Buszra szálltunk, felszálltunk, repültünk, kalandosan landoltunk, aztán megint buszra szálltunk. Egész nap ide-oda szálltunk, végül Oviedóban beléptünk a katedrálisba...

Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha az El Camino del Norte útjára lépek, főleg a Primitivo után, de az élet nagy rendező. Magamtól nem jutott volna eszembe, ám Erika előállt az ötletével, hogy a Norte utolsó 220 kilométere nem is olyan hegyes-völgyes, mi lenne ha... Addig, addig szervezkedtünk, hogy végül megvettük a jegyeket és elindultunk. Tartsatok hát velünk, lesz néhány izgalmas kalandunk! :-) 

Az utolsó 220 km naplója.

2024 El Camino del Norte: 0. nap - Utazás - Budapest - Bécs - Bilbao - Oviedo

2024 El Camino del Norte: 1. nap - Oviedo - La Caridad - Tapia de Casariego

2024 El Camino del Norte: 2. nap - Tapia de Casariego - Ribadeo

2024 El Camino del Norte: 3. nap - Ribadeo - Villamartín Grande

A Vía de la Plata zarándokút feléig jutottunk, itt most egy időre abbahagyjuk. Az utolsó két napot Salamancában és Segoviában töltöttük, látnivaló volt bőven!

A buszunk csak 13 óra után indult tovább Segoviába, így volt időnk körülnézni Salamanca óvárosában. Én továbbra is túrabottal közlekedtem, mert a jobb bokám nem akart javulni, de így is csak sántikálva jártam. Visszasétáltunk tehát a városközpontba, ahol szebbnél szebb díszes épületben gyönyörködhettünk. Először Salamanca egyik büszkeségét, az egyetemi épületegyüttest mutatom be, mely fotók még előző nap este készültek. Igen, este 20:15-kor, de a nap még akkor is hét ágra sütött.

Eljött az utolsó gyaloglós napunk, megérkeztünk Salamancába. Eddig terveztük, félútig jutottunk, majd valamikor folytatjuk, de nagyon élveztük! :-) Adiós 

Reggel fél 7-re állítottam be a telefonomat. Már magamtól ébredeztem, de még félálomban lehettem, amikor halkan, de folyamatosan hallottam valahol a távolból egy telefon ébresztőjének búgását. Azt gondoltam, hogy a szomszéd szobából a francia házaspáré, akik valamiért nem nyomták ki a telefont. Mérgelődtem is magamban, hogy mi a francért nem képesek leállítani azt a rohadt ébresztőt, amikor én még szeretnék aludni. Már legalább negyedórája rezgett, búgott folyamatosan, én meg egyre bosszúsabb lettem...

Hideg, aszfalt és még mindig nincs ATM, de van megoldás: hitelben fogyasztunk! :-)

Szobatársaink ismerték helyzetünket - vagyis azt, hogy gyakorlatilag elfogyott a készpénzünk és bankkártyáinkkal ezen a környéken semmire sem mentünk - szóval  nagyon rendes volt tőlük, hogy hagytak a konyhában kenyeret, vajat és lekvárt, így meg tudtunk reggelizni. A német zarándoknő még kávét is főzött nekünk, tehát semmiből nem szenvedtünk hiányt. Igaz, lapult még néhány Cerbona szelet a hátizsákunkban, de azt eltettük vésztartaléknak, ha az úton esetleg megéheznénk. Állítólag a következő településen sem lesz ATM, tehát szükségünk volt minden falat ennivalóra... 

Mit tegyen a zarándok, amikor elfogyott a pénze?  

Reggel fél 8-ra összepakoltunk és átmentünk reggelizni az étkező helyiségbe. Nagyon bőséges reggelit készítettek nekünk a szorgos hospitalerók. Egyenként csomagolt chorizós kifli, dupla csiga formájú süti, muffin, croissant, apró csoki bon-bon, kávé, tea, szóval minden volt, amit egy zarándok kívánhat. Reggeli után desszertként bevettem egy Voltaren tablettát, hogy egyáltalán le tudjam sétálni a mára tervezett 18 kilométert. Elbúcsúztam Manolitótól és elindultunk. 

A rövid etap ellenére nem várt nehézségek adódtak, de mint általában minden a Caminón, ez is megoldódott.

Előző este szóltak a bárban, hogy reggel nem lesznek nyitva, így az albergue teraszán reggeliztünk. Ettünk egy kis péksütit, meg amiket találtunk előző napról, mert úgy gondoltuk, hogy majd az első faluban megállunk és keresünk valami helyet. Nagyon hideg volt a reggel, a rövid túranadrágomban kimondottan csípősnek éreztem a levegőt, de Rózsa is fázott. 

Tehenek minden színben, csülökbőrke, vízen járás és sok-sok VIDEÓÓÓ! 

A donativós szálláson kiderült, hogy még reggelit is készített nekünk az új hospitalero. Mindent megtett, hogy a kedvünkben járjon, nagyon lelkesen látta el a feladatát. Reggeli után közös fotózkodás következett, majd kaptunk egy kedves kis jelvényt ajándékba. Elköszöntünk a hospitalerótól és fél 9-kor elindultunk. 

A mai nap a régi és az új, valamint a búcsúzás jegyében telt. Csak néhány dolog volt állandó: az N-630-as, na meg a sár és vízátfolyás.

Az alberguében előző este befizettünk reggelire fejenként 2 eurót, amiért nagyon gusztusos kis csomagot kaptunk. Egy-egy műanyag dobozban felcímkézve várt a reggelink: két szelet kenyér, keksz, édes péksüti, vaj, lekvár, kávé és egy kis doboz gyümölcslé. Jól bereggeliztünk, de a sütit, kekszet és őszilét eltettük későbbre. Elindultunk. Hamar kiértünk a városból, ám sajnos gyorsan kiderült, hogy a mai etapunk sokáig az országút mellett halad. Igen, megint az N-630-as... 

Szép dehesa, sok vízátfolyás, patakon való átkelés, majd római kori emlékek és a négypilléres Cáparra, mint igazodási pont kapott fontos szerepet.

Reggel átmentünk a szomszédos bárba kávézni és reggelizni, ahol néhány új arcot is láttunk. Akikkel eddig jöttünk, már egy picit előrébb járnak, de ki tudja, talán még látjuk a kis csapatunkat. Mindenesetre a két német nőci a mi ritmusunkban haladt, mert velük szinte minden nap találkoztunk. Negyed 9-kor kezdtük meg a gyaloglást. A városból elég hamar kiértünk, azt hittem, hogy sokkal nagyobb település Carcaboso, de nem.