El Camino zarándokút - egy magyar zarándok útjai

Andrea az El Caminón

El Camino 18. nap: Sahagún - El Burgo Ranero (18,5 km)

2011. december 26. - Andrea az El Caminón

Belassulás és befordulás után rácsodálkoztunk a kétoldalas feszületre. Délután sörözés salsával, este vacsora vörösborral és végre előkerült Fabrice és Enrique is!

8.20-kor indultunk, ma sem terveztünk túl hosszú utat. Nem tudom, hogy mi lehetett az oka, de az utóbbi néhány napban valahogy belassultunk. Talán a monoton, sík terep vagy a látnivalóban szegény táj miatt, mindenesetre eléggé fáradtak voltunk. Pedig az út most is kifejezetten könnyű és kellemes volt, sokáig árnyas fasor mentén haladtunk.

Néhány napja megfordult a fejemben, hogy túl vagyunk az út felén, kevesebb van már előttünk mint mögöttünk és nemsokára vége lesz, de én még nagyon nem akartam, hogy így legyen!!! Nem értem, hogy miért tartják sokan a Mesetát az El Camino legkeményebb szakaszának, mert szerintem itt lehet a legjobban befelé fordulni és elmélkedni, az út pedig kimondottan könnyű. Ennek ugyan némileg ellentmond, hogy mi is pont itt lassultunk be, de ettől függetlenül én élveztem ezt a részt is. 

Az első faluig egyhangúan gyalogoltunk, majd a szokásos café con leche és reggeli következett. Itt volt a francia "see you later, alligator" pasi is és volt már foga! Kiderült ugyanis, hogy még az út elején az első néhány műfoga felmondta a szolgálatot, de előző este éppen Emilio barátunk ragasztotta vissza neki Loctite ragasztóval. Csak emlegetni kellett és hamarosan megjelent Emilio is a bárnál, aki megint hangos hahotázással üdvözölt minket. Sajnos még mindig Enrique nélkül érkezett.

Elindultunk és továbbra is csöndesen, befelé figyelve gyalogoltunk. A nap megint hétágra tűzött.

A következő település határában egy kétoldalas feszület fogadta a vándorokat. Spanyolországban, legalábbis az északi részén megszokott látvány a feszület mindkét oldalán való ábrázolás. Az egyik oldalon természetesen a keresztre feszített Krisztus, a másikon pedig Szűz Mária vagy más vallási személyiség található. Megpróbáltam lefotózni elölről...

... és hátulról is ...

...de a nap éppen szemből sütött, így kissé sziluett-szerű lett a kép.

Kb. fél 2-re értünk El Burgo Raneróba, ahol volt még hely a municipal szálláson, aminek nagyon örültünk, mert donativós volt. Természetesen mindenhol adtunk adományt, de ekkorra a pénzünk már igencsak fogyóban volt.

A becsekkolásnál megütötte a fülemet az ungria szó. Néhány fiatal várakozott mögöttünk, közöttük egy hosszú hajú lány is, akik angolul meg vegyesen más nyelveken társalogtak. Először azt hittük, hogy rólunk beszélnek, de később kiderült, hogy nem.

A hosszú hajú lánnyal egy szobába kerültünk, de csak egy hellót köszönt nekünk, többet nem is beszélt, így nem tudtuk meg a nemzetiségét, nekem azonban gyanús volt.

Így nézett ki a konyha.

Fürdés és mosás után kiültünk egy kicsit az albergue előtti padra. Az egyik padon a hosszú hajú lány ült és én nem bírtam megállni, hogy meg ne kérdezzem tőle, hogy "te magyar vagy?" A legnagyobb természetességgel válaszolta, hogy igen, amin én teljesen ledöbbentem. Nem értettem, hogy ha én nem kérdezek rá, akkor titokban tartotta volna a nemzetiségét? Nyilván hallhatta a becsekkolásnál, hogy magyarok vagyunk, hiszen 1 méterre állt tőlünk, de nem akart beszélgetni velünk, pedig egyedül volt. Amúgy kedves lány volt, Lénának hívták és kiderült, hogy indulás előtt még emailt is váltottunk, amikor útitársat kerestünk. Ennek tükrében még inkább furcsa volt, hogy miért nem szólt hozzánk, én a helyében nem bírtam volna ki, de hát nem vagyunk egyformák. No comment.

