Kalandos utazásunk és háromórányi alvás után végre gyalogolunk! Egy kis útmutató a kagylók összefutó és szétágazó sugarairól és a jelzések használatáról. 

Nem sokkal éjfél előtt aludtam el és hajnal 2:40-kor szólalt meg a telefonom ébresztője. Alig három órát sikerült aludnom, de úgy voltam vele, hogy majd alszom tovább a buszon. Gyors fogmosás, öltözködés és pakolás után 3:25-kor léptünk ki a hostel kapuján és egyből a buszpályaudvarhoz igyekeztünk. Kár volt a sietség, mert 5 perc alatt odaértünk, a busz pedig egy kicsit késett, de még így is hajnali 4 óra előtt buszra szálltunk és végre elindulhattunk Oviedo felé. A busz félig üresen érkezett, az utasok mindegyike békésen szunyókált, az ülések pedig hátradöntve várták, hogy mi is csatlakozzunk a hétalvók táborához. Hamar elaludtunk. Néha félálomban kinyitottam a szemem, de gyorsan be is csuktam, mert olyan gyorsan száguldottunk, hogy inkább nem akartam látni. Reggel 6 órakor gördültünk be Oviedo buszpályaudvarára. Na végre, itt vagyunk! :-) 

Kint még teljesen sötét volt, de a pályaudvar kávézójában már égtek a lámpák. A kora reggeli idő ellenére szerencsére már nyitva tartottak, így rögtön benyitottunk és letelepedtünk egy asztalhoz, majd elfogyasztottuk az első café con leche adagunkat. Rendezgettük papírjainkat, összegyűjtöttük a kidobandó jegyeket, számlákat, szóval egy idő után úgy nézett ki az asztalunk, mint egy zsibvásár. A kávéhoz kapott kis kekszen kívül mást nem ettünk, a reggelihez túl korán volt még, de így is sikerült egy teljes órát eltöltöttünk itt. Amikor kiléptünk az ajtón, addigra legalább kivilágosodott már, elindultunk hát a katedrális felé, mert mindenképp a nulla ponttól akartuk kezdeni a gyaloglást, na meg persze a katedrális is látni szerettük volna.

A város még éppen csak ébredezett, rajtunk kívül alig jártak arrafelé. Egy sétálóutcán át bandukoltunk a Google navigáció segítségével. Útközben elhaladtunk a Jézus Szíve templom előtt, amely két modern építésű ház között állt méltóságteljesen.

Még néhány perc séta és már ott is találtuk magunkat a Plaza de la Catedralnál, ahol a tér egyik szegletében álló La Regenta szobránál kattintottunk néhány fotót.

Ezután maga a katedrális következett, már ami a fotózást illeti, mert a kora reggeli idő miatt sajnos zárva volt. A korai időszaknak azonban annyi előnye volt, hogy a téren és a katedrális környékén nem nyüzsögtek az emberek, lehetett turisták nélküli fényképeket is készíteni. Nyáron egyébként a katedrális 10 órakor nyit és ha minden igaz, akkor itt lehet credenciált is kiváltani, sőt pecsételni is. Mi már levélben megkértük a zarándokútlevelet, tehát nem kellett várnunk a nyitásra, bár egy kicsit sajnálom, hogy nem láthattam belülről is. 

Ha a főkapuval szemben állunk, akkor a bal kéz felé eső kis utcán kell elindulni a Camino Primitivo útján. Az első kagyló jel is itt van a katedrális előtt a tér kövezetébe rögzítve, de egy útjelző tábla is mutatja az irányt az egyik kandeláber mellett. A tábla szerint egyenesen haladva a Camino Norte felé mehetünk, a Camino Primitivóhoz azonban már rögtön az első saroknál, a sárga háznál balra kell fordulni a Calle Schulzt felé. Ezután kb. 70 méterre jobbra a Calle de San Juan, majd így tovább... Innen aztán nagyon kell figyelni a városból kifelé vezető úton, mert többnyire a földbe épített kagyló jelek mutatják az irányt és előfordulhat, hogy éppen egy ott parkoló autó eltakarja. Ha megakadsz vagy elvétetted az irányt a városból kifelé, ne ess kétségbe, hanem írd be a Google útvonaltervezőjébe, hogy Primera Etapa Camino Primitivo és oda fog navigálni, ahonnan már jól lehet tájékozódni és már útjelző kövek mutatják az irányt. Oviedo elég nagy város, tehát hozzávetőleg egy órát kell rászánni, mire kijutsz a városból. Feltéve, ha útközben nem maradozol le mindenfélét fotózni, mert látnivalóból van bőven!

