Hosszú, hosszú lefelé vezető út, duzzasztógát, szép kilátás és küzdelem önmagammal...

7 óra körül még tejfehér köd lepte el a tájat, amikor a hálóterem ablakából kinéztem. Lementünk reggelizni az albergue bárjába, ahol Sharon megkért, hadd jöhessen velem, mert nagyon fél a ködben egyedül. Hát igen, mindenkinek megvannak a saját kis félelmei. Nekem a villámlás meg a vaddisznók, neki a köd. A dolog előzménye, hogy Sharon előző nap is eltévedt a ködben, ezért nem mert egyedül menni. Természetesen örömmel beleegyeztem, nem okozott ez nekem semmilyen plusz terhet, legalább most egy kicsit bátrabbnak érezhettem magam valakinél, ilyen is ritkán adódik. :-)

A legnehezebb nap. Minden szempontból. A táj gyönyörű, az időjárás kegyes volt hozzánk és mégsem felhőtlen az örömöm... 

Reggel 7 óra előtt már megterítettek házigazdáink az albergue étkezőjében. Aki csak a szálláson töltötte az éjszakát, mindenki igénybe vette az 5 eurós reggelit, hiszen ma semmilyen étkezési lehetőségünk nem lesz egészen estig. Az asztalunkhoz egy nagyon szimpatikus lengyel házaspárt ültettek, itt találkoztunk velük először és még később is sokszor. A reggeli bőséges volt és finom, kellett is az energia, mert ma a legkeményebb hegymenet várt ránk. Napok óta ettől a hegytől tartottam, eljött hát ennek is az ideje, most már nincs visszaút...

Vihar előtti csend, a nagy hegy előtti lejtő, szép tájak és erdőtüzek nyomai. 

7:20-kor indultam, a nap éppen csak feltűnt a horizonton, ahogyan visszatekintettem az országúton. Ma úgy alakult, hogy pontosan nyugat felé haladtam, tehát a szép napfelkelte pontosan mögöttem fényeskedett. Legalábbis amíg a lakott településen tartózkodtam, mert amint kiértem a faluból, sűrű köd ült a tájra és vele együtt a napot is eltakarta. 

Szép tájak, állatok, napsütés és egy háromszáz méteres hegy. Hangolódás a két nap múlva esedékes nehéz napra... 

Reggel minden koszos ruhám  kimosva, összehajtva, illatosan várt a társalgóban egy kis asztalkára helyezve, de nemcsak az enyém, hanem minden olyan zarándoké, aki este belehelyezte ruháit a szennyestartó kosárba. Hát igen, nem véletlen, hogy a Bodenaya faluban lévő albergue rövid időn belül kultikus szállássá vált. Maximális odafigyelésre számíthatott az, aki egy hosszú nap után betért ide. A társalgó hosszú asztalát is megterítették már szorgos kezek a reggelihez, rajta minden finomsággal, ami egy fárasztó nap előtt szükséges a peregrinóknak. Megreggeliztünk, majd elbúcsúztunk Celiától és kiléptünk a kapun. 

Nehéz azokon segíteni, akik nem hisznek a jelzéseknek. Én ismerek egy ilyet! :-) 

Úgy beszéltük meg Annával, hogy reggel elindulok előbb, ő meg majd úgyis utolér valahol, így nem kell egymásra várakoznunk feleslegesen. Ennek megfelelően 7 órakor már készen álltam és kiléptem a szállásunk kapuján. A kolostor előtt jobbra fordultam és az volt a tervem, hogy ugyanazon az útvonalon ahogy jöttünk, visszamegyek a hídig és majd onnan folytatom az utat a Camino vonalán. Igen ám, de sehogy sem találtam azt a kis ösvényt, ahol előző nap besétáltunk a kolostorhoz! Ott bóklásztam a reggeli ködös, párás időben, nem találtam a kivezető utat és egy árva lélek nem járt arrafelé, akitől útbaigazítást kérhettem volna. Elmentem majdnem a viaduktig, de nem volt ismerős a környék, így visszasétáltam a kolostorhoz. 

