Ma csupa jó dolog történt: szikrázó napsütés, kék égbolt, gazpacho, szalonnapörc és belecsöppentünk Santa Marina patróna ünneplésébe is. Csak a botom nem került elő...
Amikor reggel 7-kor kiléptünk a szállásunk kapuján, már javában mosták az utcákat az éjszakai buli után. Itt Spanyolországban szinte mindenütt ez a szokás. Az közismert, hogy a spanyolok nagyon szeretnek társasági életet élni és ennek színtere a város közterülete, az utca is lehet, de utána el is takarítják a romokat. Ezt láttam a legtöbb nagyvárosban, de a kisebb településeken is. A szállásunk nagyon közel volt a katedrálishoz és a municipal alberguéhez is, tehát néhány lépés múlva máris ott találtuk magunkat az önkormányzati szállás előtt, azzal szemközt pedig egy nyitva tartó bárt is megpillantottunk, ahova betértünk reggelizni.