8 órakor indultunk el a katedrális elől, de mindig akadt valami téma, ami néhány percre megállásra késztetett bennünket. Oviedo köztereit több száz városi szobor díszíti, többek között Woody Allen szobra is, hiszen itt forgatták egyik kedvenc filmem, az általa rendezett Vicky, Cristina, Barcelona című film néhány jelenetét is. Nekünk most nem volt időnk ezeket felfedezni csak azok közül kattintottunk néhányat, amelyek az utunkba kerültek, mint például az alábbiak.

A városban már érezni lehetett a reggeli nyüzsgés kezdetét, péntek lévén többen munkába igyekeztek vagy egyszerűen csak lementek a boltba vásárolni. A helyiek mellett azonban már feltűntek a zarándokok is, többek között két magyar peregrina, akik a Camino Nortéról kanyarodtak le a Primitivóra és így folytatták útjukat, róluk még lesz szó.

A katedrálistól indulva pontosan egy óra múlva értünk egy vasúti felüljáróhoz, melyen átkelve nagyjából magunk mögött tudhattuk a várost. Itt még a kukásautó is a caminóról szólt... :-)

Még néhány perc séta és el is érkeztünk egy körforgalomhoz, ahol egy cuki zarándokszobrot állítottak II. Alfonz király tiszteletére. Innen már útjelző kövek segítenek a tájékozódásban és csak néhány lépés az első eligazító térkép, amely a Google szerinti Primera Etapa  helye. Mielőtt továbbindultunk volna, az egyik padra lehuppantam és reggeli gyanánt megettem az otthonról hozott utolsó szendvicsemet is. Itt kell megjegyeznem egy fontos tájékozódási segítséget. Asztúriában a földbe rögzített rézkagylók és az útjelző kövekre festett kagylók összefutó szára mutatja a helyes irányt. Mindig arra kell menni, amerre a kagyló szétágazó sugarai összegyűlnek. Ezeket a kagylókat szándékosan úgy forgatták, hogy ezzel a módszerrel is segítsék a zarándokokat, azonban ez nem vonatkozik az egyéb kihelyezett fémtáblákra vagy más festett táblákra, mert ott tapasztalataim szerint összevissza állnak a kagylók, azokon leginkább a nyíl mutatja a helyes irányt. Jól látható a lenti második képen, hogy a kőre festett sárga nyíl irányába futnak össze a kagyló sugarai is. Ez akkor lesz nagyon hasznos, amikor nem lesz más segédeszköz (nyíl vagy felirat) csak maga a kagyló. Ez persze csak Asztúrián belül van így, ahogy átlépünk Galiciába, ott már más a helyzet, de az még odébb van.

Fél 10-kor elindultunk végre és magunk mögött hagytuk a várost. Hamarosan enyhén emelkedni kezdett az út és immár felülről tekintettünk vissza Oviedo városára. Egy darabig aszfaltúton haladtunk, majd eltávolodva az országúttól szűkebb gyalogúton haladtunk tovább. Az időjárásra nem panaszkodhattunk, kellemes időben volt részünk, aminek nagyon örültünk a tegnapi özönvízszerű esőre gondolva... Egy idősebb helyi házaspár estére megint esővel riogatott, de addigra remélhetőleg fedél alatt leszünk már. Kis idő múlva elérkeztünk egy kápolnához, ahol 30 centért kagylót lehetett vásárolni, de nem volt kifúrva, így mi nem vettünk. Apropó, ha valaki esetleg még nem ismerné ezt a tradíciót, a caminókon az a szokás, hogy a zarándokok kagylót kötnek a hátizsákjukra, ezzel is jelezve, hogy mi járatban sétafikálnak épp azon az úton. Nekünk még nem volt kagylónk (bár otthon van jó néhány az előző útjaimról), úgy gondoltuk, hogy majd útközben lesz rá lehetőségünk és majd megtaláljuk a saját kagylónkat.

Pár száz méterrel odébb egy hagyományos szabadtéri mosoda, mosóteknő mellett haladtunk el, sok ilyet láttunk arrafelé. Ami fontos, az a táblán található, piros keretben lévő felirat, vagyis AGUA NO POTABLE. Azt jelenti, hogy a víz nem iható. Nem érdemes kockáztatni egy jó kis bélfertőzést, szóval ne innen töltsétek fel a kulacsaitokat! Az iható vízre az AGUA POTABLE felirat kerül, abból lehet inni. A magam részéről én általában boltban vettem mentes ásványvizet majdnem az egész út során, de Anna például csapvízből és útszéli kutakból töltötte fel palackjait.