Nem sokáig tudtam azonban hüledezni, mert az utca túloldaláról egy rég nem látott ismerős közeledett felénk széles vigyorral! Nem, nem Enrique volt, hanem... Fabrice! Éppen 1 hete vasárnapra beszéltük meg vele a főzős randit, ahol ugyebár nem álltunk meg, hanem tovább mentünk, azóta nem láttuk. (Éppúgy, mint Enriquét...) Volt nagy öröm és számonkérés! :-) Ezután áthívott minket az utca túloldalán lévő egyik bár teraszára.

Az asztalnál ott ült Fabrice egyik honfitársa Patrick is, akinek később még fontos szerep jutott. Söröztünk és kávéztunk, jókat röhögtünk és nagyon jól éreztük magunkat. Egyszer csak Fabrice elővette az MP3 (vagy MP4 vagy mittudomén hányas) lejátszóját, előkeresett egy salsa számot, az egyik fülhallgatót bedugta Kriszti fülébe, a másikat a sajátjába és felkérte Krisztit táncolni! :-) 

Nagyon vicces volt, ahogy fényes nappal, látszólag zene nélkül (hiszen csak ők hallhatták a fülhallgatón) a bár teraszán túraöltözetben salsát jártak. De nagyon jól csinálták! A hangulatról mindent elárul az alábbi kép. :-)

Meghívtak estére vacsorára, így már biztosak voltunk benne, hogy azon az estén nem fogunk éhezni. :-) Ahogy ott üldögéltünk a bárban, egyszer csak kit láttunk?! Igen, igen! Enrique jött Emilio barátunkkal! Szegénynek annyira piros volt a szeme és teljesen kivolt, mert ma 35 km-t jött, márpedig ő nem szokott ennyiket menni. Szerintem Emilio mondta neki, hogy ma El Burgo Raneróig jövünk és ezért csúszott be idáig. Sajnos már nem volt hely nálunk, így ők a mellettünk lévő bárban, kb. 20 méterrel arrébb ültek le. Mi még vihorásztunk egy kicsit Fabricékkal, majd elbúcsúztunk tőlük, de előtte még elkérte az elérhetőségeinket, hogy most már ne tudjon elveszíteni minket. :-) Elmentünk a kisboltba, ahol megint összefutottunk Enriquével. Amíg Kriszti vásárolt, mi ketten megálltunk a bolt közepén és vagy 20 percen keresztül csak beszélgettünk. Megszűnt körülöttünk a világ, csak egymásra figyeltünk és nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevetgéltünk. Mivel mindig angolul beszéltünk és egyikünk sem beszélte tökéletesen a nyelvet, így mondta nekem, hogy nem találja a szavakat, mert ivott egy kis vörösbort. Erre mondtam neki, hogy én józanul sem találom a szavakat, de most én is ittam két pohár sört, így tehát megint teljesen egy szinten voltunk. :-) Aztán még sok mindenről beszélgettünk, ott a bolt közepén... [...] Mit mondjak, nagyon jól éreztem magam! Aztán elbúcsúztunk. Levezetésnek még leültünk egy kicsit egy téren.

Fabrice eljött értünk az alberguébe és fél 8-kor vele együtt átmentünk az étterembe, ahol már Patrick is várt bennünket. A rendelésnél rájuk bíztuk magunkat, mert a spanyolok képtelenek voltak kiírni az étlapra angolul is a kaja neveket, Fabrice viszont beszélt spanyolul. Annyit kértünk csupán, hogy jó sok hús legyen, mert már ki voltunk éhezve rá. Előételnek vegyes salátát, vékonyra szeletelt füstölt sonkát, sajtot és mézédes sárgadinnyét kaptunk, főételnek steak volt sült krumplival, majd desszertnek piskóta csokiöntettel következett. Degeszre ettük magunkat! Mindehhez nagyon finom spanyol vörösbort ittunk és rengeteget röhögtünk, nagyon jól éreztük magunkat.

Vacsora után megbeszéltük, hogy reggel együtt indulunk útnak és 7-kor találkozunk a bárnál.. Kifelé jövet még megölelgettük ezt a kis zarándok szobrot, aztán mindannyian hazamentünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mundicamino.blog.hu/api/trackback/id/tr563497353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása