A Güell Park és a Szent Pál Kórház volt a mai program, de Rafael Nadal is előkerült. Nem rajtunk múlt, de majdnem lekéstük a repülőt, Barcelona nehezen engedett el bennünket! :-)

Az éjszaka kényelmesen telt a szállásunkon, de nem heverésztünk sokáig, hiszen rengeteg látnivaló várt még ránk. Ittunk egy kávét a konyhában és ettünk egy falatot, aztán összepakoltunk és szép csendben kijelentkeztünk. A város még aludt, amikor elindultunk, csak néhány elszánt turista bóklászott az utcákon vasárnap kora reggel. Nekünk viszont nem sok időnk volt, így hát ütemes léptekkel haladtunk a metrómegálló felé.

Güell Park

Szerencsére még itthon megvettük a jegyeket minden főbb helyszínre, amely ebbe a rövid kétnapos villámlátogatásba beleférhetett. A mai első és legfontosabb látványosság a Parc Güell volt, ahova 9 órára szólt a belépőnk. Metróval elmentünk az Alfons X állomásig, ahol egy rövid keresgélés után megtaláltuk a kék színű Güell Bus megállóját. Ez a busz ingyenesen vitt fel bennünket a Güell Park bejáratához röpke 10-12 perc alatt. Egy picit borús volt az idő és szemerkélt is az eső, de bíztunk benne, hogy mire felérünk a dombra, addigra kitisztul az ég. Így is lett, az eső elállt és csak a nedves talaj emlékeztetett rá, hogy kora reggel eső mosta a port a lábaink előtt. Először a Gaudi Házat néztük meg, amely ma már múzeumként várja a látogatókat, az idő rövidsége miatt csak kívülről. 

Hatalmas, ferde támasztó oszlopok között sétáltunk, majd eljutottunk a széles teraszra, ahonnan ráláttunk a bejáratra és a városra. Jól látszik, hogy milyen nedves volt még a talaj, de a mozaikokkal díszített kőpadok is vizesen csillogtak.

Erika napszemüvegben szavazott bizalmat a fényességes égitestnek és nem is csalódtunk benne, mert hamarosan kisütött a nap! :-)

A kora reggeli időpont jó választásnak bizonyult, mert még alig voltak a parkban, de így is elég nehezen tudtunk kifogni egy olyan pillanatot, amikor besétáló turisták nélkül lehetett fotózni a szép oszlopsorokat.

Egy ilyen alkalmas pillanatban Erika rögtön rá is vetődött az egyik oszlopra. :-)

Ezután a híres Sárkányok Lépcsőjéhez értünk, ahol üvegdarabokból és kerámiából alkotott, színes mozaikokkal díszített sárkány vagy szalamandra volt a fő attrakció. Nem tudom honnan, de addigra előkerült legalább harminc ázsiai turista és itt már nem igazán lehetett úgy fotózni, hogy ne sétáltak volna be a képbe állandóan. Megunva a sok turistát, na meg a lábam is elfáradt már időközben, egy kissé távolabbra vonultam, ahol egy csodaszép mozaikos pihenőn gyorsan három fotót is elkattintott rólam Erika. Ennyi elég is, több nem lesz mára ígérem. :-)

Ez itt egy kis csordogáló....

...ez pedig egy gyönyörű támfal és lépcsősor. Mindig is szerettem Gaudit, de most egészen lenyűgözött, hogy minden egyszerű dologból milyen varázslatosan szépet tudott alkotni!

Még egy utolsó sétát tettünk a felső sétányon, gyönyörködtünk a dús növényzetben és a kilátásban, majd visszaballagtunk a Güell Bus-hoz, ami visszavitt bennünket az Alfons X-hez.

Innen már gyalog sétáltunk el a következő helyszínre. Nagyon szerencsések voltunk, mert éppen december első vasárnapján tartózkodtunk Barcelonában, amikor jó néhány múzeum és kulturális intézmény ingyen látogatható. Szuper! Irány tehát a Recinte Modernista de Sant Pau, vagyis a Szent Kereszt és Szent Pál Kórház.

Szent Pál Kórház

A vörös téglás, tornyos főépülettel szemben léptünk be az utcáról a szélesre tárt kapun, majd jobbra, az egyik oldalsó bejáraton magába az épületbe. Szentül meg voltam győződve róla, hogy ez az épületegyüttes is Gaudi tervezése alapján készült, de az eddigiektől eltérő stílusban. Aztán jobban utánanéztem és kiderült, hogy nem is ő, hanem egy Montaner nevű katalán építész az elkövető.

Kívül a bejárat felett részletgazdag falfestmények, belül a boltíveken pedig zöld színű és hideg fényű mázas csempék borították a felszínt, elvégre egy kórháznak épült.

Továbbhaladva egy teremben megszemlélhettük a kórház makettjét. Nem is gondoltam, hogy ilyen sok különálló egységből áll, azt hittem, hogy csak egyetlen épületről van szó. De nem, számtalan szebbnél szebb, kisebb nagyobb kórházi blokkból álló épületcsoportot figyelhettünk meg, egyelőre csak a maketten.

