Egy kellemes gyaloglós nap országúttal, napfelkeltével, cicával és új spanyol barátokkal. 

Korán, 7 óra után lementem a hotel bárjába reggelizni, majd háromnegyed 8-kor elindultam. Egy lélek sem járt az utcán, szombat lévén ilyenkor még javában aludtak a spanyolok. A szálloda a város szélén volt, így hamar elhagytam a lakott települést és rögtön az országúton találtam magam. Furcsa volt látni a hatalmas útjelző táblán, hogy az országút éppen Pamplona felé vezet, ezek szerint már nagyon közel lehettem a Francia úthoz. Vegyes érzelmekkel vártam, hogy milyen lesz negyedszerre is rálépnem a Camino Francésre, de az még odébb volt. Legalább két-három nap járásnyira.... 

Váratlan találkozásom egy vadállattal csak néhány másodpercig rémisztett meg, de a délutáni kihívás sokkal nagyobb adrenalin fröccsöt jelentett,  hiába készültem rá...

Reggel 6:45-kor keltem és rögtön kimentem a fürdőbe, hogy a két motoros srác tudjon még aludni. Amikor visszamentem a szobába, már ők is felkeltek, így szép nyugodtan összepakoltam a cuccaimat és elbúcsúztam tőlük. Fél 8-kor léptem ki az albergue kapuján, akkor még éppen csak világosodott. Még égtek az utcalámpák, amikor elsétáltam a bár előtt. Jól sejtettem, nem volt még nyitva, de ez nem okozott problémát, hiszen volt vizem és valamennyi ennivalóm is, ezekkel kibírom az első lakott településig, Sangüesáig, ami innen "csak" 10,6 km távolságra található. 

Egy rövidre kurtított napon azon elmélkedtem, vajon mi a veszélyesebb: Nappal egyedül egy fenyőerdőben vagy az éjszaka két motoros srác társaságában? 

A mai napra 22 kilométert terveztem, el akartam jutni Sangüesa városába, de hát ember tervez... Azt tudtam, hogy az első lakott település 11,4 km távolságra lesz, ezért még előző este inkább befizettem reggelire az alberguében, hogy ezzel se legyen gond. Reggel 7 óra után átmentem az étkező helyiségbe, ahol névre szólóan várt bennünket a reggeli egy kedves kis üzenettel. Öten fizettünk be reggelire és mindegyikünknek a saját nyelvén írtak egy pár sort, nekem azt, hogy "Andrea - nagyon szépen köszönöm" és még egy szmájlit is kaptam. Kedves gesztus volt a hospitaleráktól, akik így oldották meg, hogy ne kelljen korán kelniük. Gondolom még este kikészítették a lefóliázott reggelit, a kávé és a teához való forró víz is termoszban várt bennünket, szóval kiszolgáltuk magunkat, ők meg húzhatták a lóbőrt a spanyol bioritmusuk szerint. 

Újabb bátorságpróba, nem várt akadályok, de összességében egy csodás nap!

Reggel 6-kor keltem, mert nem akartam  a picike fürdőszobában tolongani. Jól számítottam, mert mire elkészültem, a többiek elkezdtek szállingózni és a végén egymásra kellett várakozniuk. Összepakoltam a cuccaimat, kihúztam a telefonomat az ágyam alatt lévő elosztóból, majd felmentem az emeleti étkezőbe a két hospitalerónak segédkezni a reggelihez. A szokásos reggelivel készültek, amit a legtöbb zarándokszálláson kínálnak a peregrinóknak, ha egyáltalán van közös reggeli: piritós, vaj, lekvár, kávé, tea, de itt még főtt tojást is kaptunk. Reggeli után beletettem a donativós dobozba az adományomat, mivel ez egy olyan municipal, azaz önkormányzati fenntartású albergue volt, ahol nem határozták meg előre a szállás, vacsora és reggeli árát, hanem mindenki annyi pénzt tett a gyűjtőládába, amennyit gondolt vagy amennyit megengedhetett magának.  

Egy rövid, de annál látványosabb nap cicákkal, magyarokkal és piros kapucnis farkassal. Szép tájak, szép fotók (na nem az enyémekre gondolok) és egy telefontöltő...

Túléltem az éjszakát. Amennyire tartottam tőle, olyan jól aludtam. Annyira, hogy nem is ébresztett fel a telefonom, amit 7 órára állítottam be. Valószínűleg azért, mert rezgőre állítottam és rátettem az ágy mellett lévő szandálomra. 7:20-kor arra ébredtem, hogy világosodik. Elkezdtem összepakolni, majd később készítettem egy felvételt az ablakból a napfelkeltéről (a lenti fontón ezt láthatjátok). Kilátás a szobámból egy kerítésnél legelésző csacsira, a háttérben meg éppen kel fel a nap... 

Egyedül vagy zarándoktársakkal? - ez itt a kérdés. A tegnapi téves fordítású hippi centrum után ma tényleg bevonzottam egy hippi fiút. Ez aztán a vonzás törvénye! :-)

Mára csak rövid etapot terveztem, de másnapra még ennél is rövidebbet. Volt időm, ráértem, de nemcsak emiatt döntöttem így. Amikor elhatároztam, hogy idén sétálok egyet a Camino Aragonés útján, megfogadtam, hogy nem rohanok és ha nem muszáj, akkor nem foglalok előre szállást. Amikor csak tehetem, municipal alberguékben fogok megszállni, ahol érkezési sorrendben lehet elfoglalni az ágyakat. A legtöbb ilyen szálláson nem lehet telefonon vagy emailen előre bebiztosítani magadnak az ágyat, ezért a Gronze által ajánlott 6 napos etapokat széthúztam 10 napra, hogy a legtöbb municipal alberguébe még olyan korán odaérjek, hogy legyen ágyam. Így lett a mai nap 15,2 km, amit egyáltalán nem bántam meg. 

Sötét alagúton, majd országút alatt egy fekete lyukon mentem át, később meg ide-oda cikáztam az Aragon folyó két partja közt. Estére viszont királynővé váltam! :-)

Nagyon jól aludtam, nem zavart senki a négyágyas fülkémben, egyedül birtokoltam. Összesen négyen szálltunk meg aznap az alberguében, mindenkinek külön box jutott. Egy fiatal spanyol pár és egy francia srác volt rajtam kívül az emeleten. Már reggel 6-kor felébredtem, pedig még koromsötét volt. Szép lassan elkészülődtem és 7 órakor már hátizsákkal együtt levonultam a reggeliző helyiségbe, ahol már az új hospitalerók terítették meg az asztalt. Tegnap este volt a váltás, aki engem fogadott, annak ma lejárt az önkéntes szolgálata. Később a francia srác is lejött reggelizni, beszélgettünk egy kicsit, majd elbúcsúztam mindenkitől és fél 8-kor elsőként léptem ki a kapun. A fiatalok úgyis hamar lehagynak majd. Az utcán még égtek a lámpák, éppen hogy csak világosodott. Elég sok cica kóborolt a környéken, az egyik még el is kísért egy darabon. 

1640 méter magasról indultam lefelé. Mindig akkor jött a segítség, amikor éppen szükségem volt rá és persze szükségem volt rá. :-) 

Nem akartam túl korán kelni, mert a buszom csak fél 9-kor indult Somportba, de a mellettem lévő boxban a francia pár már 6 órakor elkezdett készülődni és felébredtem. Azt hittem, hogy az előző éjszakai háromórás alvás után majd sokáig fogok szundikálni, de végül ugyanakkor ébredtem, mint ahogy normál reggeleken szoktam. Legalább így volt időm nyugodtan összepakolni, lementem a társalgóba és megettem az otthonról hozott utolsó szendvicsemet is. A többi zarándokkal már biztosan nem fogok találkozni, hiszen ők innen Jaca városából folytatják útjukat, de nekem még fel kell buszoznom a Somport-hágóhoz és majd onnan kezdem meg a gyaloglást lefelé. Már nagyon vártam az indulás pillanatát! 

Reggel elindultam Budapestről, délután már a Pireneusok lábánál találtam magam.  

Hajnalban mindkét telefonom 2:15-kor ébresztett, a reptéri kisbusz 3:30-ra jött értem. Már ekkor érdekes véletlennek lehettem részese, pedig még el sem kezdődött az út. Amikor beszálltam, már két külföldi turista ült a buszban, akiket a sofőrnek még el kellett szállítania egy belvárosi hotelbe. Engem nem zavart, volt időm bőven. Ahogy egymással beszélgetett a fiatal pár, megütötte a fülemet néhány spanyol szó és én nem bírtam megállni, hogy meg ne szólítsam őket. Kiderült, hogy a lány kolumbiai, a párja spanyol és mindketten Madridban élnek. Innentől végigbeszélgettük az utat, elmondtam nekik, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, amiért nagyon hálásak voltak. Nem gondoltam, hogy már az indulásom első pillanatától kezdve, hajnalok hajnalán  gyakorolhatom a spanyol nyelvet, pedig így történt. Jó előjel volt a későbbiekre nézve! :-) 

2023 Camino Aragonés: 0. nap - Utazás - Budapest - Jaca

2023 Camino Aragonés: 1. nap - Somport - Canfranc

2023 Camino Aragonés: 2. nap - Canfranc - Jaca

2023 Camino Aragonés: 3. nap - Jaca - Santa Cilia