Itt jut eszembe, hogy leginkább a gronze.com oldalról tájékozódtunk, azon szinte minden fontos információ megtalálható a legtöbb El Camino útvonalról, köztük a Camino Primitivo etapjairól is. Egy ilyen dimbes-dombos útnál, mint a Camino Primitivo, sokat segítettek a térképek alatti szintmetszetek, melyek úgy hívhatók elő, hogy a térkép alatti "Ver perfil de la etapa" sor végén rákattintasz a + jelre. Nos, ezek a szintmetszetek hasznosak, de egyben becsapósak is, mert a különböző etapokat más magassági skála beosztással ábrázolják, ami megtévesztő lehet. Én átszerkesztettem magamnak az összes etap szintmetszetét úgy, hogy azokat azonos skálán rögzítettem és így stresszeltettem magam a magas hegyek látványától. :-) Így sokkal jobban látható és összevethető a hegyek és emelkedők meredeksége, nehézsége, stb.

Az adott napi szerkesztett szintmetszeteket minden posztom végén bemutatom, hátha másnak is segítség. Az ábrákon piros és zöld pöttyökkel jelöltem azokat a településeket, amelyeket a Gronze is jelöl. Piros pöttyöt kapott az a település, amit valamiért megemlít a Gronze (például műemlék vagy valami látnivaló), de ott nem lehet enni- vagy innivalóhoz hozzájutni, zöld pöttyöt pedig azoknak adtam, ahol lehet habzsi-dőzsizni, vagyis enni, inni. Nos, a Gronze úgy jelölte, hogy Lorianában erre van lehetőség és én is így készítettem el a térképet, de áthaladva az aprócska falun, mi nem találtunk semmilyen bárt vagy boltot, ellenben kb. 500 méterrel arrébb egy útszéli bár várja a zarándokokat is. Mi megálltunk ott és megittuk aznapi második café con lechénket.

A rövid pihenő után átmentünk egy középkori hídon, majd aszfaltúton kellett gyalogolnunk az út szélén. Szerencsére nem volt nagy forgalom. Az út során többször is láttunk négyzet alakú gabonatárolókat, amelyek teljesen eltértek a Galiciában megszokott horreóktól, de a szerepük ugyanaz volt. Ezek közül sokat meghagytak az eredeti állapotukban, de jó néhányat felújítottak, sőt némelyiket lakható állapotúra alakították át. Háziállatokból és cuki bocikból sem volt hiány utunk során, mint ahogy a lenti képen is látható. Szegény bocinak tele volt az orra szemtelen legyekkel, de őt láthatóan nem zavarta. Ízelítőt kaptunk az emelkedőkből is, többször köves utakon kellett felfelé kapaszkodnunk, de legalább szép erdőkön keresztül és folyóvíz mellett is gyalogoltunk.

A fenti utolsó képen azért állok egy kerítés előtt, mert éppen elbizonytalanodtam. Emlékeztem ugyanis, hogy néhány héttel ezelőtt az egyik csoportban egy segítségkérő üzenet jelent meg egy zarándoktársunktól, aki ezen a ponton eltévedt. Nem tudott ugyanis továbbmenni az úton, mert a kerítés le volt zárva egy lakattal. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért akart arra menni, hiszen jól látszik az útjelző kövön az irány, hogy a kerítéssel éppen ellenkező irányba kell fordulni és arra folytatni az utat, ahol a kagyló tüskéi összeérnek. Arra folytatódik ugyanis az út egy nagy kanyar után. Valószínűleg ő nem ismerte ezt a metodikát, tehát tényleg érdemes megtanulni, mert ilyenkor sok kellemetlenségtől és ijedtségtől óvhat meg bennünket. Utunk során nagyon szép virágokat is láthattunk, íme közülük néhány, melyeket Anna fotózott több más képpel együtt. 

Az idő egyre melegebbé, fülledtebbé vált és ráadásul országút mellett gyalogoltunk, ami még inkább ontotta magából a meleget. Egy körforgalomhoz értünk, ahol mindenféle jelzést találtunk. Eltévedni nem lehetett, de azért jól látható a különbség, miszerint a fémtáblára festett kagyló összefutó szárai nem a helyes irányt mutatják, ott a nyílra lehet hagyatkozni, a kagylónak csak illusztrációs szerep jutott. A mögötte lévő útjelző kövön viszont a helyes irányba forgatták a kagylót, vagyis az összefutó sugarak jobbra mutatnak és rávezetnek a gyalogos zarándokok számára kialakított útra.

