzsvásárló nénikkel. Megcsodáltuk a kínálatot, majd a kedves spanyol nénikék útbaigazítottak minket, hogy merre van a következő bár, ahol elintézhetjük sürgős dolgainkat. 

Csupán 100 métert kellett tovább mennünk a bárig, ahol belépésünkkor éppen a "Show must go on" szólt a rádióból. Jól passzolt az úthoz a dal, meg amúgy is szerettem Freddie Mercuryt, szóval tetszett a dolog, jó érzés volt hallani. Ott volt egy fájós térdű brazil nő is, akit már láttunk az úton sántikálni. Kicsit beszélgettünk vele, elmondta, hogy Burgosban mindenképp el kell mennie orvoshoz, mert így nem tudja folytatni az utat. Hát igen, hálásak lehettünk, hogy nekünk csak vízhólyag jutott, nekem abból is csak egy darab, szóval ne nyafogjunk... Még egy café con leche, egy kis pihi, aztán elindultunk újra.

Az eső továbbra sem esett, de nagyon felhős volt az ég, elég hűvös a levegő, jó volt benne gyalogolni. Több kisebb falun is áthaladtunk, a táj is változatos arcát mutatta, ezért egyáltalán nem volt unalmas vagy fárasztó a gyaloglás. Csak a lábunk fájt egy kicsit, de ilyenkor a brazil nőcire gondoltunk... Elmentünk egy nagy csicseriborsó ültetvény mellett, így azt is megkóstoltuk, szigorúan csak azért, hogy legyen viszonyítási alapunk. A zöldborsó jobban ízlett, de ez sem volt rossz. :-) Apropó, itt mondanám el, hogy az egész utat két itthonról hozott ásványvizes palackkal jártam, az egyik fél literes, a másik 7 dl-es volt. Ez bizonyult a legpraktikusabb, legkönnyebb és legolcsóbb megoldásnak, szóval szerintem nem szükséges nagy fakszni csinálni a vizes palack kérdésből. Igaz, az út végére itt-ott behorpadtak és akár le is cserélhettem volna menet közben őket, de annyira a szívemhez nőttek és végül mindkettő kibírta egészen az óceánig. :-)

Viszonylag korán értünk be Villafranca Montes de Ocába. A regisztrációs könyv szerint a 12. 13. zarándokok voltunk, tehát még közel sem volt tele a szállás. Kértük a hospitalerát, hogy szeretnénk alsó ágyat kapni, erre kinyitott nekünk az emeleten egy teljesen üres szobát, ahol válogathattunk az ágyak közül. Szuper! Később persze jött még két francia nő meg egy amerikai pasi, de így is csak öten voltunk a húsz ágyas szobában. Az albergue egyébként közvetlenül a forgalmas főút mellett található, emiatt elég zajos, de van mosógép és közvetlenül mellette egy kis bolt is. Hogy stílszerűek legyünk a naphoz, a boltban vettünk vacsorára valami mikrózható csicseriborsós konzervet, olyasmi volt mint a sólet, nem volt rossz, meg persze bevásároltunk másnap reggelire is. A tágas étkező helyiségben találkoztunk először egy idősebb francia társasággal, melynek egy fülsiketítően visító hangú nő volt a vezéralakja, de amúgy nagyon kedvesek voltak. A rövid távolság ellenére elég fáradtak voltunk, így az autóforgalom zaja sem tudta zavarni álmunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr7312283281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása