El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

Portugál Camino 2018. 8. nap: Albergaria-A-Nova - Sao Joao da Madeira (22,1 km)

Portugál út - 2018. szeptember 5.

2018. december 29. - Andrea az El Caminón

Francesinha az új kedvenc, a térdfájás még mindig gyötört, de közben megalkottam Murphy törvényének caminós változatát is. :-)

1_portugal_camino_templom.jpg

Lassan megszokottá vált a hajnal 4 órai kelés és 5 órai indulás, hiszen így védekeztünk a még mindig nagyon forró nappalok ellen. A korai indulásnak köszönhetően a legmelegebb órákat jó esetben már a szálláson tölthettük, de legalábbis sokkal kevesebb időt tartózkodtunk a tűző napon. A hajnali indulásnak egy árnyoldala volt, hogy reggel 7-ig koromsötétben kellett gyalogolnunk és nem mindig vezetett az utunk közvilágítással ellátott városi környezetben.

Az alábbi képen jól látható az a néhány apró eszköz, amely a sötét utakon a biztonságunkat szolgálta. A legpraktikusabb dolog a fejlámpa, melynek során mindkét kezem szabad maradt a túrabotok számára, gyakorlatilag nélkülözhetetlen segítőtársamnak bizonyult az egész út során. Szerencsére a Keen márkájú túracipőm is fényvisszaverő csíkokkal vigyázott rám, de nagyon jól funkcionált az egyik barátnőmtől kapott fényvisszaverő karpánt is, amit én rendeltetésszerűen a jobb bokámon viseltem. :-) 

2_portugal_camino_fenyvisszavero.jpg

Ma is elsőként hagytuk el az alberguét, habár a két olasz is készülődött már, de ők mindig sokat piszmogtak és végül ott maradtak még a szálláson. Nem is értettem, hogy a két pasi mi a fenét tudott annyit szöszmötölni, hogy mindig jóval később indultak el nálunk. Mi elég fáradtan kezdtük a napot, mert az éjjel nem sokat aludtunk a kamionok zúgása miatt, így álmosan, kicsit félálomban indultunk el. Egy darabig kivilágított aszfaltúton haladtunk, majd kisebb települések között országúton folytattuk. Még mindig koromsötét volt, amikor hirtelen kutyaugatás állított meg bennünket. Nem láttunk semmit, mert nem mertünk közelebb menni a hang forrásához, csak azt hallottuk, hogy nem egy, hanem több kutya is ugatott az út közepén elállva az utunkat. Egy ideig ott tipródtunk és nem tudtuk mitévők legyünk, de mint tudjuk, a caminón mindig jön a segítség és ez most sem volt másképp. Abban a pillanatban, amikor ott tébláboltunk a kutyáktól rémüldözve, éppen akkor ért oda a két olasz, így a védelmüket élvezve, gyakorlatilag a hátuk mögött osonva lopakodtunk a kutyák irányába. Ekkor vettük észre, hogy négy kisebb termetű, de annál nagyobb hangú kutyától voltunk betojva, akik jobban féltek tőlünk, mint fordítva, majd végül szanaszét szaladtak.

Hamarosan kivilágosodott és reggel 7 órakor elérkeztünk egy gyalogos felüljáróhoz, ami az N-1-es főút felett segítette az átkelést Pinheiro da Bemposta irányába. A település arról is nevezetes, hogy úton útfélen embernagyságú bábukat helyeztek el a városka lakói, de a szerepükről nem találtam semmi információt az útikönyvben. Az alábbi képen az U kanyart jelző tábla mellett is áll egy ilyen baba, de a hídon átkelve már közelebbről is fotóztam néhányat. :-)

Ilyen szép villák mellett is elhaladtunk.

6_portugal_camino_villa.jpg

Időközben elkezdett szitálni az eső, ezért felvettük az esővédőt a hátizsákra. Később még jobban nekieredt, ekkor felvettük az esőkabátot is, na erre meg elállt... Többször is megtapasztaltam az úton, hogy az esőkabát felvételével egyenesen arányos az eső elállásának valószínűsége, következésképpen rendelkezem az eső elállításának képességével. :-)

7_portugal_camino_ut.jpg

Reggel fél 8-kor sikerült nyitva találnunk egy bárt, így magunkba töltöttük az első kávét, majd folytattuk utunkat. Dimbes-dombos utcákon haladtunk, időnként egy-egy szép, kovácsoltvas ablakrács és boltíves kapu késztetett megállásra, ezeket lefotóztam és ilyenkor mindig jócskán lemaradtam Erikától. Gyakorlatilag az egész utunkat külön gyalogoltuk, éppen annyi távolságra egymástól, hogy mindketten élvezhettük a társas biztonság előnyét, ugyanakkor el tudtunk merülni a gondolatainkba is. Egy ilyen magamba merülés során alkottam meg a Murphy törvényének caminós változatát a kútról, a padokról és a bárokról. 

Kút - akkor van, ha már ittál és/vagy tele van a kulacsod
Kút - azért van, hogy csobogjon, amikor amúgy is nagyon kell pisilned, hogy még jobban kelljen
    - ha van kút, akkor nem működik
    - ha mégis működik, akkor nem iható a víz

Pad - akkor van, amikor előtte 100 méterrel már véresre ülted a fenekedet egy szúrós árokparton vagy kövön
Pad - akkor van, amikor éppen kijöttél egy bárból 20 perc pihenő után, de akkor 3 is jön egymás után
Pad - akkor van, amikor esik az eső és csurom vizes, hogy ne tudj leülni rá

Bár - akkor van, amikor nem vagy éhes
    - vagy ha éhes vagy, de olyankor biztosan zárva lesz
    - utóbbi esetben legalább 3 jön egymás után és persze mind zárva

Ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatok árasztották el agysejtjeimet, aztán később ezeket még továbbfejlesztettem, talán majd szabadalmaztatom is őket... :-)

A sok aszfalt után jólesett az üde zöld kukoricaföld látványa, de sajnos a kukoricatáblák között ismét gránitkő burkolatú út várt ránk. Ezt talán még az aszfaltnál is nehezebben viselte a lábunk.

11_portugal_camino_ut.jpg

Nagyobb pihenőt Oliveira de Azemélis városban tartottunk, ahol először is kerestünk egy ATM automatát, ahonnan készpénzt kellett felvennem. Sajnos a külföldi pénzfelvételért elég borsos tranzakciós díjat számolnak fel a bankok, ráadásul az átváltási árfolyam sem kedvező, ezért érdemes megfontolni, hogy a teljes szükséges összeget még itthonról vigyük magunkkal. Ezután leültünk egy bár teraszára, ahol csak a cipőmet mertem levenni, mert elég forgalmas helyen voltunk, de itt is látható a portugálok kedvenc kockakő burkolata, mellyel a létező összes felületet befedtek...

12_portugal_camino_turacipo_zokni.jpg

Ezután még sokat gyalogoltunk a városból kifelé vezető úton, egész nap föl-le haladtunk változatos domborzati viszonyok között. Éppen ezen a napon említettem Erikának, hogy már sokkal jobban bírom a fölfelé menetet, mint régebben, mire kaptam olyan meredek hegyoldalt, hogy majd bele gebedtem. :-) A térdem folyamatosan fájt, főleg a lejtőknél, amelyből elég sok jutott a mai napra is. Találkoztunk egy kínai-amerikai sráccal, aki mindkét térdén térdrögzítőt viselt és nekem is ezt javasolta, szóval nemcsak én szenvedtem térdfájással, hanem mások is. Hm, eddig a felfelé menetet nem bírtam, most már lefelé is alig tudok menni, szép fejlődési ívet rajzoltam... :-)  A fizikai megpróbáltatások miatt pótolni kellett az energiát, ezért valamivel dél előtt ismét egy bárban kötöttünk ki. Nem láttunk a pulton semmilyen normális harapnivalót, ezért megkértem a felszolgálót, hogy készítsen nekem egy szendvicset. Az eredmény lentebb látható, friss bagett, füstölt sonka, sajt. Isteni finom volt! Javaslom, hogy ha nem találtok kedvetekre való finomságot a pulton, akkor nyugodtan kérjetek szendvicset, mert se' perc alatt összedobják és nem kerül többe, mint 1,50-2,00 euró.

13_portugal_camino_szendvics.jpg

Ezek után már csak rövidebb szakaszokon találkoztunk a természettel és ott is aszfaltozott úton kellett gyalogolnunk, meg is fogadtam magamnak, hogy amennyiben nem változik a térdem állapota, akkor Portóban veszek egy térdrögzítőt. Addig maradt a fájdalomcsillapító és a Perskindol gél.

14_portugal_camino_erdo.jpg

Fél 3 körül érkeztünk Sao Joao de Madeira központjába, de addig elég hosszú vezetett a városi csúcsforgalomban és persze apró gránitköveken keresztül. A városban nem igazán található albergue, talán csak egy 12 ágyas szállást jelzett a gronze.com valahol a város szélén, ezért inkább az útikönyvben ajánlott Residencial Solar Sao Joao szállásra írtam egy emailt az érkezésünkről és lefoglaltam egy kétágyas szobát 30 euróért. A gond csak az volt, hogy nem igazolták vissza a foglalást, de még csak nem is válaszoltak, majd amikor jelentkeztünk a recepciónál, akkor közölték, hogy nincs szoba, azaz van, de 50 euróért. Szó szót követett, vitáztunk egy picit, hogy nem ennyiért van a honlapon, a lényeg, hogy végül lealkudtuk 40 euróra és saját fürdőszobás, tévés, légkondis szobát kaptunk. Mint később kiderült, újdonsült ismerőseink - az amerikai házaspár  - a szomszéd szobában laktak, de mivel ennek a hostelnek semmilyen zarándokszállás jellege nem volt, így nem is találkoztunk velük, elkerültük egymást.

15_portugal_camino_sao_joao_da_madeira.jpg

Késő délután elmentünk a városba körülnézni és a másnapi reggelire valót beszerezni, vacsorára azonban szerettünk volna valami normális ennivalóhoz jutni, ezért a közelben kerestünk éttermet. Találtunk is egy szimpatikus vendéglőt, de mivel még csak negyed 7 volt, nem engedték meg, hogy leüljünk, mondván, hogy csak 7 órakor nyitnak. Hiába érveltünk, hogy addig elücsörgünk ott egy pohár bor társaságában, a felszolgáló nő nagyon kedvesen és udvariasan, de határozottan elutasította kérésünket, ellenben visszavárt bennünket 7 órakor.  A fene sem érti ezt a portugál életritmust, hogy délután 3 és 7 óra között megáll náluk az élet, nem lehet egy normális kajához jutni, majd este kivirágzanak és mulatoznak hajnalig! Ugyanúgy mint a spanyolok! Nem volt mit tennünk, lefoglaltunk tehát egy asztalt 7 órára és addig elmentünk a közeli templomhoz.

16_portugal_camino_sao_joao_da_madeira_templom.jpg

Hamar eltelt az idő és az éhségünk pontban 7 órára odavezetett bennünket az étterem bejáratához. Belülről már kedvesen invitáltak, hogy térjünk be, na végre, eljutottunk idáig is! A picike vendéglőt mindenkinek szívből ajánlom, mert autentikus portugál ételeket és borokat kínálnak igazán megfizethető áron. Az étterem neve Tudo aos Molhos - Francesinhas & Compania, a Google map-en is megtalálható. Asztalt foglalni teljesen felesleges volt, mert rajtunk kívül csak két asztalnál ültek, a portugál törzsvendégek jóval később szállingóztak a bioritmusuk miatt. :-) Odajött hozzánk az étterem főpincére, aki udvariasan, nem túl tolakodóan, de részletesen elmagyarázta a kínálatot. Amíg vártunk a megrendelt ételre, addig finom portugál vörösbort kortyolgattunk, miközben a helyiségben kellemes jazz zene szólt, szóval minden adott volt a jó hangulathoz. Hamarosan megérkezett a vacsoránk is, az új kedvencem, a Francesinha! Ettem már ilyet korábban is, de ez valami isteni finomra sikeredett! A Francesinha tulajdonképpen nem egy bonyolult étel, hanem egy fast food, de ez semmit nem von le az értékéből, nekem akkor ott tökéletes választásnak bizonyult. Ha Portugáliában jársz, akkor mindenképp ki kell próbálni, mert szinte lehetetlen elrontani, mégis mindenhol egy picit más. Íme a hozzávalók: egy szelet fehér toast kenyér, majd rajta egy szelet sült hús, egy szelet sonka, egy szelet sajt, majd a tetejére megint egy szelet kenyér és a legtetején tükörtojás. Még nincs vége, mert miután ezt a feltornyozott építményt leteszik eléd a tányérral, ezután az egészet nyakon öntik Francesinha szósszal, amely egy picit hasonlít a mi pörkölt szaftunkhoz, de csak egy picit, inkább paradicsomos, vagy nem is tudom, hogy milyen, nehéz leírni. Szóval miközben eszed az emeletes finomságokat, közben tunkolhatod a fincsi szószban és mindemellett tápláló, finom, van benne kalória, amire szükségünk is volt a hosszú gyaloglások után. Íme tehát az új kedvencem, a lentebb látható Francesinha! :-)

A jó kis lakoma után visszamentünk a szállásra és milyen jó, hogy a szobánkban saját tévé is volt, mert éppen akkor ment a US Open (aki nem tudná, nagy tenisz rajongó vagyok), ráadásul a kedvencem, Rafael Nadal játszott egy nagyon izgalmas meccset Dominic Thiemmel! Természetesen muszáj volt végignéznem és szerencsére Rafa nyert, de emiatt nem mondhatnám, hogy túl sokat pihentem ezen az éjszakán sem. Előző éjjel a kamionoktól nem aludtam, most a tenisz miatt, vajon másnap mi vár még rám? :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr7814514110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása