1640 méter magasról indultam lefelé. Mindig akkor jött a segítség, amikor éppen szükségem volt rá és persze szükségem volt rá. :-) 

Nem akartam túl korán kelni, mert a buszom csak fél 9-kor indult Somportba, de a mellettem lévő boxban a francia pár már 6 órakor elkezdett készülődni és felébredtem. Azt hittem, hogy az előző éjszakai háromórás alvás után majd sokáig fogok szundikálni, de végül ugyanakkor ébredtem, mint ahogy normál reggeleken szoktam. Legalább így volt időm nyugodtan összepakolni, lementem a társalgóba és megettem az otthonról hozott utolsó szendvicsemet is. A többi zarándokkal már biztosan nem fogok találkozni, hiszen ők innen Jaca városából folytatják útjukat, de nekem még fel kell buszoznom a Somport-hágóhoz és majd onnan kezdem meg a gyaloglást lefelé. Már nagyon vártam az indulás pillanatát! 

Reggel elindultam Budapestről, délután már a Pireneusok lábánál találtam magam.  

Hajnalban mindkét telefonom 2:15-kor ébresztett, a reptéri kisbusz 3:30-ra jött értem. Már ekkor érdekes véletlennek lehettem részese, pedig még el sem kezdődött az út. Amikor beszálltam, már két külföldi turista ült a buszban, akiket a sofőrnek még el kellett szállítania egy belvárosi hotelbe. Engem nem zavart, volt időm bőven. Ahogy egymással beszélgetett a fiatal pár, megütötte a fülemet néhány spanyol szó és én nem bírtam megállni, hogy meg ne szólítsam őket. Kiderült, hogy a lány kolumbiai, a párja spanyol és mindketten Madridban élnek. Innentől végigbeszélgettük az utat, elmondtam nekik, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, amiért nagyon hálásak voltak. Nem gondoltam, hogy már az indulásom első pillanatától kezdve, hajnalok hajnalán  gyakorolhatom a spanyol nyelvet, pedig így történt. Jó előjel volt a későbbiekre nézve! :-) 

2023 Camino Aragonés: 0. nap - Utazás - Budapest - Jaca

2023 Camino Aragonés: 1. nap - Somport - Canfranc

2023 Camino Aragonés: 2. nap - Canfranc - Jaca

2023 Camino Aragonés: 3. nap - Jaca - Santa Cilia

Az utolsó 3 nap összefoglalója egy kis utazással, óceánnal és néhány jótanáccsal. 

Reggel lementünk a Seminario Mayor étkezőjébe, ahol svédasztalos reggeliből válogathattunk kedvünkre. Bőséges, de nem túlzottan sok reggelit fogyasztottunk, hiszen egy hosszabb autóbuszos utazás állt még előttünk. Reggeli után még egy pillantást vetettünk az épület patinás bútorokkal berendezett társalgójára és a folyosókon elhelyezett modern ülőalkalmatosságokra, majd kimentünk a városba bóklászni. 

Elég ha annyit mondok, hogy Santiago de Compostela? Megérkezés, emlékezés, könnyek és megkönnyebbülés...

Reggel 7:20-kor léptünk ki az albergue kapuján. Meglett a tegnapi gyors utolsó néhány kilométer böjtje, mert alig tudtam beindítani a lábaimat. Nem volt izomlázam, nem fájt semmim, csak mintha ólomból lettek volna. Az első néhány km ezért kissé nehezen indult, aztán szokás szerint belejöttem. Sokan voltunk az úton. Ma mindenki izgatottabban gyalogolt, hiszen a legtöbbünk számára a cél Santiago de Compostela volt! 

Lassan, de biztosan haladunk Santiago felé, az eső sem állhatja utunkat. Találkoztunk magyarokkal, horreókkal, bakancsokkal, este meg egy királynői emelvényen aludtam!

Az utolsó előtti gyaloglós napra ébredtünk. Az ablakon kinézve elég barátságtalannak tűnt az idő, apró szemekben szitált az eső, ahogy Galiciában szokott. Ennek ellenére nem volt túl hideg, tehát úgy döntöttem, hogy továbbra is a térdnadrágomban fogok gyalogolni, mert abban éreztem legjobban magam. Elég hosszú utat terveztünk mára, de valamilyen számítási hiba folytán csak 25,6 km-t írtam fel a saját magam kreálta szintmetszetes térképre, ami a valóságban 27,8 km lett. Most már értem, hogy miért fáradtunk el annyira a nap végén... De ne szaladjunk ennyire előre. 

Titkos jeleket kerestünk, becsatlakoztunk a Fancia útba, áthaladtunk Melidén és még pulpót sem ettem, ellenben előkerült egy vaddisznóóóó!

Reggelre sorstársam (a villámlástól félő kiskutyus) az ágyam alól visszament spanyol gazdájához, aki még javában húzta a lóbőrt. Oly annyira kényelembe helyezte magát, hogy egyenesen a gazdi lábánál feküdt fent az ágyon... Az előzős német fiatalok már elindultak, persze úgy hagyták az ágyukat, nem szedték le a párnahuzatot és a lepedőt... Összepakoltam a cuccomat és kimentem az étkező helyiségbe, majd Anna is lejött az emeletről. Ittunk egy kávét és szokás szerint előbb elindultam, mert nekem lassúbb a tempóm. 

Ma végre büszke voltam magamra és az is kiderült, hogyan lesznek utolsókból az elsők... Találkozás két cuki kutyával, az egyikükben a sorstársamra leltem.... :-)

Ez a nap úgy kezdődött, hogy elbúcsúztam Sharontól, többé már nem fogom őt látni. Még egy plusz napot iktatott be, így lesz ideje körülnézni Lugóban, majd másnap busszal továbbutazik Sarriába, ahol a barátnőjével folytatja immár a Francia úton. Szokás szerint én indultam el elsőnek, Anna majd később jön utánam, úgyis hamar utolér. Reggel 7 órakor léptem ki az apartmanház kapuján. Rajtam kívül egy lélek sem járt az utcán, a spanyoloknak ez még nagyon korai időpont az ébredezéshez. Előző nap megnéztük, hogy merre vezet ki a jelzés a városból, így csak az első nyílig kellett nagyon figyelnem, onnan már az útjelzések vezettek tovább. 

A természet ma megint kitett magáért, na meg az én természetem is.... :-) 

A szálláson lévő italautomatából ittunk egy kávét és háromnegyed 8-kor elindultunk. Nem igazán találtuk a kivezető utat és a nyilat, de ahogy ilyenkor lenni szokott, megjelent James az amerikai zarándok-pap és megmutatta a helyes irányt. Valahogy mindig akkor került elő, amikor kellett. Így már négyesben ballagtunk tovább, legalábbis egy darabig. A város szélén egy kutya feküdt az út kellős közepén és érkezésünkkor sem volt hajlandó megmozdulni, szóval ennyit a vérszomjas kóbor kutyákról... 

Azok a fránya hegyek, de sok van belőlük...! Eső- és könnycseppek, érzelmi hullámvasút, caminós sorstársak, megkönnyebbülés...

Reggel azzal kezdtük a napot, hogy lementünk az albergue éttermébe, ahol 7 euróért svéd asztalos kínálat várt bennünket. Nem volt olcsó, de bőséges és bármit választhattunk az asztalról. Nem igazán volt más választásunk, mert az első bár, ahol enni lehetett 9 km-rel odébb volt még, így hát nem is gondolkodtunk rajta. 7:57-kor indultam, Anna szokás szerint pakolt még, majd később jön utánam. Mostanára kialakult az a szokásom, hogy minden reggel készítettem egy fotót, amikor kiléptem a szállás kapuján, hogy később tudjam hány órakor indultam aznap, ugyanis a telefon rögzíti a kattintás idejét is. Ez a kép látható lentebb. Az országúton jobbra kellett elindulnom, majd meg kellett keresnem a jelzett utat, hiszen az albergue egy picit távolabb volt tőle.