Végre napsütés! Reggel hideg és szél, de legalább jó tempóban tudtunk haladni. Lassan hű társunkká válik az N-630-as országút... 

Reggel 8 órakor léptünk ki a szállásunk kapuján. Az asztalkáról eltűnt a műanyag dobozban elhelyezett paradicsomsalátánk, melyet még este tettünk le jó szándékkal, hátha valaki örül majd neki. Reméljük így történt. Végre esőmentes napra ébredtünk! 8 órakor még éppen csak világosodott, de már az is jó előjelnek tűnt, hogy nem esett az eső, viszont nagyon hideg volt a reggel. Mindössze 6°C-ot mutatott a telefonom kijelzője, szóval dideregtünk egy kicsit. Jó, jó, ne legyünk telhetetlenek, mindent nem lehet egyszerre! Egyelőre örüljünk, hogy nem esik. 

Átmentünk a szomszédos téren a szemközti bárba reggelizni, mert erre ma már nem lesz lehetőségünk, hiszen útközben semmilyen települést nem érintünk. A caminós csoportokban megint jöttek figyelmeztetések, hogy az áradások miatt inkább az országút mellett közlekedjünk, az biztonságosabb, mint az eredeti útvonal. Néhány fotót láthattok az 5. napi posztnál arról, hogy milyen állapotok uralkodtak arrafelé... Amikor kiléptünk a bárból, nagyon fújt a szél és annyira fáztunk, hogy inkább felvettük az esőponcsót is a szél ellen. Később még fokoztam a látványt, poncsó és túrakalap. Mit mondjak, szépen néztem ki benne... :-)

Az N-630 jelzésű országút szerencsére nem volt forgalmas, így jól tudtunk az út szélén haladni. Jólesett már a tempós gyaloglás, az esőben és sárban eddig csak lassan botorkáltunk. Az út melletti vízelvezető árokban magasan állt a víz, mint ahogy sok mezőn is belvízzel kellett megküzdeniük a gazdáknak. A kisebb dombocskákkal tagolt táj üde zöld színben pompázott, az égen bárányfelhők úsztak és végre sütött a nap! Ettől a hangulatunk is sokkal jobb lett, bár szegény Rózsának egyre jobban fájt a torka és elkezdett köhögni is...   

Idilli tájon vezetett az utunk, néhol marhák legelésztek a domboldalon, máskor meg egy régi római híd mellett haladtunk el, az út pedig folyamatosan kanyargott a dombokon keresztül, egyáltalán nem volt unalmas a táj. 11 óra körül már mindkettőnknek nagyon kellett pisilni és ugyebár ezen a napon nem érintettünk települést, ezért a természet lágy ölén kellett ezt a problémát megoldanunk. Addigra már kicsit melegedett az idő, így levettük az esővédő poncsókat, aztán kerestünk egy alkalmas helyet. Nem volt ám túl egyszerű dolog az országút mellett, de végül sikerült, szerencsére tényleg nagyon ritkán járt arra autó. Ha már megálltunk, akkor ettünk egy falatot, hogy legyen energiánk a további gyalogláshoz. Még mindig cipeltem magammal azt a banánt, amit még az 1. nap végén Guillenában vettem, de volt még a 10 db-os kiszerelésű croissantból is. Ahova nyúltam a hátizsákomban, szinte minden zsebében volt valami agyonlapított péksüti. Nem baj, az most pont jól jön, végül is az ilyen alkalmakra vásároltam.

Pár kilométerrel Fuente de Cantos előtt egy sertéshizlalda előtt mentük el, de meglepetésemre nem is volt túl büdös, pedig máshol iszonyú szagot tudnak produkálni. Itt most békésen dagonyáztak a disznók a mély sárban, hogy fene a gusztusukat... :-) 

Fél 2 körül érkeztünk Fuente de Cantos határához, ahol egyből bevágódtunk a benzinkút melletti bárba. Itt egy kicsit átmelegedtünk és pihentünk, hiszen a reggeli indulásunk óta nem ültünk még le sehol. Úgy tűnt, hogy a Vía de la Platán el kellett engednünk azt a bevált gyakorlatot, miszerint 2-3 óránként érdemes megállni egy kicsit pihenni, leülni, zoknit levenni, hogy ne nedvesedjen át túlságosan és ezzel is előzzük meg a vízhólyag kialakulásának lehetőségét. Itt erre egyszerűen nem volt lehetőség, különösen az esős napokon, lásd a 2. és 4. etapokat..

Ezen a településen nem volt semmilyen albergue, ezért a gronze.com oldalon feltüntetett szállások közül válogattunk és így esett a választásunk a legjobb értékelésekkel rendelkező és még megfizethető La Fábrica hotelre, amely természetesen a város másik végén helyezkedett el. Addigra Rózsa már elég vacakul volt, ezért útközben benéztünk egy másik helyre is, de a Casa Vicenta nem volt túl bizalomgerjesztő és az értékelései is elég rosszak voltak, tehát elindultunk megkeresni a lefoglalt szállásunkat. Nem is csalódtunk, a La Fábrica nagyon színvonalas, patinás szállodának bizonyult. Az épületet magát egyébként egy régi gabonafeldolgozó gyárból alakították át szállodának, ezt a recepciós mesélte el nekem. A belső teret több helyen antik szerszámok, gépek és eszközök díszítették, melyek békésen megfértek az épület új funkciójával.

Kényelmes, tiszta szobát kaptunk saját fürdőszobával és még fűtés is volt! :-) Délután pihentünk egy kicsit. Rózsa lefeküdt aludni, én írtam a naplómat, előtte azonban lementem a recepcióra és kértem még egy plusz takarót Rózsának, mert nagyon fázott, pedig ment a fűtés. Nem jó előjelek... A recepciónál éppen két zarándok intézte a regisztrációt. Később kiderült, hogy pont azzal a két brit fiúval találkoztam, akik combközépig érő megáradt folyón átgázolva jöttek az eredeti úton, erről videókat is láttunk. Elképesztő volt! Persze most is papucsban, szandálban és rövidnadrágban érkeztek, a bakancsuk a hátizsákra akasztva lógott, szóval valószínűleg most is a rendes nyomvonalon gázoltak át, minden elismerésem nekik. Négyen indultak el Nagy-Britanniából, de a másik két srác hazautazott a rossz időjárás és az árvíz miatt.

A szálloda éttermében még érkezésünk után ettünk egy gyors menüt, mert forró levesre vágytunk. Kaptunk valami tésztalevest, ami nem nézett ki ugyan túl ígéretesen, de legalább meleg volt. A délutáni pihenő után elindultunk felfedezni a várost és főképp kerestünk egy gyógyszertárat. Az egyik szép kis téren egymással szemközt állt a városháza és a templom, a tér közepén meg egy kőkereszt. Az épületeket többnyire fehér színűre festették, mint ahogy Extremadura tartományban oly sok helyen a nyári forróság miatt.  

Néhány lépéssel távolabb egy hófehér szobormúzeumot láttunk, melynek szomszédságában a mezítlábas karmeliták zárdája magasodott vörös téglákkal épült robusztus falival.

A közelben megtaláltuk a patikát is, ahol Rózsa vett magának valamilyen gyógyszert a megfázására, én pedig egy Compeed stiftet és egy Compeed vízhólyagtapasz csomagot. Szerencsére még nem volt vízhólyag a lábamon, de az előző napok esői miatt teljesen felázott a talpam és egy helyen kicsit érzékenyebbé vált a bőr. A stift azért jó, mert a gyanús területeken alkalmazva meg lehet akadályozni a vízhólyag kialakulását. Rózsának már volt ilyen, nála láttam először és gondoltam, hogy nekem is hasznos lesz majd. Az volt. Visszasétáltunk a szállásunkra, majd este is lementünk vacsorázni, ha már ott volt az étterem a házon belül. 

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)