Hegy, kilátó, gyaloglás, hegy, kilátó, gyaloglás... újratervezés. Közben azért láttunk sárga nyilat, Via Pannonia és Mária-út jeleket, sőt, még az El Camino is szóba került.

Ott hagytuk abba, hogy Balatonalmádiban kellett megszállnunk, mert Alsóörsön nem találtunk szállást. Reggel 6-kor már el is hagytuk a lepukkant panziót, mert a vonatunk 6:29-kor indult vissza Alsóörse, ahol túránk előző napi szakaszát befejeztük. Alsóörsig mindössze 10 percnyi vonatozással jutottunk el és az első dolgunk az volt, hogy kerestünk egy helyi élelmiszerboltot. Ott az utcán egy virágágyás szélén ülve megreggeliztünk (jómagam a tegnapról megmaradt fincsi vacsorámat falatoztam), majd miután jól feltöltöttük energiakészleteinket, elindultunk az előző napi tervünkből meghagyott Somlyó-hegy felé.

Kemény menet volt. Csúsztunk, másztunk, gurultunk, kilátóból kilátóba cikáztunk, majd amikor már alig jártunk, végül lépteinket a vaddisznóröfögés miatt szaporáztuk...

Reggel fél 6-kor keltünk, hogy a 6:23-as busszal visszamenjünk Litér településről Balatonfűzfőre. Hamar összekaptuk magunkat és ez olyan jól sikerült, hogy amint kiléptünk a panzióból, éppen akkor gördült be a 6:09-es járat, szóval még a tervezett indulás előtt buszra szálltunk és már robogtunk is vissza a Balaton irányába. Nem mentünk el egészen a vasútállomásig, hanem csak Balatonfűzfő-Gyártelep megállóig, mert így levágtunk egy 2 km hosszú aszfaltos szakaszt, amilyenből így is jutott még bőven.

Az első napon ízelítőt kaptunk a természet és a magaspart kihívásaiból, háromszor jártunk Balatonkenesén és kezdődő vaddisznófóbia tüneteit észleltem... :-)

Két bejegyzéssel előbb leírtam, hogy miért választottuk a MÁV VSC által összerakott Gyalogos Balaton Körtúra útvonalát, ezt most nem részletezem. A lényege, hogy Balatonaligából az északi part felé indulva kerüljük meg a Balatont, de nem közvetlenül a parton, hanem a környező hegyeket is bejárva. Mivel azonban az augusztus 20-i négynapos ünnep miatt nem találtunk szállást Aligán, ezért Balatonkenesén szálltunk meg és innen mentünk vissza Balatonaligára, a körtúránk kiinduló pontjára. 

Az elindulás sosem egyszerű, de hogy ennyire ne legyen az! Egy gyors vágta után lassú araszolás következett, de végül gond nélkül megérkeztünk a Balatonra.

Most, hogy immár megérkeztem a Balatonról, elkezdem a részletes útinapló megírását a jegyzeteimből. Annyit elöljáróban elmondhatok, hogy sok tanulsággal szolgált ez az út. Voltak sajnos negatív tapasztalataink, azokról is írok majd, de sok szép élménnyel is gazdagodtunk. Szerencsére elkerültek bennünket a sérülések, illetve azt hiszem, hogy idejében reagáltunk a testünk jelzéseire és emiatt nem kellett megszakítani az utunkat. Módosításokra azonban szükség volt, de erről majd később. Sajnos a vaddisznó fóbiámat nem sikerült leküzdeni, sőt, egyre inkább erősödött az út során, köszönhetően a sok rémisztő hírnek, amelyeket útközben hallottunk. Furcsa, hogy ezek csak rám hatottak, Erika ügyet sem vetett rájuk... :-) A lényeg, hogy épségben hazaértünk, így hát most közzéteszem a Gyalogos Balaton Körtúra részleteit mások okulására és a magam szórakoztatására egyaránt. Sok-sok szép fotót kattintottam ám útközben! :-)

Miért a Balaton? Miért pont arra, amerre? És merre az arra? 

Tavaly nyáron még az Angol Útra készülődtem (ha valaki nem ismerné, annak mondom, hogy ez a spanyolországi El Camino útvonalak egyike), de sajnos akkor egy rossz mozdulat keresztülhúzta a számításaimat. Egy éve ilyenkor éppen, hogy lábadoztam a térdműtétemet követően és őszintén szólva nem hittem, hogy ilyen sokáig tart majd a rehabilitáció. A vártnál sokkal lassabban gyógyult a térdem és még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy minden rendben van vele, de arra végképp nem gondoltam volna, hogy idén egészen más akadályok állnak majd elénk. Szerettem volna idén is útra kelni és bepótolni a tavaly elhalasztott Camino Inglést, de a koronavírus közbeszólt, így újratervezés vált szükségessé.