Különös találkozások elsősorban magyarokkal és egy szomszéddal, de későbbi zarándokbarátainkkal is. VIVA MAGYARORSZÁG! :-)

Az előző éjszakai kalandok után most végre kialudtuk magunkat. A telefonomat reggel 6 órára állítottam be, de végül a tervezett 7:30-as indulásunkból 8 óra lett. Hiába, meg kellett még szoknunk a reggeli készülődéseket, melyek néhány nap múlva már rutinfeladatokká váltak. Nagyon kellemes úton, idilli környezetben hagytuk magunk mögött Paladín települést és az időjárásra sem panaszkodhattunk. Csodaszép májusi reggelen indultunk neki a Camino Primitivo második etapjának. 

Kalandos utazásunk és háromórányi alvás után végre gyalogolunk! Egy kis útmutató a kagylók összefutó és szétágazó sugarairól és a jelzések használatáról. 

Nem sokkal éjfél előtt aludtam el és hajnal 2:40-kor szólalt meg a telefonom ébresztője. Alig három órát sikerült aludnom, de úgy voltam vele, hogy majd alszom tovább a buszon. Gyors fogmosás, öltözködés és pakolás után 3:25-kor léptünk ki a hostel kapuján és egyből a buszpályaudvarhoz igyekeztünk. Kár volt a sietség, mert 5 perc alatt odaértünk, a busz pedig egy kicsit késett, de még így is hajnali 4 óra előtt buszra szálltunk és végre elindulhattunk Oviedo felé. A busz félig üresen érkezett, az utasok mindegyike békésen szunyókált, az ülések pedig hátradöntve várták, hogy mi is csatlakozzunk a hétalvók táborához. Hamar elaludtunk. Néha félálomban kinyitottam a szemem, de gyorsan be is csuktam, mert olyan gyorsan száguldottunk, hogy inkább nem akartam látni. Reggel 6 órakor gördültünk be Oviedo buszpályaudvarára. Na végre, itt vagyunk! :-) 

Kalandos utazás a Camino Primitivo kiinduló pontjára, Oviedóba. - Ez nem igaz, ehelyett ott ragadtunk Santanderben! Jól kezdődik! :-)

Az előző nap a csomagolással telt el, végül 8,5 kg lett a hátizsákom vízzel együtt. Reggel 6 óra 15 percre beszéltük meg Annával a találkozót a házunk előtt, hogy időben kiérjünk a Keletibe. Mindketten pontosan érkeztünk, ami nem mindig jellemző ránk, de most nagyon izgatottak voltunk és összeszedtük magunkat. A buszmegállóban várakozók közül megkértünk egy pacákot, hogy fotózzon le bennünket teljes menetfelszerelésben, így még alig indultunk el, máris készült rólunk egy közös fotó. :-) 

2023 Camino Primitivo - Készülődés

2023 Camino Primitivo: 0. nap - Utazás - Budapest - Bécs - Santander

2023 Camino Primitivo: 1. nap - Santander - Oviedo - Paladín

2023 Camino Primitivo: 2. nap - Paladín - Cornellana

2023 Camino Primitivo: 3. nap - Cornellana - Bodenaya

Hogyan készülődtem a Camino Primitivóra, mennyi időt szántam rá, milyen szükséges és nem szükséges előkészületeket tettem és hogyan szereztem be a credenciált?

Alig néhány hónap telt el legutóbbi El Camino utam óta, amikor tavasszal ismét mocorogni kezdett bennem a mehetnék. El is döntöttem hamar, hogy májusban elindulok, csak még azt nem tudtam, hogy melyik útra menjek. Megfogalmazódott bennem, hogy befejezem a tavaly félbehagyott Francia utat, de gondolkodtam más lehetőségeken is, amikor az egyik barátnőm bejelentette, hogy ő is szeretne eljönni a spanyolországi El Camino valamelyik útjára. Eléggé meglepődtem, mert jó pár éve ismeri ezt a szenvedélyemet, tudja hogy állandó visszajáró vagyok, de eddig még sosem érzett késztetést arra, hogy csatlakozzon hozzám vagy elinduljon saját maga. Úgy tűnt, hogy most jött el ez a pillanat, így hát elkezdtük a tervezést.