A mázas csempeburkolat és a boltíves nyílászárók mindenütt visszaköszöntek és nagyon kellemes összbenyomást keltettek.

Legnagyobb örömünkre a pavilonok közötti udvart és néhány önálló épületet látogathatóvá tették a turisták számára is, így hamarosan a belső udvaron találtuk magunkat. Nagyon sok turista hömpölygött a kórház területén. December 1-jén jártunk ott és a narancsfák roskadoztak a narancstól!

Minden épületet csipkézett tornyok, koronára emlékeztető kupolák díszítettek, a előtérben pedig narancsfa biodíszlet állt.

A lenti képet nem tudtam nem lefotózni! :-) Aki ismer, tudja, hogy nagy tenisz kedvelő és fanatikus Rafael Nadal rajongó vagyok. Erre milyen felirat fogad az udvaron a járdakövekbe vésve?! :-)

Pár lépéssel arrébb zene szólt egy kisebb színpadról, a lazább turisták pedig önfeledten ropták a táncot hozzá. Egy kórház-múzeum udvarán! Ez Barcelona!

Ki-be cikáztunk az egyes épületek között, már azt sem tudtuk, hogy melyikben voltunk, de mindenhol találtunk valami szépséges látnivalót. 

Nekem nagyon tetszettek ezek a gyönyörű ablakok is!

Kilátás az egyik kórházi épületből a másikra és az udvarra. Nem rossz, ugye? És ez egy kórház volt anno! Belül pedig csodaszép faliképek, festett boltívek, díszes oszlopok.

Innen kilátás az utcára, a főbejáratra és a Sagrada Famíliára, bent pedig ismét egy szép folyosó, ami önmagáért beszél. 

Kifelé tartottunk már, mert elrepült az idő. Egy utolsó pillantást vetettünk a kültéri falfestményre és a kijárati aula csempés plafonjára...,

.... amikor ismét megakadt a szemem valamin. Nem bírtam megállni, hogy lefotózzam. Tehát a képlet egyszerű: az előbb láttuk, hogy SANT RAFAEL + ÉS NADAL = RAFAEL NADAL :-) A felirat egyébként azt jelenti katalánul, hogy Karácsony van a Szent Pálban, elvégre éppen advent első vasárnapját írtuk.

Miután búcsút intettünk a Szent Pál Kórháznak, azt terveztük, hogy bemegyünk a belvárosba, eltöltünk ott egy kis időt és kora délután elindulunk a repülőtérre. Sajnos nagyon rövid időnk maradt már, de igyekeztünk tartalmasan kitölteni. A Barcelona Card-dal minden közlekedési eszközt használhattunk, így felszálltunk egy buszra, ami visszavitt bennünket a központba. A busz meglehetősen zsúfolt volt, addigra már felébredtek a spanyolok és a turisták is, mindenki igyekezett valahova, mi például a  Gótikus Negyed felé tartottunk.

Amikor leszálltunk a buszról és körbenéztünk, felfedeztem, hogy éppen annál a háznál álltunk, amelyen 5 évvel ezelőtt is megakadt a szemem. A magam részéről csak szemgolyós háznak neveztem az épületet, mert olyan volt a homlokzata, mintha ezernyi szemgolyó figyelné az utca forgatagát. Amúgy az Ohla Hotel Barcelona luxus szálloda működik a szemgolyók mögött, a tetőteraszon pedig még úszómedence is található. Kicsit beljebb sétálva felfedeztük a 4Cats étterem és kávézó bejáratát, amely az útikönyvek szerint híres művészek törzshelye és találkozók színhelye volt.

A szűk kis utcákból egy széles sétálóutcára érkeztünk, ahol már hömpölygött a tömeg. Elképesztően sok turista özönlött az utcákon! Megnéztük a katedrálist, de csak kívülről jártuk körbe, mert már nem sok időnk maradt, de így is nagyon szép volt.

Már csak arra jutott időnk, hogy egy étterem teraszán megebédeljünk, aztán elinduljunk a repülőtérre. Viszonylag időben indultunk egy kis rátartással, mert nem akartuk lekésni a repülőt. Milyen jól tettük! Az történt ugyanis, hogy a repülőtér előtt nagyjából 2 kilométer távolságra egyszerűen megállt a Renfe gyorsvasút szerelvénye a nyílt pályán és sem előre, sem hátra nem mozdult egy métert sem legalább 40 percig. Valami műszaki ok miatt nem engedték tovább a vonatot, de az ajtókat sem nyitották ki, pedig már régen odaértünk volna gyalog is a repülőtérre a mezőkön keresztül. Amikor végre elindultunk és begördültünk a reptéri végállomásra, akkor az utasok többsége lóhalálában vágtatott a bőröndjeikkel együtt az üvegfolyosókon át a check-in pultokhoz. Szerencsére nekünk csak picike hátizsákunk volt, de egyébként sem tudtam volna szaladni a térdem miatt, viszont éppen annyi időnk volt még, hogy kényelmesen becsekkoljunk és elérjük a gépet. Viszlát Barcelona, remélem még találkozunk valamikor! Adéu! :-)