A Güell Park és a Szent Pál Kórház volt a mai program, de Rafael Nadal is előkerült. Nem rajtunk múlt, de majdnem lekéstük a repülőt, Barcelona nehezen engedett el bennünket! :-)

Az éjszaka kényelmesen telt a szállásunkon, de nem heverésztünk sokáig, hiszen rengeteg látnivaló várt még ránk. Ittunk egy kávét a konyhában és ettünk egy falatot, aztán összepakoltunk és szép csendben kijelentkeztünk. A város még aludt, amikor elindultunk, csak néhány elszánt turista bóklászott az utcákon vasárnap kora reggel. Nekünk viszont nem sok időnk volt, így hát ütemes léptekkel haladtunk a metrómegálló felé.

Megkíséreltük Barcelonát bejárni két nap alatt, de reménytelen vállalkozás. Megnéztük a Sagrada Família, Casa Milá, Casa Batlló, La Boqueria, Font Mágica látványosságokat és a végén egy kis Montserrat is sorra került. :-)

Úgy kezdődött, hogy kedvenc peregrina társammal, Erikával mindketten imádjuk Spanyolországot! Többször is jártunk már hispán földön együtt, hol valamelyik El Camino útvonalon sétálgattunk, hol meg Andalúziában andalogtunk, azonban tavaly ősszel erős késztetést éreztünk, hogy az egyik hétvégén ugorjunk ki Barcelonába egy kicsit körülnézni. Nem sokat szoktunk teketóriázni, így hát hipp-hopp lefoglaltuk a repülőjegyeket és november 30-án reggel 6-kor már repültünk is Barcelona felé!

Sevillai látványosságok és andalúz dizájn magyar módra. Jeleket is fogtunk, szóval nem jöttünk hiába... :-)

Andalúz körutazásunk utolsó napját stílusosan a szállásunk tetőteraszán kezdtük. Előző nap megválaszthattuk, hogy hova kérjük a reggelit, a szobába vagy a tetőre. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, így kora reggel lifttel felsuhantunk a hostel legmagasabb szintjére, ahol kisvártatva meg is érkezett a fa dobozkában szervírozott reggelink. Croissant, kávé, alma, narancslé és ásványvíz került a dobozba, ami nem volt túl bőséges, de éppen elegendőnek bizonyult napindító energiaként.

A sevillai hőség nem tréfa, sangria és saláta az ellenszer! Előtte és utána megnéztük a katedrálist, az arénát, sokat sétáltunk és a Plaza de Espanán fejeztük be a napot.

Reggel korán elindultunk a buszpályaudvarra, hogy legyen még időnk kávézni és reggelit venni a négy órás út előtt. Mai és egyben utolsó célállomásunk Sevilla városa volt, ahol két teljes napot szándékoztunk eltölteni. A pályaudvaron az egyik kis boltban a fiatal kiszolgáló lány hipp-hopp összedobott nekem egy hatalmas sajtos, sonkás szendvicset, ami bőven elég volt délig, így már nem haltam éhen az úton. Megkávéztunk és 7:30-kor elindultunk Sevilla felé. A buszon nem voltak sokan, ezért átültem a bal oldalra egy dupla ülésre, hogy mindketten kényelmesen elférjünk. Nem is ült mellénk senki egész úton, pedig később többen is felszálltak még. 9 óra körül megálltunk egy útszéli kávézónál, ahol a sofőr is megreggelizett és a legtöbb utas is kiszállt egy rövid pihenőre. Megint ittam egy kávét, majd nagyjából 20 perc múlva indultunk is tovább.

A mai napon meglátogattuk őseinket, a gibraltári majmokat. Átsétáltunk a kifutópályán és brit felségterületre léptünk. Nem volt unalmas ez a nap sem! :-)

Reggel az egyik közeli boltban vettünk vizet az útra, majd visszamentünk a szállodába, ahol addigra megterítettek a reggelihez. Itt nem tartalmazta a szállás ára a reggelit, de nem volt gond, mert utólag is lehetett rendezni, így nekiláttunk falatozni a svédasztalos terül, terülj asztalkáról. 8,50 euróért annyit ehettünk, amennyi belénk fért. Reggeli után összepakoltunk és elindultunk a vasútállomásra, ahonnan 11 órakor indult a vonatunk Algeciras városába. Útközben szép narancsfák alatt haladtunk, melyek roskadoztak a még csak félig érett gyümölcsöktől.