Szakadó eső, süvítő szél, némi eltévelyedés, de haladunk tovább. The business is business.

Reggel fél 8-kor még koromsötét volt, amikor átmentünk abba a bárba reggelizni, ahol előző nap regisztrálni kellett a szállásra. Akkor még azt mondták a pincér lányok, hogy reggel 7-től már nyitva lesznek, ehhez képest fél 8-kor még zárva volt a bár. Már többen is várakoztunk előtte, hiszen a környéken semmilyen bolt nem volt nyitva és a következő 11,6 km-en nem is fogunk települést érinteni, szóval nem maradt más megoldás, mint türelmesen várni. Jól tettük, mert 10 perc múlva megérkezett az álmos kiszolgáló pacák és kinyitotta az üzletet. Megkaptuk a szokásos café con lechét és a finom sajtos-sonkás tostadát, ezután útnak indultunk. 

Időközben kivilágosodott és az alberguéből sorra érkeztek a többiek, köztük Lorriane is Londonból, aki az egyik kezében mindig egy kisebb tornazsákot cipelt. Nem lehetett valami kényelmes így közlekednie, de láthatóan őt ez nem zavarta. Készítettünk néhány fotót az utca végén, majd elindultunk. Pár perc múlva elkezdett szemerkélni az eső. Rutinosan már az alberguében felhúztuk a hátizsákokra az esővédőket, ami a szemerkélő eső ellen még talán elegendő védelmet nyújt a holmiknak, nagyobb eső esetén azonban mit sem ér.

A kövekkel leszórt földút folyamatosan emelkedett, de nem volt vészesen meredek, ellenben teljesen felázott a napok óta tartó esőzések miatt. Állandóan kerülgetnünk kellett a pocsolyákat, de azért tudtunk haladni rajta. 

Egy idő után azonban még jobban nekieredt az eső, ekkor már fel kellett vennünk a poncsót is. Hát ennek sosem lesz már vége? A birkákat láthatóan most sem zavarta az eső, bennünket már annál inkább. Majdnem két hete voltunk már úton és alig volt esőmentes napunk a Vía de la Platán, ami köztudottan Spanyolország legszárazabb és legforróbb vidékein halad keresztül... 

Egy óra múlva már megint előre-hátra lötyögött a víz a cipőmben, a vizes gatyaszár a lábamhoz tapadt, vacogtam. Csak mint rendesen, már kezdtem hozzászokni... Valamikor 11 óra előtt megpillantottuk Cáceres városát, de korai volt az örömünk, mert elvétettük az utat.

Egy ideig a nyilakat követtük, aztán észrevettük, hogy a mapy.cz applikáció útvonalától eltértünk, de visszafordulni nem akartunk, hiszen láttuk magunk előtt a várost. Végül a google map segítségével haladtunk tovább, de akkor már egy árva sárga kagylót vagy nyilat nem sikerült felfedeznünk. Mindenesetre jó sokat gyalogoltunk a külvárosban, majd átázva, átfagyva az első bárba beültünk. 

Jó sokat ücsörögtünk a bárban, kicsit megszáradtunk - már amennyire lehetett - aztán továbbindultunk a még mindig szakadó esőben. Nem is gondoltam, hogy Cáceres ekkora nagy város! Volt itt minden, kórház, szupermarketek, piac, üzletek, de mi csak át akartunk jutni a város túloldalára és haladni tovább. Szívem szerint kikerültem volna az óvárost, mert egy jó nagy domb tetejére épült, de végre láleltünk a sárga nyílra és kagylóra, ami felfelé mutatott. Azt nem mertük megkockáztatni, hogy megint elvétsük az irányt, így duzzogva, de megmásztuk a dombot és felcaplattunk az óvárosba.

Azt hittem, hogy az eső majd csendesedik, ehelyett még jobban rázendített és ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Egy régi épület előterében húztuk meg magunkat (talán valami múzeum lehetett), amíg csendesedett egy kicsit, itt készítette Rózsa az alább videót. Alattunk, felettünk, mindenhol hömpölyög a víz...

Egyébként Cáceres óvárosa a Világörökség része, melyet érdemes megnézni vagy egy kicsit több időt szánni rá, de nekünk abban az állapotunkban ehhez egyáltalán nem volt kedvünk, így amint csendesedett egy kicsit az eső, elindultunk. A dombról most már lefelé vezetett az út, de a csúszós köveken nem is volt annyira egyszerű gyalogolni. Nagyon kellett figyelnünk minden lépésnél, nehogy elvágódjunk. Hamarosan leértünk az óvárosból, miközben elállt az eső és kisütött a nap! Végre! Mondanom sem kell, hogy itt is egy hatalmas Plaza de Toros, vagyis egy bikaviadal aréna mellett gyalogoltunk el.

Innen már egyértelműek voltak a jelzések és nagyon figyeltünk, hogy ne tévesszük megint szem elől azokat. Átmentünk egy felüljárón, ahonnan mindkét irányban készítettem egy-egy fotót. Látszik, ahogy a város felett még összefüggő szürke felhőtakaró hömpölyög, de a másik irányból már tisztul az ég. Mi éppen arrafelé tartottunk, szerencsére. 

A jeleket követve gyalogoltunk, nagyon szép helyeken jártunk, de rettenetesen fújt a szél! Valószínűleg ez a szél fújta el az esőfelhőket is, tehát akár hálásak is lehettünk volna, de azért nem volt kellemes ez sem. Vagy eső, vagy szél, valami kihívást mindig kaptunk. Ráadásul akármennyire is figyeltük és követtük a jeleket, a mapy app megint másfelé mutatta az utat, de azzal már nem is foglalkoztunk. Lehet, hogy új útvonalat jelöltek ki és a mapy nem frissült, nem tudom, mindenesetre mi a nyilakat követtük tovább. 

Időnként még gomolyfelhők gyülekeztek az égen, de szerencsére az erős szélben esélyük sem volt kibontakozni. Csak nekünk kellett kibírni a süvítő fuvallatot. 

Különösen akkor süvített vadul a szél, amikor elhagytuk a fás, ligetes részeket és a nyílt terepen akadálytalanul fújhatott kedvére. Kapucnit is húztam a fejemre, hogy a füleimet megvédjem, de Rózsa is beöltözött, ahogy csak tudott. Mit mondjak, gyönyörűen néztünk ki... :-) Arra felhívnám a figyelmet, hogy nem sok árnyékot lehet ezen a tájékon lelni, tehát ha valaki erre az útra készül, akkor mindenképp gondoskodjon megfelelő fejfedőről. 

Háromnegyed 5 körül érkeztünk Casar de Cáceres településre. Egy  fából készült lugas-szerű állványzat alatt vonultunk be a városba egészen az alberguéig, ahol találkoztunk spanyol barátosnéinkkal, Mercivel és Elenával. 

A két spanyol peregrina azt állította, hogy az albergue pocsék, koszos és dohos, ők inkább kivettek egy szobát az emeleti panzióban és nekünk is ezt tanácsolták. Nem sokat vacakoltunk, megkérdeztük a hospitalero-pincér pacákot, aki azt válaszolta, hogy van még szobájuk, így mi is kivettünk egyet és kényelembe helyeztük magunkat. Estére a folyosón lévő összes szoba elkelt, mindet zarándokok vették ki, ez talán elmond valamit az albergue minőségéről... Később még bizniszeltünk valamicskét Mercivel és Elenával, de ezt majd legközelebb mesélem el, úgyis a következő nap nyer értelmet az üzlet... :-)

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)