Az első nap macskafogóval indult, majd betanultunk, és megtörtént az első búcsú is.

Reggel korán keltünk, mert ma volt a betanulós napunk. Az előző három hospitalera - Lívia, Marianna és Marcsi - megmutatta a napi teendőket, átadták az albergue működtetéséhez szükséges információkat. Kristóf már valamivel gyakorlottabb volt, mert ő tegnap reggel érkezett, így már nagyjából tudta a napi rutint, de Mártival még meg kellett tanulnunk a főbb teendőket. A reggeli szent kávézás közben már hallottuk, ahogy a korán induló zarándokok elköszöntek egymástól. Buen camino, buen camino! - hallottuk egymás után. Lementünk az udvarra és mi is elbúcsúztunk az éppen indulóktól. Addig nem tudtuk mindenhol elkezdeni a takarítást, amíg a szobákban akár csak egy ember is tartózkodott, mert nem akartuk zavarni, de a zarándokok többsége fél 8 körül már elhagyta a szállást. Felvettük a védőfelszerelést, gumikesztyűt húztunk és előkészítettük a tisztítószereket.

Sokat dolgoztunk, mert előző nap egy 16 tagú mexikói csoport töltötte meg a legnagyobb szobát és a többiben is szép számmal voltak. Lehúztuk a lepedőket, a párnahuzatokat, kisöpörtünk, ahol járólap volt ott felmostunk, a fürdőket, wc-ket is fertőtlenítettük, kitakarítottuk, a lenti konyhát is rendbe tettük, az udvaron a járdákat felsöpörtük, szóval nem unatkoztunk. Mindezzel kész kellett lenni fél 10-re, mert az atya akkor jött át hozzánk reggelizni. Ez később is így volt, tehát a délelőtti rutin eszerint alakult: reggel 7 - fél 8 körül elkezdtünk takarítani, majd egyikünk (többnyire én) 9-kor felment a privát rezidenciára reggelit készíteni, fél 10-kor asztalhoz ültünk, 10 óra körül befejeztük a reggelit, utána a fenti konyha rendbe tétele, mosogatás következett, egy kis pihenő és 11-kor már nyitottuk is a kaput, hogy a zarándokokat fogadni tudjuk.

A takarítás alatt még egy fontos esemény történt. Úgy alakult, hogy néhány hete az alberguébe költözött egy anyacica, aki itt hozta világra 5 kiscicáját. Később az apa macska is megjelent, különösen akkor, ha éhes volt, így már 7 cica ugrabugrált a szálláson. Nagyon aranyosak voltak a kiscicák, de arra is gondolni kellett, hogy hamarosan felnőnek és nem szerencsés ennyi macskát a szálláson tartani. Nos, Kristóf, a macskák réme, örömmel vállalta, hogy befogja a kölyköket és megszabadítja az alberguét az éhes cicák nyávogásától. Több módszert is kieszelt erre, úgymint az ipari mosógép forgódobja, éles kés vagy olló, meg egyéb kíméletes eszközök, de mi tudtuk, hogy Kristóf amúgy jólelkű fiú.... :-) Készített is egy csapdát dobozból, hogy átadja a kiscicákat az egyik helyi spanyol pacáknak, aki vállalta az elszállításukat. A cicák bele is sétáltak a dobozba, ahol jóízűen befalatozták a csalinak kínált finomságokat, rájuk is csukódott a papírdoboz Kristóf által kreált, madzagon rángatott ajtaja, de aztán amint felemelte a dobozt, a pici kis nyíláson mind az 5 cica huss, egy szempillantás alatt kiugrott, szó szerint, mint a macska. :-) Becsmérlően mérték végig Kristófot és sértődötten nyalogatták bundájukat, de megmenekültek, mert a spanyol pasi megunta a várakozást és ott hagyta őket nekünk. :-)

Ma még hatan voltunk hospitalerók, de másnaptól már mindent nekünk, az új teamnek kellett megoldanunk. Marcsi elmagyarázta, hogyan kell regisztrálni a nálunk megszálló zarándokokat. Abban már korábban megegyeztünk, hogy hármunk közül én fogok főzni, mert sem Kristóf sem Márti nem nagyon művelte eddig, én viszont szeretek és szerintem nagyon jól is főzök! :-) Éppen ezért, amíg a többiek megnyitották a kaput és elkezdték a zarándokfogadást, addig Líviával ketten elmentünk a negyed órányira lévő szupermarketbe bevásárolni. Volt egy jó masszív gurulós bevásárlókocsink, így nem kellett a hosszú úton cipekedünk. Lívia a boltban megmutatta mit hol találok, hogyan kell a hentesnél sorszámot húzni, melyik sonkát szereti az atya, szóval szépen együtt bevásároltunk. A diszkont mellett egy kínai bolt is nyitott, ahol az égvilágon mindent árultak! Mint rendesen. :-) Lívia egyébként kiválóan beszélt spanyolul, nagy segítség volt a jelenléte, mert gyakorlatilag ő fordított mindent Don Manuel és a magyarok között. Mi lesz velünk nélküle? Hármunk közül ugyanis csak Márti tanult spanyolt a suliban, az én 2 hónapos Duolingós próbálkozásom meg csak arra volt elég, hogy az adott pillanatban összekeverjem a perro és a pollo szavakat, ami ugyebár nem mindegy, főleg, ha étkezésről van szó. (perro - kutya, pollo - csirke) :-) Akkor sem jártam sokkal jobban, amikor a pato és gato szavakat csereberéltem (pato - kacsa, gato - macska), szóval a spanyolt még gyakorolnom kell.... Úristen, csak a hentesnél nehogy majd kutyát kérjek! :-)

Ahogy bandukoltunk vissza az alberguébe, a kapuban érdekes látvány fogadott. Na nem a kis táblácskára gondolok, amit Don Manuel kérésére ferdén kellett kilógatnunk a bejárathoz, hogy a zarándokoknak jobban feltűnjön, bár kétségtelen, hogy ez egész jó marketing fogás az atyától. Sokkal inkább meglepett az, hogy Márti és Kristóf az atya irodájának ablaka alatt a falhoz támaszkodva nyomkodták az okostelefonjaikat. Mi történt? Kiderült, hogy elromlott a zarándokok részére fenntartott számítógép és már napok óta nem volt internet a szálláson, a szerelő meg majd valamikor érkezik, amolyan spanyolos tempóban. Egyedül csak Don Manuelnél volt net és az onnan elérhető wifi jelet próbálták befogni társaim. Később ezt tökélyre fejlesztettük és már kívülről tudtuk, hogy melyik 5 méter sugarú körben volt elérhető a jel és onnan neteztünk, amikor volt egy kis szabadidőnk. A hazafelé történő kommunikáció így egy kicsit nehézkesnek bizonyult, de a végén már  egész jól megszoktuk. Erről majd még később írok részletesen is.... :-)

Amikor beléptünk a szállásra, a többiek örömhírrel fogadtak, miszerint érkezett egy magyar zarándoknő, aki már olvasta a blogomat és nagyon örült, hogy személyesen is találkozhat majd velem! :-) Hű, erre nem számítottam! Magdit később meginvitálta az atya a közös vacsoránkra is. Aztán még egy magyar fiú is érkezett, majd sorra jöttek a különböző nemzetiségű zarándokok. Délutánra már elég sokan voltak, kezdték belakni az alberguét. Este 8-kor volt a mise az utcában lévő szép templomban, ahol Don Manuel celebrálta a szertartást és mi hospitalerák is részt vettünk. A mise után 9 órakor az alberguében lévő kis kápolnában esti ima és oratorio (beszélgetés) következett. Erről majd részletesen írok egy következő bejegyzésben, mert nagyon szép, meghitt szertartásról van szó. Most csak annyit röviden, hogy a mai oratorión Lívia segédkezett Don Manuelnek a tolmácsolással. Azt, hogy spanyolul anyanyelvi szinten pörgött a nyelve már hallottuk, de hogy angolul is kiválóan beszélt, azt itt a kápolnában tapasztaltam meg. Nagy kérdés volt számunkra, hogy vajon hogyan oldjuk meg a tolmácsolást az elkövetkező napokban, de erről majd később... Még annyit mindenképp fontosnak tartok bemutatni, hogy a kápolnában lévő oltárra a kalocsai mintás oltárterítőt Marianna készítette az atya nagy örömére és a magyarok büszkeségére!

A vacsora ismét jó hangulatban telt. Magdinak nagyon szép beszédet mondott az atya és jó utat kívánt neki.

Vacsora után még egy kicsit beszélgettünk, aztán 11 órakörül búcsúztunk Líviától, mert az ő repülője másnap reggel indult.

Jó utat Lívia, jó éjszakát zarándokok!