Innen nagyjából kétszáz méterre megérkeztünk Escamplero településre, ahol egyébként albergue is üzemel, ha valaki rövid etapot akar menni az első napon. Egy hotel mellett haladtunk el, de utána egy picike boltot találtunk, ahol üdítőtől kezdve az alapélelmiszerekig mindent lehetett kapni. Mi a sör mellett tettük le a voksunkat, majd visszasétáltunk 50 métert egy szép füves területre, ahol fából készült asztalok és padok hívogattak egy kis pihenőre. Engedtünk is a csábításnak és letelepedtünk az egyik asztalhoz, a másiknál pedig egy szlovén peregrina tette ugyanezt. Nekivetkőztünk, cipő, zokni le, jólesett a lábamnak a puha pázsit simogatása. A dolog szépséghibája csupán az volt, hogy - mint később kiderült - a hotel kertjében rendezkedtünk be, az a terület a szállodához tartozott és egy idő után felszólítottak bennünket távozásra.... Kénytelen kelletlen összepakoltunk, felöltöztünk és újra útra keltünk. Legalább nem vesztegettünk sok időt... :-) Az albergue egyébként innen még kb. 300 méter távolságra van, láttuk is az arrafelé mutató nyilat, de mi távolabb foglaltunk szállást, így továbbgyalogoltunk.

Másfél kilométer gyaloglás után a Fatimai Szűz kápolnához érkeztünk, ahol több zarándok is összegyűlt, bár eddig nem sok emberrel találkoztunk az úton. Mindenesetre így legalább közös fotó is készült rólunk. :-)

Innen még sokat gyalogoltunk, szerencsére szép természeti környezetben, néha árnyékos, ligetes részeken, néha erdős területeken, aztán megint jött az aszfalt. Éppen a nap legmelegebb időszakában... Átvonszoltuk magunkat Premoño településen, ahol az egyik közlekedési jelzőtábla hátoldalán egy motivációs üzenet fogadott bennünket Gyuritól (aki két héttel előttünk járt arra) miszerint SZÉP VOLT! Köszi Gyuri! :-) Egyébként ezen a településen az autósok nagyon szerethették a domború tükrös megoldást az utak beláthatóságának biztosításához, mert rövid 200 méteres szakaszon 5 ilyen tükröt is megszámláltam. Ezek olykor megállásra késztettek és tükrös szelfire csábítottak, de szerencsére alig látszom a képen. Mindenkinek jobb ez így... :-)

Az utolsó kilométerek már nem estek jól a hőségben, alig vártuk a megérkezést. 5 órakor jutottunk el végre Paladín településre, ahol a Villa Palatina Superior Hostel albergue részében foglaltunk szállást a saját honlapjukon keresztül. Ahogy megérkeztünk, máris lecövekeltünk a teraszon és legurítottunk egy-egy cerveza grandét, mert addigra már teljesen kiszáradtunk. Jólesett a jéghideg nedű a hosszú gyaloglás után. :-) 

Ezután elfoglaltuk az ágyainkat. Nagyon jó kis szállásnak bizonyult az albergue, mert makulátlanul tiszta helyiségek és kényelmes ágyak biztosították kényelmünket. A szobába később még érkezett egy olasz lány és egy spanyol pasi, így csak négyen töltöttük együtt az éjszakát az első közös szállásunkon. Soha nagyobb zsúfoltságot! :-) Ablakunk egy kis patakocskára nézett, ahol függőszéken is áztathattuk volna lábainkat, ha kicsit korábban érkezünk.

Lábáztatás helyett csak lezuhanyoztunk, kimostunk egy-két holmit és mentünk is vacsorázni a hostel éttermébe. Platos combinadost, azaz vegyestálat kértünk, mert nem volt zarándok menü, de így is elegendő volt vacsorára a két tükörtojásból, sült krumpliból és salátából álló adag. Ja, a tetején az a nagy húsféleség egy félbevágott chorizo, azaz kolbász, amit így szervíroztak és tőle az egész tányér kissé tocsogott a zsírtól. Kalóriában nem túl szegény vacsoránk után elmentünk aludni, mert eléggé fáradtak voltunk az előző éjszakai háromórás alvás után.

Íme tehát a mai etapunk szintmetszete. Ha kérdésetek lenne, ne fogjátok vissza magatokat!

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)