Egy átlagos nap az El Caminón. Felkelés, reggeli, gyaloglás, pihenés, gyaloglás, még mindig gyaloglás, megérkezés, fürdés, mosás, vacsora, lefekvés. Holnap újra ugyanígy.
Indulás előtt átmentünk az étterembe reggelizni, mert egy olyan 9 kilométeres szakasz állt előttünk, ahol erre nem nyílt lehetőség. A finom omlettes szendvics, kávé és narancslé elfogyasztása után elindultunk. Kellemes gyaloglós idő volt és bár az égen komor felhők gyülekeztek, szerencsére nem esett az eső. Azofra után pár száz méterre egy nagy kőkereszt mellett vezetett az utunk, majd sokáig teljesen sík, könnyű terepen gyalogoltunk.
Több mint kétórányi gyaloglás után elérkeztünk a cirueñai golf-pályához és persze bementünk megpihenni a büfébe. A frissen facsart narancslé és a szokásos krumplis tortilla pont elegendő energiát nyújtott a következő etap lesétálásához. Előző esti szállásunk színhelye nem sokkal, mindössze 5,7 km-rel van nyugatabbra a népszerű Nájera városától, ami ugyebár egy nagyobb csomópont, nem csoda tehát, hogy hamarosan utolértek azok a zarándokok, akik Nájerából indultak és tempósabban haladtak nálunk. Na de hogy ennyien hogyan tudtak összegyűlni, azon egészen elképedtem! Egyre, másra hagytak el bennünket a peregrinók (vagy inkább turigrinók), ami önmagában nem lett volna baj, de meglehetősen harsányan társalogtak. Sokan közülük csak egy kis tornazsák méretű tatyót vittek a hátukon, így persze könnyedén viháncolva trappoltak el mellettünk, de nem is bántam, menjenek csak minél messzebbre tőlünk! Állandóan kerülgetni kellett valakit, szóval ilyen körülmények között nem igazán sikerült a gondolataimba merülni. Leginkább csak arra tudtam fókuszálni, hogy minél előbb eltávolodjanak tőlünk, emiatt aztán még inkább belassultunk. A lenti képen látható, hogy milyen sokan jártunk az úton...
Az alábbi képen sem gyalogoltak kevesebben, csak a többség már eltűnt a domb túloldalán.
Aki járt már a Francia úton, biztosan emlékszik erre a jellegzetes tájra Cirueña után. Láttam már zöldellő búzamező és beszántott tarló változatban is, de a lényeg a dombok hullámzását követő nyílegyenes út, ahol egyetlen fa vagy árnyékos hely sincs. Ellenben annál több zarándok. Szerencsére az árnyas fákat most nem hiányoltuk annyira, mert a felhők eltakarták a napot.
Ismét megerősítést nyert, hogy amikor ilyen sokan vannak az úton, akkor a legjobb stratégia a kisebb, köztes településeken megszállni, de sajnos ez nem mindig megoldható. A magam részéről szívesen elsétáltam volna még aznap Grañonig, de Saci válla még mindig nagyon fájt, ezért Piroskával együtt csak rövidebb távokat mertek bevállalni, én pedig inkább velük maradtam. Így történt, hogy megint csak 15 kilométert gyalogoltunk aznap és Santo Domingo de la Calzada városában foglaltunk szállást. A 185 ágyas, kétemeletes alberguét 2009-ben felújították és 2011-es utam során is itt szálltam meg, szép emlékeim voltak róla, tehát szívesen maradtam itt. Most a legfelső szintre vezettek fel bennünket, ahol nem emeletes, hanem szimpla ágyak voltak, aminek nagyon örültünk. Természetesen nem sokáig maradt olyan üres a terem, mint ahogy az érkezésünkkor készített fotókon látszik, hamarosan itt is telt ház lett.
Fürdés, mosás után elmentünk a városba körülnézni egy kicsit. Nagyon tetszett a katedrális melletti szabadonálló harangtorony és persze a templomba is bementünk egy kicsit. Érdekes, hogy itt alig találkoztunk emberekkel, a zarándokok vagy továbbmentek vagy a szálláson pihentek még. Ezután az egyik utcában találtunk egy jó kis helyet, ahol végre igazi churrost ehettem jó sűrű csokiöntettel. Aki nem evett még, annak kötelező megkóstolni! :-)
A churros kalóriatartalma nem sokáig tartott, alig vártuk már, hogy lehessen vacsorázni. Zarándokok ide vagy oda, itt is tartották a helyi szokásokat, vagyis este 7 előtt sehol nem volt konyha, addig nem lehetett enni csak nasizni. Még a becsekkolásnál megismerkedtünk egy magyar lánnyal, Zsuzsival, akivel megbeszéltük, hogy az albergue melletti teraszon találkozunk és majd együtt vacsorázunk. Ő itt a lenti képen Zsuzsi, aki egyébként orvosként végzett és volt olyan kedves, hogy Saci vállát is megvizsgálta és ellátta mindenféle jótanáccsal. Egyébként pedig 16 kilós hatalmas zsákot cipelt (az enyémnél kétszer nehezebbet) és 40 kilométereket ment naponta. Úgy gondoltuk, hogy aznap találkoztunk vele először és nem is fogjuk többet látni, ha ilyen nagy távokat gyalogol. Hát nem így lett, de erről majd később..
Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... köszönöm!
